Még mielőtt bármi másról írnék (előbb-utóbb fogok, csak most munka), mindenki menjen el és nézze meg A férfiak szexuális élete c. darabot a Jurányi Házban. Valahol félúton van a standup és a hagyományos színház között (díszlet nincs, jelmez nincs, elejétől-végéig egybefüggő sztori nincs, színészi játék van), és be kell valljam, hogy várakozásaimmal ellentétben (nem mindig szeretem a művészetet, csak most egy gyenge pillanatomban kaptak el erre) önfeledten kacagtam közben több alkalommal is. Alapjában véve meglehetősen alpári poénok előadásáról van szó nagyon kifinomult és jól időzített felvezetésekkel, és én asszem, nem vagyok ellene az alpári poénoknak.

Ja, és a zenés betétek annyira jók voltak, hogy azt hittem, valami külföldi darabot vettek át egy kicsit átírva, de nem, mert az is saját.

(Erről jut eszembe, nemrég pont vitatkoztunk valamit a Rendszergazdával arról, hogy volt egy csaja, aki nem volt hajlandó vele színházba menni, mert ő nem öltözik ki, a lány meg ezt fontosnak tartja, és hogy ez milyen már, hogy manapság, amikor a színház a popkultúra részévé vált, kiöltözni. Erre én azt feleltem, hogy de hát én is kiöltözöm színházba, mondjuk én nem várom el másoktól, hogy ők is, amire a rendszergazda egy darabig megvetően méregetett, majd megbocsátóan legyintett, hogy ja, de hát én a kutyasétáltatáshoz is kiöltözöm és sminkelek.

Ehhez képest valószínűleg nagyon büszke lett volna rám, mert a színházas napon előtte még dolgoznom kellett, és rohantam, és a gázóra-leolvasó amúgy is felborította a bioritmusomat (nem olyan értelemben), úgyhogy dacból bedobtam a pakkomba a vörös bársony alapon anyagában kanapémintás felsőmet*, és félig nyitott szemmel kirángattam egy fekete nadrágot is a többi közül, és csak amikor a Mammut háta mögött öltöztem át a kocsiban, akkor vettem észre, hogy sikerült azt a gatyát választanom, amelyet annak a lehetőségnek a fenntartásával vettem, hogy esetleg csatlakozom még életem során a kemény rockerek szubkultúrájához (nagyon le volt árazva), vagyis egészen csinos, de márványosan koptatott és szegecses. Mindehhez jött az, hogy Tarhonyakártevő, akivel színházba mentem, vett nekem egy technikai kabátot, amelyet rögtön magamra is öltöttem, vagyis ún. fúziós stílusban sikerült derékon felül Madame Rekamiét hoznom, derékon alul Lisbeth Salandert, kabátban pedig egy felkészültebb sarkkutatót, és úgy gondoltam, hogy ezért a rendszergazda (nem, nem járunk, vagy ilyesmi, csak találkoztunk utána) büszke lesz rám, hogy nem kötnek kispolgári konvenciók, amikor színházba megyek, viszont összesen annyi furát vett észre rajtam, hogy (a) jó a seggem ebben a nadrágban (???), (b) neki is kell ilyen kabát).

* Mármint arra fel volt a dac, hogy ezt a felsőt úgy vettem meg, hogy ugyan képtelen vagyok neki ellenállni, de tudom, hogy soha az életben nem fogom felvenni (vörös, bársony, leárazva), és akkor most csakazértis.