úristen, mi jöhet még

Vasárnap egyik pillanatról a másikra kerregni kezdett a notebookom vinyója, majd meghalt, és a rendszergazda, aki eddig minden adatmentési problémámon segített, most az ezirányú érdeklődésemre gyanúsan arra terelte a szót, hogy jól nézek ki, ha akarom, akkor összebútorozhatok vele, egyébként meg szívesen csinálna nekem egy gyereket. Úgy érzem, az elmúlt fél év képeinek és naplóinak annyi, de legalább érdekes betekintésre nyújt lehetőséget a lelkivilágomba a random biztonsági mentéseim áttekintése (nagyon úgy tűnik, életem bizonyos szakaszaiban cicás képeket, statcounteres logokat, tévésorozatokat és külügyi elemzéseket tekintek olyasminek, aminek az elveszítése esetén nem tudnám teljes emberként folytatni).

Időközben egyik pillanatról a másikra kerregni kezdett a freeblog is, és még nem halt meg, de amikor ezt felvetettem a mr.a-nak, aki eddig minden freeblogos problémámon segített, most az ezirányú érdeklődésemre gyanúsan arra terelte a szót, hogy nem vagyok kövér, átbútorozhatnék pl. a blog.hu-ra, és az L. biztosan szívesen összedob nekem tíz perc alatt egy wordpresst. Úgy érzem, az elmúlt hét év blogos megszokásainak annyi, egyébként meg életemnek ebben a szakaszában a kommentjeim nélkül nem tudnék élni.

Ha lehet kérni, akkor csábítson már el egy blogmotor-üzemeltető (és keltse életre a vinyómat, továbbá csináljon nekem ikreket, mert háromgyerekesként egész pofás összeget kapnék családi pótléknak gyerekenként, meg persze az otthon melege, az őszinte, csilingelő gyermekhangok, a pénz ezek mellett természetesen semmi, de akkor is másfélszer annyi fejenként, na).

29 thoughts on “úristen, mi jöhet még

  1. tipicall

    Bloghoz hülye vagyok, viszont van egy programozást (is) tanuló gyerekem, aki majd villamosmérnök lesz, plusz van egy másik is, aki még akármi is lehet, hozzáadva Zorcsit az már 3 gyerek. Sztem én nyertem:)

    Kedvelés

  2. KTamas

    Azt irjak a facsen megjavitjak az exportot:

    Letezik, egyebkent, egy freeblog => WordPress konvertalo, csak perpill az egyszeri blogger(ina)n(ae)k nehez hasznalnia, lehet megprobalok osszedobni belole egy olyan verziot ahova csak feltolti az ember az exportot es cserebe visszakapja a fajlt amit be tud importalni.

    Kedvelés

  3. Nyúl

    Épp szét akartam trollkodni a kommentot az offtopic kérdésemmel, miszerint Te talán tudsz valami közelebbit MrA-tól a freeblogról és várható-e valami (blogexport mégis nműködése)? Ez egy ingyenes blogszolgáltatás volt, így nem is reklamálok, de a freeblog főoldalára egy pársoros értesítést azért még kirakhatna, hogy ennyi volt és mindenki húzzon máshová, mert nem sz@rakszik velünk tovább. Miheztartás végett. Vagy rosszul gondolom? ez olyan bkv-s kommunikációs stílus….

    Kedvelés

  4. bri

    Azért nyugtass meg, hogy az aktuális Terry Pratchett fordítás kézirata nem azon a vinyón volt…
    Ha igen segítünk a kalapozásban az adatmentésre…

    Kedvelés

  5. lucia

    sulemia: csak azt tudom, hogy ő már nem fog vele foglalkozni, eddig meg nem foglalkozott más, szóval kábé, de a blogexportra te is rákérdezhetsz nála :)

    Kedvelés

  6. lucia

    marosffy: a bloghun van tájékoztató erről (de írni is lehet nekik), amúgy van a blogexport lehetőség, majd rákérdezek, hogy azt még megjavítja-e.

    Kedvelés

  7. marosffy

    Ha bármelyik érintett szakember elmesélné neked, hogy kell egy blogot költöztetni, légy szíves, oszd meg velem, mert a freeblog valóban elég gyanús volt a héten, szívesen áttenném saját környezetbe, de az kizárt, hogy 150 posztot egyesével felvigyek újra. (Nézd el nekem, de cserébe nem tudom garantálni az ikreket.)

    Kedvelés

  8. JoeP

    Ööö, az ikergyártási programba nem biztos, hogy beszállnék – semmi személyes, pusztán konzervatizmus :) – viszont a jövőre vonatkozóan tudnék tanácsot adni. Én már évek óta egy ún. NAS eszközt (DLink DNS323) használok itthon, ebben tükörben van két merevlemez, így bármelyik is megy tönkre, mindig megmarad mindenem. Árban egy közepes androidos mobiltelefon, szvsz ennyit megér, hogy minden anyagom biztonságban van.

    Kedvelés

  9. Shia-ko

    Olcsó(bb) megoldás:
    találni kell PONTOSAN ugyanolyan vinyót, és arról átrakni az elektronikát (nem csak a gyártó és a méret ugyanaz, hanem ugyanabból a sorozatból van –> össze kell nézni az azonosító számokat).
    Egyébként Kürt nem olyan nagyon drága, ha tényleg csak elektronikát kell cserélni rajta.

    Kedvelés

  10. lucia

    joy: köszi, az a baj, hogy nem szívesen költenék rá, mert majdnem minden megszerezhető máshonnan, ami meg nem, az csak érzelmi jelentőséggel bír.

    Kedvelés

  11. Shia-ko

    Köszönöm. Őszintén. Újra látok célt az életemben, évek óta nem volt ilyen tiszta, hogy mit is kellene tennem. Az eddigi őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem már szinte vallásos áhitattá nemesült/butult. :respect:
    A blogmotor üzemeltetést kitanulom hamar, vinyómentés első hallásra ‘csak’ pénz kérdése, babákat meg max olyan gyorsan csinálunk, hogy szinte egyszerre születnek vagy egyszerűen júniusban. ;)

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .