Tegnap, mikor visszasétáltam a csapathoz, hogy felkínáljam az éppen kiásott, gyönyörû fogsorú 55/A csontvázat fotózásra — jó, jó, nekik nem nagy szám, mert a kriptákban a gazdagabbak nyugszanak, ott nem ritka az elhalálozáskor még jó fogazat — akkor is, ha a halott nem éppen egy elsõáldozó kislány –, sci-fi-be illõ kép fogadott. A kripták ugyan bizonyára katonás rendben sorakoznak, de a markoló ötletszerûen bontotta meg õket, és a földet kétoldalt magas kupacokba halmozta, izgalmas kalanddá téve a közlekedést. A sok dolgozó, mint egy idegen hangyafaj tagjai, járt-kelt, szorgoskodott az összevissza kamrácskákban. Jólesõ érzés volt visszatérni az izzó gödrökhöz. (Mellesleg most már, amikor a kollégáim panaszkodnak, hogy mennyire szenvednek az irodában uralkodó hõségtõl, magamban elnézõen mosolygok rajtuk.)
Egy fontos tapasztalat: a Schweppes tonic olyan üdítõital, amely forrón is élvezhetõ.
tarhonyakartevo: de nekem jó szívem van, és úgy gondolom, mindenkinek veleszületett, elidegeníthetetlen joga van a lápi hullák látványához. a fogdosás már más tészta. aki fogdosni akarja, az tényleg jöjjön ki segíteni.
Az nemisigaz, éppenhogy tavaly õsszel nem voltam kriptában, viszont a múlt héten egybe muszáj volt. Nem volt hüvös fekvésü, viszont a koporsók szerencsére szétrozsdásodtak, így guszta vázak heverésztek bennük. Tetszett az a trükk, hogy a bádogkoporsót — minthogy az alja korrodál leginkább, ott rekedvén meg a becsöpögö viz — nos, a kátránypapír-szigetelést teljesen el szokják spórolni a kriptákról — hasra fordítva adjuk ki, odakint vissza, és a szabad levegõn — na ugye — mégiscsak kellemesebb a koporsót evakuálni.
Másnap “reggel” még egyszer le kellett mennem az utolsó koporsóhoz, amely annyira szétesett — részben a lábunk alatt –, hogy kiadása többé már nem jött szóba. Ketten voltak benne, a nagyobbik egyed kissé átlósan keresztbefektetve a kisebbiken, de így sem fért be, ezért a lábszárait levágták, és feljebb tették. Na, annak a helyében nem lettem volna, akinek ezt a feltöltést kellett kiviteleznie.
de szerintem te idén még nem is voltál kriptában, én úgy vettem észre, van vagy 10 fok különbség a külvilághoz képest, tegnap már szinte fáztam. a szkafanderviselésen meg mindenki csak röhög már, alibiből kivisszük, de én örülök, ha maszkot venni eszembe jut, az Ildi meg puszta kézzel turkál abban a legvadabb (dupla fémkoporsós) trutymóban is, egyébként tegnap az egyik ilyenben volt egy összemumifikálódott, végtelenül nyálkás, “lápi hulla” típusú néni, majd rakok fotót, kitettük őt napozni, addigra a pap bácsi már szerencsére elment.
Na, ezért is szeretem jobban a sírgödröket, mint a kriptát. Ott a csontok szép egyenletes, sárgás (talán az agyagban levő vasoxidtól) színűek, mint ha csak most készültek volna.
Persze azért sem csípem a kriptát, mert ott ugyan árnyék van, és 1-2 fokkal kevésbé meleg, de a szájmaszk ezt a hatást teljesen le képes rontani (a védőruha még nem volt rajtam, szerintem abból nem szednétek ki élve). Ráadásul a telezsúfolt kriptában a horpadozó koporsókon egyensúlyozol,a gödörben, ha szerencséd van, akár a másik csontváz alól kiszedett szalmára vagy forgácsra térdepelhetsz (by the way, nem mindenki teszi meg, vajh miért).
Mikor ezeket mondtam egy kollégámnak, így felelt: Akkor egyértelmű, hogy te mi vagy: kriptaszökevény.
Múlt pénteken a két középiskolás srácot adták mellém; örültem, hogy gödörbe mehetek, de annak kevésbé, hogy fiatal srácokat kell pásztorolnom — nem vagyok főnök-típus. Sörözéskor aztán mondja valaki: Nem nagyon dolgoztak a srácok, mi? — De, délelőtt még igenis dolgoztak — mondom a valóságnak megfelelően –, csak délutánra már elfáradtam.
settenkedve lopakodó 
hol ástok ki ilyeneket???
KedvelésKedvelés
Tegnap, mikor visszasétáltam a csapathoz, hogy felkínáljam az éppen kiásott, gyönyörû fogsorú 55/A csontvázat fotózásra — jó, jó, nekik nem nagy szám, mert a kriptákban a gazdagabbak nyugszanak, ott nem ritka az elhalálozáskor még jó fogazat — akkor is, ha a halott nem éppen egy elsõáldozó kislány –, sci-fi-be illõ kép fogadott. A kripták ugyan bizonyára katonás rendben sorakoznak, de a markoló ötletszerûen bontotta meg õket, és a földet kétoldalt magas kupacokba halmozta, izgalmas kalanddá téve a közlekedést. A sok dolgozó, mint egy idegen hangyafaj tagjai, járt-kelt, szorgoskodott az összevissza kamrácskákban. Jólesõ érzés volt visszatérni az izzó gödrökhöz. (Mellesleg most már, amikor a kollégáim panaszkodnak, hogy mennyire szenvednek az irodában uralkodó hõségtõl, magamban elnézõen mosolygok rajtuk.)
Egy fontos tapasztalat: a Schweppes tonic olyan üdítõital, amely forrón is élvezhetõ.
KedvelésKedvelés
tarhonyakartevo: de nekem jó szívem van, és úgy gondolom, mindenkinek veleszületett, elidegeníthetetlen joga van a lápi hullák látványához. a fogdosás már más tészta. aki fogdosni akarja, az tényleg jöjjön ki segíteni.
KedvelésKedvelés
amennyire tavaly megérdeklődtem, sima biológiával szokták kezdeni, aztán szakosodnak, de én nem tudom ezt pontosan, mert én nem vagyok antropológus.
KedvelésKedvelés
Konkrétan mit és hol kell tanulni ahoz, hogy valaki antropologus legyen??
KedvelésKedvelés
Az nemisigaz, éppenhogy tavaly õsszel nem voltam kriptában, viszont a múlt héten egybe muszáj volt. Nem volt hüvös fekvésü, viszont a koporsók szerencsére szétrozsdásodtak, így guszta vázak heverésztek bennük. Tetszett az a trükk, hogy a bádogkoporsót — minthogy az alja korrodál leginkább, ott rekedvén meg a becsöpögö viz — nos, a kátránypapír-szigetelést teljesen el szokják spórolni a kriptákról — hasra fordítva adjuk ki, odakint vissza, és a szabad levegõn — na ugye — mégiscsak kellemesebb a koporsót evakuálni.
Másnap “reggel” még egyszer le kellett mennem az utolsó koporsóhoz, amely annyira szétesett — részben a lábunk alatt –, hogy kiadása többé már nem jött szóba. Ketten voltak benne, a nagyobbik egyed kissé átlósan keresztbefektetve a kisebbiken, de így sem fért be, ezért a lábszárait levágták, és feljebb tették. Na, annak a helyében nem lettem volna, akinek ezt a feltöltést kellett kiviteleznie.
KedvelésKedvelés
Szerintem ne siesd el azokat a fotókat. Ha valaki lápi nénit akar látni, akkor gyöjjön, oszt fogja meg az ásót. Nehogymá’ ingyen horror…!
KedvelésKedvelés
de szerintem te idén még nem is voltál kriptában, én úgy vettem észre, van vagy 10 fok különbség a külvilághoz képest, tegnap már szinte fáztam. a szkafanderviselésen meg mindenki csak röhög már, alibiből kivisszük, de én örülök, ha maszkot venni eszembe jut, az Ildi meg puszta kézzel turkál abban a legvadabb (dupla fémkoporsós) trutymóban is, egyébként tegnap az egyik ilyenben volt egy összemumifikálódott, végtelenül nyálkás, “lápi hulla” típusú néni, majd rakok fotót, kitettük őt napozni, addigra a pap bácsi már szerencsére elment.
KedvelésKedvelés
Na, ezért is szeretem jobban a sírgödröket, mint a kriptát. Ott a csontok szép egyenletes, sárgás (talán az agyagban levő vasoxidtól) színűek, mint ha csak most készültek volna.
Persze azért sem csípem a kriptát, mert ott ugyan árnyék van, és 1-2 fokkal kevésbé meleg, de a szájmaszk ezt a hatást teljesen le képes rontani (a védőruha még nem volt rajtam, szerintem abból nem szednétek ki élve). Ráadásul a telezsúfolt kriptában a horpadozó koporsókon egyensúlyozol,a gödörben, ha szerencséd van, akár a másik csontváz alól kiszedett szalmára vagy forgácsra térdepelhetsz (by the way, nem mindenki teszi meg, vajh miért).
Mikor ezeket mondtam egy kollégámnak, így felelt: Akkor egyértelmű, hogy te mi vagy: kriptaszökevény.
Múlt pénteken a két középiskolás srácot adták mellém; örültem, hogy gödörbe mehetek, de annak kevésbé, hogy fiatal srácokat kell pásztorolnom — nem vagyok főnök-típus. Sörözéskor aztán mondja valaki: Nem nagyon dolgoztak a srácok, mi? — De, délelőtt még igenis dolgoztak — mondom a valóságnak megfelelően –, csak délutánra már elfáradtam.
KedvelésKedvelés
Az örök alapigazság mellé, miszerint soha, de soha ne provokáld a krokodilt, most felkerül a ‘soha, de soha ne olvasd luciát az ebéded mellé’ is. :P
KedvelésKedvelés
mi ez, egy nyuszi?
KedvelésKedvelés
hm…
lehet, hogy mindenkire ráférne időnként valami hasonló kikapcsolódás
KedvelésKedvelés