Hát az van, hogy odáig süllyedtem, hogy nyitottam a világ felé. Amikor igazán padlóra kerültem, akkor megírtam például az L.-nek, hogy október harmadikán megjelenik a House, de nem válaszolt (reméltem, csak valami komoly baj érte, nem pedig arról van szó, hogy már nem szeret). Egy későbbi, introspektív jellegű párbeszédünk során közölte velem, hogy eszébe jutott ugyan, hogy visszakérdezzen, baj van-e, de aztán mégsem. Lelke viszont határozottan van, amikor mintegy mellékesen megemlítettem neki a telefonban, hogy költözöm, akkor rögtön áttette a szerdai talink időpontját hétfőre (történt ez pénteken), mert, mint mondta, szerdáig meghalna a kíváncsiságtól, és ezt én azért mégyem hagyhatom.

Voltam továbbá az állatkertben (köszönet mr. a-nak), ami azt bizonyítja, hogy ha az ember igazán akar valamit, akkor teljesülhet a vágya, még ha a parkolás nem is feltétlenül megoldható, továbbá a két főzős fiú is meginvitált egy szűkkörű összejövetelre (nem állt szándékomban párhuzamot vonni). Szimpatikusan viselkedtek, adtak nekem enni, én is szimpatikusan viselkedtem, vittem nekik sört. Bensőséges hangulatú összejövetel volt, igen hamar szóba került pl. dreamdancer alsónadrágja, úgy is, mint a jó bor allegóriája, amit hasonlóképpen szívesebben oszt meg másokkal, mint hogy egyedül hágjon a nyakára. Mi végül nem bizonyultunk érdemesnek arra, hogy velünk is megossza, de ha objektíven nézem a dolgot, ez nem is volt felróható neki. Jack viszont elmesélte az álmát, amiben Sztálin testőre volt, Sztálin ennek ellenére meghalt, amit egy gyengébb jellem kudarcélményként is felfoghatott volna, bennem viszont mély benyomást keltett, hogy utólag azért megálmodta előre Sztálin halálát. Ezen felbátorodva én is elmeséltem azt az álmomat, amiben Gyurcsánnyal jártam (álmomban nem is igazán értettem a helyzetet, tekintve, hogy ébren soha nem ábrándoztam róla, mint férfiről, ráadásul nős is, de úgy tűnt, nagyon akarja a dolgot, úgyhogy hagytam magam), Jack szerint én nyertem.

A következő társasági élményem az volt, hogy felhívtam őt valamelyik szomat este, és felszólítottam, hogy szedjen cévitamint (betegség okán, az immunrendszere végett), de ő nem hagyta, hogy belemerüljek az aszkorbinsav jótékony élettani hatásainak teljes mélységű kifejtésébe (valamiért úgy tűnt, nem izgatja fel a téma túlságosan), hanem kijelentette, hogy azt hitte, azért hívom, hogy mit csinál aznap este, és ha már ezt így megkérdezte a nevemben, akkor meg is válaszolja (ekkor mély lelki közösséget éreztem vele, én sem viselem jól, ha nem arról, és nem olyan stílusban beszélgetnek velem az emberek, amiről én úgy gondolom, hogy helyes volna, a cévitamin témája pedig valóban nem tartalmaz túl sok kiaknázható lehetőséget a szellemes, vállalható párbeszédek terén), és meginvitált egy újabb összejövetelre, ismeretlen, ugyanakkor irodalomközeli személyek társaságába, mire én időt kértem (úgy terveztem, egymagamban zsongbusongok majd a szürkületben otthon, mélyeket sóhajtva). Öt perc múlva visszahívtam, hogy jó, akkor felöltözöm, és nem is bántam meg, tekintve, hogy kiderült például, milyen sötét, veszélyes és kemény világ a kiadók-fordítók szubtársadalma, figyelmeztetve lettem, hogy készüljek fel mindenre, amennyiben tényleg kiadják az általam fordított könyveket, mert akkor jönnek még csak a lófejek, névtelen e-mailek, illetve a nagyhal megeszi a kishalat. Nem mondhatnám, hogy túlzottan megdöbbentem volna, mióta egyszer benéztem a kötés-horgolás topikba, azóta tudom, hogy a világot sokkal mélyebben áthatja az elmebaj, a paranoia és az agyatlan gyűlölködés, mint azt valaha is képzeltem volna, és akkor a kismamásról még nem is beszéltem. Ezt egyébként nem is csodálom, a megfeszített fordítás belőlem is kihozza az állatot, a moziünnep kapcsán például rákényszerítettem (=szépen megkértem) mr. a-t arra, hogy nézzen meg velem egy olyan filmet, aminek a hájlájtja a kövér nőnek öltözött Travolta makeover scene-je volt. Ezért azóta is szégyellem magam.

Szóval ilyenek vannak, lehetne rosszabb is.