a lakótársaimról

És ha már így fosom a szót, arra is szeretnék rákérdezni, nem olvas-e engem valamilyen orchideaközeli személy, aki meg tudná mondani, mi is tulajdonképpen az enyém célja. Az esettanulmány: orchidea (a nevét nem tudom, az a kétszáras, ikeás típus) hazajött velem a boltból, pár hónapig vígan virágozgatott, majd abbahagyta. Ekkor visszametszettem (ennyi volt a cserepére írva, hogy elvirágzás után vissza kell metszeni), minek következtében az orchideából nem maradt semmi, ami szemnek látható lenne. Emiatt pár hétig egyáltalán nem locsoltam (nagyon hülyén éreztem volna magam, amint egy üres cserepet öntözök), az orchidea viszont egyszer csak orvul növesztett két levelet (nagy flash volt, az egyik pillanatban még üres cserép, a másikban két bazi nagy levél néz ki belőle, ráadásul ezt egy eredetileg levéltelen növény csinálta), azóta a levelek számát megduplázta, szóval most nagyon szeretném tudni, miért csinálta ezt, és mi lesz a következő lépése, hogy lélekben fel tudjak készülni arra is, ha esetleg hirtelen elkezd makkot teremni, vagy ilyesmi.

Ja, és ha már itt tartunk, azt is megmondhatná valaki, miért hal meg mindig a thai bazsalikomom? virágföldbe raktam mindegyiket, nagy cserépbe, öntöztem rendesen, mégis elfonnyadnak és hörögve kimúlnak, hideg van nekik, vagy mi? Beszélni kell hozzájuk? Szeretetteljes családi légkörben kell őket nevelni? Tudatni kell velük, hogy nem csak az élelmiszert látom bennük, hanem önálló, értékes individuumokat, vagy mi van?

19 thoughts on “a lakótársaimról

  1. roll.

    meg jo, h az en bazsalikomom nem tud a sok vizrol, de amugy a bazsalikom titka: mindig vissza kell csipni a sza’r veget, amikor level helyett viragkezdemenyt kezd el noveszteni, kozvetlenul a viragkezdemeny alatt, es kint jobban erzi magat, mint bent

    orchideaugyben meg szandekomon kivul szakerto lettem, mert a csaladom kitalalta, h nekem tetszik az orchidea, es azota minden unnepre, remes, na, de amik bejottek: keves viz, heti 2szer max siman bejott, erdemes orchideafoldbe neha atultetni (en ilyet eddig egyszer tettem), ha a viragja elszaradt, akkor a virag sza’rat kell tovig vagni, leveleket nem bantani, es nem mozgatni a novenyt, es lehetoleg kozvetlen fenyben alldogaljon, es ami meg fontosabb, h szelmentes helyen, nekem egy tetori ferdeablak alatt laknak egy sarokban, es mintha mindig is oda talaltak volna oket ki

    es van nekik kopasznak tuno idoszakuk, olyankor en is elfelejtem oket locsolni, vegul is ha ok nem akarnak tolem semmit, akkor ezt kapjak, akkor csakis 2 hetente jutnak egy kis vizhez, de meg mind el

    Kedvelés

  2. R.

    orchidea:
    igen vissza kell metszeni: első olyan kis bigyó fölött, locsolni hetente, sok napfény, naponta-kétnaponta sprickázni, oszt valamikor majd megint hoz virágot.

    bazsalikom: thait nem tom, de én múltkor görögöt vettem, azóta már a harmadik cserepet növi ki, pedig ridegtartom az erkélyen. lehet, hogy nem a flancos távol-keleti népséggel kellene kezdened!

    Kedvelés

  3. Doenroy

    Adnék én tanácsot, de nálam még a bambusz is haldoklásnak eredt.. Kiváncsian várom, szereti-e az ásványvizet vagy ezzel adtam meg az utolsó döfést csórinak. Tarts kutyát, az nyüsszög, ha valamit akar:D

    Kedvelés

  4. lacika

    A bonsaikról kifejezetten azt javasolják, hogy esővízzel öntözzük, mert a klórmésztől a kicsike földje elmeszesedik, és ez akkor is baj, ha egyébként évente úgyis át kell ültetni.

    Kedvelés

  5. lucia

    köszönöm a hozzászólásokat és a tanácsokat, valószínűleg a napfény hiányzik a bazsalikomnak, ki gondolta volna ezt egy tescóban nevelkedett növényről. az orchideát meg biztosan vissza kell vágni, azt viszont nem írta a cetli, hogy mennyire.

    Kedvelés

  6. Pheadar

    a lágyvíz eleve egyészségtelen a legtöbb élőlénynek (a mosógép, a vasaló, és a vízforraló kivételek)
    és ha jól értettem, friss földben is elfonnyadt, ezért tápanyag is kilőve
    kirával viszont egyetértek, napsütés, kevesebb víz
    meg lehet hogy érzékeny a huzatra, nem tudom, hol tartod

    az orchidea viszont épp barátságos oldalát mutatja, szerintem próbálj nyitni felé, ki tudja, lehet hogy életre szóló barátok lesztek

    Kedvelés

  7. Target

    én nagyon szívesen segítenék, de semennyire nem értek az orchideához. viszont “növények” címszó alatt megtaláltam… (makktermés összefüggésben nem hozza föl, az biztos)

    Kedvelés

  8. Moonlark

    ez biztos ez a visszametszés? én nem vágtam meg, miután eldobta a virágokat – ugyanolyan kétágú – viszont nem is csinál semmit.
    meg ennek eleve van levele alul, csak a két szár olyan anyátlan.

    Kedvelés

  9. cascata

    a levelek teljesen normalis jelensegnek szamitanak az orchideak eseteben, szoval emiatt ne aggodj, de ne is varj tole hirtelen tul sokat. egyszercsak majd, ha gondosan locsolgatod es o is ugy erzi, akkor megint fog viragozni.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) roll. bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .