És jó, hogy öt végén égetem a gyertyát, mert van magánéletem, meg
dolgozom, meg kampányolok, meg matekot tanulok, meg klubéletet élek, és
időnként a depressziómra is szakítok pár percet, hogy az éjszakai,
álarcos-bosszúállós titkos életemről már ne is beszéljek, de amit
igazán szeretnék, az az alvás. Ágyamban, benne. Egyedül. Sokat.

Fázom, és annyi ruha van rajtam, hogy a takaró sem segít, a hideg bent marad.

Ma az előző bejegyzésen kívül egyetlen dolgot fejeztem be azok közül, amiket elkezdtem: összevarrtam két szelet sajtot.

Belegondolva, mindig is inkább a légiirányítók tetszettek, mint a pilóták.

Válsághelyzet megoldásakor mindig érdemes félretenni az előítéleteket
és szubjektumokat, és a tényekből kell kiindulni. Tehát következzenek a
tények.

FACT #1: én nem vagyok az a szingli alkat. Nekem kell az, hogy valaki
ott sertepertéljen körülöttem, megölelgessen időnként, hogy legyen
kinek baromkodnom meg nyávognom az ajtó mögül meg előadnom a
nagyjeleneteimet. A közjólétem biztosítása végett szükségem van arra,
hogy legyen kire gondolnom elalvás előtt.

FACT #2: egyedüllevős alkat vagyok. Számomra valahol minden kapcsolat
vége egy felszabadulás, mert onnantól nem kell alkalmazkodni, annyit
olvashatok az ágyamban fetrengve, amennyit akarok, nem kell mindig
időre ott lennem, és oda mehetek azzal, akivel, anélkül, hogy ezért
bárki is duzzogna rám. Telerakhatom növényekkel a lakást, és
elszaladhatok a McDrive-hoz éjfélkor.

FACT #3: hiszek a monogámiában, ösztönösen, és szinte vallásos
meggyőződéssel. Amikor például három évig együtt voltam valakivel, úgy,
hogy évente kb 6 hónapot (részletekben) egymástól többezer kilométerre
töltöttünk, akkor nem azért nem is néztem másra (egyszer sem), mert
jellem vagyok (nem vagyok az, a klasszikus értelemben), hanem mert ez
így volt számomra természetes és normális és minden. Ha meg valaki
fizikailag sincs többezer kilométerre, az általában úgyis betölti a
teljes látómezőmet, perifériástól.

FACT #4: hiszek abban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a monogámia
egyszerűen tarthatatlan, mint létforma. Vegyük például azt a
képzeletbeli szituációt, hogy együtt vagy valakivel (A-val),
szeretetben, de szerelem nélkül már a kezdetektől, ráadásul ez a valaki
olyan ritka madár, aki mellett nem kell túl sokat feladnod magadból, és
akkor hirtelen jön B, akivel lehet csókolózni a parkban és romantikázni
és bizseregni, amitől persze műszerek nélkül is érzékelhető sugárzást
kezdesz el kibocsátani magadból, amit C is észrevesz, és találkozót
kér, négyszemközt, zavartalan környezetben. És C – természetesen – már
jó ideje tárgya ki nem mutatott, mert reménytelennek gondolt
vágyakozásaidnak és álmodozásaidnak. (A valós személyekkel való
bármilyen hasonlatosság vagy egyezés csupán a véletlen műve, ha pedig
mégsem, arról csak én tudhatok, én pedig mindent le fogok tagadni
úgyis).

FACT #5: nincs annál jobb, mint együtt aludni valakivel, akit szeretsz,
akinek pont beleillesz az összes hajlatába és zegébe-zugába, aki
jóéjtpuszi este, és álmos összebújás reggel, és akit lehet tehénéhez
hasonlatos tekintettel bámulni éjszaka, mert olyan szépen alszik.

FACT #6: és nincs annál jobb, mint amikor egyedül tied egy egész ágy,
az összes tiszta, hűvös ágyneművel, és nem foglalja
horkolva/fogcsikorgatva el a közepét senki, úgyhogy akár átlósan is
alhatsz, bármelyik átlóban, a takarót körben magad alá gyűrve.

FACT #7: életem legszebb és legmarkánsabb emlékei végigszeretkezett
éjszakákhoz kapcsolódnak, amik után pár napig intellektuálisan
hasznavehetetlen voltam, mert a teljes processzoridőt olyan élmények
ismételt felidézése foglalta le, amiket teméntelen alkohol
elfogyasztása után is csak úgy mernék elmesélni a legjobb bizalmasomnak
bokáig pirulva, mintha egy barátnőmtől hallottam volna őket.

FACT #8: ha a körülmények miatt nincs szex, akkor nem is hiányzik.
Baromi jól el lehet lenni nélküle, akár hosszabb időn keresztül,
elvégre annyi izgalmas dolog van még a világon.

Asszem, a tények figyelembevétele után tisztázódott bennem, hogy az,
hogy nem tudom eldönteni, miszerint majd' kiugrom-e a bőrömből
örömömben, hogy letelt az a 21 nap, vagy az első dolgom hazafele menet
az lesz, hogy a Dunába dobom a telefonom, nevet változtatok, és új
életet kezdek Ukrajnában, az igazából nem is válsághelyzet, hanem
életforma nálam.

– Szerelmem, José Feliciano – szólítom majd meg őt, – miért van az,
hogy bár a gaz Robertót széttépték a medvék, amikor a patakba fulladt a
késelés után, és most már az is nyilvánvaló számunkra, hogy nem én
vagyok az elcserélt ikertestvéred titokban, továbbá lányos tartózkodásomat
is feladtam irántad, a te intelligensen és szenvedélyesen magas
homlokodat mégis gondterhelt ráncok redőzik?
– Luciám, te oázis az én életem sivatagában – válaszolja majd JF, –
mérhetetlen boldogságomat, hogy a hosszú évek szenvedése és reménytelen
vágyakozása után végre a magaménak tudhatlak itt az istálló egy
félreeső boxában, csupán az árnyékolja be, hogy szemüvegem pántjának
meglazulása miatt nem láthatom tisztán a világ leggyönyörűségesebb
arcocskáját, amely annyi álmomat édesítette meg ragyogásával.

És akkor én előhúzom a precíziós csavarhúzókészletemet.

Valahogy így képzelem.

Ráuntam a leányos nyafogásra és tehetetlenkedésre, és hazafelé bezúztam
a Baumaxba, mintha én lennék G. I. Jane, Mme Curie és Lara Croft egy
személyben. Vettem ilyen vasbetonba installálható kampókat, meg
kalapácsot a telepítéshez. Meg vettem precíziós csavarhúzókészletet,
mert jól néz ki, és soha nem lehet tudni, kire gyakorolok még majd
ellenállhatatlan hatást vele. Meg vettem derékszögű, cserélhető fejű
csavarhúzót is, övrecsíptethető királyság. Tiszta fémépítő-fíling.

Lényeg, ami lényeg, a képek már a falamon. No man can be my equal.

Persze egy konyhaasztal is jól jönne, ha már kívánságok.

Nekem azért még a közelmúltban is elég konkrét képem volt az ideális
pasiról, aki magas, átható tekintetű, beteg humora van, nem rázza fel a
kólát, olvasta az összes könyvet, amit én, plusz még néhányat, eredetiben,
egy barlangban él egyedül, nem ismer senkit, de tud mindenről, keveset
beszél, de sokat gondolkodik, kicsorbulnak rajta a játszmák, és csak
akkor nevet, ha én bohóckodom, egyébként maximum elhúzza a szája
sarkát. Éjszakai típus, és zord külseje érzékeny bensőt rejt. Ja, és
hajlandó velem kefélni a konyhaasztalon. Ehhez képest a mostani álmom
egy olyan férfi, nagyeffel, akiről nem tudunk egyebet, mint hogy fúr.
Felfúrja nekem a képeimet, a konyhapolcot és a fali gyertyatartót
rögzítő csavarokat a vasbetonba bele (majd kefél velem a
konyhaasztalon). Kell nekem. Most.