Kívánós poszt 2017-re

Jó, megint itt van a kívánós poszt, mert idő van.

Aki még nem ismerné, úgy alakult ki ez a hagyomány, hogy egy idő után feltűnt, miszerint minden kívánságom teljesül, amit leírok a blogba* (legfeljebb nem akkor, és nem úgy, de az Univerzumnak már csak ilyen a humorérzéke), és ilyenkor, a kívánságok meg az újrakezdések idején szeretnék másnak is lehetősége adni arra, hogy nagy nyilvánosság előtt leírja, mi is az, amit szeretne. Mert szerintem akkor teljesül. Legalábbis nagyobb eséllyel teljesül, mintha nem lenne kimondva.

Ugyanakkor nem győzöm kihangsúlyozni, hogy amit az Univerzum sajátos humorérzékéről mondtam, azt komolyan kell venni. Az Unierzumnak nagyon, nagyon egzaktul kell megfogalmazni a dolgokat. Amikor például már sokadszor mondtam, mennyire szeretnék egy új telefont, a régi a nap elején, egy meglehetősen rossz pillanatban végleg lerobbant, és rohangálhattam újért, amibe természetesen nem volt jó a SIM-kártya, stb. (De lett új telefonom).

Jöjjenek akkor az én kívánságaim (elég unalmas leszek, mert a BabyLiss Curl Secretet (lágyan omló csigák! (Ne, Dani, kérlek, ne rajzold meg)) már megkaptam karácsonyra):

  • A szokásos kötelező körök, Muci és én legyünk egészségesek, ne legyenek anyagi gondjaink, utazzunk sokat, és izé, ne akadályozza semmi a felhőtlen boldogságunkat. (Most hozzátenném, hogy és legyen elég csoki, de éppen rengeteg csokink van).
  • Mivel csodára szerintem nem számíthatok, legyen inkább az, hogy a rengeteg folyamatban lévő és a jelek szerint ígéretesen alakuló projekt be is teljesüljön (mind szakmailag, mind emberileg). A Második Utasnak legyen igaza.
  • Na jó, szeretnék egy olyan közepes méretű csodát is. Olyat, mint a flamingós ruhás, csak nem a flamingós ruhával, mert az már van, és asszem, ebben semmilyen szerepet nem játszik a pénz.
  • Hogy legyen valami konkrét is, 2017-ben mindenképpen sikerüljön az ingatlaneladás-vásárlás-költözés most, hogy végre teljesen kitaláltam, milyen helyen akarok lakni. Szeretnék kicsit átmenni lakberendezős blogba.
  • A szeretteimnek azt, hogy úgy legyen, ahogy szeretnék (kivéve, ha hülyeségeket akarnak, mert azt megvétózom).

Na és akkor most ti jöttök. Lehet névvel, név nélkül, lehet kérni, hogy ne tegyem publikussá, a határidő meg mondjuk legyen 2017. január 1-je, éjfél (kivéve indokolt esetben).

* Ehhez köthető az idei legbizarrabb kellemes élményem, amikor pár héttel azután, hogy megírtam a blogba a flamingós ruhát, majd pár hét múlva csengetett a postás (a UPC, asszem), és a kezembe nyomott egy dobozt, ami egyenesen a John Lewistől érkezett, és a flamingós ruha volt benne. Az én méretemben. (A címzésnél és a számlán csak a nevem és a címem szerepelt). A csavar a dologban az, hogy amikor belinkeltem a ruhát a blogba, már akkor is 0 db volt készleten, és mire megkaptam, már el is tűnt a webshopból. Mindenki tagad.

104 thoughts on “Kívánós poszt 2017-re

  1. Bea

    Kedves Univerzum!

    Szeretném, ha a tavalyi tendencia folytatódna és idén is több lenne a pozitív dolog, mint a negatív (kivéve az orvosi vizsgálatok eredményeit).
    Továbbá szeretném, ha
    1. egészséges lenne minden családtagom (és a világon mindenki)
    2. újabb könyvvel, esetleg könyvekkel – amiket én írok – örvendeztethetném meg az olvasóközönséget (a jogdíjakkal pedig később a jogutódaimat)
    3. nem lennének anyagi gondjaink sem, pontosabban ami pénzért megvehető, azt tudjuk megvenni (ami nem pénzért, pl. öröm, jó kedély stb., az is meglegyen)
    4. komolyan kérem a világbékét!
    5. ne kívánjam már annyira a csokit

    Egyelőre ennyi. Előre is köszi!
    Eddig is nagy segítségemre volt a kívánós poszt és az Univerzum. Idén is bízom bennük, bennetek! :)

    Kedvelés

  2. Ilona

    Kedves Lucia! Szívből kívánom, hogy minden kérésed meghallgatásra találjon, és az Univerzum teljesítse! Sajnos, és ehhez külön érzékem van, lekéstem a “kérésről”. Amennyiben utólagos kérés továbbítását is vállalod, elvégre, van pótszilveszter, pótelőadás stb. Szóval, ilyen elbambulós nőszemély is kérhet, szóval kedves Univerzum! Szeretném tőled kérni, hogy amit eddig nem sikerült teljesítened, azt kérlek az idén tedd meg. Úgymint, egészség, boldogság, siker, békesség, szeretet, megértés, megbocsátás, pénzbeli gyarapodás, stabil megélhetés, úgy a gyerekeimnek, mint saját magamnak, no meg a kedves ismerőseimnek, barátaimnak .Kedves Lucia, remélem tudsz az ügyemben segíteni. Köszönöm. :) Ilona

    Kedvelés

  3. V.. Anna

    Elnézést, kedves Lucia, a késésért.
    Szeretnék az Univerzumtól egy rendes csodát: a gyerekem gyógyuljon meg a gyógyíthatatlan betegségből, és éljen az emberi kor végső határáig a kislányai és sokan mások örömére.

    Kedvelés

  4. gyongyvirag

    Kedves Lucia! Kérlek, én is hadd legyek az indokolt esetek egyike. Tavaly ugyanis lemaradtam, de az előző években itt voltam és kívántam. És kérlek, Lucia ,- neked valószínű közvetlen vonalad van – köszönd meg a drága Univerzumnak a nevemben is eddigi nagylelkű adományait, ugyanis előző kéréseimet 90%-ban teljesítette. HÁLA érte!
    A tavalyi év kicsit felemás lett, ezért most kérlek, drága Univerzum, a következőkre:
    – Szeretnék drága nagy fiamnak az esküvő után N-val maradéktalan, felhőtlen boldogságot együtt és egymással, a jelenlegi disszonanciák azonnali teljes és pozitív megoldódását kapcsolatukban. És még ebben az évben, ha lehet, áldd meg őket kérlek egy egészséges, saját és közös kisgyermekkel. (Plusz egy nagyobb lakást.) Élhessék életüket együtt, egymást kölcsönösen megbecsülve, töretlen szerelemben, harmóniában.
    – Szeretném, ha a köztünk: gyerekek (V és N) – (mi) szülők, férjem – én, mi – tágabb család (N.szülei, J.szülei, testvére, az én testvérem, anyukám, más rokonaink) közt fennálló félreértések, problémás viszonyok mind feloldódnának, a lelki sebek mind begyógyulnának és egymásnak mindenki kölcsönösen megbocsájtana. Ezután pedig békességben, egészségben, egymást kölcsönösen szeretve, támogatva, segítve élnénk életünket még hosszú-hosszú évtizedekig.
    – Szeretnék minden ( J, V, N, Zs ) családtagomnak és magamnak szakmai sikereket, több anyagi juttatást! De kérlek, TÖBB szabadidőt is adj emellé, és hogy a sok munkába ne rokkanjunk bele, hanem tudjuk élvezni az élet örömeit: a szép otthonunkat, a pihentető utazásokat, a kultúrát és kedves baráti körünket. Élhető életet mindannyiunknak és egészséget, lelkierőt, bizakodást!
    – Drága férjemnek, kérlek, adj olyan jól jövedelmező és számára örömteli munkát,de csak egyet, amiből a családot könnyedén fenn tudja tartani és marad is belőle minden számunkra fontos dologra. Legyen végre ideje önmagára, rám, a családra, legyen kiegyensúlyozott, nyugodt, boldog, elégedett, vidám, EGÉSZSÉGES és pihent az év minden napján.
    – Kérlek, adj végre nagy fiamnak hitet, ÖNBIZALMAT a hivatásában, kitartást és szorgalmat a folyamatos önképzésben és ebből kifolyólag végre megtisztelő, örömteli, jól jövedelmező szólista szerepeket folyamatosan, majd ezek után elismerést és töretlen, nagy sikereket a szakmában.
    . Kérlek, segítsd őt ( V-t) hozzá, hogy a dohányzást még 2017. elején önszántából, örökre hagyja abba és legyen ettől boldog, szabaduljon meg teljesen ettől a függőségtől.
    – Mindenkinek EGÉSZSÉGET!
    – Luciának és Mucinak mindazt, amit ők kívánnak.
    – Világbékét!
    KÖSZÖNÖM!!!

    Kedvelés

  5. keknyuul

    Kedves Lucia, kedves Univerzum!
    Lehet, hogy lemaradok, de szeretném, ha a nagyfiam végre megtalálná a helyet, ahol szeret élni, még ebben a hónapban, ahogy tervezte. Ez az év az esküvők éve legyen, ne a veszteségeké. Egészséget mindenkinek, akinek ez már nem opció, annak nyugalmat, szép álmokat. Magamnak értelmes munkát és munkakedvet, valamint a tavaly elmaradt tengeri nyaralást! Luciának és Mucinak, amit ők kívántak.
    Nyúúl

    Kedvelés

  6. Laars

    Még lehet?

    Nyugalmat szeretnék végre. Nem akarok kontinensek között rohangálni, plánesőt költözni mostanában (döntse el végre, hogy beteszi, vagy kihúzza, de ez a huzavona idegesít). És lehetőséget szeretnék kapni, főleg munkafronton, amivel végre élhetek. Az se lenne baj, ha fizetnének érte.

    És a fiatalok, egészséget szeretnék nekik, és nyugodt iskolaváltást és sikerélményeket. Jó, egészséget nem csak nekik, a pasinak is, meg magamnak, és sikerélményt sem csak nekik. Világbéke se lenne rossz.

    Kedvelés

  7. Anaid

    Kedves Univerzum!

    Tavaly nem kívántam, mert lekéstem a határidőt, elég fura is lett az év.
    Így idén kívánok :).
    Először is köszönöm, hogy mindenki egészséges ez jó lenne ha idén is így maradna.
    Köszönöm, hogy MC rohammentes, nagy segítség nekem, hogy nem kell gyógyszerezni.
    Nagyon köszönöm, hogy a férfi aki jó nekem, elkötelezte magát mellettem, ebben se legyen változás.
    Szeretnék kérni tesómnak egy olyan munkahelyet ahol igazán megbecsülik és kiteljesedhet.
    A pasimnak olyan időbeosztású munkát ami elég pénzt hoz, és nem terheli túl, de szakmailag kielégíti.
    Magamnak annyi munkát amiből kényelmesen megélek de elég időm maradjon mellette pihenni és töltődni. Azt hiszem idén egy kicsivel több kreatív munkát is szívesen vennék.
    Szeretnék idén többet utazni (nyaralási célból), mint az elmúlt években ha lehet az egyik helyre mennék az ötös listából, természetesen a pasimmal.
    VM-nek kívánom, hogy a gyerekkel kapcsolatos egészségügyi aggályai alaptalanok legyenek.
    I-nek legyen egy kicsit több ideje magára, úgy hogy a többi dolga se szenvedje ezt meg.
    A-nak nagyon jó “válasz mindenre” évet kérnék, boldogat biztonságosat.
    M-nek boldog párkapcsolatot, olyat amiben révbe ér és eszébe se jut visszasírni E-t.
    Zs legyen boldog P-ben, ráférne.
    L-nek meg kérnék egy olyan nőt aki jó neki és csak az övé.
    Idén szeretnék E-nek egészséges gyereket szülni.
    Szeretném ha körülöttem mindenki egészséges és kiegyensúlyozott és boldog lenne, szeretném hogy teljesüljenek a vágyaik és álmaik.

    Köszönettel:
    Anaid

    Kedvelés

  8. MOnick

    Azta, most látom! Én leszek az indokolt eset, így 3-án.:)
    Kérek az Univerzumtól minden családtagomnak egészséget.
    A várható műtétek – ha nem érhető el a kívánt hatásuk másképpen – tökéletesen sikerüljenek, és egészségesebbek legyünk általuk.
    Kérek mindannyiónknak fejlődést pozitív élmények által.
    Köszönöm!

    Kedvelés

  9. Nilüfer

    Kedves Univerzum!

    Köszönet az elmúlt évért, bár nem teljesült minden egészen…
    Kérlek, engedd még az öcsémet élni, ha nem is gyógyul meg, rosszabbul se legyen, és ha lehet, sok évig!!!!KÉRLEK!!!!
    Továbbá a középső lányomnak legyen végre egy hozzá illő párja, aki szereti az unokámat is.(NEM, nem elég csak a fele..)
    A többi gyerekem és mi magunk élete ne legyen rosszabb, mint 16-ban.

    És legyen normális a világ.

    Kedvelés

  10. Estsanatlehi

    Júj, minyá lekésem a határidőt, úgyhogy tavalyit updatelek, több, mint fele szerencsére összejött, amiért hála Luciának, és neked, kedves Univerzum!
    1. Add, hogy mindenki, akit szeretek, egészséges legyen, és éljen még nagyon sok-sok évtizedet egymás közelében szeretetben, boldogan.
    2. Add, hogy ha nem is szülök, de legalább essek teherbe 2017-ben, egy(!) darab kisbabával, aki jöjjön is ki belőlem (lehetőleg műtéti úton kiszedős módszerrel) egészségesen, és éljen még nagyon sok-sok évtizedet egymás közelében, boldogan.
    3. Add, hogy Kissmajom továbbra is ilyen egészséges, boldog, kiegyensúlyozott, élnitudó, okos, hihetetlen lény maradjon, szeressen majd oviba járni bölcsinél is jobban, és örömmel fogadja a kistesót, ugyanakkor ne származzon semmi hátránya abból, ha esetleg mégsem sikerül összehozni.
    4. Add, hogy ez a kurva világ ne menjen el abba az undorító irányba, amibe elindult tavaly.
    És a szokásos bónusz: Lucia is kapja meg, amire vágyik, jól.

    Kedvelés

  11. Firenze

    Kedves Univerzum,

    köszönöm a 2016-os év jó dolgait neked. 2017-re az alábbiakat kívánnám magamnak, magunknak:

    – Szeretnék boldog lenni – ez a legfontosabb, a többit nem priorizáltam.

    – D. találja meg a helyét az iskolában, legyen örömmel teli, sok kis barát vegye körbe. Merje másoknak is megmutatni, milyen klassz kis csaj ő maga.

    – Akárhol is, szeretnék szép és biztonságos városban élni, ahol otthon érzem magam. Ha másik lakásba / visszaköltözésre kerül sor, az menjen zökkenőmentesen és a legkisebb plusz kiadással.

    – A lakásfelújítás az általunk meghatározott budgeten és határidőn belül, minőségi munkával és flottul történjen meg tavasszal. Ha jön bérlő, akkor szeresse és vigyázzon úgy a lakásra, ahogy mi is tettük azt. Ja, és fizessen időben :-)

    – Biztonságban és balesetmentesen közlekedjünk.

    – Szeretnék olyan munkahelyet találni, ahol részmunkaidőben dolgozom, elégedett vagyok a juttatásokkal és jól érzem magam, valamint a munka-magánélet kényes egyensúlya legyen meg. A munkaszerződést egy hónapon belül szeretném aláírni.

    – A barátainkkal és a családunkkal még több és minőségi időt tudjunk együtt eltölteni. (Ehhez legyenek olyan Budapest-London-Budapest repjegyárak, amelyek lehetővé teszik a sűrűbb utazásokat). Szeretnék új embereket megismerni, barátságokat kötni.

    – Egészségesek legyünk. Ha szükség van orvosi ellátásra, akkor a leghamarabb kapjuk meg a legjobb szinten.

    – Anyagi biztonságot élvezzünk.

    – Szeretnék egy kisbabát, amennyiben ő is maximálisan egészséges lesz és számomra is kockázatmentes lenne a terhesség és a szülés.

    Nagyon köszönöm!!! :-)

    Kedvelés

  12. Z

    Régóta olvasom titokban (de lelkesen) a blogot, most először én is megpróbálom.. :) Lucia, köszönöm a lehetőséget!
    Kedves Univerzum!
    Az alábbiakat kérném
    Családomnak (including háziállatok) és barátaimnak egészséget, boldogságot. Anyura vigyázz a legjobban!
    Apuval legyen jobb a viszonyunk.
    Kevesebb szorongást, félelmet, kissé depresszív tüneteket, és azok nagyrészén is bátran túl tudjak lépni, többször érezzem hogy élek (én ezen leszek, de néha légyszi lökdöss a jó irányba)
    Ha kell, akkor el tudjam engedni (Tudodkit) békében, és tudjak újrakezdeni (de barátok maradhatnánk). A legjobb az lenne, ha úgy, hogy rátalálok valakire akit tudok szeretni és ő is engem és a fontos dolgokban összeillünk és együtt is tudunk lenni. Ha ez nem megy, akkor legyek egyedül is elégedett.
    Barátokat (meglévő, esetleg újak) és klassz élményeket velük
    A világ aggasztó folyamatainak jobbra fordulását, különös tekintettel pl a globális felmelegedésre. (meg a jegesmedvékre és a tigrisekre)
    Úgy összességében, legyen ez egy jobb év mint a 2016
    És végül vmi konkétabb: meg tudjam csinálni a spárgát :)

    Előre is köszönöm!

    Z

    Kedvelés

  13. perenne2

    Kedves Univerzum!
    Gondoltam, ha leteszem a munkát majd megpróbálok még pontosabb lenni, mint tavaly, mert nem volt az olyan sikeres kívánságlista, de aztán kimentem a kutyákat etetni, és mire bejöttem a maradék pezsgőmhöz a melegbe, elszégyelltem magam, mert mit is akarok kívánni, mikor már most többünk van, mit amire szükségünk lehet. Azt hiszem nem nagyon kell más csak egészség az egész családnak, a barátaimnak és akinek csak lehet, mert az mindenkinek kell. Kérlek adj erőt, hogy megoldjuk, amit lehet és jó kedvvel viseljük, amit nem tudunk megoldani. Továbbra is add meg azt bőséget, amivel eddig is jutalmaztad munkánkat. (Na jó több az jöhet, de lehet, hogy ki kéne mennem még kicsit a hidegbe.) Köszönöm, mindazt a jót, amivel többet adtál, mint kéretem. Lett egy esküvő, ahol a gyerekek 13 év után úgy néztek egymásra, hogy elöntötte a szívemet hála. Várjuk Gréta Panka érkezését tavaszra. Kérlek ő is legyen egészséges nyugodt baba és érkezzen komplikációmentesen és könnyen. A lányom új állását köszönöm, most már “csak” egy igaz, jó társ kéne mellé. Remélem őt jövőre fogom neked megköszönni. Kérek erőt a cseppet sem kevesebb munkához és akkor minden rendben lesz. És persze Pacem in Terris! Ha elég sokan kérjük, talán megkapjuk végre. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm Luciának a lehetőséget.

    Kedvelik 1 személy

    1. perenne2

      És mert még éjfél előtt vagyunk és az aggódó anya csak kibukik belőlem: Köszönöm a balesetmentes közlekedést. Kérlek ez idén is maradjon így mindannyiunk esetében. Pontosan: ne okozzon senki és ne szenvedjen el senki balesetet.

      Kedvelés

  14. A névtelen irattáros

    Kedves Univerzum!
    (De legelőször is kedves Lucia, köszönöm a lehetőséget!)

    2017-re egészséget kérek – testi, lelki és mentális egészéget egyaránt, magamnak és a szeretteimnek, kinek mire van éppen szüksége.

    Kérem, hogy érdekes projektekkel bízzanak meg, és eleget keressek velük. Kérem, hogy a vállalkozás virágozzon.

    Kérem, hogy aminek el kell válnia, fájdalommentesen váljon el, és nőjön össze, ami (és aki) összetartozik, minden és mindenki találja meg a (fizikai és lelki) helyét az életben.

    Kérek még több, a régi barátaimmal töltött időt, és új barátokat.

    Kérek növekedést és előrehaladást, erőt, akaratot és alkalmat a jóra. És persze szeretetet is kérek, sokat, hogy mindenkinek jusson.

    Köszönöm.

    Kedvelés

  15. lanyazurbol

    Kedves Univerzum!

    a sok szomorúság ellenére is köszönöm a tavalyi évet, szinte minden kérésem teljesítetted. amiket nem, azokat én fogalmaztam meg bénán:(

    és akkor az ideiek:
    -egészség az egész (kis és nagy) családnak, és a barátoknak – pontosan tudod kik tartoznak ide. idén ne haljon meg senki, aki fontos nekem.
    -erőt Apunak, öcsémnek és nekem is, hogy megbirkózzunk Anyu hiányával
    -nyáron fejezzem be a lakásfelújítást (ezért a lakásért még egyszer külön nagy-nagy köszi!)
    -szerezzek mihamarabb jogsit
    -a gyerekeim járjanak ugyanabba az iskolába, azaz Flórát vegyék át oda, ahova a bátyja is jár
    -mindketten maradjanak ilyen okosak és ügyesek, csak ne stresszeljenek
    -a munka maradjon ugyanilyen jó (plusz a beígért dolgok), csak én nyugodjak már meg, és jöjjek ki jobban azokkal, akikkel ki kellene (tudod, hogy kikre gondolok)
    -legyek türelmesebb. leginkább magammal
    -sikerüljön életmódot váltanom, és fogynom
    -ugyanígy vegyen körül a szeretet mint 2016-ban. ezért is nagyon hálás vagyok:) sok-sok nevetés, ének-tánc és koncert, azokkal, akiket szeretek
    -és akkor a tavalyi nagy tévedés: amikor azt írtam, hogy szeretném megtalálni azt a férfit, aki… akkor nem arra gondoltam, hogy jöjjek rá, hogy ő az! hanem, hogy kölcsönösen tudjuk ezt egymásról ÉS villódzanak szívecskék a fejünk felett ÉS szeressünk egymásba (egyszerre!!!) ÉS éljünk problémamentesen együtt, míg a világ világ:)
    szóval ismétlésül ez a pasi: “ésszel, szerelemmel, és humorral támogat engem a fenti céljaimban (~az életemben), úgy hogy azt én is akarjam:) Az se baj, ha esetleg már ismerem. És, ne, ne legyen egy pszichopata, szenvedélybeteg. Se házas. Egy kedves Marc Darcy (pontosan tudod kire gondolok!!) leginkább. Akit még a gyerekek is bírnak, és aki viszont bírja őket.” Remélem így már egyértelmű, hogy egy normális párkapcsolatot szeretnék.
    -Évinek és öcsémnek normális párkapcsolatot
    -a februári utunkon sikerrel járjunk, azaz lássunk sarki fényt
    -végül pedig világbéke és egy élhetőbb Magyarország

    Köszönöm!

    Kedvelés

  16. Szonja

    Kedves Univerzum!
    2017-re szeretnék kérni:
    – egészséget a családomnak, magamnak és a szeretteimnek
    – erőt ahhoz, hogy végre változtassak. elindultam már egy úton, de nem jó, így most szeretném megtalálni a jó irányt és erő, kitartás kell, hogy végigcsináljam
    – picit több minőségi időt a gyerekekkel
    – a többi legalább ilyen jó legyen mint eddig
    Lucia köszi a lehetőséget idén is.
    BÚÉK!

    Kedvelés

  17. piszke

    Kedves Univerzum,
    a tavalyi kívánságokat köszi, ami nem jött pontosan össze, ott ugye én nem fogalmaztam egyértelműen :)
    Idénre ugyanúgy: egészség az egész családunknak, és ne újuljon ki a régi betegség se, és senkit ne érjen semmilyen baleset..
    A nagyobb gyereknek kérek sok kitartást idénre, és hogy legyen minden érettségije ötös,hogy a most elküldött jelentkezésekre jövő összes ajánlatból (ugye ebben benne van hogy öt ajánlatot kérek neki)választhasson.
    Ezért azután azt is kérem, hogy legyünk annyira egyenesben anyagilag, hogy őt tudjuk majd támogatni megszorítások nélkül.
    A kisebbnek kérek minden fenti mellett könnyű kamaszkort.
    Nekem a munkában és a hobbiban hasonló klassz és még szuperebb kihívásokat mint tavaly.
    És kérek még a békétlen családtagoknak lelki egyensúlyt, hogy elviselhetőbbek legyenek, mivel őket nem választhatjuk meg, de így hátha könnyebb lesz nekik elviselni saját magukat meg nekünk is őket.
    Luciának és Mucinak is mindent, amit kívántak.Köszi Lucia a lehetőséget!

    Kedvelés

  18. bonca

    Kedves Univerzum!
    A következőket kérem tőled 2017-re:
    – senki ne haljon meg a szeretteim közül
    -tomi és én és dexter kutya legyünk egészségesek, valamint a családom és mind, akiket szeretek legyenek egészségesek
    -fejlődjön rengeteget az angolom
    -jógázzak minden nap
    -a munkám szerezzen sok-sok örömet nekem és a gyerekeknek is
    -legyen sok energiám
    -tomival és dexterrel utazzunk sokat, szép helyekre
    -maradjunk továbbra is anyagi biztonságban
    -tomi és én és dexter kutya találjunk egy szuper lakást olcsón, költözzünk oda, és legyen nagyon jó ott nekünk
    -anya viselje a lehető legjobban azt, hogy api már nincs velünk, legyen erős, legyen sok öröme csakazértis
    -api akárhol is van, legyen neki nagyon jó, tudja, hogy szeretem
    -árpi legyen boldog
    -luciának és mucinak is a legjobbakat
    köszönöm!

    Kedvelés

  19. Merylla

    Kedves Univerzum! A Lány 3 eves lesz heteken belül és ezzel véget ér életünk egyik legjobb időszaka. Iszonyat keveset aludtunk es állandóan fáradtak voltunk, de azért szuper volt. Ha minden így marad, már hálás leszek! De itt az ideje, hogy kimozduljak a komfortzónámból. Pár dologban szeretnék előrébblépni, ehhez kellene a támogatás:
    – muszáj lenne végre egy értelmes munkát találnom, mert szeretek es akarok is dolgozni! Most érzek magamban elég erőt és kitartást a váltáshoz, még akkor is, ha átmenetileg rosszabb lesz.
    – lakás fronton valamiért maradnunk kell, majd kiderül idővel miért is, de én azért keresek tovabbra is, pontosabban nem tudom megfogalmazni, mint tavaly, valamiért nem akar ez összejönni nekünk….
    – úgy érzem nem lesz több karácsonyunk Dédivel, könnyű legyen számára az átmenet, elfogadással és megbékéléssel,
    – a család legyen egészséges, legyünk békességben, szeretetben.
    Lucianak köszönet idén is a lehetőséget!

    Kedvelés

  20. Gigi

    Kérünk Univerzumtòl:
    1, egèszsèget,
    2, akinek nem jár, fájdalommentes túloldalt
    3, aki tavaly elképesztô sokat bántotta gyerekeimet, annak 5000km-re álommelót
    4, 20nm/ember lakhatást
    5, vagy maradjon együtt az osztàly, vagy vegyèk fel a lányt oda ahova a többieket
    6, a legfőbb kivánságom
    7, boldog békeidőt
    8, minden mást

    Kedvelés

  21. Matifa

    Megtaláltam és egyszerűen zseniális volt :) Ha lehetne, kérném szépen még egyszer ugyanazt. Az említett projekt első fele idén lement és bár nem volt könnyű, óriási katarzis és visszatöltődő életerő jött vele. Légyszi a második fele menjen idén olyan simán, könnyedén és sikerrel, mint a továbbfejlesztett dolgokhoz illik. (evés közben jön meg az étvágy).
    Keresgélés közben már gondolkoztam, hogy az első kívánságom a világbéke lesz, bár nem azért, mert szépségkirálynő szeretnék lenni (azért egy kis plusz szépség jöhet), hanem mert sose volt ilyen aktuális és nagy szükség rá, mint most. És tádámm, azt is kívántam!
    Szóval még egyszer ugyanazt kérem, kis csiszolásokkal, finomításokkal és egészen rendberakva. És azt is légyszi, amiről tegnapelőtt mondtam valakinek, hogy amikor kimondtam, hogy hiányzik, elgondolkodtam rajta, hogy vajon konkrétan mire is mondom. Fejtsd meg ügyesen kérlek, te okosabb vagy kedves Univerzum, és idén ha nem bánod, dobd be ide kegyesen.

    Kedvelés

  22. Matifa

    … és most először nem emlékszem, hogy mit kívántam tavaly. :)
    Azt hiszem, ilyenkor van az, hogy nincs igazi hiányérzet semmiért az emberben.
    Azért megkeresem, hátha sikerül üvegcseréppel vakarni valamit magamra :D

    Kedvelés

  23. zsuzska

    Jajdejó!
    Köszi! :)

    Kedves Univerzum,
    Szeretnék egészséget (minden szerettemnek), türelmet magamnak (sokat), figyelmet és az eszem jobb kapacitását (ez most érthető? :) ), szeressem a munkám (ezt, vagy egy másikat), jó fizut.
    Jnak anyagi biztonságot, Snek felejteni képességet és anyagi rendeződést!
    A gyerekek szeressék, amit csinálnak, a reggelek ne legyenek kaotikusak :)
    Legyen ötletem főzni, és finom is legyen :)
    És örülnénk még egy egészséges-szép-jó alvó kisbabának.
    Legyen kész a ház, és szeressük. (És mindenre teljen és meg is tudjunk egyezni, és ne legyen ideiglenes ez-az- amaz).
    Nagyon köszönöm.
    (Külön köszi a kisbabákat, akiket nagyon vártak tavaly, és mindjárt itt vannak :) )

    Kedvelés

  24. ariennn

    Drága Kedves Univerzum!

    2016 a változás éve volt, nehéz és fájdalmas volt, 2017-ben legyen több öröm jó?
    Köszi az unokahugit, imádom! :)
    amik kellenének nagyon:
    – egészség (you know what I mean)
    – reális, teljesíthető célok
    – a nagy utazas, amire annyira vágyom.
    – kis pihenés után pedig valami igazán tuti meló egy igazán jó csapatban, amiből meg tudok élni kényelmesen.
    Nagyon köszi!
    Maradok őszinte híved.

    Kedvelés

  25. Bell

    Kedves Univerzum. Először is szeretnék egészséget a családomnak, szeretteimnek és persze magamnak. Másodszor pedig szeretném ha nyiladoznának a kapuk afelé, amilyen életet szeretnék. (Főleg munka és lakhely szempontjából) Köszönöm.

    Kedvelés

  26. Orsi

    Köszönöm 2016 sikereit és sok pozitív élményét.
    Kívánok 2017-re a húgomnak hazatérést Magyarországra és jó állást. Anyának egészséget és hogy tovább tudjon lépni a válásából. Apának szintén egészséget és utat hozzánk. C-nak sok szakmai sikert. Magamnak egészséget, elkötelezett sportolást, hatékony felkészülést a szakvizsgára, kevesebb gyomorgörcsöt, több magabiztosságot, sok cuki együtt töltött időt, új élményt C-val és eljegyződést.

    Kedvelés

  27. natimama

    2017 egy jó év lesz. Érzem. Ami változás elindult az előző évben, most befejeződik.
    Legyen hát egészségünk ezekhez a változásokhoz.
    És béke a lelkünkben.
    Ez a két dolog legyen rendben, és akkor minden más is rendben lesz.

    Köszi a lehetőséget Lucia!

    Kedvelés

  28. T

    Kedves Univerzum,

    Elsősorban egészséget kérnék minden családtagomnak és magamnak, 2016-ban ez valahogy nem nagyon jött össze. Zökkenőmentes visszatérést számomra a munka világába. Lehetőleg idén sikerüljön úgy elköltöznünk, hogy az mindenki igényét kielégítse. Sok kirándulást, önfeledt kacagást, boldogságot a kiscsaládnak.
    ĶösziPuszi

    U.i.: Lucianak köszönet a lehetőségért :)

    Kedvelés

  29. Benenn

    Egészséget kérnék mindenkinek. És hogy meglegyen újra az a család-érzés, ami már rég nincs meg. Szeretnék sok utazást, boldogságot, igazi életet.

    Kedvelés

  30. drmorcz

    Kedves Univerzum, te sajátos humorú entitás,

    Alapjában köszönöm 2016-ot, bár jobb lett volna, ha a szűkebb környezetemben mindenki megúszta volna műtét, daganat, demencia és hasonlók nélkül.
    2017-re szeretném, ha a családban senkinek se derülne ki újabb betegsége, mindenkinek rendben lennének, ill. visszamennének a tumormarkerei, és év végén is mindenki életben lenne, a lehetőségekhez képest egészségesen.
    Szeretném, ha Morcz Jr No1 abban a suliban tanulhatna tovább, ahol szeretne.
    Jó lenne, ha a munka frontján sikerülne tovább javulni (értsd kevesebb munkával a tisztességes megélhetést biztosítani).
    Adj erőt, türelmet és szerencsét a lakásfelújításhoz, meg hogy ne halogassam tovább, és belekezdjünk végre.
    Szeretnék tartalmas beszélgetéseket, régi és új barátságokat, néha bulikat, de ha nem muszáj, karaokézni ne kelljen.
    Szeretnék ismét saját erőből 4000 m fölé jutni (és nem arra gondolok, hogy legyen módom fapados repülőjegyet vásárolni).
    Nagyon kellene a világbéke, a globális felmelegedés lassulása, Trump gandhizálódása, és pár hasonló közügy kedvező alakulása.
    Luciának nagy köszönet a lehetőségért, kívánom, hogy teljesüljenek az álmai (esetleges rémálmokat kivéve).

    Kedvelés

  31. Bea

    kedves Univerzum, tavaly valamit erősen félreérthetően fogalmazhattam, mert voltak kisebb-nagyobb döccenők, remélem, most sikerül pontosítani:
    egészség fronton kevesebb problémát szeretnék kérni, no műtét, no kórház
    gyerekeimnek sikerüljön minden úgy, ahogy szeretnék, egészségesek legyenek, ha utazásra vágynak, akkor csakis retúrjeggyel
    tavaly volt részem előre nem tervezett utazásban, nagyon köszönöm, idénre is kérnék, ha lehet
    minden szerettemnek, szívemnek kedves ismerősömnek, egészséget, békességet
    lakáseladás, csendes válás
    vmi állandóbb lakásmegoldás, bár szeretem az albérletet is, köszi
    munkaügyben kevesebb izgalmat, több elismerést
    a tavalyi kérésben igényelt barát/társ teljesítése tökéletesen sikerült, igaz, nem tértem ki arra, h másnemű társat szeretnék, nem barátnőt, de a magányomat így is oldotta, köszönöm
    de akkor: férfiből való embert, akivel jól tudnám magam érezni és ő is így van velem (szóval kölcsönös a dolog)

    kedves Lucia, köszönöm a lehetőséget! BÚÉK!

    Kedvelés

  32. zsuzsi

    Kedves Univerzum,
    köszönöm az eddigieket, igazán jó munkát vegeztel az idén is. Jöjjenek akkor a kivansagok az eszembe jutás sorrendjeben:
    – egészséget a szeretteimnek, foleg B-nak ne legyen semmi baja. Meg nagyon sokaig kell nekem :)
    – munka: B-nak csupa olyan, ami kevesebb stresszel jár, mint az ideiek. Nekem legyen batorsagom es lehetosegem valtani, es legyen az uj, nyugalmas, stresszmentes. Legyen sokkal tobb idom elni.
    – A-nak vmi olyan, ami kisgyerekkel kompatibilis.
    – Zs-nak a galeria, amire vagyik es amit reszletesen leirt a tegnapi uzenetben (olvasd el kérlek ) Ha ez idénre meg túl nagy kérés, akkor vmi kedvére való munka legyen
    – szeressük egymást úgy, mint idén, ez rendben volt. A lányoknál is rendben legyenek a szivugyek.
    – a házzal sikerüljön tovabb haladnunk, jöjjön a kert es a kishaz
    – A-eknal jöjjön Emma, amikor ok szeretnek (és legyen eskuvo is ha nem túl nagy kérés)
    – legalább ennyi utazás, mint idén, és anyagilag se legyen rosszabb évünk.
    Köszönöm és BUEK!

    Kedvelés

  33. gabics

    Kedves Univerzum!

    Szeretnek egeszseget, szorongasmentes nyugalmat, anyagi biztonsagot a csaladomnak es magamnak, megoldast a lakashelyzetre. Szeretnek egy kistesot a gyermekemnek. Valamint boldogsagot. Ez az ev mar csak jobb lehet, mint a 2016 volt…
    Koszonom

    Kedvelés

  34. Tollár Eszter

    Kedves, Drága Univerzum! (Vagy hogy is nevezzelek?)

    A 2016 rendben volt, és bár nem írtam le konkrétan (mert nem mertem), te beleláttál a fejembe és segítettél.
    2017-re erőt szeretnék. Erőt a lustaságom legyőzéséhez. A rendszeres mozgás bevezetését a hétköznapjaimba, ez által 8 kg zsírtól szeretnék megszabadulni, az mindegy mikorra, de tartós legyen. (És ezeket kérem még két barátnőmnek is, ha lehet egyáltalán más nevében kívánni.)
    Jó lenne, ha a munkahelyemen hosszú távon rendeződnének a háttérproblémák, következésképp még jó sokáig megmaradna, mert szeretek ott dolgozni. Mást nem kérek, mert ha ezek meglesznek, akkor hozza magával a többi titkos kívánságomat is. :)

    Köszönöm a lehetőséget!

    Eszter

    Kedvelés

  35. rmoeva

    Kedves Univerzum,
    Óvatosan fogalmazok, mert tavaly elég tágan fogalmaztam meg a munkával kapcsolatos kívánságaimat, ennek megfelelelően egész évben bizonytalanság volt és az év legvégére jött meg a (remélem) megfelelő állás.
    Hogy itt folytassam: szeretném, hogy az új állásommal kapcsolatos ügyintézés simán menjen, gond nélkül váltsunk országot, el tudjak kezdeni dolgozni február közepén, beilleszkedjek simán, nemcsak a kórházban, de Wexfordban is. Szeressünk ott lakni, ne kelljen már tovább költözni. István is találjon magának munkát ott. Az új állás hozza meg azt az anyagi biztonságot, amit ígér, pluszmunkákat ne kelljen vállalnom.
    Egészség ügyben is volt sokminden idén, most épp mindenki megvan, de azt kérem továbbra is hogy a szülők egészsége ne romoljon, de ehhez ne kelljen se műtét, se kemoterápia, se egyéb gyógykezelés, csak úgy simán. Velem se történjen semmi baj, térdeim és egyéb izületeim bírják még és egyéb bajom se támadjon. És mindenki más a családban maradjon egészséges.
    Gyerekeim találják meg az útjukat, érezzék jól magukat az életükben.
    2016-ban a “nyaralás” Novemberben volt és Izlandon, de így volt jó. Valami hasonló jó lenne 2017ben is.
    Ne legyenek nagyobb katasztrófák, sem az én kis mikrovilágomban, sem globálisan. Az idei sarkvidéki olvadás legyen egy one off, ne egy trend kezdete.
    Legyen időm és lehetőségem többet találkozni barátokkal, családdal.

    És köszönöm a jó dolgokat 2016ban, mert azok is voltak szép számmal.

    Kedvelés

  36. kicsieper

    Kedves Univerzum!

    Végül is nem panaszkodhatok, a legfontosabbak ( egészség és munka) területeken jól teljesítettél 2016-ban. Van pár “apróság” ami elmaradt és szeretném ha kicsit ezekre is figyelnél 2017-ben, kérlek!
    Szóval az idei listám:
    -Első és legfontosabb az egészség továbbra is minden családtagomnak, két és négylábú szerettemnek és magamnak is!
    -A munkahelyem továbbra is szuper!! Szeretem és tökéletes nekem, ez maradjon is meg kérlek!
    -Anyagi biztonságot!
    -A házzal kapcsolatban rendeződjön a tulajdonviszony, az én elképzelésem szerint!
    -A kocsi projektet tavaly elszúrtad, de idén újult erővel, segíts kérlek, hogy úgy sikerüljön az autócsere, ahogy szeretném!
    -Oldjuk meg idén a külföldi nyaralást Babával! Egy olyan igazi, csajos, békés, boldog, tökéletes nyaralásra gondoltam.
    -Fussunk neki a nyelvtanulásnak 2017-ben!
    -Légyszi, ezt a kérést ne hagyd figyelmen kívül, mint tavaly: szeretnék egy boldog, kölcsönös szerelmen alapuló,valódi párkapcsolatot. Olyan igazit! Egy olyan pasit aki nekem tökéletes, akinek én is tökéletes vagyok és a kislányom is kedveli! Lécci!!!
    Köszönöm!

    Lucia Neked is köszönöm a lehetőséget! :)

    Kedvelés

  37. Alma

    Kedves Univerzum, először is köszi, hogy a tavalyi kívánságok nagy része sikerült, és most is szeretném kérni, hogy a családtagjaim és barátaim 2017-ben is velem legyenek, egészségben, boldogságban. Másrészt viszont ezen a pasi-témán még dolgoznunk kell:) Úgyhogy akkor pontosítsunk, szeretnék találni valakit, aki illik hozzám, a közeljövőben (5 éven belül) szeretne családot (velem), egyedülálló és vonzódunk egymáshoz, és szeretne itt, Magyarországon élni. Tudom, túl sok a kritérium, de 2016-ban csak olyanokat küldtél, aki a fenti szempontok közül 1-2-nek felelt meg, ami elég gonosz dolog :) Talán idén..

    Ezen kívül szeretném, ha sokat fejlődnék a munkában, és tudnék sokat utazni, ha lenne valami hatásos pozitív fejlemény a környezetvédelem ügyében, és persze a világbéke.

    Kedvelés

  38. ac.

    mennyire vártam már a kívánós posztot!!!

    mindenkinek, főleg a saját mikrokörnyezetemnek (család, háziállatok, esetleg közeli barátok) szeretnék egészséget, boldogságot, hosszú életet (főleg az idős rokonoknak) kívánni, ez talán a legfontosabb, nomeg anyagi biztonságot.
    ami extra van még, hogy szeretnék leadni és megvédeni egy disszertációt, szeretném, ha a jelenlegi munkahelyemen véglegesítenének (vagy az előző kapna újra utánam két kézzel és jó ajánlattal, nem is tudom mi lenne a jobb, majd az Univerzum tudja) és a fizetésem is ugrana egy kategóriát.
    illetve szeretném, ha bővülne a család, vagyis ha lenne saját: lánykérős, esküvős, gyerektervezős évet képzelek el, aztán meglátjuk mi sikerül belőle.
    nyáron menjünk nyaralni (opcionálisan nászútra is akár), éljünk kettecskén a másik felemmel boldogan tovább, neki is legyen meg minden, amit szeretne, keressen jól és szeresse a munkahelyét.

    nem tudom mit hagyok ki, remélem Univerzum kegyes leszel hozzánk idén!

    Kedvelés

  39. Lady Vengeance

    Egeszseget kivanok, meg kicsit tobb penzt, mint ami szukseges a postan meg a teszkoban (lottofonyeremennyel is kiegyezek), meg kiegyensulyozott es bekes kapcsolatokat. A csaladnak is. Es ha ezek megvannak, akkor minusz 15 kilot is szeretnek, de mondjuk nem ugy, hogy a Szent Laszloban hederezek valami specko virus miatt, vagy melyseges szomorusagtol, mint a legutobbi minusz 15 kilonal.

    Kedvelés

  40. suematra

    Drága Univerzum!

    Egészség.
    Szerelem (nem részletezem, pontosan tudod).
    Gyerek, ha meg van írva.
    Amiket kitaláltam, azokat legyen lendületem megcsinálni.
    Amiben bizonytalan vagyok, azt ki tudjam találni végre.

    Szokásosan ne légy kobold.
    Love,
    Zs

    Kedvelés

  41. Csincsilla

    Kedves Univerzum!
    Jó egészséget kérnék az egész családnak. A nagylányomnak sikerüljenek a vizsgái, kerüljön oda, ahova szeretne. Az új állásom legyen teljes és sikeres. És továbbra is legyen boldog a családunk. Cs

    Kedvelés

  42. egy macska

    Kedves Univerzum!

    -Szeretnék barátokat, igazi, jó embefeket, akikkel számíthatunk egymásra.
    -Szeretném, ha soha többé nem kellene szoronganom
    -Adj egészséget a családom tagjainak és nekem is.
    -Add, hogy a gyerekek boldogak, okosak, ügyesek legyenek, sok jóféle sikerélménnyel
    -Adj célt, erőt, motivációt, hogy képes legyek és meg is csináljam
    -Adj kérlek sok szertést, adott és kapott szeretést.
    -Adj egy munkahelyet, te tudod, hogy milyet.
    -Jó lenne érezni, hogy én is számítok valakinek valahol és nem csak az elvégzett munkám, pénzem, hanem én magam. Ez ne a mentők, a tűzoltók, a rendőrség, a végrehajtó, a maffia es egyéb szocializációs rémek legyenek, hanem egy vagy több jófej, segítőkesz, világra nyitott, értelmes, kedves ember.
    – szeretnék vidáman nevetni, sokat.
    – adj békét a világnak. Végét a háborúknak, rasszizmusnak, kegyetlenségeknek.

    Köszönöm Univerzum!
    Neked is Lucia, a lehetőséget.
    m.

    Kedvelés

  43. Manka

    Kedves Univerzum, idén nagyon jó voltál hozzánk, köszönöm, köszönöm, maradjon ez így a jövőben is. A tavalyi 7-pontos listám legvalószínűtlenebb (és mellékesen a végére biggyesztett) kérése volt, de itt szuszog mellettem a kisfiam, ez külön hálával tölt el. Az idei kívánságaim már ő is befolyásolja:
    – Egészséget kérek neki és nekünk, az első közös évünk teljen nyugalomban, vidáman, hangolódjuk egymásra, E. fejlődjön szépen, ahogy kell, szeressük egymást
    – Ne legyenek anyagi nehézségeink
    – Találjunk elfogadható áron egy tágasabb, jobb helyen lévő lakást, ahol mindhárman jól érezzük magunkat. Nagy ablakokkal, légyszi :)
    – Legyen egy kis utazás az évünkben, lássunk világot, barátokat és családot is, ha lehet
    – Várandós barátnőim és babáik legyenek egészségesek
    – Amikor visszamegyek dolgozni, az lehetőleg egy előnyös váltás legyen, új hely, több fizetéssel és barátságos munkatársakkal.

    Lucia, köszönöm, hogy ilyen kitartóan teret biztosítasz a kéréseinknek. Boldog új évet!

    Kedvelés

  44. liza

    kedves Univerzum,
    1. a gyereknek minden terve, álma sikerüljön, minden vizsgája szuper legyen, mindenhová vegyék fel, ahova szeretne menni, és ahova megy, az jó legyen neki, ÉS legyenek körülötte barátok és okos tehetséges melegszívű felnőttek – egyáltalán a gyerek legyen nagyon boldog (és legyen továbbra is olyan cuki, mint ebben az évben)
    egyáltalán, minden szerettem (gyerek, férj, szüleim, tesóim és az ő családjaik) legyenek nagyon jó egészségben
    2. a férj projektje bejöjjön, a csapata kooperáljon egymással jól, legyenek sikeresek (és keressenek vele)
    3. legyen sok munkám, amit jól megfizetnek, ÉS: teljesíthető ütemben, folyamatosan (azaz ne egyszerre rettenetesen sok és aztán semmi, hanem folyamatosan elvégezhető mennyiségű), ill. szeretnék egy stabil rendes munkahelyet kiszámítható munkával és sok fizetéssel
    4. egzisztenciális stabilitás, plíz plíz plíz
    5. barátokkal működjenek a dolgok, legyen helyem
    6. ebben az évben szeretnék újra jó fizikai állapotban lenni, mint azon a bizonyos fényképen
    7. Lucának és Mucinak minden jót és szépet
    Köszönöm!

    Kedvelés

  45. Sári

    Egészséget, sok barátot, külföldi nyaralást. Diplomat A-nak es jo munkahelyet, szerelmet. Sikeres vizsgakat, feleveket L-nek, szerelmet, egeszseget. Magunknak kitartast, egeszseget, uj elmenyeket.

    Kedvelés

  46. Lina

    Kedves Univerzum, köszönöm a 2016-os jóságokat.
    Legalább olyan legyen a következő évem, mint az idei volt.
    Legyen kicsit könnyebb a munkám.
    Emeljék a fizetésemet legalább 30%-kal.
    Adjak le 8 kilót márciusig, és érezzem jól magam.
    Menjen nagyon jól a vezetés márciusra, a húgom pedig szerezze meg a jogsit még tavasszal.
    Sikerüljön jól a római kirándulás.
    Kempingezzünk a húgommal és a kislányával a Balatonnál.
    A húgom is és az öcsém is találjon jó állást januárban.
    Vegyünk egy kényelmes, csendes, loggiás, szép saját lakást 2017-ben olcsón.
    A-val legyen jó a kapcsolatunk, legyen sok közös programunk.
    Haladjak jól az angollal, szeressem meg a nyelvet.
    Legyen minden családtagom és barátom egészséges.
    Lucia minden kívánsága váljon valóra.
    Nagyon köszönöm a lehetőséget!

    Kedvelés

  47. MrsDilbert

    Kedves Univerzum!
    2016 egy-két esemény kivételével messze volt az ideálistól, ezért a következő dolgokat szeretném kérni 2017-re:

    1. Szeretném, ha ép lélekkel sikerülne túlélni a munkahelyem megszűnését, és nagyon hamar találjak egy új munkát, amit szeretek, amit élvezek és ami tisztes megélhetést biztosít a csaladunknak.
    2. Szeretném, ha én és a családom egészséges lenne/maradna, és boldogan éljünk együtt tovább.
    3. A lányomnak kívánok nagyon sikeres felvételit idén, kerüljön be abba az iskolába, ahová szeretne és ott érezze magát nagyon jól majd.
    4. Szeretnék józan észt és az országot előrevivő civil öntudatra ébredést Magyarországon.
    5. És végül idén is világbékét, de tényleg, már tavaly is komolyan gondoltam, kedves Univerzum!

    Lucia, Neked ismét köszönöm a lehetőséget!
    M.

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .