Úgy tűnik, működik a blogom. Egyrészt sikerült végre feltetetnem a téli gumit, az a szerencse, hogy innen el csak lefelé lehet menni (oké, nem, de a civilizáció arra van), úgyhogy ügyesen leszánkóztam az első (mint útközben kiderült, harmadik) gumishoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre tényleg cseréltek nekem kereket (oké, mondjuk ehhez kellett, hogy a rendszergazda ismerőse leesztergálja nekem azokat a műanyag vackokat hozzá, amit itthon egyszerűen nem lehet kapni, bár mindenki hallott már róla, úgyhogy gyanítom, idén slágerajándék lesz a kerékteher-mentesítő, azért fogyott el). Nem felvágásból, de hazajövet már simán beálltam farral tízcentis havon. Megváltozott az életem.
Viszont kerékcsere közben sajnos kénytelen voltam vásárolgatni, például bementem a játékboltba. És engem nem könnyű meglepni, elég sok mindent tapasztaltam már, de most komolyan megdöbbentem, amikor a kérdésemre, hogy van-e szánkótámla, azt mondták, hogy igen (ez is slágerajándék lehet, mert ez volt nagyjából a tizedik bolt, ahol megkérdeztem). Utána visszamentem az autóért, majd, ha már lendületben voltam, le a MOM-ba, mert tradicionálisan minden karácsony előtt kell egy olyan nap, amikor, noha már az összes ajándék megvan, hülyeségeket vásárolgatok össze-vissza (meg tejet, nem saját részre). Itt ért a második döbbenet, mert a MOM-ban van az egyetlen olyan Promod, ahol volt még egy utolsó darab a Narancssárga Sálból, féláron. Továbbá volt egy utolsó darab abból a zöld táskából, amit még ősszel néztem ki, és ami tökre menne a zöld átmeneti kabátomhoz, szintén féláron. Egy fekete alapon virágos meg csak gy becsusszant valahogy (mentségemre, ez is le volt árazva). A zsákmány, ami klikkre megnagyobbul:
Egy kicsit ugyan zavar a gondolat, hogy valószínűleg ezeket is behajítom majd a huszonötezer többi táskám közé, ugyanis mostanában csak a fekete nightmare before christmasos táskámat hordom, amit ingyen kaptam egy üzletben, mert rengeteg mindent összevásárolgattam ott az L.-lel (igen, az is egy olyan nap volt karácsony előtt). De majd igyekszem, és nem hajítom, mert jövőre minden más lesz, és én egy virágos táskákkal tíz centivel a föld felett suhanó lány leszek, nem pedig egy lenőtt frufrujú, karikás szemű lány, aki reggel hosszas gondolkodás után feketét vesz fel feketével (bár a fekete virágos táska illik ahhoz).
És voltam a Butlersben is, ahol majdnem vettem egy csomó dolgot, például gyűrött kerámiapoharat, csak közben rájöttem, hogy nem is vagyok talponálló-fan, meg állatos jégkockaformát, de csak pingvines volt, a plüss vaddisznótrófea meg elfogyott, úgyhogy végül csak ajándékba szereztem fémdobozos cukorkákat.
A könyvesboltról nem szeretnék beszélni.
A végén azért szerencsére eszembe jutott a tej is, ami mellé valahogy befészkelte magát a CSI első két évada erősen nyomott áron, de lényeg, hogy végül komolyabb károk elszenvedése nélkül hazaértem, és már kezelem magam.
lucia: elküldtem mailben :-)
KedvelésKedvelés
Gazdatest: nekem ezt nem szabad megnéznem, azt mondja.
KedvelésKedvelés
http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid=481036600512&set=a.447145970512.211323.789620512
KedvelésKedvelés
lucia: A könnyen kijövés abban az értelemben igaz, hogy nem tapad hozzá a jég (még szép, ahhoz bolyhos plüssből kéne lennie a jégkockatartónak). Az elmélet ott bukik, hogy a fagyással bekövetkező térfogat-növekedéstől a zsiráf frankón beledagad a rugalmas szilikonba. Le lehet fejteni róla, persze, de semmi pohár-fölé-tartom-és-kicsusszan.
A gyümölcscentrifuga pedig igen, a használat/elmosás aránya miatt az ördög találmánya. Gyufaszálakból APEH-székházat építeni lényegesen szórakoztatóbb.
KedvelésKedvelés
@A.:Litvinyenko-Felstinszkij: A Hálózat felrobbantja Oroszországot, Guillermo: Borges és a matematika (volt egy Borges-életrajz is, de ott megálljt parancsoltam magamnak), Rosenthal: Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában, Damaszkin-Elliott: Kitty Harris, Cade: Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap, illetve Chandlertől a Big Sleep megjelent új fordításban, ráadásul 690-re le volt árazva, azt is megvettem, mert muszáj volt. de nagyon szégyellem magam, amiért a másoknak ajándékotvevős időszakban magamra költök.
KedvelésKedvelés
Engem pont a konyvesbolti zsakmany erdekelt volna. Kerhetek egy szaraz erzelemmentes felsorolast? :)
KedvelésKedvelés
A fekete alapon virágos táskát már egy ideje én is kinéztem és amikor eljött az idő h megvegyem elfogyott….
KedvelésKedvelés
Tarhonyakártevő: a delfines mondjuk nem vonz, de a zsiráfos igen, és nem az a lényege ezeknek a szilikon izéknek, hogy könnyen ki lehet szedni belőlük a dolgokat? vagy ez csak elmélet? a gyümölcscentrifuga is vonz, szívesen elképzelem magam, amint reggel répás narancslevet iszom, a több tonna répa és narancs hazacipelése, továbbá a beszáradt gyümölcsmaradványok sikálása aljas recékből már nem ilyen csábító jövőkép (főleg, hogy a narancsos répalevet olcsóbban elkészíti nekem a Hohes C).
KedvelésKedvelés
Az állatos jégkockatartó Korunk Gyümölcscentrifugája, amennyiben a megtévesztésig úgy néz ki, mintha jó ötlet volna (stílusplagiza on: delfinek! a sörömben! odabasz! – stílusplagiza off), ezzel szemben az első használat után — melynek során dülledő homlokredőkkel feszegeted ki azokat a nyavalyás kis geciket a latexből — az emberben megfogalmazódik a gondolat, hogy ajándékot adjon az ellenségeinek.
KedvelésKedvelés
a virágos táska odabaszjól néz ki. tényleg.
KedvelésKedvelés
Az Univerzum ekkor hüvelyk- és mutatóujja közé illesztette komolytalan fejének komolytalan állát, és komolyan fontolóra vette, hogy legfőbb ideje új stratégiát kidolgoznia a nő ellen, aki mindössze hajszálnyira volt attól, hogy teljesen és véglegesen kiismerje működését.
KedvelésKedvelés