bár végül is, lehet egy imaginárius krav-maga edzőm

Ma egyébként történt egy rövid értekezlet (ún. meeting) a munkahelyen abban a témában, hogy mit mondjak a faáruosztályosnak ma ahelyett, hogy egy barátnőm kigérvágta azt, amit ő akart nálam (nem, ez nem ilyen képes beszéd, a mosogatótálca helyéről van szó). A célkitűzés az volt, hogy elejét vegyem a további hasonló ajánlatoknak anélkül, hogy ártanék a további kölcsönös együttműködés (én vásárolok, ő elad) zökkenőmentességének, továbbá hogy hatékonyabbá tegyem a közösnek mondható projekteket a jövőben (például direkt nem mondta, hogy a munkalaphoz külön kell venni a felfogatást, hanem felhívott két nappal később, hogy majd ő hazafelé beugrik vele. Ebben némi szándékosságot véltem felfedezni).

A beterjesztésterv végső változata az lett, hogy “ja, azt kivágta nekem a krav-maga edzőm [ábrándosan a távolba néz], és eddig nem is tudtam, hogy ilyen gyönyörű, izmos felsőteste van, de most olyan meleg volt hétvégén, hogy kénytelen volt levenni az ingét a munkához”, mivel ez sejteti a legtömörebb formában, miszerint (a) meg tudom védeni magam (ami egyébként igaz, csak nem úgy), (b) veszélyes férfiak járnak hozzám, (c) nehezen teljesíthető elvárásaim vannak a férfiakkal kapcsolatban, (d) felszínességem egy alsó tagozatos csillámpóniéval vetekszik.

Az információ átadásra került, és annyira beleéltem magam a szerepbe, hogy amikor hazajöttem, és átsétált a szomszéd csempész számolni, majd megkérdezte, hogy én raktam-e össze a konyhabútort, majdnem azt feleltem neki, hogy ja nem, a krav-maga edzőm segített, de még időben visszanyeltem.

14 thoughts on “bár végül is, lehet egy imaginárius krav-maga edzőm

  1. Dr.Morcz

    PsycloneJack: Nem vagyok nyelvész, de a bennem élő Grétsy Lászlónak a “Krav Maga-edződ” inkább egy régies hangvételű hirdetést idéz, ahol Krav márkájú Maga-edző (önerősítésre alkalmas sporteszköz) beszerzésére ösztönöznek.

    Kedvelés

  2. bluemoon

    Én már csak annyit szeretnék tudni, hogy mi az a krav-maga edzőm?
    Persze mindegy is, ha szép izmos felsőteste van hozzá, már nagyon rossz dolog nem lehet… Lehet, hogy nekem is kéne egy ilyen?

    Kedvelés

  3. Case

    Szerintem (nem mintha számítanék (mármint ebben az ügyben)) Lucia, annyi zárójelet ágyazol egymásba (függetlenül a kommentelőktől (akik esetenként kissé undokoskodnak is (ezt persze nem bántásként)))) amennyit csak akarsz :)
    Toleráljuk

    Kedvelés

  4. joozsef

    off
    a zárójelen belüli zárójelezést folyó szövegben kerüljük
    ha mégis előfordul, akkor gondolatjellel – vagy az ált.isk-ban megtanult {[()]} jelekkel élünk. Utóbbi hátránya ugye, hogy már az első zárójel megnyitásakor kell tudni, hogy lesznek több zárójelek is. Ezt a programozók és a matematikusok a zárójel-fajták és -szintek teljes ignorálásával oldják meg.

    Kedvelés

  5. lucia

    R.: kolléga/barát. A faáruosztályossal az a baj, hogy az elejétől kezdve nagyon személyeskedő, azon a latinos búgok a nőknek modorban, olyan, pozitívnak szán megjegyzéseket tesz, amiktől kiráz a hideg, hívogat a telefonomon és elvárja, hogy felismerjem a hangjáról, ilyenek :)

    úgy értem, a többi bricós is kedves velem, meg be is szólnak néha, meg jogosan kioktatnak, meg ilyesmi, de valahogy nem lépik át a professzionalizmus határát, szóval az tök rendben van.

    Kedvelés

  6. R.

    de végül is ki vágta ki?

    (egyébként meg mi a baj a faáruosztályossal? mármint legalább lenne egy ilyen férfi a háznál típusú férfi a háználod)

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .