a jó házasságról (kibicként)

(Mielőtt bármi másba belefognék, kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak arról, hogy ismét megpróbálkoztam a vajas jellegű tésztával (chocolate chip cookie*), mert a felét múltkor lefagyasztottam. Valószínűleg ott romlott el a dolog, hogy a recept biztosított afelől, hogy összegyúrás után nem kell visszahűteni a cuccot, illetve nyíltan biztatott arra, hogy olvasszam meg egy kicsit a vajat, ami az utóbbi napok konzultációi után egyértelmű félrevezetésnek tűnik. Az viszont jó ötletnek bizonyult, hogy rakjak egy fél kiskanál nagyszemű tengeri sót is bele, ad neki egy csavart. Most, így másodszorra bekeményítettem a sütikkel szemben, és konkrétan golyó formában pakoltam le őket a sütőpapírra, hátha nem lappadnak le (de természetesen lelappadtak, mert korábban megrontottam a vajat azzal, hogy hagytam sütőn kívül felmelegedni). Ugyanakkor már a fotózáshoz is gyakorlatilag Bumbi szájából kellett kirángatnom a sütit, és egy órával az elkészülés után nyoma sem maradt annak, hogy bármit készítettem volna, úgyhogy a kudarcomat végül is sikerként könyveltem el.)

Viszont, amiről meg mindenképpen írni akartam előbb-utóbb (mert páran kérték, hogy foglaljam össze, és így könnyebb), az John Gottman könyve, a Min múlik egy házasság. Ezt még régebben fordítottam, és bár a szerző a harmadik mondat után ellenszenves volt, de maga a könyv meglepően jó. Gottman a párkapcsolatok terén folytatott longitudinális kutatásokat (konkrétan házasokon, de az eredményei szerintem a sima párkapcsolatokra, de még a baráti vagy egyéb emberi kapcsolatokra nézve is alkalmazhatóak), vagyis párokat vizsgált meg és kérdezett ki (továbbá kísérletezett is rajtuk) 30-40 éven keresztül, majd összefoglalta, hogy mi a közös a sikeres (fennmaradó és boldognak mondott) házasságokban, és miben különböznek ezek a sikertelenektől.

Az egyik érdekes eredménye az volt, hogy a sikeres kapcsolatokon belül nagyjából pontosan 5/1 a pozitív és negatív interakciók aránya, vagyis egyrészt egy konfliktusra kb. öt kellemes élmény jut, egy kritikára öt elismerő megnyilvánulás, de még konkrétan veszekedés közben is (etikailag talán némileg kifogásolható módon veszekedéseket provokáltak a házastársak között, és levideózták őket, majd minden szempontból kielemezték a felvételeket), szóval veszekedés közben is aránylag sok pozitív interakció (kedves, elismerő megjegyzés, simogatás, empatikus gesztus, összenevetés) van a “jó” párok között. Ugyanakkor az is fontosnak tűnt, hogy a másik oldalról is meglegyen a 5/1 arány, mert ahol nem jutott egy konfliktus négy kellemes élményre, ott is elváltak a párok (arra nézve nem sikerült egyértelmű következtetést levonni, hogy miért, de lehet, hogy azért, mert ezekben a kapcsolatokban elfojtották az ellentéteket, és azok így végül elmérgesedtek). Ráadásul ez későbbi eredmények alapján tanulhatónak tűnt, tehát javultak azok a kapcsolatok, ahol elkezdtek odafigyelni erre a párok.

(Amúgy én már a könyv olvasása előtt is mondtam azoknak az ismerőseimnek, akik nagyon könnyen árasztják a kritikát, hogy egy kritikára legalább egy elismerés jusson már (pláne, hogy ezek általában arra szoktak hivatkozni, hogy “én csak őszinte vagyok”, de hát akkor a jó dolgokban is merjenek már őszinték lenni, még ha az ijesztőbb is), mert különben nem értem, hogy miért töltik velem az idejüket, ha csak rossz dolgokat látnak bennem, de el kell ismernem, hogy a 5/1 arány azért sokkal jobbnak tűnik. Nem beszélve arról, milyen szép lenne a világ, ha mondjuk a közösségi médián vagy egyéb fórumon zajló nyilvános vitákban is mindenki nagyjából tartaná magát a 5/1-hez, de ez egyelőre elég utópisztikus vágyálomnak tűnik.)

Utána arra is jutott a kutatócsoport, hogy a tartós párkapcsolatokban nagyjából 1/1/1 három konkrét összetevő aránya. Az egyik az elkötelezettség (az a hit vagy elhatározás, hogy a felek együtt akarnak maradni, mert olyan embernek tartják a másikat, akit mindenképpen meg akarnak tartani az életükben, akár romantikus, akár másfajta okokból), a másik a romantikus szerelem (vonzódás, szenvedély, mély szeretet), a harmadik a közös érdeklődés (azonos érdeklődési körök, közös hobbik, egy hullámhossz, ugyanahhoz a szubkultúrához vagy egyházhoz való tartozás, ilyenek). Ahol a három közül hiányzott valamelyik, ott is működhetett a kapcsolat, ha a másik kettő nagyon erős volt (és a felek tolerálták a hiányt).

És szintén érdekes korrelációt mutatott a párkapcsolat tartósságával a múlt kreatív átírása is, tehát a kapcsolatnak az a története, ami a felek fejében élt. Mármint minden eseményt sok különböző módon le lehet írni, és a sikeres párok sokkal pozitívabban írtak le ugyanolyan körülményeket, mint a szétmenő párok. Ha például egyikük jóval rendetlenebb volt a házasság elején, mint a másik, a “rossz” házasok arról beszéltek, hogy már az elején tudhatták volna, hogy a másik megbízhatatlan és őrjítő, és mennyit szenvedtek miatta, míg a “jó” házasok nevetve meséltek arról, hogy a másik mennyire őrületbe kergette őket a szétszórtságával, de közben milyen cuki volt, és arról, hogy hogyan emelkedtek ezen idővel felül, és hogy oldották meg a konfliktust. Itt sem volt nyilvánvaló az ok-okozat, tehát az, hogy eleve reménytelen volt-e a pár, és jól látták, hogy a másik nem illik hozzájuk, ezért beszéltek így a kapcsolatukról, vagy az rontott a kapcsolatukon, hogy így beszéltek róla, viszont később, a párterápia során működött az a módszer, hogy a párokkal kreatívan “átíratták” a közös múltjukat (itt nem a tények megmásításáról volt szó, csak a kontextusba helyezésükről), tehát ez is tanulható.

(Folytatni fogom még legközelebb, csak amikor ma kimentünk a gyerekkel a Dunához, fél órán belül kaptam egy levelet a Netflixtől, hogy nehogy elfelejtsem tovább nézni a Suitsot, és most nem merek elmenni aludni anélkül, hogy teljesíteném ezt a kötelezettségemet, amiért szerintem nincs az az esküdtszék, amely elítélne.)

 

* Recept:

225 g vaj
430 g cukor (fele nád-, fele fehér)
400 g liszt (finom)
2 nagy tojás
1 teáskanál vanília
1/2 teáskanál nagyszemű tengeri só
1 teáskanál szóda (de ebben lehet, hogy hazudik a recept)
1/2 teáskanál sütőpor (ebben is lehet, hogy hazudik a recept)
Belevalók ízlés szerint (csokidarabkák, magvak, akármi)

Össze kell keverni az egészet anélkül, hogy a vaj túlságosan felmelegedne (Isolde szerint maradjon 15 °C fok alatt), utána visszahűteni (legalább fél óra hűtőben), majd előmelegített, 190-200 °C fokos sütőben 10-12 percig sütni (a közepe még tűnjön nyersnek, a pereme picit megbarnulhat). Nem kellett alákenni semmivel, sütőpapíron nem ragadt le. Ja, és ez a recept három nagy, lapos tepsire elég.

4 thoughts on “a jó házasságról (kibicként)

  1. sulemia

    a chocolate chip cookie laposan jó véleményem szerint. mivel mindig szétlapul a sütőben, nem is kell formázni mikor a sütőlapra pakolod, elég csak kiskanállal adagokat rakosgatni (csak akkor nem lesz teljesen kerek, hanem ilyen rusztikus alakú).

    Kedvelik 1 személy

  2. excsiperke

    A Suits utlsó epizódja végével sírtam, hogy akkor én most mit fogok várni és mit fogok nézni? Azóta sincs párja és még mindig szerelmes vagyok Harveyba, Donna pedig role model.

    Kedvelik 1 személy

  3. Attila

    Nekünk annak idején (lassan másfél évtized) egy baráti házaspár hölgy tagja azt mondta esküvőnkőn, hogy a jó házasságnak 3 titka van:
    1. kommunikáció
    2. kommunikáció
    3. kommunikáció
    Szerintem a legjobb útravaló tipp, de alázattal és nem dicsekvésként írtam, mert “karma is a bitch”.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.