Először is szeretném leszögezni, hogy bölcs önismeretről tanúskodik a részemről az, hogy fordítónak mentem, nem pedig cukrásznak. És azok a tréfás-mókás receptek, hogy hogyan süssön egy anyuka (verd fel a tojáshabot, vedd ki a füstölgő macit a sütőből, kezdjél vajjal kikenni egy tepsit, magyarázd el a gyereknek, hogy nem mászhat fel az asztalra, folytasd a kenegetést, stb), egyáltalán nem viccesek, mert tényleg így van. Ma háromféle cuccot akartam előre megcsinálni, plusz palacsintát, mert mi az nekem, ilyen kis sütiket bárki összedob, de úgy komolyabban csak fektetés után kezdhettem bele.

Este nyolc felé aztán kidőltem, kétségbeesetten ágyba bújtam, hogy akkor én most alvásba menekülök, csak még megírtam a mr.a-nak (akivel nem járunk, vagy ilyesmi), hogy a szemgolyó szétfolyik, és nem megy, a linzer szétfolyt laposra, a tojásfehérje felverésének meg neki sem állok, mert tuti szétfolyik az is, és utálom az egészet. Erre ő visszaírt, hogy ha akarom, átjön, és segít, úgyhogy megittam egy kávét.

Először is hozott füstölt libamájat nassolni, utána megdicsérte az ujjakat ízre, meg is ette a felét, mondjuk tényleg finomak lettek, csak a magasságuk nem haladta meg a három millimétert sehol, pedig én 3D-sre terveztem őket, de ezek olyanok lettek, hogy Dr. Al Robbins a CSI-ból rögtön azzal jött volna, hogy obvious signs of blunt force trauma, autopsy also recovered defense wounds, és akkor most illusztrálnám is:

A tojásfehérje viszont nem esett össze (ja, az a hozta a mixerét is mintegy mellesleg), bár az első adagba nem került elég cukor, és az állaga a szakértői vélemény szerint korai purhab jellegű lett, de így legalább megehettük lelkifurdalás nélkül.

A második adag viszont már egész jóra sikerült (alig két óra alatt, ez nem egy gyors vendégváró cucc), illusztráció:

Viszont mr.a hamar elunta az ujjcsontot, mint toposzt, és először engem próbált rávenni, hogy ötletekkel segítsem, de én a mellkasi borda után kifújtam, úgyhogy csinált még halloweenes alient, halloweenes pókot, halloweenes almát (?) és halloweenes karácsonyfát (??), továbbá kidekorálta habbal a laposujjak körmét, amikor elfogyott a tepsi, illetve melléjük nyomott csak úgy l’art pour l’art egy szomorú elefántot, egyszerűen félelmetes volt a nyomózsákkal a kezében, az tükröződött az arcáról, hogy ha tojáshab van az ember kezében, akkor minden sütőpapír.

Közben én csináltam egy újabb adag ujjat, egyetlen reményem az, hogy ha rendesen lehűl bennük a vaj, és holnap majd nem nyitogatom rájuk a sütőajtót, akkor jobbak lesznek (ma a szikkadó tojásfehérje foglalta le a sütőt). Utána elég provokatívan bénáztam a mr.a előtt ahhoz, hogy inkább ő vágja meg és pácolja be a karajt (amikor még csak hülye kérdéseket tettem fel a pácolásról, akko rezisztensnek mutatkozott, de tudtam, hogy elég lesz a kedvenc késemmel nyúlni a húshoz, azt egy pasi sem tudja huzamosabban nézni), majd végül kikísérleteztük az optimális véres agyat (ja, meg közben kevertünk házi ír krémlikőrt, de az Bailey’s-nek nem megy el, kávés röviditalnak viszont jó).

Az áttörést konkrétan a szívószál alkalmazása hozta meg, szóval a tuti recept pillanatnyilag az, hogy alulra menjen a feketeribizli-szirup, rá óvatosan csorgatva a baracklikőr, majd szívószállal a két réteg közé juttatva a krémlikőr. A végeredmény így néz ki (az előző fotón nem hitelesek a színek):

Holnapra az á még megpróbál szerezni fecskendőt (a lelkére kötöttem, hogy ne úgy mondja a patikában, hogy olyan spriccelős izét), hogy még profibbak legyünk, ez az ujjal vákuumot képzünk a szívószálban nem elég hatákony módszer, csak két fokozata van, ami esztétikai romláshoz vezethet.

Ja, és erről jut eszembe, reggel megköszönték a fordításomat, és még olyat sem írtak mellé, hogy “apróbb dolgokat javítottunk csak”, szóval lehet, hogy tényleg Hemingwaynek volt igaza.