Hülye voltam és bedőltem, most szórhatom a fejemre a hamut.

De mindenki azt mondta, hogy mennyire pörgős, meg izgalmas a Da Vinci
kód, meg jelölték a nagykönyves balhéban is, úgyhogy végül is engedtem,
és megvettem. Ekkor kiderült, hogy valami iszonyú gyenge fordítás (a
bevezető első mondatában rögtön trehányul bánik Bori E. a birtokos
ragozással), közepesen gyenge indítással, ráadásul lónagy betűkkek
nyomva, újrafeldolgozott papíron. És az egy oldalon található sorok
száma sem osztható hárommal, úgyhogy én, és társaim az
obszesszív-kompulzív kényszerbetegségben kénytelenek vagyunk minden
oldal tetején lecsippenteni egy sort a tekintetünkkel, mielőtt
folytatnánk.

Dühömben megrendeltem a The Camelot Capers-et, és ezentúl szilárdan
tartom magam az elhatározásomhoz, hogy krimiből csak általam elismert
szerzőket fogyasztok (Elizabeth Peters, A.C., Chandler, Ed McBain,
stb). Az irgumburgumát neki.