Az van, hogy én három dologtól félek a világon úgy igazán: az
ismeretlen emberektől, a cápáktól és a kutyáktól (persze nagyon magas
helyről sem ugranék le szívesen, de az nem félelem, az józan
megfontolás). Az ismeretlen embereknél nincsen szörnyűbb, pedig az én
állapotom még nem is olyan rettenetes és a létképtelenség felé tendáló,
mint a szélsőségesen antiszociális, ugyanakkor matematikailag zseni
volt pasimé, aki például mindig védőgázas csomagolású felvágottakon élt
inkább, mint hogy beszélgetni kelljen a pultossal; nem, én ha van
valami feladat, vagy közös,
ugyanakkor időben szűkre behatárolható téma, mint például hogy
sajtokból milyet és mennyit preferálok, akkor minden további nélkül
képes vagyok a kontaktus kezdeményezésére. Ugyanakkor végtelenül
rettegek azoktól a helyzetektől, amikor olyan idegenekkel, akikkel
esetleg nem akarok beszélgetni, beszélgetésre kényszerülhetek bármiről,
ez a félelmem idézte elő olyan túlélési technikák adaptálását, mint
hogy bármikor, bármilyen helyiségben egy pillantással felmérem a
menekülőutakat és a legveszélyesebbnek tűnő humán tényezőt (párhuzam:
The Bourne Identity*), bármikor, bármilyen körülmények között képes
vagyok vakbélgyulladást imitálni (párhuzam: a vöröshasú unka),
illetve a dohányzásra is valószínűleg azért szoktam rá, mert így
megbántódás nélkül bármikor bárhonnan eltávozhatok tíz percre
(párhuzam: a balrog). A bagózás, bár sokak szerint gusztustalan, még
mindig társadalmilag elfogadottabb szociális excuse, mint pl. az
anorexia lenne, hogy hangzana már az, hogy bocs, mindjárt jövök, ki kell mennem hányni.

A kutyáktól meg sokáig nem féltem, vagyis gyerekkoromban féltem, aztán
amikor a szüleim kiköltöztek kertvárosba, akkor ott volt három
nagydarab, de gyengéd lelkű kóbor állat, akik kipécéztek maguknak, és
ha sétálni, vagy csak a húsz percre lévő megállóba indultam, akkor nagy
lelkesen úgy tettek, mintha gazdás kutyák lennének, és vinném őket
sétáltatni. Akkoriban, miattuk és a headset miatt, én voltam arra a
bolond kutyás lány, aki egy egész falka vérebbel jár, és közben magában
beszél (rurális, technológiaismeret terén elmaradott tájékáról van szó
az országnak). Időnként rám is szóltak, hogy pórázon vigyem már őket,
ilyenkor mindig magyarázkodhattam, hogy nem az enyémek, a kutyák meg
sebzett tekintettel bámultak fel rám, hogy miért tagadom le őket, és
jöttek szorgosan a nyomomban, a szavaimat cáfolandó. Szóval, bár később
találtunk nekik gazdát, akkoriban már nem féltem a kutyáktól, annyira
nem, hogy amikor egyszer odajött hozzám egy szintén nagydarab, szabadon
kószáló eb, akkor simán odanyújtottam az orra elé a kezem, hogy
megszagolhassa, erre elkapta a karom, és megpróbálta letépni (dzsekin
keresztül is lyukat ütött a bőrömbe, és napokon keresztül kék-zöld
foltos voltam), én meg álltam ott hülyén. A neveltetésemet
jellemzi, hogy a sikoltozás számomra elképzelhetetlen opciónak tűnt,
úgyhogy megvártam, amíg valaki normális hallótávolságba ér, és akkor
megkérdeztem tőle, hogy izé, lenne-e szíves segíteni elkergetni ezt a
kutyát, amelyiknek a szájában itt van a karom. Aztán orosz ismerőstől
kaptam ilyen kutyariasztót, de azóta nem bízom bennük.

A kutyákat persze ki lehet kerülni, de ami végképp szörnyű, az a cápák.
És nem, nem a film miatt félek tőlük, a film az egy igazából nagyon
eufemizált, megnyugtató változata volt annak, amit én a cápákról el
bírok képzelni. A cápák azok mindenhol ott vannak, ahol a víz, ezért is
az ördög találmánya a habfürdő, mert az alá nem lehet belátni, és el
nem tudom képzelni, az emberek hogy mernek például bemenni a Balatonba.
Szóval itt vagyok én, a cápákat illető, alapvetően jogos, bár némelyek
szerint talán kissé túldramatizált érzelmeimmel, és akkor emberek olyan
könyveket írnak, mint a Raj, ami miatt most már nemcsak a cápáktól, de
a bálnáktól, a medúzáktól, a tengeri férgektől, és a homároktól is
félek. Komolyan, csak azért olvasom még mindig, mert azok után, ami
eddig történt benne, mindenképpen szükségem van valami megnyugtató
feloldásra. A rettegésről csak néha tudja elterelni a figyelmemet a
fordító trehánysága, aki túl lusta a tárgyas ragozás elsajátításához és
a helyes szórend megállapításához úgy oldalanként két-háromszor,
illetve a Remoteli Operated Vehicle-t Távoli Operatív Járműnek
fordítja, jó, tudom, ő a német nyelvben van otthon, de legalább
megkérdezhetett volna valakit. És egyébként, nemzetségtől függetlenül
mindenkinek nagyon egyforma, o betűkkel teli neve és személyisége van,
de nem ez a lényeg, mondom, hanem a zsigeri rettegés.

* Jason Bourne:
Who has a safety deposit box full of… money and six passports and a
gun? Who has a bank account number in their hip? I come in here, and
the first thing I'm doing is I'm catching the sightlines and looking
for an exit.
Marie: I see the exit sign,
too, I'm not worried. I mean, you were shot. People do all kinds of
weird and amazing stuff when they are scared.
Jason Bourne: I can tell you the license plate numbers of all six cars outside.