Tegnap feltrancsíroztuk a szomorú sorsú állatot, most van itthon kacsahájban sült kacsamáj, kacsatöpörtyű, pecsenyezsír, cseresznyés kacsa és tárkonyos kacsaraguleves, nekem fogalmam nem volt, hogy ennyi mindent tudok főzni, bár igazából nem volt annyira bonyolult, a cseresznyés kacsa közben például elmentem a Decathlonba is (a recept azt írta, vörösborban pároljuk vajpuhára egy óra alatt, én a harmadik után meguntam nézni, végül összesen öt órát kapott, de mi győztünk), meg a Baumaxba a rendszergazdával. A parkolóban megtetszett neki egy krisnás leány, ezt kihasználva vetettem magamnak egy fél vegetáriánus szakácskönyvet, meg koncepciót alkottunk, hogy akkor menjünk Prágába holnap este, 27-én vissza, négyen egy kocsival. Aztán visszahozott a kacsához meg a steakburgonyához (ezzel már régebb óta kísérletezünk, tegnapra sikerült végül megalkotni a tutit, úgy, hogy a krumplikat először megfőztük, majd nagyobb darabokra vágva csak utána sütöttük meg tepsiben, kis olajjal, befűszerezve).

A főzős rész előtt motorosboltban voltunk nekem ruhát nézni, ettől mindig zavarbajövök, mert olyanokat szoktak ilyenkor kérdezni, mint például hogy tetszik-e, amit én honnan tudjak, nem értek hozzá. Főzés után Kalapács koncertre mentünk, ehhez szintén nem értek, bár a fiúm mindent megtett, egész héten ők voltak a zenei repertoár a predikcionista dalszövegeikkel, amiknél ha egy sor "félsz"-re végződik, akkor rá a rím tuti, hogy "érsz" lesz, van egy szövegük, amiben kifejezetten a "hálát senkitől ne vár" sort pároztatták össze azzal, hogy semmit ne várj, már-már eddai mélységekig süllyedve. Közben vizes volt a sör és senkit nem ismertem, szóval ilyenre sikerült, de ma a májjal indult a nap, és én könnyen vigasztalódom. Lehet, hogy kezdek öregedni.