A hétvégén kerti partira voltunk hivatalosak Székesfehérvárra, a Bűnös Városba, amely igazolta az előítéleteimet, mert a parti nagy részében arról beszélgettem (ezúttal mint kívülálló), hogy milyen szar, amikor kidobják az embert. Továbbá Mindenki Terhes, és nekem Senki Nem Szól, csak egyszerre mindenki nagy hassal jelenik meg; itt említeném meg a Márkót, akinek rendkívül durva módon nemrégiben egy hétvégén gyereke lett, pedig előtte nem is látszott rajta, hogy terhes, ezt a gyerekdolgot is egy listára írt levélből kellett megtudnom annak ellenére, hogy együtt lakunk, vagy mi.

Visszatérve a bulira, a rendszergazdából kitört az állat, ugyanis előtte együtt sütöttünk sütit, és ebben nem ismer tréfát. Kérdeztem is a fiúmnak, aki szintén velünk sütött sütit, csak ő a másik szobában, és a notebookjával csinálta ezt, szóval kérdeztem őt, mintegy ártatlanul, hogy szerinte szép dolog-e lányokat a fejükön megütni. Közvetlenül ez után a rendszergazda is kérdezte tőle, hogy szerinte szép dolog-e addig provokálni valakit, amíg az kénytelen megütni a másikat, és a megfogalmazásból szerintem látható is, hogy a rendszergazda nem volt szinte ártatlan. Én tovább mélyítettem a témát azzal a kérdésemmel, hogy vajon halálos bűn-e, ha valaki meg akarja kóstolni valaki másnak a sütijét, még mielőtt az kész lenne, mire a rendszergazda hozzáfűzte, hogy tizedszer is, ekkor történt, hogy a fiúm azt válaszolta, hogy hagyjuk békén, és visszamenekült a cybertérbe.

Aztán mire útnak eredtünk, már eléggé leeresztettünk, úgyhogy az útközbeni beszélgetésünk arra szorítkozott, hogy úgy a 30-as kilométertáblánál (addig néma csend) megkérdeztem a rendszergazdát, hogy hogyan hámozzák a napraforgómagot. Ő ezen egy kicsit gondolkozott, talán öt kilométeren át, majd visszakérdezett, hogy úgy érted, iparilag? majd még három kilométer múlva azt mondta, hogy szerinte megfőzik, és akkor beláttuk, hogy ez a beszélgetés dolog nekünk nem megy, úgyhogy nem erőltettük.

Aztán a kertipartin a szeretett volt elnökünk is megdobott egy szalvétával, szándékosan, amit előre megfontolt módon hengergetett össze, pedig csak annyit kérdeztem, hogy ők most tényleg a súlyproblémáikról beszélgetnek-e már percek óta, szóval biztos front volt.

Sőt, volt lecsó is.

És akkor valamikor hazaértünk, és a fiúm galád módon nem volt otthon, de pár perccel később megérkezett két teli szatyor TESCO-val, azt mondta, unatkozott, úgyhogy vásárolni ment, ennyire hiányzom én neki. Amúgy meg, amikor ma kérdeztem, hogy hogy fogja elviselni ma a hiányomat, azt mondta rezignáltan, hogy üvölteni fog bőgve, meg lehet, hogy elmegy majd motorozni, ami mutatja, hogy ő milyen férfias és érzékeny egyben, szerintem. És soha nem szokott a fejemen megütni sem.