óvodák, helyzet

Az óvodákkal éppen ott tartunk, hogy utánanéztem törvényadta Jogaimnak és a Kötelességeimnek, melyek szerint egyszülött gyermekemnek köteles az önkormányzat óvodai férőhelyet biztosítani a körülmények miatt, illetve a májusi-júniusi felvétel és beiratkozás bullshit, mert az óvodáknak egész évben, folyamatosan kell a felvételeket intézniük. Ezt meg is írtam fellebbezve az illetékes szerbeknek, és kaptam is választ, hogy az eljárást megindították, majd értesítjük.

Egy-két nappal később ettől függetlenül úgy alakult a jövőképem, hogy elképzelhető, hogy ősszel mi már innen távolabb fogunk lakni, és lehet, hogy ezért hangyaként fogok újjászületni, de szerintem viccesnek fogom találni, ha mégis felveszik a gyereket, én meg visszaírok, hogy így már nem kell.

12 thoughts on “óvodák, helyzet

  1. Bebbe

    Úgy emlékeztem, Angliába mentek (de végignéztem a posztokat, tényleg nincs erről szó), de csak a vágyaimat vetítettem beléd ezek szerint. :) Akkor hová költözöl?

    Kedvelés

  2. ildiko

    Szia

    Akkor nem is részletezem, miért írtam, hogy nálunk milyen hisztis lett a gyerek az óvodától. (először nem is tűnt fel, csak akkor mikor már késő volt, és hiába szerette meg azóta a hiszti maradt)

    Sok sikert és boldogságot az ÚJ élethez!

    Ildikó

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .