mai morr

Én tényleg nagyon igyekszem nem foglalkozni semmi közéleti hülyeséggel, eltökélten nem izgatom fel magam a politikán, a korrupción, az ostobaságon, de a családon belüli, gyengébbekkel szemben elkövetett erőszak a gyenge pontom. És egyáltalán nincs semmilyen illúzióm a magyarországi törvényszéki gyakorlattal kapcsolatban, nem gondolom, hogy a bírák itthon különösebben tisztességesek lennének, de azt azért elvárnám, hogy egy minimális morális érzékük legyen, már ha érthető a disztinkció. És két dolog van, amit ebben az egészben nagyon nem értek, az egyik, hogy ha valaki ismétlődően fenyeget, illetve tettleg bántalmaz kisgyereket, rákos nagymamát és terhes nőt, illetve mindezt akár egyszerre is, akkor mi kell ahhoz, hogy az önvédelem bármilyen formája legalább részben jogosnak ítéltessék ellene? Rugdosson meg még egy alom cuki kismacskát is, vagy mivel tudná még ezt tetézni? A másik meg az, hogy ha egy nő "csak" húsz centivel kisebb és tizenöt kilóval kevesebb egy pasinál, akkor mi a fenétől lennének kiegyenlítettek az erőviszonyaik? Én is csak tizenöt kilóval vagyok kevesebb a fiúmnál, de esélyem nincs ellene fizikailag fellépni (nem verni szokott, csak csikizni, és nagyon vigyáz rám, de úgy sincs), amúgy meg azonos súlynál is a férfiak szoktak erősebbek lenni.

És nem azt mondom, hogy minden esetben kategorikusan elítélem, ha megpofoznak egy nőt, Gyurisné dr. Komlóssy Évára például szerintem határozottan ráférne, hogy egy sötét sikátorban némi tettlegesség érje egy nála legfeljebb tizenöt kilóval nehezebb férfiember részéről, természetesen anélkül, hogy eközben bárki visszaélne lőfegyverrel, mert úgy ugye mindent szabad.

14 thoughts on “mai morr

  1. meow

    Elvileg újra elfogadták a távoltartásról szóló törvényt, kíváncsi leszek, ezt aláírja-e a tisztelt elnök úr. Ha igen, októbertől talán egy kicsit, de csak egy icipicit védettebbek lesznek az áldozatok.

    Kedvelés

  2. bír a

    Intelligensebbnek tűnsz a blogon keresztül az olyanoknál, akik az általánosítás korlátolt szintjén mozognak.

    Arról, meg hogy egy ítélet miért születik olyannak, amilyet a sajtó, a vádlott, a sértett vagy bármely más érintett állít róla, és ehhez képest meg milyen valójában, egy büntetőügyben pl. többezer oldal irat tanúskodik csak pontosan, arról nem is szólva, hogy a puszta szám (X év)
    nem mellékesen egy meglehetősen ( a jogalkotók által) behatárolt büntetőjogi számtan eredménye.

    Jellemzően az elítéltnek sok, a sértettnek kevés, az ügyésznek mindig kevés, az ügyvéd álláspontja attól függ, sértetti vagy vádlotti képviselő. De tapasztalható: ha elítélik – szegény ártatlan,hüje a bíró; ha felmentik, szemét bűnöző, hüje a bíró…
    Ez most teljesen függetlenül egyébként az adott ügytől, tekintve, hogy nem ismerem…

    Kedvelés

  3. Trail

    Yasminanoir: A magyar társadalom azért nem ítéli el az erőszakot, amiért sok más fontos dolgot sem tesz meg: a fejekben lévő mély sötétség miatt. Ezért nehéz bármi, a vegetatív létezésen túlmutató cselekedetet elvárni tőlük. Ráadásul sokukban párosul a hülyeség kicsinyességgel. A kicsinyes, de apró ember pedig hol máshol éli ki apró hatalmi ambícióit, mint otthon. Persze, hogy nem húz be a másik faszinak, ne viccelj, még visszaütne! Kinek hiányzik a felesleges fáradság? Otthon belerúgok az asszonyba/elverem merőkanállal a férjem, oszt’ jóvan. Így mindenki tudja hol a helye.

    Csak én nem értem, hogy mit keresünk így Európa közepén…

    Kedvelés

  4. lucia

    bír a: hát erről fogalmam sincs, hogy te mennyire vagy / nem vagy tisztességes, eddigi életem során a saját, illetve hallott sztorik, továbbá a személyes ismeretségből származó benyomások nem arról győztek meg, hogy a bírók bárkinél tisztességesebbek, elfogulatlanok vagy korrumpálhatatlanabbak lennének, de ettől még lehet, hogy te az vagy, a mintavételem nem feltétlenül reprezentatív.

    Kedvelés

  5. bír a

    Nem verem az uram, nem forralok vizet (csak teának) nem verem a gyerekeim se, adót se csaltam soha,és kényszerűen evezgetek a (polgári jogi)jogszerűség/igazságosság göröngyös ösvényén a munkahelyemen. Akkor most különösebben nem vagyok tisztességes bíra mert valaki ítélt, ahogy ítélt…?

    Kedvelés

  6. lucia

    szerintem senki nem állította, hogy csak férfiak követnek el családon belüli erőszakot, és senki nem mondta, hogy “a férfiak ilyen meg olyan gonosz szemétládák”. de az elmebetegség nem egyenlő a gonoszsággal, aki elmebeteg, azt gyógykezelni kell, aki tiszta elmével terrorizálja a gyengébbeket, azt büntetni kell, szerintem ez egyértelmű.

    Kedvelés

  7. SWAT

    na megint egy napló bejegyzés a hozzá fűzött véleményekkel, amely kiragad egy szélsőséges példát és olyan általánosságként kezel mintha csak ilyen létezne. tény, hogy vannak családok és férfiaknak nem nevezném emberek, akiknél ez a helyzet. de ismerek olyat, ahol a nő teszi ugyanezt. bolond-pszichiátriai eset és mert hülye felrobbantja a házukat és sósavval lelocsolja apóst és anyos dolgait ellopja és megfenyegeti, hogy megöli, és a konyhában rotyog a hatalmas fazék víz, mert ő a párhónapos kislányát annyira szereti, hogy meg fogja enni… nem folytatom tovább. és apuka tehetetlen, mert a magyar jogszabályok nem védik meg őt és a kislányát és a szüleit sem. azt a szemétládát még azért sem ítélték el, hogy robbantott és nem csak a saját lakása, de a szomszéd lakás is megsérült a tető gerendák lezúgtak és néhány cm-en múlt, hogy a szomszédban nem hallt meg az éjszaka igazak álmát álmodó kisgyerek. és ez az ember ma is közöttünk él, büntetlenül félelemben tartja a szűkebb lakókörnyezetét, garázdálkodik, megfenyeget, tetleg bántalmazhat bárkit, mert olyan hogy kényszer gyógyíítás csak az alkoholistával szemben van az is bonyolult követelményeknek kell megfelelni, hogy be lehessen utalni és a példámban szereplőre ez nem áll fen.
    Btk-ban
    75.§ viszont ami megvédene az ilyen alakoktól az a 74. § A kényszergyógykezelés:
    Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetőség esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
    Hát így szól a tv. ami az ilyenektől védene meg minket. De a valóságban úgy működik, hogy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető és igazságügyi elmeorvosi szakértő bizottság megállapítja, hogy hasonló cselekményt nem fog elkövetni, így a kényszergyógykezelését a bíróság nem rendeli el. Tehát nem történt semmi. Az akiről írok, tény, hogy azóta nem robbantott fel semmit, de csak perceken múlt, hogy a kislányát nem főzte meg. És ki tudja meddig lappang benne a következő rögeszméje és mi a garancia arra, hogy mindig a szerencsés véletlennek köszönhetően sosem fog igazi tragédia bekövetkezni? Ennyit a törvény alkotó és a bíróság felelősségéről. És ezt a példát azért meséltem el, hogy lássátok, a családon belüli erőszak (vagy bármilyen jogsértésről beszélhetnénk) nem szabad úgy megítélni, hogy az ilyen v. olyan. Ebben a bejegyzésben tehát hibásan állítjátok, hogy csak a férfiak követik el és a férfiak ilyen meg olyan gonosz szemétládák. Mert ez nem igaz. Ellenben azzal az állítással, hogy az emberek gonoszak és szemétládák. Ennyit akartam csak.

    Kedvelés

  8. yasminanoir

    Sajnos, Magyarországon divat a családon belőli erőszak, már-már társadalmi elvárás,hogy egy férfiember kemányen bánjon az asszonnyal, és a nőktől alapvető elvárás, hogy ezt eltűrjék, és közben legyenek meggyőződve róla, hogy meg is érdemelték, mert hát hogy is merték megint felbosszantani az Urukat azzal, hogy kenyeret kellene venni, amikor kell pénz pálinkára. Az is nagyon bosszantó ám, amikor a nyavalyás kölyök bőg mert fázik, de az nem számít amíg van mit inni a szülőknek. A rendőrség tehetetlen és teljességel fölösleges, mert úgyis csak akkor ér ki a helyszínre amikor már a mentő elment… és akkor konstatálja hogy: ejnye ejnye, súlyos testi sértés történt, gyerek, feleség bántalmazása… ejnye ejnye- aztán ezzel nagyjából le is tudja a dolgát (EZT TAPASZTALATBÓL MONDOM!!!) Miért nem ítéli el a magyar társadalom azu erőszakot??? Érdekes a magyar férfiakra a déli típussal ellentétben nem annyira jellemző a temperamentumos fellépés, értem ezalatt azt, hogy 2 férfi között ritkán fajul verekedéssé a nézeteltérés, viszont amikor a nőket kell “megrendszabályozni” akkor hirtelen megduzzad a bicepsze a magyar férfiembernek és hirtelen nem bír parancsolni a sürgető vágyának, hogy asszonykájából engedelmes példás feleséget faragjon. Ha kell mindjárt késsel. Nem szégyen ez??? Magam részéről, fiatal középiskolai tanár végzettséggel, úgy gondolom, hogy a pedagógia értékrendje igencsak elcsúszott a magyar családoknak. Az, hogy egy férfiben milyen nőkép alakul ki, és hogy hogyan viszonyul az erőszakhoz, bizony az ANYÁKON múlik. Minden a fiatal anyukák kezében van, tegyenek azért, hogy a következő generációk férfiemberei ne ököllel akarják az ÖNÖK lányait megfegyelemezni!

    Kedvelés

  9. anyu(ha)

    Van egy 2003-ban(!) kiadott gyerek”nevelési” könyvem. A szerző szerint a gyerekeket a szülőknek verniük kell. Több fórumon is sok szeretettel ajánlják mint mértékadó szakirodalmat.

    Kedvelés

  10. tegla

    Erre lett volna jó a távolságtartásról szóló törvény. Nincs két hete, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A feleségverés egy szép és nemes magyar hagyomány, amit védeni kell :(

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) bír a bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .