a jó házasságról (és egyéb emberi kapcsolatokról), folytatás

Időközben felmerült egy olyan kérdés az ismeretségi körben, hogy ez a jelenlegi helyzet (COVID-19, kijárási korlátozás) vajon az emberek mekkora arányára van jó és rossz hatással, ezért csinálnék egy szavazást róla (bár sajnos nem lesz repezentatív, de valamilyen képet csak ad), aki akar, nyomjon, nem kell túlgondolni. Ha valaki ki akarja egészíteni (vagy csak ventilálni), kommentben nyugodtan.

Szóval, Gottman bevezette az apokalipszis négy lovasának a fogalmát is, azokét a dolgokét, amik szerinte hosszabb távon tönkretesznek egy házasságot. Ezek a kritika, a megvetés, a defenzivitás és a másik kizárása (az ötödik lovast, a káoszt, aki kiszállt, még mielőtt híresek lettek volna, kihagyta, de szerintem az sem segít*), és az bennük a közös, hogy mindegyiket ki lehet iktatni egy kis odafigyeléssel (ami nem garantálja az örök párkapcsolatot, viszont bármilyen emberi kapcsolatot sokkal kellemesebbé tesz).

Kritikának azt nevezi, amikor a másik személyét vagy jellemét kritizálja az ember ahelyett, hogy az adott problémáról beszélne (pl. “mindig széthagyod mindenedet, te alkalmatlan vagy az együttélésre” ahelyett, hogy “nagyon zavar, hogy ott hever a zoknid a padlón”). Ezt úgy lehet a legegyszerűbben elkerülni, ha nem csinálja az ember (és nem, semmi nem lesz jobb attól, ha csinálja, csak még rosszabb). Érdemes továbbá pozitív vágyakat megfogalmazni negatívumok helyett (“Azt szeretném, ha rendet tartanánk a szobában”).

A megvetés olyasmi, amiből nagyon nehéz visszajönni (Gottman szerint ha egyszer megjelenik egy párkapcsolatban, akkor ott komoly tudatos erőfeszítésekre van szükség, különben mindenképpen tönkremegy, vagy legalábbis sérül valaki). A megvetés az, amikor az ember lenézi és bántani akarja a partnerét. A kísérleti brigád olyan megnyilvánulásokban mérte a megvetést, mint a sértegetések (gyáva, tehetetlen, királylány, akármi), az ellenséges humor (amikor a másikon ironizál az ember — minősített esete, ha utána még azt is a szemére hányja, hogy nincs humorérzéke), a gúnyolódás (amikor a másik érzelmeit vagy jellemét próbálja valaki nevetségessé tenni) és a testbeszéd (fintorgás, biggyesztés, gúnyos nézés, ilyenek). Érdekes tény, hogy míg a férfiakat már a szimpla kiritika is képes túlterhelni, a nők csak a megvetésből kerülnek ilyen állapotba (valószínűleg azért, mert őket sokkal több rejtett és nyílt kritika éri a mindennapok során, ezért gyakorlottabban kezelik az ilyesmit). A megvető megnyilvánulásokat mindenképpen el kell kerülni (bár a gondolatait nem tudja befolyásolni az ember, a szavait és a tetteit igen), illetve érdemes odafigyelni arra, hogy ezen a téren is megmaradjon a pozitív és negatív megnyilvánulások 5/1 aránya. Haladó gyakorlatként azt is meg lehet csinálni, hogy amikor az embernek megvető gondolatai vannak a másikkal kapcsolatban, akkor mindig szándékosan emlékezteti magát, hogy mi az, amit tisztel és becsül a másikban.

Defenzivitás — ez az, amikor az ember védekezésből visszatámad vélt vagy valós kritika hallatán (kb.: “Te mindig széthagyod a zoknidat” –> “Pont te beszélsz, aki soha vagy nem képes rendesen kitakarítani”). Ehelyett inkább az a konstruktív megoldás, ha vállaljuk a felelősséget, és teszünk valami megoldási javaslatot (kivéve teljesen indokolatlan kritika esetén, de arra sem érdemes visszatámadni, mert az nem vezet sehova, és senki nem fogja hosszú távon jobban érezni magát tőle, bármennyire is úgy tűnik). Érdemes továbbá odafigyelni arra, amit a másik ténylegesen mond, és kerülni a “negatív gondolatolvasást” (pl. “azt mondja, hogy zavarja a zoknim, és ez azt jelenti, hogy nem tisztel eléggé”). Senki nem gondolatolvasó, és komoly konfliktusokat okozhat, ha az ember arra válaszol, amit szerinte a másik gondol, ahelyett, amit mond. Ha gyanítjuk, hogy a másik mást gondol, amit mond, azonnali reakció helyett jobb inkább rákérdezni.

Bezárkózás — ez az, amikor az ember elzárkózik a kommunikáció és a megoldás elől, és kizárja a másikat (csak távolságtartóan hajlandó kezelni, nem lehet rávenni, hogy beszéljen a konfliktusról, viszont szavak nélkül is érezteti a haragját). Gottman és csapata úgy figyelte meg, hogy ez egy fiziológiai reakció (drótokat kötöztek a párokra, és veszekedést provokáltak közöttük), és kábé akkor következik be, amikor a pulzus 20%-kal megemelkedik a nyugalmihoz képest (amikor 10%-kal megemelkedik, akkor az ember sokkal hajlamosabbá válik átvenni a párja hangulatát, 20%-nál túlterhelődik, és kizárja a másikat). A férfiaknál ez sokkal hamarabb bekövetkezik, mint a nőknél (valószínűleg inkább kulturális, mint biológiai különbségek miatt), és ha egyszer bekövetkezett, akkor ki kell várni, amíg lejjebb megy a pulzus (a könyvben szerepelt konkrétan egy olyan tanács, hogy “a párunkkal folytatott nehezebb beszélgetések során öt percenként mérjük meg a pulzusunkat, hogy nyomon tudjuk követni a stressz-szintünket”, amit én elég bizarr, ugyanakkor furcsán vonzó lehetőségnek találok, konkrétan felmerült már bennem, hogy adott helyzetben megkérdezzem valakitől, hogy mennyi éppen a pulzusa, csak a miheztartás végett). Az önmegnyugtatás egyértelműen tanulható dolog (tehát semmire nem érv sem az, hogy “tudod, hogy én ilyen lobbanékony vagyok”, sem az, hogy “már megint felidegesítettél, ezért megérdemled”). A leggyorsabb önmegnyugtató módszer az, ha az ember időt kér, és vesz néhány nagy levegőt, miközben tudatosan elernyeszti az izmait, de hosszú távon többet segítenek a kognitív módszerek (tudatos önmegnyugtató gondolatok, stb.). Amennyiben a megnuygvás lehetetlennek tűnik, mindenképpen ki kell tűzni gyorsan egy olyan jövőbeli időpontot, amikor a megbeszélés (vita) folytatódhat (addig meg szabad foglalkozás).

(Továbbra is folyt. köv., de közben jelezném, hogy ez csak egy nagyon vázlatos összefoglaló, a könyv azért sokkal bővebben tárgyalja az egészet, ha valakit érdekel a téma.)

 

* Jut eszembe, a Good Omensből (Elveszett próféciák) készült minisorozat is nagyon jó lett, pedig ennek kevés esélyt adtam, de elkapták a szereplőket és a hangulatot is.

3 thoughts on “a jó házasságról (és egyéb emberi kapcsolatokról), folytatás

  1. alill

    Gyereknevelés és párkapcsolat – a két dolog, ami a legtöbb ember életében jelen van/lesz, és a legtöbben úgy gondolják, hogy jön ösztönből, pedig talán a legfontosabb lenne tanulni, fejleszteni. Gottman be is bizonyítja, hogy mennyire tanulható és tanítható.

    Ebben a videóban a mester nagyon élvezetes stílusban össze is foglalja a tudományát. Tavaly többször meg is néztem, ki is jegyzeteltem. Imádom.

    Szuper, lucia, hogy írsz erről a témáról!

    Kedvelik 1 személy

  2. lucia Szerző

    Bennem is felmerült, hogy mennyire passzol most az eseményekhez egy olyan sorozat, amelyben tíz percenként kimondják, hogy “világvége”, de minden rendben lesz :)

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.