oh no oh no we’re all going to die

Tényleg szétizél az ideg pillanatnyilag, ezek a hivatalos ügyek nálam mindig olyan akadozva mennek.

Az van, hogy ezen a héten kéne beíratni a gyereket oviba. Én gyerekestül lakom az egyik kerületben, a mellette lévőben van ingatlanom, és kettővel (két naggyal) odébbra vagyok bejelentve. Megkérdeztem a főbérlőmet, hogy átjelentkezhetek-e ide a beíratás idejére, mire mondta, hogy persze-persze, majd amikor élessé vált a helyzet, közölte, hogy mégsem (amihez joga van, de innentől kezdve úgy fogom érezni, hogy nekem is jogom van papucsban csattogni hétvégén, amikor itt tartózkodik a pikírt pasija (a főbérlőm alattam lakik), és nem zokniban óvatoskodni, nem beszélve a szögbeverésekről). Szóval az eredetileg sokkal barátságosabbnak tűnő terv arra változott most, hogy bejelentkezem állandóra a szomszéd kerületbe (összes papír átíratása, ó, jaj, még szerencse, hogy az útlevelem is most járt le), ideiglenesnek beírom azt a címet, ahol lakom is, és jelentkezem mindkét kerület összes szimpatikus óvodájába (bár a legszimpatikusabbról, ami ELTÉ-s is és közel is van, asszem, így lecsúszunk, nagy a túljelentkezés).

A stresszt (több rendbeli okmányiroda és óvodai megbeszélés) úgy kezeltem, hogy vettem egy ugyanolyan mintájú hűtőtáskát, mint amilyen mintájú pikniktakaróm van (logikát nem érdemes keresni a dologban, de működött).

(Ja, és hogy még kevesebb időm legyen rohangálni, szerdán három körül a Civil Rádióban lesz velem interjú A legfiatalabb madámról).

30 thoughts on “oh no oh no we’re all going to die

  1. zsuzsi

    szörp, ugyan nem engem kerdeztel, meg se fordito, se angolprof nem vagyok, viszont 9 eve elek londontol delre, a bitchy bezony nem pozitiv, miszpicsa lenne sztem a legmegfelelobb forditas, olyan, inkabb fiatal nore mondjak, aki rondan pletykal, ellenszenvesen vitatkozik

    es h ontopik is legyen, az ovoneni szemelye annyiban fontos, amennyiben nem lesz beteg, nem megy gyesre, nem koltozik kulfoldre meg altalaban nem tortenik vele hasonlo rondasag, mert ha igen, akkor azonnal nem o az ovoneni es borul “az ovoneni szemelye a legfontosabb” elmelet

    ha mar szemely, akkor ovodavezeto, a “fejetol buzlik a hal” elv alapjan, de sztem leginkabb az altalanos szemlelet a fontos, a hangulat, a nagy fas parkos kert, a jo jatekok, esetleg az ideologia, ha van olyan (mittudomen montessori, waldorf, vegyes csoport, kinek mi a fontos)

    Kedvelés

  2. babázó

    Valóban az óvónéni személye fontosabb, mint, hogy mennyire csili-vili az óvoda! Az ELTE ovi miért rossz, vagy ,csak vigasztalás volt?

    Kedvelés

  3. szörp

    Huuu, van egy nagyon off kerdesem. dehat ugyse engeded be, ha nem akarod.
    Szoval mint muforditot es angol profot kerdeznelek, h a “bitchy”-t hogyan hasznaljak az angolok, amerikaiak. (nem szotar szeinti jelentesre gondolok). Nekem az jott le, h nem teljesen pejorativ, es szovegkornyezettol fuggoen akar pozitiv is lehet.
    Koszi, ha valaszolsz.
    :)

    Kedvelés

  4. lucia

    Csiperke: ja, megemlítettem, meg munkahelynek beírtam, hogy saját cég, illetve a cég nevét (elég gyerekbarát :)), a teljes nehéztüzérséget bevetettem :)

    Kedvelés

  5. Csiperke

    Hát, szerintem az ovi dönti el, kit vesz fel. Vigyél néhány repikönyvet, amit fordítottál és mondd is meg, hogy te vagy az.(Könnyen pofázok, bölcsis volt a Peti, tehát fel kellett venniük a körzetes oviba.) A barátnőm fiát elutasították, mivel nem volt bölcsis, anyuka eddig is megoldotta(!!!) valahogy. Amikor végre kinyögte a neve előtti 2 kis betűt – alapból nem doktorként mutatkozik be- hirtelen lett hely a Máténak is.
    Próbáld meg.

    Kedvelés

  6. mynona

    Lucia, lehet akármilyen puccos az óvoda, ha Mucinak nem jön be az óvónéni.
    Írasd be több helyre, de kérdezd meg, hogy ki lesz a kiscsoportosok óvónénije. És lesd meg, ha lehet.

    Különben mi történik akkor, ha több helyre beíratja? És ha elutasítják, mikor csak egy oviba kérte magát???
    Bekönyörögheti egy magát egy maradék helyre.
    Ezt mind tapasztalatból írom, nekünk a negyedik verzió vált be. Ami másnak, aki nem variál, az első lett volna…

    Kedvelés

  7. lucia

    leiahercegno: köszi, megkérdezem majd, hogy számít-e, ha két héten belül, és jelentkezem (a köcsög önkormiba külsősök csak időpontra mehetnek, két hétig nincs :(). de mindenképpen köszönöm a felajánlást.

    Kedvelés

  8. Veromamaja

    Gratulálunk a nagyfiúnak!

    Lucia, te meg csak kívánd a blogodon, hogy melyik oviba vegyék fel, és teljesül, nem?

    És közben kacsintok az óvodai protekcióval rendelkező olvasókra:-)

    Kedvelés

  9. leiahercegno

    Ha az érintett kerület a XII., akkor hozzám bejelentkezhetsz. (a gyerek biztos értékelné, hogy papíron a néhai Gorjanac Milivoj szomszédja) :-)

    Kedvelés

  10. lucia

    :): ne idegesítsél már, én nagyon szeretnék oda bejelentve lenni, ahol lakom, de a főbérlőm nem hajlandó ezt aláírni, mint ahogy fentebb vázoltam. az ingatlan meg nem gyereknek való hely (belvárosban van, felújításra szorul).

    Kedvelés

  11. :)

    Ez annyira jellemző a kedvenc bloggerhölgyünkre “Én gyerekestül lakom az egyik kerületben, a mellette lévőben van ingatlanom, és kettővel (két naggyal) odébbra vagyok bejelentve.”

    Az átlagpolgár ugyanis általában az ingatlanában lakik, amelyben be is van jelentve. Nehéz megérteni, de biztos van némi logika Lucia rendszerében…
    :)))

    Kedvelés

  12. lucia

    Dr.Morcz: sajnos, nem hiszem, hogy ezeket érdekli az ilyesmi. abban sem vagyok biztos, hogy az ovi dönti el, kit akar. egyébként bármire hajlandó lennék. illetve örülnék, ha _bármelyikbe_ felvennék, ahova jelentkeztem a nevében :)

    Kedvelés

  13. Dr.Morcz

    Most túl azon, hogy milyen élmény zokniban szöget beverni, az nem merült fel benned, hogy beballagsz az ELTE-s ovi vezetőjéhez, úgy is mint Pratchett földi helytartója, a fiatal fordítók példaképe stb, és esdeklő pillantások kíséretében megkérded, nincs-e helyük egy olyan gyerek számára, akiről többen olvasnak, mint pl. Twist Olivérről?
    Én utálom az ilyen helyzeteket, de néha erőt veszek magamon.
    Másrészt tapasztalatom szerint jókat rágódhat az ember, hogy a “másik ovi” mégis jobb lett volna, amíg nem jön egy ismerős a másik oviból, és elmondja, hogy miért nem.

    Kedvelés

  14. parapet

    lucia: nálunk is ovi-mizéria van, pedig mi már “testvéralapon” jelentkezünk, de így is fingatnak. nagyon szívesen megütnék valakit!

    Kedvelés

  15. félértelmiségi

    Mi is ugyanebben a cipőben járunk. A bérbeadódtól kérj egy igazolást, hogy életvitelszerűen ott laksz, ahol, és akkor elvileg az a körzetes ovid, ami a papíron szereplő címhez tartozik.

    Kedvelés

  16. Délibáb

    Nahát, én meg azt hittem, hogy az ember csak úgy odamegy a gyerekével akármikor az óvodába, hogy helló, ezt hoztam, aztán max. elküldik, hogy nincs ott hely. Dehát, Mrs. Lipton szavaival élve, hová vezetne ez!

    Kedvelés

  17. iditta

    én ma már bejelentkeztem a közeli-másikkerületi-eltésbe, de ott azt mondták, h a biztonság kedvéért jelentkezzünk be a körzetesbe is, mert hogy kerületenként CSAK EGY oviba iratkozhatsz be, méghozzá CSAK EZEN A HÉTEN. utána jún.5-ig döntenek a gyerek sorsáról, egyeztetnek kerületen belül meg kerületek között jobbra-balra…hiába no, nagyhatalom ezt az ovi-igazgatás…

    Kedvelés

  18. Tarhonyakártevő

    Ebből a pikniktakaróból én a piros pöttyöset vettem ajándékba családtagnak, és kiderült, hogy ószövetségi mértékben* fog. Nem mosásban, nem nedvesen, hanem ha járkálsz rajta, megfogja a zoknidat pirosra. Ennyi pénzért durva, legyetek velük óvatosak.

    * Hetedíziglen, tengerszétválaszva, égő csipkebokorból… szóval nagyon.

    Kedvelés

  19. molly

    Anno én is kinéztem egy szimpi ovit, oda voltam meg vissza hogy felvegyék. Nekem is hasonló volt a szitu, egyik kerületben laktam, másikba voltam bejelentve, főbérlő nekem sem engedte a bejelentkezést.
    Szóval szimpi ovi elutasított, mondván nem vagyok kerületi lakos, javasoltak egy másikat, amint beléptünk, megtetszett, és nagyon jó hogy a másikba nem vették fel!

    Kedvelés

  20. Shia-ko

    Egyrészt gratula (a táskához), másrészt még nem láttam olyan (nagyfalusi) okmányirodát, ahol ne tudtál volna bármilyen címre mindenféle papír nélkül bejelentkezni.
    Sok sikert! (Az óvodába jutáshoz.)

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .