obligatory kocsmás bejegyzés, tömörítve

Tegnap megint Tandem, ohne glória, tisztára üres volt a sarok, ahol találkozni szoktunk, az utca túloldalán, mondtam is, hogy szeparációs szorongásom van (erre a Tyttö az este vége felé vissza is kommentelte nekem, hogy ha pedig mindketten ott vagyunk, akkor nekik van szeparációs szorongásuk tőlünk, de kidolgoztunk egy stratégiát ennek a helyzetnek a megoldására). Szerencsére ott volt a Nyehi, aki mindig leáll velem lelkizni, és ez sokkal jobb, mintha magamnak kéne koktélcseresznyét lopnom. Dreamdancer már az este elején közölte velem, hogy felkészült a kvarkokból, majd beszélni szeretne róluk velem (hiába, ért a nők nyelvén), de aztán csak odáig jutottunk, hogy van ugye az up/down, meg a bájos, a többi nem jutott eszünkbe, és akkor egy más aspektusból közelítve a témát mondtam, hogy a kvark-kvark az tisztára hangutánzó kifejezés, ebben a Dream óvatosan bár, de úgy tűnt, az enyimétől eltérő álláspontot képviselt, de legalábbis nem tudott azonosulni, a Tyttö viszont rögtön rávágta, hogy igen, mint a békák. Úgy érzem, bizonyos szempontból lelki társam ő nekem.

És a phnb és leszólított egyszer, hogy be kell vallania nekem valamit, és akkor egy szenvedélyes hangvételű beszélgetést folytattunk (sokat ittunk), amit azzal kezdett, hogy neki van egy könyvespolca, ami önmagában nem lenne baj, de azon három polcon is két sorban vannak a könyvek. Eddig is érezte ő, magyarázta, hogy ez így nincs rendben, de most én megadtam neki az utolsó lökést, mert ez gáz, ez ultragáz, mondta. Én meg azt válaszoltam, líraian bár, de nagyvonalúan, hogy mindenki követhet el hibákat, és nem a tökéletesség a lényeg, hanem a tökéletességre való törekvés, ő meg megígérte, hogy most már tényleg átpakolja a könyveit tisztességesen. Ha valakinél van egy kamera, akkor a rólunk szóló felvételt átszinkronizálva simán be lehetett volna illeszteni egy brazil szappanoperába, ami az arckifejezésünket és a gesztusainkat illeti, hiába, ez egy olyan téma volt, ami mindkettőnket érzékenyen érintett.

A Nyehivel meg líraian tárgyaltunk életünk korai eseményeiről, és a tejszínhabról, mint globális allegóriáról, egyszer a szempillaspirálomat is szóbahoztam például, aztán végül azzal búcsúzott tőlem, hogy megdögleni volna jó, újabban a fiúk ilyeneket mondanak nekem, amikor elköszönünk. Én meg elsétáltam szépen haza, 105 perc volt kettesben az mp3-mal, a BAH előtt valamivel bementem egy kisboltba, ahonnan éppen egy fiatal srácokból álló társaság távozott, aztán a rasztáshajú visszarohant, és egy puszit nyomott az arcomra, majd még egyszer visszarohant, és azt mondta, megédesítettem az estéjét, úgyhogy kicsit megijedtem, hogy harmadszor talán azért jön vissza, hogy közölje velem, miszerint meg akar halni, a fiúk mostanában velem szemben alkalmazott protokoljához igazodva, de nem, talán kezd megtörni az átok. A Törökbálintin meg nem égtek a lámpák, úgyhogy hangosabbra vettem a Tankcsapdát, onnantól, hogy hívott a csaj, hogy van egy kis baj (ezt vissza szoktam tekerni egyszer), odáig, hogy baj van, baj (az Iron Maiden akkor már túl intellektuálisnak tűnt a hangulatomhoz), mert sötétben félek minden apró nesztől, így viszont legalább nem hallok majd semmit, de amikor odaértem az első lámpához, hirtelen az összes kigyulladt, nagyon misztikus volt. Mondjuk ha tudtam volna, hogy teljesül, lett volna jobb ötletem, mint pár lámpa, három kívánság aranyhalat keres jeligére, jelentkezni a szerkesztőségben lehet.

5 thoughts on “obligatory kocsmás bejegyzés, tömörítve

  1. RG

    Ehh, egyszerűen csak a tömörítést akarta a költő jelképezni (“obligatory kocsmás bejegyzés, tömörítve”), de volt olyan kedves, hogy bináris karakterek nélküli típusút választott. De a meg nem értett művészek sorsára jutottam.

    Kedvelés

  2. R.

    reggel óta gondolkozom azon, hogy RG bejegyzése valami különösen durván titkos titkosítást tartalmaz, vagy csak finoman közölni akarta, hogy számára ennek a bejegyzésnek semmi értelme.

    Kedvelés

  3. RG

    Ez a bejegyzés szerintem így lenne stílszerű:

    qANQR1DBwEwD7aeEN0o9UTkBCACT36Lb5EZJ6UQ5P0+lMtlxEFsYyRXZACeplsua
    DLNfiBCpqN9yUyU+Wf0r4QEb5SR1GBGrS1RqKLXhUNS+9joym5ByQH/cypb5wqy+
    ri445YZvG07zQhcyQCShisuvcQySha9kGLFEzmA2V7oCJQy9Z50/RmOp4Xo2mRPG
    JXiA0iGgk1q8BpNP7h7ZL04A3/bUq5wNMaj5o8Ml468zXJjloi+xxLJhsRCTkmgx
    ds5spopHQu96LPi2ubG9qqVhc8Pf2UcbUF6LGpR8wxSON/j/KSoWaMsb0f/rAtKZ
    G+ZwKAeNQhYFDudz+Qw0SeBiZXlHAMYHzhfoaZR3bI2MVJJ00sd7AaGQV4+4MI/2
    7NGuAFebsCEFdUu9OyPBZmTFj4vFtbcefk2chrWLnNFdYWdQzC+19ce8GBo+K3mK
    Au102g1RrYNyVrmFEit3UUlW9B9nE90+PUs7I5ntIC6aYOkkgD32kfW/ZP1AD11x
    ETsuV2JNitVG5gjmIuAOkq9eO0x/bmfGf6LQ1ulQZQ8oin8CdOLQ/0ojsY4PjlQv
    PrmGHkAeyX5yMrPaUijSPxjmXL2GMv1PqtUpwqUwSlvBytBMyjvhz4hK2fAzt5J/
    MBFXgSJ6nKBVeoGQAMU9on0O10XdEKj90JuAI/W09+elxpWHFUCqrNdVde6ee7PJ
    q1VqxNElTuYJyoDLGQP00K7+4Gp9BAlIIB9faL4RO+nNpHsv8zMFXGNmfG/BRq5A
    4UpFT++bCVBV+b7G49bXKx9FsdLhfKa2R8Kc+a+ilKl2vVaBdFcO9cHMVXwiG3o3
    a0zffbWZ8doOy359Wuj5Eiy3TDC9sGXT0JiBeqG1kx4zWPBwToXshhv4+nzn2Ant
    OwG636SZTUpDZyCn7JBVgbWQYHVGUs2g9SvCn1T7nmgm3jmcOaywjMW0DtCIygMQ
    A2a3uUnoDRM82kF0wH+y9SmLWkZYcFlWwZoFKYtiOQLGspV62WIV1kX3TEGTtxKr
    CQvml3YzTtabuq1i8B9Hv3J/QF2fDWBDuqsloYbngCf8gKzzdDRzvxdBFsYHkTxs
    zSNsFkajRKo6np1s20t3NQSayszK/yJRpuGU1PP3DxrWBvumFLUzodQtG/E8gjBM
    bRR8GYsSrA52iNfNmIo1B6tn3kDXj/lQGhWKialB8/tCNkL5KOE3My8Znm4mdPlg
    N+DoY28DMcNNnFrTzbIzJRWFKrcBhgHhx3E9r/FHowOjaGjPmc1l+oifgjT32DVu
    h9X/71pjvzEIuE5c+LKIQje82FPfWOuLPMQtkrfx8IDve2uLaYU2wZoGpVpy1Qf3
    EXeH1QPyH66YbX/NfIZ+0fyR/yTZXFta2UjCiUhJGEuhq4vDa5HNb0lvfqvEnbuV
    hN/EBkmidvYB21N+gEgD0dDyRmZ7UOUXP2qwovgiP3T55fKuN5vhIV9swoowjTwn
    0R6lGX2DKKuME/tdbGaq6bIVwQBPz05oR0oustZPR5uTEGVPx8qSrNzjSkoe+gpO
    1uxKImr7A1OKdVxSf3w1rNOCqqiXMz65Nb5bQpIA7VBrXBp2scMiPgAq4DXmmzsr
    MGs/oq1FX0OjxtpV2znqc6m9SJdIGhf7/HEKaeyUE1XhKiWzQxHUSUTigEk3OGc3
    B2salEuVJSrqGRRK3AzXyU8jYYlwdVqXrLCWQGeEOFpNyiRfdB0+VD88HD74avHT
    6AzoHMsV1pvqPI1EksJnSD2OUey0WwGNXspe4KhETutQN3vuZ0cDbzy4BmnDlL2/
    K7EPYUILHZVCNE9Dv8ogEoVBnu5P8yyT8L4R0mxoAINFZJ4butTyX9tMpDB3BNHO
    TEZLcAZ2P+xC0+/J4XKs88iSFrPUxLBnig2E7q++z6LCO5+VpWUXycffRDPTGT1G
    ZjrkY5v0e8ocZaHI3UXi/9KNXpShj9WG9vRIyDkQOkQhdoEdibcZYJXmi1Wgwmyw
    j32tq0DuRaFS5WIQ7LKO88JP7sMyAv1cI9Q8dvo+JuF0tSDPwY4eDLxHGEMTKv3L
    k3Y9zKKAK06hCq8aIQXiNWWfg2fhlfxFGuNkJ+UXIZIIFXtG6bNsEFJzX4ygCZHB
    JkxcpO5mMpMu4IJBCRm8P6TOg7VnyBBGYHOlETx4oczKX+oE26QWrkkDmhpLGOLO
    YyXPjuYIO4w3TXP3QaZXhXHbsrD5j7ikNERwHLFOfKCe+LdDfyJGU3DR7k2pdPNJ
    ZzT+0OrXT/tSjZWD4EIbbLB5XnRnHOv4e9Y/D5fy73p7WAT+IOK+yeuZfu1dNBoC
    Qr7Pfmrvr1Zu9ho4sfUwYJ2ToCH/w9Z7JYKFszLOGZO4rM/REAm23vvQQoO4tOdn
    fBVyVQcWS5Cvv8ewd43ruz0szfMGqQqKa6eEoxn3eFhx/xt6gzjio8ruqhQEmwyy
    ueS2jZaY+jEy3CKMD/tNR2+vtNBtiYRKKV3a/nB6fcg/jP4YJya+am0Nof4Cw44f
    wJ3zlZPPrCtXCljAylmcrh4COAEiGcsnngae6O0Q68ChnT5IuE/oOWss660hNXfa
    vwFlNJdrVuKfl1ZtL+4du3D+A4QvdAfWZWUZnX0rd1KMNfF3rJOrydQE+1Zt0P3e
    tygrzlYMsXtF8wf+4FlAH0h1N2XfERqyhcRdCq4+xoygjDhl8gxDjfNS7crJovgz
    WoKLGIr1ViHINATcK4+tZyU5Zk7qJ2Khl0AvR9iSfodAN09LCwkO10WU7p96cCRI
    6jq2da7Y2I+n4VAa7MDaCEGwItTSEIdkA1fPC7NDAPSqjiCyz6sK8aPgnKygYiY2
    hOUeh94doo++HPEyE49pgrqd8QE+8bGQXRl/hriEiYI28TqHu4R0Jzu0JD0hTozY
    KecDNyTdAtYaBRYMBc+jmBPA1mqTgvDF4zYdTEjakmRFUedhzRaRkCajKdDGT7R3
    rvLo/AnFXdaTVdeFlggZ7z4tTC4lcze0AOOHOMh4p6cSJTE0ITAi7JQ6ODESU8cR
    TIZubxKhRwfjL8IW8Y1e0wFJGH6SupYpFxjeMj+1SGkHJDR0oz9giOjpSiVXtv+S
    FSVNGHGSHhmn5D+wjbc7b7nRw16t9MOTaI0mx7ShsLUTj7fcZO3JXSP3DuwVlppB
    loGnaCIFZaLbO86TYK67TOkuqGE8MFcz8OKAUYISo8jkcg==
    =mpbk

    Kedvelés

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .