Vannak ezek a trendek, felbukkan egy szó az életedben, ami azelőtt
soha, vagy ritkán, és akkor pár napig mindenhol azt hallod. Én például
évekig próbáltam kideríteni (na nem teljes erőbedobással, csak néha
álmatagon feltettem a kérdést reményteljesnek vélt szituációkban), hogy
mi a csuda az az emke, és még aznap, amikor a fiú a fülembe ordította a
metrón, hogy erdélyi magyar közművelődési egyesület, ugyanezt
megtudhattam a Megmaradt Szobotkának-ból
is. És most is egész hétvégén minden hír és egy csomó beszélgetés a szö
betűs városról szólt (mondjuk ez részben nem véletlen, az újságíró
onnan származik, ami amúgy sokat elmond róla), amitől sikoltozott már
az összes idegvégződésem, és a dolog megkoronázásaként a lágerrádióban
sz küldött egy dalt a-nak, itt már csak hisztérikus kacajra futotta
tőlem, mert leesett, hogy nem véletlen egybeesésekről van szó, hanem
valakinek odaát elcseszettül beteges a humorérzéke. És akkor tegnap
húsz percen belül két Istvánnal is beszélhettem telefonon, én, aki
eddig még soha eggyel sem. Az egyiket nekem kellett felhívnom, hogy
távfordítson nekem általam ismeretlen nyelven történő google kereséshez
(ez ilyen extrémsport nálunk, a kommunában), a másik meg a titkos
hódolóm volt, mert bizony felhívott ő engem (nem számításból
titokzatoskodom itt vele, csak nem tudok róla semmit, kivéve hogy
Istvánnak hívják, és mindig üzeni, hogy puszil, és akkor én
visszaüzenem, hogy én is őt).

Történni meg nem történik semmi. Ja, ma megyek nőgyógyászhoz, a változatosság kedvéért.