Megint adott nekem enni a biochef, megint megírom, milyen volt, képekkel. Ezúttal nem napokra bontva, hanem tematikusan, mert ennyire kreatív vagyok.

A tönkölybúza, mint olyan

Ha az ember rákeres a tönkölybúzára úgy általában a világszőttesen, akkor az első pár linkből kiderül, hogy a tönkölybúza a mennyei manna lelki rokona, gyógyítja a rákot, ősmagyar tradíció, de amellett már az ókori mezopotámiaiak is, és egyáltalán. Ha az emberben felmerül, hogy citation needed, és célirányosabban keres rá, mondjuk a wikipédián, akkor az derül ki, hogy a tönkölybúza a búzabúza közeli rokona, valamivel alacsonyabb a gluténtartalma, és a biohívők támogatják a megjelenését minél több ételféleségben.

Én kábé úgy állok a tönkölybúzához, ahogy ahhoz a pasihoz állnék, akiről a nőismerőseim csupa jót mondanak. Aki helytáll a munkájában, megbízható, mindig van öt perce, mindenkit felhív randi után huszonnégy órán belül. A tönkölybúza szerintem az a srác, akivel a megtört szívű lányok azért járnak, mert ugyan annyira nem izgalmas, vagy szellemes, vagy különleges, vagy akár magas, de legalább lehet rá építeni, nem kapcsolja ki a telefonját, meg ilyesmi. Ugyanakkor a tönkölybúza próbája is a megevés, rám pedig rámtört valami elmebaj, és az egyik napon csupa tönkölybúzás cuccot rendeltem, hátha kiderül, hogy a tönkölybúzával oktalanul voltam előítéletes, és fenekestül felforgatja az életemet, ezentúl csupa tönkölybúzát eszem szójával, meg ilyenek.

Nem akarok ilyen cliffhangeres hatásvadász lenni, úgyhogy rögtön tisztáznám, hogy nem ez derült ki*. A tönkölybúza önmagában tényleg olyan, hogy nemfinomnak néz ki, és nem is finom. Ugyanakkor nincs egy átütő íze, úgyhogy simán lehet maszkolni. A fűszeres pizzarudacskák konkrétan olyan volt, mint amikor az unalmas srácra ráadsz egy fehér pólót fekete farmerrel, ráveszed, hogy húzza be a hasát és nézzen sokatmondóan, továbbá megtiltod neki, hogy három szótagnál többet mondjon egyszerre**, szóval kifejezetten azta-élmény. A tésztája nem száraz, inkább puha, és nem is volt túlfűszerezve, hanem csak olyan tavaszi napsütésesre, ezt én is ki fogom próbálni itthon szerintem (itt megtalálható a biochef összes receptje).

A tésztában (tönkölymetélt brokkolival és olivabogyóval) konkrétan egyáltalán nem érződött a tönkölybúza íze, talán csak annyi, hogy nem lettem annyira tele vele, mint a klasszikus fehérlisztes-tojásos tésztákkal, továbbá be kell ismerjem, én reszeltem rá egy kis sajtot (érzékeny lány vagyok, kellett bele nekem valami kis átmenet a visszafogott brokkoli és a harsány ízű olajbogyó közé), de így teljesen ehető volt, mondhatni finom. Én nagyon szeretem a brokkolit, csak fogalmam sincs soha, mibe tegyem, ha olajban sült bundással nincs kedvem vacakolni.

A kókuszkenyeret chilis csokoládékrémmel ki se raktam tányérra, dobozból ettem, mint az állatok, kiskanállal, mélyen beletunkolva a csokiba. Az öntet nagyon ravasz volt, csak körülbelül a harmadik kanálnál kezdett érződni a chili, akkor viszont intenzíven (én szeretem az ilyet). A tönköly ezen se érződött igazán ki a nyakig csokoládéból, igaz, a kókusz se.

Összegzés: elképzelhető, hogy a tönkölyliszt tényleg egészségesebb a fehérlisztnél, ezt se cáfolni, se megerősíteni nem tudom, mert nem vagyok gasztroenterológus, mindenesetre lehet vele úgy főzni, hogy ne érződjön, és akkor nem zavaró a jelenléte.

Az salátákrul

A biochefnek eddigi tapasztalataim szerint a saláták az erősségei (nem meglepő módon), pusztán amiatt, hogy frissek, változatosak, és organikus növényízük van.

Tegnap beszélgettünk a fiúmmal arról, hogy rendelt valami könyvet, amit egy túlélésre játszó pasi írt, aki mindenféle könyveket írt a túlélésről, és az egyikben például az is szerepelt, hogy konkrétan bérelt magának egy rednecket (vidéki jellegű életmódot folytató, egyszerű gondolkodású amerikai állampolgár), hogy tanítsa meg kecskét vágni, és az illető tényleg elvitte kecskét vágni egy farmra egy furgonban, amiben hátul ott utazott velük a kecske. Mert az iró szerint a kecskevágásnál elválik a vér a víztől, az embereket két részre lehet osztani, azokra, akik képesek kecskét vágni, meg akik nem. Én éreztem, hogy a fiúmat komolyan foglalkoztatja ez a gondolat, és szerintem én simán képes lennék egy kecskének akár a torkát is átharapni (mármint egy nagyon nyugodt kecskének, aki türelmesen megvárja, hogy végezzek), ha a túlélésemről van szó, de amíg nem, addig meglehetősen pacifista a természetem, úgyhogy rákérdeztem, hogy nem lehet-e inkább csak nagyon megverni egy kecskét ilyen rite of passage jelleggel. Mert szerintem az is elég bátor dolog, meg minden.

Sőt, a már emlegetett kecskesajt is testben és lélekben felkészült fogyasztót kíván, ezért egy kicsit nevettem is a gyereken, amikor nagyokat csámcsogva kinézte a kezemből a fejessalátát újhagymával és kecskesajttal. A kecskesajt sós, büdös, és mi így szeretjük, de egy sót és tejterméket eddig nem fogyasztó gyereket azért sokkolhat, úgyhogy nagyon büszke voltam, amikor sokknak jele sem látszott a tízhónaposon, hanem simán lenyomta a kecskesajtot, majd cuppogott még egy kicsit. Túlélő típus.

Valamelyik nap megint a diétásmenüből rendeltem bátran, ezúttal gyümölcssalátát. A gyümölcs konkrétan nagyon jó volt, sokféle, és azt számolgattam, hogy én boltban véve és otthon elkészítve is kábé ennyiből hoznám ki így télen, ráadásul azt se tudnám, hogy hol vegyek ennyiféle biogyümölcsöt, mert itt van ugye az ökopiac, de ott csak körte van meg alma jelenleg. Öccázé'. Na jó, a szilva ízetlen-savanykás volt, de a többi összetevő finom. Legyen már nyár, meg minden.

Mot így az olivával pácolt fehérbabról ruccolával nem nagyon jut eszembe semmi, a fiúmmal se nagyon szoktunk babvágásról beszélgetni, és a ruccola sem ébreszt bennem kimondottan szellemes gondolatokat, szóval aki sztorira is vágyik a képek mellé, az olvassa el még egyszer a kecskés részt. Amiből egyébként kihagytam, hogy a csirkevágás az nem ugyanaz, tehát ha valaki képes egy csirkével végezni, az még nem egy szörvájvör automatikusan. Állítólag.

A tofu

Lehet egyébként, hogy kapuzárási pánikom van, vagy valami, mert simán kikerülhettem volna a tofut, ami a belső étkezési szabályzatom több pontjával ütközik (fehér színű és passzírozás útján állítják elő. Don't ask.), de egyszerűen annyira izgatja a fantáziámat már régebb óta, hogy nem bírtam ki, és ráadásul nem is a kompromisszumkészebb változatát választottam, mint például a málnás tofukrém, hanem a tofut natúr valójában (rozmaringgal, fokhagyma lekvárral és paradicsomos rizzsel), hogy szembenézzek vele, mint férfi a férfival. A tofu az én kecském.

A tofu a fehérjék tönkölybúzája, csak még sokkal olyanabb. A tofu és a többi hüvelyes tartja épen és egészségesen a vegetáriánusokat. A tofut egyes források szerint szójatejből varázsolják sajttá, mások szerint szójabab passzírozása által készül. A tofu nem egyszerűen az unalmas srác, hanem az a srác, aki annyira visszataszító, hogy az ember biztosra veszi, hogy nagyon intelligens, vagy nagyon jó az ágyban, esetleg pénzügyi zseni.

Amikor megérkezett hozzám a tofu, akkor rögtön kiderült, hogy a biochefnek tényleg van rozmaringja, és nem fél használni. A rozmaringillat adott némi frivol, barátkozós jelleget a tofunak, amit ennek ellenére bizonyos távolságtartással közelítettem meg kés és villa által. Mint kiderült, a tofu pont olyan, amilyennek hírlik, hogy mozarella-állaga és visszafogott babíze van. A kétharmadát elfogyasztottam, hogy pontozással mindenképpen engem kiáltsanak ki győztesnek, a többihez nem volt kedvem. A paradicsomos rizs viszont fenomenális volt, illetve a fokhagymalekvár (itt nálunk vidéken fokhagymaszósz) is nagyon tetszett, csak a csirke hiányzott mellőlük.

Plusz egy, avagy a mai ebédem (könnyed levezetés)

Egyebek mellett ma megint olivával gyúrt juhsajtot ettem, ezúttal zöldséges laskával és sült paradicsommal, ez továbbra is olyasmi számomra, amiért érdemes volt feltalálni a konyhát és a juhokat, megőrzöm szép emlékezetemben.

* Ja, és ha egy lány csúnya, attól még nem biztos, hogy okos.
** Persze lehet, hogy nem mindenki a hallgatag, mélynek tűnő fiúkat szereti, mint én, annál jobb nekem, de a többiek helyettesítsék be a számukra szimpatikus archetípussal.