Én igazából csak most döbbentem rá, hogy mennyire fülig szerelmes vagyok az autómba, amikor ott álltam a műhelyben, szarvasbőrrel törölgették előttem, és az egyik szerelő kérdésére, miszerint nem zavar-e, hogy ilyen halk, a csak a legmélyebb rajongásokra jellemző párás tekintettel feleltem, hogy nem, szeretem (bár néha kicsit kínos, hogy itt a járdanélküli vidéken hosszú métereken keresztül követek mintegy észrevétlenül gyanútlan gyalogosokat, de olyankor diszkréten lehúzom az ablakot, és felhangosítom a cédét (szólalt-e már meg ön mögött a Hallelujah váratlanul?)). Utána már csak húsz percet kellett várnom, amíg berakták a gyerek ülését, ami kimondottan édes jelenet volt, mert a nyolc szerelőből fluktuációsan olyan öt mindig ott hajolt be az eszköz fölé a fejét vakargatva, de végül sikerült nekik.

És a szerelemtől valóban jobb ember lesz a mindenki, nyugtáztam magamban a hazaúton, miközben elöntött a Zen, és éreztem, hogy eláraszt a lelki béke, egyszeriben még az ötvenes sebességkorlátozás is ésszerűnek tűnt, nem értelmetlen totyogásnak, bár a harminckettővel menőket szokás szerint nem értettem, csak különösebb idegbaj nélkül, nagyvonalú megbocsátással kerülgettem őket. Utána már idefent beugrott, hogy ezt talán mégsem a szerelem teszi, hanem hogy a műszaki miatt rebootolták a fedélzeti kompjútert, amitől megint mérföld per órában kezdett mérni kilométer per óra helyett, ekkor egy kicsit megörültem, hogy nem másztam aggresszíven a seggébe azoknak, akik harminckét mérföld per órával közlekedtek a városban.

Azután tegnap jött az extázis második felvonása, amikor el tudtam menni a boltba kabát nélkül, tíz perc alatt, és kartonjával vehettem az ásványvizet, meg ilyenek, mint nyugaton szokták, ahol soha nem romlanak el az autók.

És ha már ott voltam, az Ikeába is benéztem, mert tárolóra van szüksége a gyerek szobájában stócokban halmozódó könyveknek és dobozokban halmozódó varrós textíliáknak, amiket nincs időm megvarrni. Mivel a pakolós részen tudtam csak parkolni, csak a raktárba rohantam be, és a svéd vámpírcsaládról (Kullen) elnevezett fiókos szekrényre emlékeztem is, viszont a könyvespolc neve az istennek nem jutott eszembe, bár ráutaló jelnek vehettem volna, hogy ahányszor rágondoltam, mindig felcsendült a fejemben a Billy, don't be a hero, noha ezt a számot sem hallgatni nem szoktam, se nem szeretem különösebben.

Mindenesetre azért megtaláltam őket, és már ott suttogni kezdett egy csendes hang a fejemben, hogy itt gondok lesznek, de mivel tudom, hogy ha elszántam magam valamire, akkor nem érdemes velem vitatkozni, ezért nem tettem.

Azután később azért felmerült bennem, hogy legalább megpróbálhattam volna, amikor ott álltam a kocsi mellett, aminek a 2+ méteres és ötezer kilós könyvespolc éppen az anyósülésére támaszkodott ferde pózban, és azt onnan elmozdítani vagy megemelni semmilyen irányba nem voltam képes, úgyhogy inkább elszívtam egy cigit a stresszre, és közben cselekvési tervet kovácsoltam, illetve reménykedtem, hogy esetleg a polc közben bemászik az autóba magától.

Igazából az is felmerült bennem, hogy vajon ha beírnám a blogomba, hogy itt vagyok az ikea előtt, és egy fél métert kéne tolni a polcomon, akkor vajon hányan jelentkeznének öt percen belül (a tömeget elnézve, súlyozott becsléssel számolva a blogolvasóim fele ott lehetett, a gyerek blogolvasóinak pedig a háromnegyede), de bár nem vagyok különösebben önbizalomhiányos, abban mégis kételkedtem egy kicsit, hogy emberek az ikeában is ötpercenként rákattintanának a telefonjukban blogomra, hátha írtam valamit.

A B-terv egy a feladat szempontjából szimpatikus testalkatú, tetovált fiatalember volt, aki megjegyezte, hogy milyen szép a kocsim (érdekes, neki sem az tűnt fel, hogy ott állok tehetetlen arccal az autóból kilógó fél könyvespolc mellett, biztosan olyan természetesnek tűntem), mire frappáns átvezetéssel a segítségét kértem. Ekkor rövid szóbeli egyeztetés következett, melynek során ő kifejtette, hogy (a) nem fog beférni, (b) ki kellene venni a gyerekülést, én viszont a mostanában a gyereken elsajátított nem-de jellegű érvelésemmel meggyőztem, hogy így is menni fog (nem volt kéznél éppen öt autószerelő, hogy visszategye az ülést, na). És igazam is lett, most már csak darabonként be kellene hordani a bútort a házba, mint a hangyák.

Viszont az indexnél is szerelmesek lehettek tegnap, mert a szokásos felgyújtotta-kibelezte-huszonnyolcszor hasba szúrta helyett olyanok voltak, hogy a szegedi tudós bebizonyította, de nem haragszik, meg a vemhes tehén beleesett, de kimentették, a nácikból hitgyakorló zsidó lett, galambok ültek a verebekhez, Jared Leto félmeztelenül. Mára persze már megint tíz halott, négyszer gázolták el, megrúgta, kannibál csillag, és a human is stalker lett (szerintem a színek szerint szétválogatott jelly bean elég árulkodó), de azért a tegnapelőtt-tegnap nem volt rossz.