Na.

Az elmúlt két napot a Mafilm Audiónál töltöttem (jobban mondva csak pár órát, de a város túloldalán van a hely, illetve a gyereket is el kellett helyeznem az adott időtartamra a nagyanyjánál, amiből az első nap valahogy spontán családi bemutatósbuli sült ki) kemény munkával. Gyakorlatilag minden hibát elkövettem, amit csak egy kezdő feliratfordító elkövethet (na jó, nem mindet, és nem minden az én saram volt), viszont borzasztó gyorsan korrigáltam, és bár mindenki úgy osztotta be magát, hogy hétfő estig tuti ott leszünk, ma délután négykor vége lett a mulatságnak. És ebbe belefért az is, hogy kaptam egy rövidre fogott idegenvezetést a mozifilmek, tekercsek, vágóasztal és érdekes triviák világába (amikor kiderült, hogy az első korrektúrám már jó, akkor a kimértség hirtelen átcsapott kedvességbe, de tényleg nagyon aranyos lett velem mindenki a végére).

Maga a munka annyi volt, hogy ugye én csak azt tudtam, hány karakter lehet egy feliratsor, azt meg csak saccoltam, hogy mekkora férhet egy adott időtartamra. Mint kiderült, nem mindenhol jól saccoltam, és azt se számítottam bele, hogy vágás után már nem illik kinthagyni a feliratot, de most már álmomba felkeltve is tudom, hogy hány képkockára mekkora szöveg fér (bár először némi töprengésre adott okot, hogy a 3,15 láb az hogy lehet sokkal hosszabb a 3,8-nál, de hamar levetkőztem a klasszikus matematika keltette tévképzeteket). A film nagyobb felét úgy csináltam, hogy megkaptam a szöveget papíron, és ami nem passzolt, oda mellé volt írva, hogy ugyanazt inkább hány karakterbe próbálja elmondani a költő; ez különösen akkor stresszes feladat, amikor az ember orra alá dugnak hirtelen egy papírt, hogy ide mégiscsak négy láb kellene, nem öt és fél, mondjam gyorsan. De sikerült mindent hamar megoldanom, csak egy kicsit frusztrált, amikor hadarnak, és emiatt kimarad a poén, vagy ilyesmi, meg egyáltalán, az egész helyzet, hogy a szárnyaló művészi elmét a karakterek keretei közé szorítják, bah. Ráadásul az első este konkrétan kézzel kellett ott a papíron számolgatnom az eredetit, számolgatnom az ötleteimet, úgyhogy ma már vittem csúcstechnológiát, a notebookot a linuxos notepaddal, ami megszámolja helyettem.

A kisebbik felében ugyanezt csináltam csak élesben, vagyis ültem konkrétan a film előtt a feliratszerkesztővel, és ő mondta, hogy ide hosszabbat, oda rövidebbet, stb. Ez volt a kedvenc részem, egyrészt, mert az egy tök kedves csaj volt (három feliratszerkesztő csinálja a filmet, kézről-kézre jártam, de egyébként mind aranyos volt, csak ez különösen), másrészt olyan iszonyatos rendetlenség volt a szobájában, hogy teljesen megnyugodtam az itthoni állapotokat illetően (de tényleg, az asztala szó szerint kb. ötven rétegben fedve volt, két irat- és videokazettahalom között lehetett rálátni a tévére egy bizonyos szögből), másrészt meg így tudtam a finomságokat is javítani, mert láttam, hogy ott, abban a pillanatban a "természetesen" jobban hangzik, mint a "persze", a hanghordozás miatt (hiába néztem végig többször a filmet külön, feliratfájllal csekkolva, úgy nem jöttek ezek át). Harmadrészt rögtön meg tudtuk beszélni, hogy ne tegyük-e inkább kettőbe azt a feliratot, meg ilyenek.

Az elmeállapotomra jellemző, hogy a kocsitól még visszarohantam egyszer, hogy szóljak, hogy ott kábé egy óra tizenkét percnél van még szerintem egy szóismétlés, és az egyik "voltunk"-ot cseréljük másra.

Megdöbbenteni az döbbentett meg, hogy a körülmények olyanok voltak, mintha visszamentünk volna negyven évet az időben. Videokazetták, ócska régi tévék, a vágóasztal az egyik feliratszerkesztő szerint ott van, mióta ő, vagyis harminc éve, de ez már az újabb vágóasztalok, mert a régiek még nála is idősebbek. Dohányoznak a folyosókon, meg minden. Odaülnek az ember mellé a menzán. Egyébként viszont hozzáállásban elképesztően precízek, mondjuk muszáj is, de tényleg visszamennek ötször, hogy akkor az az egy képkocka belefér-e még a feliratba, meg ilyenek. Komolyan, én embereket még ennyire súlyosan dolgozni még nem láttam (bár én kis cégnél dolgoztam, de ott is kábé 3 órára saccolnám a tényleges munkával töltött időt, per fő).

Szóval igazából jó volt, szép volt, csak mintha kimosták volna az agyam (és soha többé nem akarom a filmet látni, pedig muszáj lesz).