Azért a temetőzés maradandóbb élményei közé tartozik az, amikor szedem a szétrohadt nénit a gödörben, Zs. rezignáltan, már-már kötelességszerűen dobál földgöröngyökkel a gödör széléről, én felnyújtok neki egy tízcentis darab tibiát (sípcsont), hogy ebből ugye nem lehet megmondani, hogy melyik oldali, vagyis hogy merre kotorjak még, Zs. erre letorkol, hogy ők egy ekkora csontból már regénynyi adatot tudnak, és mutatja, hogy honnan lehet tudni, melyik az eleje, és melyik a külső oldala, majd fogja a füzetét, hogy jó, akkor leírjuk, hogy 76 éves nő, mit tudunk még, én erre teljesen elájulok, hogy az antropológusok, akár a hetedik szintű varázslók, és a megfelelő tiszteletettel hangomban és a csonttal a kezemben megkérdezem, hogy ezt hol lehet látni, mire Zs. szó nélkül rámutat a felettem található sírkőre, amin az áll, hogy kovács mária élt 76 évet meghalt satöbbi.

belga sor jo? cseresznyes? hol es milyen kuka moge rejtsem? :D
KedvelésKedvelés
szívesen, én is köszönöm a tieidet, soha nem volt még ennyi képem arról, ahogyan fényképezőgépet nézegetek, eddig nem is tudtam, hogy hogyan nézek ki olyankor.
:)
a nagy keresztes videót meg jól elkaptad, majd megmutatom a fiúknak is.
KedvelésKedvelés
Köszönjük a képeket! Edina majd ír egy e-mailt, hogy merre van. :)
KedvelésKedvelés
Edina: úgy csináltam, hogy létrehoztam egy 2006 nevű mappát, az alatt meg olyanokat, hogy ebed, legifotok, regisegbolt, tar, temeto, ezekbe kerültek értelemszerűen a képek. az ebédeseket még csak most töltöm, a többi fent van. nem szelektáltam, időrendben vannak. majd írd már meg még egyszer, hogy hol nézhetem meg őket. :)
KedvelésKedvelés
jó hírem van, ezen az “ismerd meg mindennap használt programjaidat jobban” mozgalom szellemében induló reggelen felfedeztem az irfanview-nek a batch conversion-ról elnevezett menüpontját, úgyhogy mindjárt kész is az összes kép.
KedvelésKedvelés
CC: mindenképp fenn lesznek neten a fotók, csak győzd kivárni.
:)
KedvelésKedvelés
gargoyle: sörrel, és számolatlan, őszinte bókokkal mindig lehet engem motiválni. szinte bármire.
de most mindenképp nekiesek a képeknek, az a gáz velük, hogy a fényképező rossz tömörítése miatt újra kellene őket mentegetni, meg beforgatni, de a fiúm ma reggel elment hegyet mászni, úgyhogy most lesz időm.
KedvelésKedvelés
Csak ne nagyon lemezezz, ez teljesen diszkriminativ a tobbiekkel (pl en :D) szemben akik szinten kepeket varnak!
KedvelésKedvelés
mit tehetunk motivaltsag ugyeben?
ingyen sor? ingyen net? szamolatlan bokok es/vagy oszinte kokemeny kritika? :D
KedvelésKedvelés
jó, csak mostanában kisebb problémáim voltak a feltöltéssel illetve a motiváltságommal, de hétvégén már mindenképpen elintézem. ha meg addig nem megy át, majd a táborban megkapod lemezen. :)
KedvelésKedvelés
nemcsak erről a temetőzésről, hanem a régebbiekről is kérekszépen sok-sok képet!
feltöltésügyileg kéretik igénybe venni a rendszergazda szolgáltatásait, majd alkalomadtán kimentelek. :)
KedvelésKedvelés