Tegnap (táskámban egy doboz ukrán csokoládéval, egy doboz ukrán teával és egy koponya alakú tengeri kaviccsal, de erről majd máskor) elmentem Dr. Meskó Bertalan előadására, amiről annyit tudtam, hogy Az orvoslás jövőjéről a címe, és, idézném, “nagyon jó lesz”. Útközben azért még rákerestem a telefonomon, és kicsit fennakadtam azon, hogy van-e olyan, hogy orvosi jövőkutató, de túltettem magam rajta, manapság már 4D moziba járunk, egy szavam sem lehet.

Meskó Bertalan (doktor) nagyjából azzal kezdte, hogy ezt a szakmát ő találta ki magának (persze van rendes végzettsége, meg minden), amivel rögtön a szívembe lopta magát, én nagyon szeretem, ha valaki nem azon nyávog, hogy jaj de rossz a munkahelye, miért nem hoznak létre számára egy olyan munkahelyet, ami neki tetszik, hanem megcsinálja, hogy azzal foglalkozhasson, amit szeret.

A másik, ami rögtön feltűnt, az volt, hogy Meskó Bertalan (barátainak csak Berci) rendkívül karizmatikus személyiség. Ezt mondjuk nem így fogalmaztam meg magamban, hanem egyszer csak az volt, hogy tök jól éreztem magam, nevettem, ahol kellett, könnybe lábadt a szemem a megható internetes történeteken, úgy kezdtem érezni, hogy mégiscsak van remény bolygónk jövője számára, és úgy általánosságban véve nagyon kellemes lett a közérzetem (az első másfél órában mindenképpen). És rám nem nagyon szoktak előadók így hatni, akármilyen karizmatikusak, valószínűleg azért, mert a karizmájukkal nem az én fajtámat szokták targetálni, M. B. viszont vitathatatlanul értelmes dolgokat is mondott, nem csak jól.

A két és fél óra utolsó egy órájában valamiért viszont már nem éreztem magam annyira jól, bár megfogalmazni nem tudtam volna, hogy miért, úgyhogy elindultam a Parlament mellől (ahova a felújítások miatt autóval nem tudtam bejutni, úgyhogy metróval mentem, de a felújítások miatt a metró nyolc után már nem jár) gyalog, nagy kerülővel (a felújítások miatt, ezért tart itt ez az ország) a rendszergazda felé (nem járunk, vagy ilyesmi, csak mióta vidéki lettem, néha két program között nála dekkolok), és útközben visszajátszottam az egész előadást a fejemben az átlagon felüli verbális memóriám segítségével.

Az alapfelvetés ugye az volt, hogy az orvoslás jövője körülbelül holnap teljesen meg fog változni, a beteg lesz a középpontban, és vége szakad az orvostársadalom patriarchális, felülről irányító hozzáállásának. A kérdésekre, hogy ez mégis hogyan fog itthon megvalósulni (ismerjük a körülményeket) nagyjából az volt a válasz, hogy nincs más lehetőség, mint a változás (őszinte hittel), és hogy ez máris folyamatban van, például M. B. és csapata létrehozták a Webicinát, ahol mind az orvosok, mind a betegek szakmailag szűrt információt (cikkeket, linkeket, stb) kapnak bármilyen adott orvosi témakörben. Tehát a válasz a neten ingyenesen elérhető, hiteles és alapos informálás.

Az többször elhangzott, hogy a Skype, a Facebook, stb, mennyit segíthet az orvos-beteg kapcsolaton. Arra a kérdésre, hogy a javarészt többé-kevésbé netanalfabéta orvosok (és betegek!) világában hogyan lehet ezt megvalósítani, az volt a válasz, hogy úgy, ha az orvosok eljárnak M. B. (egyébként ingyenes) előadásaira.

Ami a legjobban aggasztott valahol mélyen, az volt, hogy a kérdésre, hogy M. B. miből él, az volt a válasz, hogy bizonyos gyógyszergyárak fizetnek a Webicina szűrt tartalomtovábbításáért. Itt azért felmerült bennem, hogy ilyen állat nincsen, a gyógyszergyárak nem fogják outsourcingolni a tartalomszűrést, továbbá a gyógyszergyárak említése eleve red flag számomra, ismerjük őket. Mármint alapvetően nem hasonlítanám őket a sátánhoz, elvégre gyógyszereket készítenek, és nem az emberiség kiirtására törekednek, de nagyon zavaros a gyógyszergyárak és az orvostudomány kapcsolata; egyrészt rengeteg kutatást pénzelnek, másrészt viszont természetesen olyan kutatásokat, amelyek az ő anyagi malmukra hajtják a vizet, harmadrészt pedig ők is csak azokban a statisztikákban bíznak, amelyeket ők maguk hamisítanak. Lényeg, hogy felmerült bennem a (természetesen minden bizonnyal alaptalan) gyanú, hogy ha a gyógyszergyárak fizetnek a Webicinának, akkor minden bizonnyal inkább a mások felé sugárzott tartalmak szűréséért fizetnek (ld. még összegyűjtött összeesküvés-elméleteim).

Úgyhogy azzal estem be a rendszergazdához, hogy te, a M. B. szerintem igazából egy marketinges, aki a saját termékét marketingeli, majd, miután megvitattuk a rendszergazda aktuális nőügyeit, megállapodtunk abban, hogy azért a termék tényleg jó, M. B. nagyon profi marketinges, és van mögötte tartalom (szűrt). Utána rákerestem az életrajzára (igazából részben azért, mert megesküdtem volna, hogy vagy nyilas, vagy esetleg átlóg a bakba, már horoszkópilag, nem politikailag, és tényleg, de ez annyira nyilvánvaló volt, a nyilasok szoktak ilyen magukkal ragadóan fölé célozni az elérhető céloknak, elnézést), és abban volt ugyan pár necces dolog (a hazipatika.hu-t nem látogatja napi több millió felhasználó, a publikációk listája nem annyira meggyőző (ezt viszont helyettesítheti – részben vagy egészben – a blog, a Webicina szerkesztése), egy olyan hírportál, amelyik az impresszumában sem tünteti fel az embert, nem számít munkaadónak, akkor sem, ha az ember publikál oda, stb), de utána elkezdtem dobálgatni a dolgokat a mérlegekbe, és arra jutottam, hogy ez az egész Meskó Bertalan-dolog azért mégiscsak inkább jó, mint rossz, a következők miatt:

• Ingyenes előadások és anyagok egy elég fontos témában – az orvos-páciens viszony átalakítására tényleg szükség van, és nagyon valószínűnek tartom, hogy akár csak laikusként is érdemes meghallgatni M. B.-t a Semmelweisen idén ősszel minden kedden (kettőkor angolul, fél négykor magyarul). Itt van egyébként körülbelül a tegnapi előadása, kicsit másképp sorakozó, de azonos panelekkel.
• A crowdsourcing* hasznossága. Ez az orvosoknál különöen fontos lehet, mert akármilyen zseniális is egy orvos, fizikai okok miatt nem lehet mindenre kiterjedő lexikális vagy gyakorlati tapasztalata, míg mások esetleg pont találkoztak már ilyesmivel. Ez a beteg érdekeit szolgálja, kölcsönösségi alapon működik, szerintem nagyszerű dolog (és régen is volt olyan, hogy konzultáció, de mennyivel hasznosabb, ha több ezer kollégával csinálja az ember).
• Az egésznek az optimizmusa. Dr. M. B. optimizmusa. Én alapvetően nagyon szeretem a konstruktivitást, és mostanában nagyon ritkán találkozom vele (valahogy az utóbbi időben mintha meggyűlt volna, hogy mindenki másokban keresi a hibát, vagy az akadályokat gyűjtögeti). Ezt már írtam, de szerintem nagyon hasznos példa, hogy M. B., ahogy ő fogalmazott, nem volt boldog, ezért kitalált magának egy szakmát, és megcsinálta. Találjunk ki dolgokat, beszéljünk arról, hogyan csináljuk meg, és csináljuk meg őket, és akkor minden jó lesz. Nem csak az orvoslásban.
• A Webicina tényleg jó dolognak tűnik (bár egyelőre csak átfutottam). Van rajta online tanfolyam online teszttel is.

Az a lényeg, hogy végső soron inkább thumbs up, mint thumbs down, de ezért ez necces volt.

* Ezt én is csináltam kicsiben a fordításokkal (egy-egy kérdés bizonyos nehezen megoldható fordítási problémákkal kapcsolatban), szerintem alapvetően tök jó dolog, akik ötletelnek, azok élvezik (én is élvezem másoknál az ilyesmit), és több emberből nagy valószínűséggel jobb megoldás sül ki. Én azért hagytam abba, mert kaptam pár kritikát arra, hogy akkor biztosan nem is tudok fordítani, és ez egyébként is kihasználás, stb, annyira pedig nem számított érdemben, hogy ilyesmivel akarjak foglalkozni miatta (lehet, hogy majd külön blogban).