lufik, filmek

Ma nem voltam dolgozni.

Délelőtt a búcsúztatóra mentem, a fiúm jóval előttem indult, mert technikáznia kellett (részfeladatonként öt pontért számolja ki, hogy (a) tengerszinten legalább hány darab egy köbméteres héliumballon szükséges 2,2 kg tömegű tárgy megemeléséhez, (b) a gyorsulást is figyelembe véve, mekkora súly nehezedik a tárgyat rögzítő zsinórokra, függvénytáblázatot használhat (és ez volt a könnyebbik része)). Nem szeretem a búcsúztatókat, megemlékezéseket és temetéseket, általában nem is szoktam eljárni ilyenekre, nem mintha bármi bajom lenne a halottakkal, az élőktől érzem úgy magam, mint a barlangban, hogy nem tudom hová tenni a kezem. Awkward is the term. Nagyon remélem, a fiúm utánam hal meg, majd igyekszem veszélyesen élni.

Dél körül ágyba ájultam itthon (az otthon ott van, ahol a légkondi), egy ideig rosszakat álmodtam, aztán felébredtem, és megcsináltam a DVD-listámat, régi tartozás. Azon gondolkoztam, hogy ugyanazért nem szerettem igazán az olasz nyelvleckés filmet, mint Kafkát, az Árvácskát, stb, mert olyan emberekről szólt, akik nagyon ki vannak szolgáltatva a sorsuknak, csak történnek velük a dolgok akaratuktól függetlenül, és saját maguk miatt nincs (sincs) remény náluk a jobbra fordulásra, a természetük kizárja. Ellenpélda a lecsúszott egzisztenciás filmek közül pl. A múlt nélküli ember, vagy Tom Tom illetve Eloise a Millió dolláros hotelből (she wasn't even there), jobban ezt most nem tudom megfogalmazni.

Este a fiúm Kalapács koncertre vitte a tízéves lányát (Mit csináltam a nyáron: lehánytak a Zöld Pardonban, utána apám meghívott egy sörre, majd hazavitt motorral, sebaj, most, hogy már majdnem felnőtt, ideje megtudnia, hogy there's more to life than Barbie dolls and ponies), én meg kihasználtam, hogy lepattintottak egy fiatalabb csajért, és elmentem rajzfilmet nézni in the movie theater near us. A Harmadik Shrek még angolul is pont olyan volt, mint amikor nincs kedvem blogot írni, de muszáj, próbálkoztak, próbálkoztak, de nem ment, van ilyen. Szerencsére tegnap beraktam a játékosba a Lucky Number Slevint, úgyhogy még így is pluszban vagyok, nagyon állat volt, többszörnézős.

6 thoughts on “lufik, filmek

  1. kardigán

    DVD-listában van egy sajtóhiba, az alkonyattól pirkadatignál down-t írtál.

    Maléna engem is halálba idegesít, de engem általában idegesít, ha rendezők azt képzelik, hogy nekik MINDENKÉPPEN meg kell osztaniuk a nagyközönséggel prepubertás rejszolóélményeiket…

    Kedvelés

  2. gargoyle

    a film amire az altalad emlitett okbol nagyon emlexem az a Malena. Monica Belucci teste ide oda, en majdnem idegbajt kaptam a fohostol aki keptelen egy lepest is megtenni, gyak vegigsirdogalja rejtozve az egesz filmet (ez egy film szal indifferens hogy gyerek meg az istenadta)

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .