Szóval a tavasz nagy részét általam érthetetlen oknál fogva azzal töltöttem, hogy a macaront védelmeztem különböző helyeken (Szegeden, Pécsett éjfél után, budapesti szaunákban, mittomén) és különböző emberek előtt, ami nem jellemző rám, mármint kit érdekel a macaron, de azért finom. Mármint a macaron nem egy íz, hanem egy állag (kívül ropog, belül puha, én ezt szeretem), és kicsi, és bármilyenre lehet csinálni, és például a csokitortát vagy a málnás omlettet is tökre bírom, de azokból egyet lehet egyszerre megenni, és az egyféle lesz, macaront meg lehet csinálni csokitorta- vagy málnásomlett-ízűre is, míg az előbbieket – érthető okokból – nem lehet macaronállagúra csinálni, mert az macaron lesz, nem pedig például rákóczi túrós. Mindegy, az a lényeg, hogy ennek köszönhetően lett egy olyan hírem, hogy ha valami nem tetszik nekem, akkor biztosan azért, mert nincs benne macaron.

Mondjuk a tatárbifszteket még jobban szeretem, de az szerencsére nem menő, úgyhogy senki nem bántja (nagyon örülök, hogy nem kell tatárbifsztekről beszélgetnem emberekkel).

Viszont, mint kiderült, a macaronnak van egy olyan tulajdonsága is, hogy bármit megold, mert mondjuk az emberrel közlik, hogy mittomén, augusztus-szeptembertől eljön a világvége, megjelennek a zombik, meg minden, kivéve, ha Münchenbe költözik az ember, aki természetesen nem fog egy ártatlan, védtelen gyermeket Münchenbe vinni. Szóval az ember (na jó, elképzelhető, hogy nem mindenki), erre úgy reagál, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat a rossz hír hozójával, és elvonul a világ elől mély búbánatba merülni, ami egy kicsit nehezére esik, mert közben van fűtött medence, süt a nap, van Balaton, rég nem látott ismerőseivel találkozik, és ételeket raknak elé halomban, jó a munka, de esküszöm, hogy a szóban forgó ember tényleg lelkiismeretesen megpróbált borongani szabad pillanataiban.

Utána jött az a rész, ahol a rossz hír hozója írt egy üzenetet azt kérdezve az embertől, hogy hogy van. Ez az üzenet természetesen (megint csak fenntartom a lehetőséget, hogy ez nem mindenkinek természetes) hosszas dekódolásra szorult, utána jött a nagyon átgondolt válasz, mely szerint “minden rendben, csak macaron nincs”, amelyet megszövegezője egyrészt végtelenül szellemesnek talált, másrészt kicsit úgy érezte, hogy ezzel túlságosan kiadta magát, elvégre ez tulajdonképpen Tatjána levele lerövidítve, ha úgy vesszük, az meg milyen ciki már.

Amikor öt perc múlva sem jött válasz, akkor elkezdte gyanítani, hogy ez azért mégsem volt olyan Oscar Wilde-ian szellemes.

Amikor három óra (basszus, HÁROM ÓRA! Három óra alatt az Ulysses rövidített változatát is meg lehet írni) sem jött válasz, akkor az árgépet kezdte bogarászni a neten, hogy csomagban küldhesse a fűnyírót, csak közben elterelte a figyelmét, hogy muszáj volt elmenni a masszázsra.

Másnap már fűnyírót küldeni sem volt kedve, the guns were exhausted, the bullets were blank, de este azért megpróbálta rosszul érezni magát az erkélyen a kindlével és a mojitóval, amelybe elfelejtett rumot tenni, csak nem volt kedve felállni, mert lágyan fújt a szellő.

Viszont ebben a lélektani pillanatban, amely csak nem akart a teljes kétségbeesés határára sodródni, sőt, kábé olyan ütemben haladt felé, mint Joe Simpson törött lábbal az Andok gleccserhasadékában, hirtelen felhívta a fűnyírótlan ember, azzal, hogy van-e kedve találkozni. Főszereplőnk erre teljesen logikátlanul (mivel rendszeresen szokott találkozni az általa kedvelt emberekkel, és találkozni ülve is lehet) azt felelte, hogy hát, most olyan jól ül. És itt jön a drámai fordulat, amelyben a fűnyírótlan ember egyetlen mondatban összefoglalja a Büszkeség és balítéletet, amely mondat úgy szólt, hogy “van nálam egy tálca macaron, és kurvára neked hoztam mindet” (Bár lehet, hogy ez mégsem Jane Austen, inkább Mario Puzo).

Szerencsére kiderült, hogy ebben az esetben a “tálca” nem csak ilyen szimbolikus izé volt, és bár a macaron igen, de minden szimbólum nagyban fel tud értékelődni attól, ha meg lehet enni (Coelho). És immár kísérletileg (bár kontrollcsoport nélkül) bizonyított tény, hogy az embert úgy a harmadik macaronnál már nem érdeklik annyira a zombik, a hatodiknál meg a fűnyírók sem, a kilencediknél meg ez lesz minden világok legjobbika. És huszonnégy darab volt összesen.

Igazából csak ennyit akartam mondani a macaronról.