az utolsó hétről

Na jó, csak hogy idén legyen még egy.

Az ünnepi évad számomra Isoldéék születésnapi partijával kezdődött, ahol mély nyomokat hagyott bennem a cég együttérzését jelképező rekesz cider kapcsán szóba került cidergyerek, ciderpunk és outcider (természetesen a bright kezdte). Azután jött az első munkaszombat (bár ez mindegy, husszonnegyedikéig nagyjából minden nap dolgoztam maszekon vagy bentin), az ünnepi vásárlásokat viszont letudtam huszonharmadkán, a töküres Aréna Plázában kulturált körülmények között, útban a szüleimhez. Anyámnak szerintem idegösszeroppanása van (vagy egyszerűen megint életének abba a szakaszába ért, amikor nem szeret engem, ezt soha nem lehet tudni).

Aztán hazafelé (a fiúhoz mentem, nagyjából huszonkettedike óta itt dekkolok nála valahogy) vettem egy két kilós kerek házikenyeret, amit később igen nehéz volt kimagyarázni, pedig tényleg nagyon szép volt. Este meg a kezébe nyomtam némi ruhaneműt (színes ruhákkal én látom el, azt ő magától nem látja), a belga bonbont már előző nap odaadtam, nem a várakozásra való képességemről vagyok híres. A fiú mindent felpróbált, engedékenyen tűrte, hogy csodáljam, majd elment enni, de előtte még blazírt arccal az ölembe rakott egy zacskót, hogy tessék, a zacskóban pedig egy nagyon szép doboz volt, úgyhogy nagyon örültem. Aztán kiderült, hogy a dobozban egy Canon Powershot G9 van, ettől egy kicsit hápogni kezdtem, úgyhogy a fiú hozzáfűzte, hogy "hát annyit nyafogtál, hogy muszáj volt". Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a legszebb fényképezőgép a világon.

Aztán másnap vacsora a fiú anyukájával és gyermekével, kaptam enni, és a tízéves empatikusan beszélgetett velem könyvekről, pedig esküszöm, nem erőszakoskodtam vele. Huszonötödikén pedig vacsora s-nál, ami szintén hasonlóan jó hangulatban telt, csak csúnyábban beszéltünk, vodkát fogyasztottunk és cigiztünk (mármint én), aztán valahogy már megint munkába kellett menni.

Most jön a drámai rész, Amelyben Tüdőgyulladásom Lesz, Amiről Kiderül, Hogy Felső Légúti Fertőzés, lényeg az, hogy szenvedtem harminckilenc fokos lázakkal, satöbbi, ráadásul a munkahelyemen, aminek csupán annyi előnye volt, hogy legalább nem maradtam közönség nélkül (amúgy a világ legértelmetlenebb dolga a két ünnep között szombaton dolgozni, de megígértem).

És akkor kiderült, hogy 2008-ra is lesz valószínűleg egy Pratchett-kategóriájúan ütős projektem, lehet drukkolni, bár egyelőre ez is titkos. Mint kiderült, a fiú már előbb tudott róla, mint én (igazából köze is volt a dologhoz), ezért kicsit orroltam rá, de hát ilyen ő, titokzatos.

Mára már kicsit jobban vagyok, meg is lettem sétáltatva a terepjáróval a Költő utca, KFKI, stb. felé, hadd örüljek a hófehér fáknak, bár a kert is ilyenekkel van tele. Örültem. Mostanában mindennek örülök.

Évértékelést nem tartok, mert lenne benne két törés, továbbá lassan kezdek letenni róla, hogy megértsem, mi miért történik velem, lassan már annak is örülök, ha azt tudom, hogy konkrétan mi történik.

11 thoughts on “az utolsó hétről

  1. birge

    Végigolvastam a komplett archívumot, és most elfogyott… tessék még írni, különben kénytelen leszek a szakdolgozatommal foglalkozni, és az rossz lenne:(

    Kedvelés

  2. #

    Az az utolsó mondat nagyon el lett találva! Valami hasonló érzést nem tudtam napok óta röviden megfogalmazni – úgyhogy, ezt most külön is köszönöm!
    Gyógyulást,aztán jó fotózást!
    :)

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .