arról, hogy mit csinálok mostanában

Mostanában leginkább farmernadrágok között ülök, a rövid történet annyi, hogy a nadrágok kalandos (az esetleges NAV-os olvasóim (szia, M!) miatt megjegyezném, hogy teljesen legális) úton egy ismerőshöz keveredtek egy szövevényes adósságrendezéses ügy kapcsán, és el kellene őket adni. Az ismerős inkább az informatikához ért, mint a farmernadrágokhoz (farmerek terén felhasználói szintű ismeretekkel rendelkezik), noha például tabok helyett új böngészőablakokat nyit, mint kifigyeltem, de ez olyan lehet, mint amikor én az ötödik piros lakkcipőt is megveszem, bár már van négy. Lényeg az, hogy úgy gondolta, hogy én tudom a ruhákat (bár azt hiszem, a piros lakkcipőim közül még egyiket sem látta), és ún. társszervezői megállapodást kötöttünk az eladás lebonyolítását illetően.

Én eleinte úgy gondoltam, hogy ez fun lesz. Amikor már a többedik estén meredtem üres tekintettel egy raktárban egy-egy hímzett, rojtos, pici tükördarabokkal bevarrt nadrágra*, akkor kezdtem introspekció által sejteni, hogy annyira mégsem vagyok boldog. Ezen a ponton valahol kialakítottuk azt a közös elképzelést, hogy minél hamarabb adjuk el a farmereket, inkább alacsonyabb áron (teljesen újak, címkével, meg minden, az eredeti áruk olyan 15e HUF körül volt, nálunk olyan 5 körül lesz). Nagyjából két estével később jött el az a pont, hogy felvetettem, hogy a blogolvasóknak további kedvezményeket is adjunk. Ez egy egészen vadnyugati jelenet volt, én bemondtam egy százalékot, Clint Eastwood némán meredt a nyitott böngészőablakaira, majd elővette a kését, és így ültünk egy darabig, mint a westernekben, amíg eszembe nem jutott, hogy úristen, bevittem-e a gyerek tornacuccát az oviba.

Mindenesetre amikor ismét beszélni kezdtünk, akkor tisztáztuk, hogy lesz kedvezmény a blogolvasóknak, és lesz kedvezmény nagyobb tételekre is. Mondjuk a blogolvasók dolgát nagyban leegyszerűsíti, ha jelzik nekem, hogy mikor jönnek (nyitvatartási időben), és akkor biztosan itt leszek, és talán jobban tudok segíteni, mint a mások.

A farmerekkel kapcsolatban annyi a lényeg, hogy tényleg jó minőségűek, normális szabásúak, a legtöbb egyenes vagy slim, javarészt nem sztreccsesek, javarészt nem koptatottak. A weboldal itt van, de folyamatosan frissül, ahogy töltjük fel az újabb nadrágokat (kb. 300 féle van). Érdemes minél hamarabb bejönni, hogy a jobb darabokból is legyen még méret (illetve ha én bent vagyok, akkor az összesből lehet válogatni, nem csak a weboldalon szereplőkből).

A megmaradt nadrágokat sajnos kénytelenek leszünk elaltatni, csak úgy mondom.

* Mondjuk ilyenből csak elhanyagolható mennyiség van, de ezek mindig kiakasztottak.

Reklámok

12 thoughts on “arról, hogy mit csinálok mostanában

  1. zsoltu

    Hát, azt hiszem már permanensen olvasok félre, és ez nem fog változni, de legalább szórakoztató. Itt most azt, hogy LMBT farmerek vannak, amin elkezdtem gondolkodni, hogy ilyen leszbi-meleg-transz farmer az milyen lehet, és odáig jutottam, hogy biztos vannak benne színes csíkok, vagy felvarrók, netán a fenekük szakadt, de hogy milyen már a világ, hogy egy ilyen hovatovább polgárjogi ügy is a market eleme lesz, és egy cég nem átall ruhamárkának ilyet választani – mindezen gondolatok közben persze kattintottam a linkre is, és nyílt meg az oldal, és akkor tudatosult a félreolvasás, egy időben azzal, hogy láttam, hogy nincsenek pink felvarrók se. Ilyen ez. De ha már írok, akkor kérdezem, hogy nagytestű férfiembernek való kertész típusú, azaz kisvakondos kantáras farmer van-e?

  2. rmoeva

    Ha mennék holnap délelőtt, akkor csak toppanjak be, vagy csörgessek oda a weboldalon található valamelyik (vagy bármely más) telefonszámon?

  3. benoe

    Miért csak női nadrágokat árulsz??!!
    Vagy mi ez a megkülönböztetés, hogy 32-esnél nagyobb nincs??!! Ez rasszizmus a normálisnál épp csak kicsit szélesebbek ellen!!
    (És akkor még nem is említettem, hogy a dögök az utóbbi években csalnak a számozásnál, és amikor farmert próbálok, és leveszem magamról a kényelmes 34/32-est, az új 34/32-est BE SEM TUDOM CIPZÁRAZNI!!)

  4. amatőr

    Szia Lucia,
    Azt honnan lehet látni az excel táblában, hogy melyik darab “sztreccses”?
    (nekem az ülőfelületem – khm… változó – mérete miatt leginkább ez jöhet szóba, hogy egy kicsit tudjon velem nőni, különben havonta vehetnék új nadrágot, de arra nincs keret)
    Nem láttam egyik oszlopban sem ilyen szűrést.
    Köszönöm.

    1. lucia Szerző

      hát szólj, h neked mikor jó, és akkor (napközben a közelben vagyok, de nem ülök ott bent, ha nem muszáj). ha megvan a méreted, tudok majd sokkal nagyobb választékot is mutatni.

  5. vcsandi

    Nekem nem is a nadrágok tetszenek, hanem a “bemutatásuk”…
    Lucia, ma is köszönöm….
    Így éjfél fele lassan aludni kellene, de engem szétráz a röhögés… :P

    NE ALTASSÁTOK EL, AMI MEGMARAAAAAAAD! :D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s