Szóval tegnapelőtt este vendégség volt nálunk, mert jöttek a Gináék, és főztek. Előtte megküldte mailben a fiúmnak, hogy milyen alapanyagokat vegyen, a lista tartalmazott olyan itemeket is, mint például a szerecsendió, amit a fiűm természetesen nem volt hajlandó vásárolni (az kizárt, hogy ő valaha is szerecsendiót vegyen), de én ebből már tudtam, hogy profival van dolgunk, pláne, amikor klopfolót is kért. A Gina egyébként személyiségét tekintve rendkívül hasonlít Monicára a Friendsből, például, ha már ott volt, rendet rakott a konyhapolcokon, elvágólag, meg a hűtőben is, különös tekintettel a húsok és a sajtok elhelyezkedésére. A fürdőszobához szerintem csak valami félreértelmezett jólneveltségből nem nyúlt, de talán legközelebb. És mindenkinek lehetett saját kése meg villája, pedig ezekért nekem általában úgy kell nálunk megküzdenem, sőt, még szalvétát is osztott a tányérok mellé, ja, meg amikor egy pillanatra magára maradt a konyhában, akkor kiszortírozta a lejárt élelmiszereket. Vacsora közben börtönsztorikkal szórakoztatott minket, mert ilyen börtönökben felvett interjúkból írta a diplomamunkáját, ami különösen jó társalgásindítási alap, lásd még "és amikor a párom hazajött a sittről...".

A sikeren felbátorodva el is határoztuk, hogy ebből rendszert csinálunk, és szabályos időközönként olyan vendégeket fogunk hívni, akik főznek ránk. Eddig semmilyen vendéget nem hívtunk, csak egyszer feljött hozzánk húsz percre a rendszergazda, de ő nem főzött semmit, noha tud, és ez határozottan az erőforrások pazarlása.

A fiúmban amúgy azt is szeretem, hogy hazahozhatok váratlanul bármit, mumifikálódott emberi testrészeket, hatvan könyvet, koporsódíszt, parazsas vasalót avagy porcelán babafejet, illetve egyéb, általam nélkülözhetetlennek tartott dolgokat, és nem szól egy rossz szót se, nem kér magyarázatot, csak keres nekik valami helyet, általában a nappali padlójának közepe táját, ahol egy ideig nézegetjük (ugye, a tévé nincs bekötve hozzánk) őket, aztán valahova mindig elkerülnek.

Meg úgy tűnik, sikerült meggyőznöm, hogy mégsem vagyok leszbikus, annak ellenére, hogy a múltkor is úgy kezdtem egy mondatomat, hogy amikor legutóbb itt jöttem kocsival, akkor nagyon vigyorogtam, mert éppen a gloriára gondoltam, de aztán kimagyaráztam magam a tényeknek megfelelően, miszerint igazából a legutóbbi chat jellegű konzultációnk a gloriával járt a fejemben, és abban voltak vicces dolgok, úgyhogy muszáj volt vihognom az autóban. És nem elég, hogy ez a leszbikusság kérdés megoldódott, de ráadásul a kapcsolatunk egy újabb szintre lépett, mert ma amikor hazaért a lánya évnyitójáról, akkor, mint aki hosszú távra tervez velem, azt mondta, hogy csináljunk most olyat, mint soha, és ne egy napra vásároljunk kaját, hanem mondjuk két hétre. Erre ráadásul a motoros öltözékében szólított fel (úgy gondolta, a gyereknek biztos jól jön majd egy kúl motoros apuka, ennek az elméletnek megfelelően például dzvümmögtette is a motort látványosan a helyszínen), és abban soha nem tudok neki nemet mondani, mert úgy néz ki benne, mint egy igazi motoros, úgyhogy elmentünk rögtön két teszkóba is, az egyik az auchan volt. Már az elejénél megállapítottuk, hogy valószínűleg ott szúrjuk el a dolgot, hogy mindig kosárral megyünk, és abba nem fér sok, úgyhogy most némi technikai tanulmányozás után szereztünk egy kocsit, amibe valóban tök jól bele is fért hat pár virágos női zokni, két darab férfialsónemű (kényszerítettem), és két alapvető élelmiszercsoport, vagyis a sör és a csoki jeles képviselői. Az After Eightnél ugyan húzta egy kicsit a száját, de megígértem, hogy nem fog újra előfordulni a múltkori eset, amikor még azt hittem, hogy neveléssel, meggyőzéssel és rávezetéssel változtatni lehet az ízlésén, és kihasználva fekvő álláspontját, fölétérdeltem mellkastájon, a kezeit a térdem alá gyűrtem, és egyik kezemmel After Eightet gyömöszöltem a szájába, a másik kezemmel befogtam az orrát, hogy kinyissa a száját, a harmadik kezemmel meg csiklandoztam néha, mert olyankor muszáj levegőt venni, és mindeközben szelíd, megnyugtató hangon ismételgettem, hogy de hát finom csoki, a csoki szeretné, hogy megegyed, a nyuszinak is tetszik a csoki (ez volt a rávezetés része).

Visszatérve a nagybevásárlós kalandunkra, vettünk még két dévédét (az I love Budapestet, ami valami miatt nagyon tetszett, anno, meg a The Eye-t, amit végre kiadtak olcsón, ez utóbbi egy japán horror, nem igazán véres, de azon kevesek egyike, amiken tudok félni), és megbeszéltük, hogy a the dawn of the dead-et nem vesszük meg még egyszer, mert már mindkettőnknek megvan. Asszem, a zombik a mi érdeklődésünk szűk keresztmetszete. Aztán visszamentünk a kaják közé, és ott arra a következtetésre jutottam, hogy azért nem tudunk mit venni soha, mert a fiúm két egész nagycsaládnyi élelmiszerfajta képviselőit nem hajlandó megenni, konkrétan a tésztákat és a pizzákat, mondhatni, a melegétel-élmény nála a húskrumplira korlátozódik, úgyhogy vettünk húst, meg némi hezitálás után tarhonyát, ami a krumpli egyik fajtája, csakúgy, mint a rizs. Meg vettünk nekem finomsajtot, meg neki valami felvágottat, ennyi, úgyhogy, mint a kasszánál konkludáltuk, holnapután megint éhezni fogunk, de legalább sör van.

Egyébként meg olyan világban élünk, ahol a túrókrémre nagy betűkkel ráírják, hogy igazi túródarabokat tartalmaz. Büszkén.

Lehet, hogy már posztapokalipszis vagyunk, csak még nem vettük észre.

Én bármiféle tömeghisztériát utálok, ezért nem mentem a Critical Massra, sőt, sehova biciklivel ma, amivel nagyban hozzájárultam ahhoz, hogy a fiúm letornássza a Budakeszi út - János-hegy idejét 12 percre, de lényeg ami lényeg, azért drukkoltam a kerékpárosoknak. Egy kicsit ugyan lelkiismeretfurdalásom volt, amiért a Föld napján autóval megyünk át hozzám, de egyrészt most így esett jól, másrészt meg úgyis az összes többi napon biciklivel járok, kivéve amikor esik az eső. Meg a boltokba is szoktam magammal zacskót vinni, meg az üvegeket is reciklálom, vagy valami ilyesmi, szóval nem dobom ki az üvegeket, ezzel szemben fogalmam sincs, hogy merre van üvegvisszaváltó, és nem is érdekel különösebben, viszont a múltkor szóltam a házvezetőleánynak, hogy csináljon velük valamit, gondoltam, ő biztos birtokában van a misztikus tudásnak, vagy legalább az ő karmáján szárad a kidobásuk. Az üvegek el is tűntek, aztán nemrég rájukbukkantam, egy nem túl frekventált konyhaszekrény-ajtó mögött. Ravasz.

Mindenesetre, ha már kocsival voltunk, benéztünk a Culinarisba, mert nekem mindenképpen szükségem volt Bin-Bin márkájú, alga ízetésű rizskrékerre. A fűszeres változatára ugyanis már rákattantam, nagyon,  mostanában meg mondta valaki, hogy a moszatos is finom, én meg annak ellenére, hogy eddig úgy tudtam, az algának próbálnak mindenféle ízesítést kitalálni, hogy amikor már minden kipusztult, akkor is tudjunk például alga alapú rántottcsirkét enni, nem pedig fordítva, szóval ennek ellenére nyitott vagyok az újra, feltéve, hogy az újat a fiúm kóstolja meg elsőnek. Aki egyébként választott nekem La Guillotine nevű belga sört, én meg neki körtét, meg csokikat a körte jegyében, úgyhogy most boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

Egyébként a rendszergazda tegnap megfeddett engem, úgy is, mint önjelölt mentorom és kalauzom az élet rögös útján, amiért a tudásom és információim nagy részét blogokból szedem, ahelyett, hogy hozzá hasonlatosan például az ATV-t nézném (ez egyébként azért van így, mert a tévémet rendszeresen elfelejtem bekapcsolni, viszont a blogokat nem felejtem el elolvasni). Szerintem ő egyszerűen nem érti lelkem leglényegét, a motivációimat, melyek engem azzá tesznek, ami vagyok, és amik közé tartozik, hogy én egyrészt nem igazán vagyok kíváncsi az objektív tényekre, másrészt meg ami túl objektívnek tűnik, azt amúgy is sietve átkölti bennem az automatika még gerincvelői szinten, valószínűleg ennek köszönhető, hogy tegnap felvilágosítottam a rendszergazdát a kastélytorta felől, ami - mint kifejtettem neki - olyan, mint a dobostorta, kakaós krémmel, és csokis fedlappal. De legalább a dobostorta-motívumot jól jegyeztem meg.

A kastélytorta egyébként úgy került szóba, hogy választani kéne az esztergomi menüről, ami számomra komoly és stresszes feladat, mert nekem egyáltalán nem mindegy - tekintve, hogy a népi bölcsesség szerint is az vagyok, amit megeszem - hogy a párizsi pulykamell, vagy a sertésrizottó lehetőségéről kell-e lemondanom. Mindegy, nagyjából korvonalazódtak már mostanra az elképzeléseim, leszámítva a kaliforniai sertésszelet vs. rakottkrumpli dilemmát, ami az én szküllám és karübdiszom, és amiknél sokat segítene a választásban, ha tudnám, mi az a kaliforniai sertésszelet, de erről egy blog sem ír. Sőt, a google szerint nem is létezik ilyen.

De azt sem hiszem, hogy ebben az ATV lehetne segítségemre.

Ja, egyébként meg, mint a százhuszonhetedik néven kiadott "limitált szériájuk" reklámjából kiderült, a Magnum szerint az ötödik érzék a suttogás. Nem baj, engem egy csoki-csoki kombóval bármikor meg tudnak venni.

Ma egyébként csináltam valami nagyon szégyenletes dolgot, de az vesse rám az első követ, aki hirtelen felindulásában is mindig racionálisan és körültekintően viselkedik. Én nem. Gondolkodtam is egyébként, hogy megírjam-e ide, ahol a nyilvánosság, de hát így kerek: ma reggel, szabad akaratomból, felelősségem teljes tudatában Norbi Update Karcsúság Kenyeret vettem.

Az úgy kezdődött, hogy leszoktam a dohányzásról, természetesen nem készakarva, én olyat nem tudok, utoljára tavaly nyáron próbáltam készakarni, de az akkori pasim ennek keresztbetett, tudva-tudván hogy én a feszültégemet a cigarettán vezetem le, hisztérikus jeleneteket rendezett és/vagy hazudott valami nagyot és átlátszót, mint egy bálnabél-léggömb kétnaponta, ezáltal én kétnaponta visszaszoktam, idegből róva az utcákat (persze egyszerűbb és könnyebb lett volna otthagyni vagy letépni a fejét és a kiömlő vérét valamelyik kedvenc ingével fogni fel, de én meghagyom a könnyebbik utakat a gyengéknek). Aztán jött a fiúm, és én úgy szoktam le mellette, hogy egyszerűen elfelejtettem először cigarettát venni, aztán rágyújtani, de tényleg, ez igazából egyikünk érdeme sem, nem szenvedtem (tudatosan legalábbis nem, de nem mindig veszem észre az ilyesmit), ő nem mondott olyanokat, hogy szokjak le (nagyon helyesen, az ilyenektől mindig viszket a tenyerem), és azóta konkrétan egyetlen szál cigarettát szívtam el, azt is szociális kapcsolatok ápolása végett, ráadásul egy csokor dohányzásnáci társaságában, bár tőlük illendően távol vonulva nem mintha megérdemelnék.

És akkor ettünk egy csomó csokit meg mittomén, egyáltalán, ettünk, ami számomra nem volt annyira magától értetődő addig, ezáltal tavaly ősz óta tavaszra felszedtem magamra olyan 9-10 kilót, mentségemre legyen mondva, hogy ősszel lelki/egészségügyi okokból kifolyólag kimondottan nyeszlett voltam, na mostanára már nem lehetett ezt elmondani rólam, úgyhogy fogtam is magam és legott biciklire pattantam én, meg azt csinálom, hogy du 3 után nem eszem. És du 3-ig is csak ilyen fehérjés/zöldséggyümölcsös dolgokat leginkább, mert a szénhidrát nem az én barátom, bár nagyon szeretem őt, például csirkepörköltöt is csak alibiből szoktam a nokedlihez, tisztább konyhát megcélzó esetben tarhonyához fogyasztani. De ennek vége (leszámítva a gyenge pillanataimat), tudatosan vásárolok, és itt kanyarodunk vissza a Norbi Update Karcsúság Kenyérhez (eddig ugyan nem tudtam, hogy karcsúságból is lehet kenyeret csinálni, de ez olyan lehet, mint a táblák a biciklislámpáknál, hogy "a szabad jelzés érdekében nyomja meg a gombot", meg is nyomom mindig többször, hadd örüljön a szabad jelzés), szóval reggel nézegettem ezeket a rozsos/tönkölybúzás izéket, és mindegyik száraz volt, kivéve a norbiféle, és nagyon éhes voltam, és ő nagyon kellette magát, kedves bíróság, úgyhogy igen, megtettem. Többször. Előtte ugyanis egyszer már vettem norbis brokkolis csirkét is.

Ja, lényeg ami lényeg, a dolog működik, három hét alatt lement 5 kiló (a hiteles, munkahelyi mérleg szerint - a fiúm mérlege szerint ugyanis attól is hízom fél kilókat, ha ülök csendben a kanapén, mondtam is neki, hogy csináljunk vele valami nagyon csúnya dolgot, gyújtsuk fel, javasolta ő, én erre azt feleltem, hogy inkább valami olyasmire gondoltam, mint a hivatali patkányokban, hogy kivisszük egy mezőre és ott szétkalapáljuk és szétrugdossuk, és utána felgyújtjuk, konkludálta a fiúm, azt ebbe' maradtunk).

A táplálkozási blog fícsör majdnem ki is ment a fejemből, de akkor most gyorsan megosztanám, hogy szombaton rosejbnit ebéd/vacsoráltam grillcsirkével (ezekben a madárinfluenzás időkben az az egyetlen biztos megoldás, ha megesszük az összes szárnyast, csatlakozzatok ti is), a rendszergazda viszont pürésítette a saját burgonyaadagját, egyébként meg lassanként azért csiszolódunk egymáshoz főzés tekintetében, most például alig ordibáltunk valamennyit, és a krumpli hámozásába bele se szólt egyáltalán.

A grillezni való állatot egyébként az osanban ejtettem el (és nem az ósönben), ahova beteglátogatás után vetődtem el, paranoid látomásokkal küzdve. Mert én örököltem sok mindent a hozzám közel került emberektől, legfőképpen rigolyákat és félelmeket (ezekre nagyon fogékony vagyok), az egyik rosszalló hangját hallom a fejemben, ha véletlen felrázom a kólát, a másik az én kezemmel csukogatja le kényszeresen a vécétetőt, és a harmadik miatt nézek be mindig a hátsó ülésre, mielőtt elindítom az autót. Lényeg, hogy dc-től többek között a worst case scenarios minél részletesebb felmérésének fontosságát tanultam meg, és ezt a magam sajátos stílusában ötvöztem a Balrog Első Törvényével, miszerint az élet alapvetően szar, és ha néha egy kicsit jónak tűnik, az csak azért van, hogy utána még szarabb legyen (kieg.: de mi erősek vagyunk, és van napszemüvegünk, és az kúl). Szóval a problémázás góca az ágyambanalvós, akivel alapvetően minden jó, ugyanazokra a helyekre akar elutazni, mint én, nevet a vicceimen, és olyan országok folyóinak tudja az összes mellékfolyóját, amikről én nem is hallottam, és most, amíg fekszik, teljesen kontrollálható, DE az univerzum kiegyensúlyozottságra való törekvése miatt biztos van valami hátulütője az egésznek, mondjuk például szcientológus (bár azt mondta, hogy nem, de egy ravasz szcientológus is ezt mondaná) és meg akar majd téríteni, vagy kiskorú, halott kutyákkal szokott szerelembe esni, vagy képes meleg csapvízből készült nescafét inni, vagy valami hasonló, mindenesetre az osanba érve már úgy éreztem, hogy nagyon sok minden miatt szorulok én vigaszra, noha szükségem csak csirkére volt, meg a partira vivendő alkoholra. Később úgy éreztem, hogy az a nagyon sok minden, ami vigasztalni fog majd, az mintegy leláncol engem és röghöz köt, szabadságszerető, levegő-típusú lényemet lerángatja a valóság földies talajára, ahol gyakorlati problémákon kell törni a fejem, mint például hogy ki visz majd haza. Mert a csirkén és a martinin kívül vettem még flakonos tejszínhabot, és lábtörlőt, és licsi-, málna-, eper- és mandarinkonzerveket, és késkészletet, és Bailey's-t, és búzasört, és profiterolt, szóló szőlőt, mosolygó szilvát, vilmos típusú körtét, meg még rengeteg egyebet, ketten alig bírtuk felcipelni, mindenesetre háborgó lelkem lecsillapult kissé, aztán jött a grillcsirke a jó testével.

Tegnap meg olyan dairy-nap volt, napközben leginkább csak tejet ittam másnaposság ellen, este meg pirítósra helyeztük a sajtokat, amit a rendszergazdának szereztem be (olivás meg diós brie, meg valami ezekhez hasonló, szintén a penészes oszladozás és az érés keskeny határmezsgyéjén egyensúlyozó kerek sárga csoda, és azért a rendszergazdának, mert én ezeket csak megkóstolni szeretem), és néztük a hetihetest, volt benne Váncsa, ennek örültem, meg annak is, hogy huszonharmadikamentes volt a tegnapom, és máig meg se tudtam, ki fütyült ki kit.

Ráálltam délben egy precíziós mérlegre, és az 46,62 kilót mutatott. Mivel általában kínosan ügyelek arra, hogy ne kerüljek sportközelbe, fiatalos karcsúságomat valószínűleg csak az étrendemnek köszönhetem. Azt hiszem, ez feljogosít arra, hogy wellness threadet indítsak, táplálékbevitel naplóval.

Tehát csütörtök vacsora:
- fél doboz konzerv licsi
- fél kiló sült gesztenye
- két harapás füstölt sajt
- 3 db olajbogyó
- pár darab banáncsipsz

péntek reggeli:
- 1 (nagy) gombóc profiterol, csokoládéöntettel

Péntek ebéd nem volt. Vacsora tekintetében meg szándékozzuk környékezni a rendszergazdát.

Egyébként, mint a kalóriás oldalakról megtudtam, az áfonyából a fagyasztás eltünteti a zsírt. Eddig azzal sem voltam tisztában, hogy van benne (0,6%, another useless fact), de most már igazán kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz vele.

A szelídgesztenyét mindenképpen főzni kell 25 percig, már bevagdosás után, de még sütés előtt.