A temetőbe én értem ki legelsőként, mert mindenki más elaludt, úgyhogy hosszan várakoztam izgatottan a falon ücsörögve a narancssárga szoknyámban. Az izgatottságom oka az volt, hogy biztos senki nem fog megismerni, és ott kell majd magyarázkodnom, hogy mit akarok itt, erre egyszercsak jött egy autó, és fülig érő szájjal kiüvöltött belőle valaki, hogy szia lucia, és én nem ismertem meg az illetőt. Arról ugyanis megfeledkeztem, hogy nekem pocsék az arcmemóriám, vagy jobban mondva elég jó, feltéve, hogy mindig mindenki ugyanolyan ruhát visel, és ugyanolyan pózban áll ugyanolyan háttér előtt.

Azt, hogy megismertek, az is bizonyítja, hogy a kipakolás után közvetlenül rámadtak egy szkafandert, és belöktek egy kriptába. Namármost biztos van jobb módja is a nyári vakáció eltöltésének, minthogy víz- és léghatlan ruhában ugráljon az ember egy harmincfokos büdös kriptában, térdig emberi maradványok között, amiket óvatosan kiadogat, de én még nem találkoztam ilyennel, úgyhogy elég jól éreztem magam. Asszem, ez olyan nekem, mint a fiúmnak a hegymászás, csak én soha nem fekszem benne arccal¹, mert attól hullamérgezést kaphatnék.

Az ebéd nagyrészt sörből állt (igazából ez nekem tökre szimpatikus, hogy léteznek ilyen állások, ahol egész nap kint lófrálnak az emberek a szabadban, tobozzal dobálnak náluk kisebbeket, és néha összeszednek valami halottat, ráadásul délben hülyére isszák magukat, csak az a baj, hogy ehhez nagyon sokat kell tanulni, doktorik, meg minden) úgyhogy a délután közvetlen hangulatban telt, olyanok voltak, hogy éltbazmeg nyolcvankét évet, meg luciabazmeg milyenjével írjákazthogy márija, ez utóbbit azért kaptam, mert délelőtt a sírfeliratokat mindig lebetűztem nekik, egy olvasni és írni képes személy minden fennsőbbségével és arroganciájával (don't try this at home). Aztán négykor elhúztunk haza.

Ja, meg az is megállapítást nyert, hogy a heineken, a hemoglobin és a hermafrodita ugyanazzal a betűkkel kezdődik, ami azt mutatja, hogy társalgásunk nem nélkülözte az emelkedett, filozófikus jelleget sem.

¹ vö. fiúm hegymászós történetei, melyek általában abban kumulálódnak, hogy "és akkor feküdt(ek) arccal a hóban".