A rendszergazda meg üvöltözött tegnap velem a telefonban, először a BSA miatt, mintha én tehetnék róla, utána a választási eredmények miatt, pedig arról tényleg nem tehettem, még csak szavazni sem voltam, és végül azt fejtette ki, hogy nekünk nem lesz jó ez a minimalista lakberendezési stílus, mert ő már járt nálunk, és tudja, hogy mi úgy érezzük jól magunkat, ha a rendelkezésre álló területen szét van szórva egy alkatrészeire bontott traktor, öt-hat számítógép és pár zokni. Ezt továbbítottam a fiúmnak, és ő mondta, hogy semmi baj, mert a garázs szétdobálós hely lesz, nagy, olajos vasdarabok mindenfelé, ízlésesen. Akkor félve megkérdeztem, hogy lehet-e esetleg egy olyan sarok a garázsban, ahol mondjuk a cérnáimat tarthatom, mire azt felelte, hogy meg a tűidet, és nagyon fülig érő szájjal nézett rám. Úgyhogy már csak arra kell rávennem, hogy még egy olyan kis kinyithatós kanapét szerezzünk be a garázs valamelyik sarkába, és akkor akár be is költözhetek oda. Szerintem otthonosan érezném magam.
a garázsról, ahol lakni fogok
Hozzászólás
