És egyáltalán nem meglepő dolog az, hogy a kocsmába űz az otthoni légkör, mert tisztára olyan vagyok én, mint egy modernkori Nóra vagy Bovaryné, aki szomjazza a kultúrát és a magasabbrendű eszméket, de a környezete nem érti meg őt, hanem olyanokat mond (a környezete), hogy de minek neked fél méter sexpír oroszul.

A helyzet ugyanis az, hogy a glória úgy pozicionálta magát az élete során, hogy tök könnyen a kedvemre tud tenni, mintegy adja magát a dolog, merthogy kiselejtezett könyvek veszik őt körül. Nyelveken. És adna, de erre nekem az én fiúm ilyeneket mond, ahelyett, hogy – mint felhívtam rá a figyelmét – olyasmivel mutatná ki a szeretetét, ha már csokit nem hoz soha (mert nem szeretem a legtöbb csokit, de ez részletkérdés), hogy beenged engem könyvekkel (love me, love my books). A fiúm erre kis tűnődés után azt válaszolta, hogy de hát ő azzal mutatja ki a szeretetét, hogy hagyja, hogy én hozzak neki csokit, és ez igaz is, viszont nagyon jól példázza, mennyire nincs tisztában az őszinte és nyílt kommunikáció lényegével, ami ugyebár nem az, hogy az ember ilyeneket mond őszintén és nyíltan, hanem olyanokat (szintén őszintén és nyíltan), hogy persze, drágám, neked a csillagokat is az égről.

Ezek után egyáltalán nem csoda, ha én mára is kocsmát forszírozok a glóra felé, tekintettel egyrészt a holnapi bizonytalan belvárosi helyzetre, másrészt arra, hogy a fiúk most nem nyelvészek, nem pedig holnap, nem csoda, hogy a glória, mint lírai csomagolási felelős, a munkahelyén olyanokat írkál ma a dobozokra, hogy "törékeny dolgok (női szív, bizalom)", stb. Egyébként én csak annak örülök, hogy legalább ő megért, és ha vele vannak kommunikációs problémáink, azt mindig hamar megoldjuk. Kommunikációs probléma volt például köztünk a múltkor, amikor azt mondta nekem, hogy hívjak neki taxit, és én erre hívtam neki taxit, pedig ilyenkor általában némi delayt is magában foglal a koreográfiánk, nem is akart beszállni, bár félrevezető módon ezt azzal indokolta, hogy túl nagy ez a taxi neki, kérdezte is a sofőr, hogy akkor most megyünk, vagy jöjjön kisebb, vagy mi legyen, mindenesetre azóta a glória nagyjából minden nap megbeszéli velem, hogy csak abba a taxiba fog beleülni, amiben tényleg, kétséget kizáróan bele akar, csak a félreértések elkerülése végett. És én is félreérthetelenül szoktam neki több ízben, még előre átkommunikálni, hogy ne rajzoljon csúnya lábat a lucia babának, még ha a saját neccharisnyás lábát ajánlja is fel erre a célra, mert vannak dolgok, amikkel jobb vigyázni.

Szóval ez az egyenes, nyílt beszéd már megy kettőnk között, viszont a metakommunikációnkon még majd finomítani kell, mert a múltkor sem volt egyértelmű, hogy most azt tapogatta a térdemen, hogy "ezt nem szeretem, ez menjen el", vagy azt, hogy "jézusmáriám, ki ez?", úgyhogy vissza kellett hívni a senoit, és elmondani neki, hogy noha a glória lélekben szőke, szemüveges, testben viszont vörös és nem lát, azért nem ismerte fel, szerencsére a senoi pikk-pakk átlátta a gondolatmenet logikáját. Ide kapcsolódik az is, hogy a glóriának azt is mindig őszintén és nyíltan megmondom, hogy kivel beszélget éppen, bár a múltkor nem voltam ott, és a Tyttö rá is hozta a frászt, hogy idegenként ráköszönt, noha ismerik egymást, például már aznap este korábban is váltottak pár szót.

Lényeg, ami lényeg, ma a g. egész délután olyanokat mondogatott nekem, hogy szuahéli-német szótár, meg vietnami fonetika oroszul, illetve akkád nyelvkönyv, én meg bár politikailag korrekt módon az összes könyvet szeretem, de a nyelvkönyveket különösen, úgyhogy nem maradt más választásunk, mint este szituációs gyakorlatot tartani. Konkrétan azt kell még begyakorolni, hogy amikor azt mondom, hogy "te jó ég, fogalmam sincs, hogy kerültek ide ezek a könyvek", akkor a kis vállvonogatás mellette életszerűnek tűnjék, ne legyen túljátszott.