Aztán kedden rádöbbentem, hogy a gyereken kívül csak a benzinkutassal és a gy.a.-val beszéltem egy hete, kettőjükkel összesen olyan tíz mondatot (kicsit túldolgoztam magam, biciklizés közben nem beszélget az ember, és amikor úgy éreztem, hogy most a legújabb ajánlatokat meg a következő évemet valahol máshol kell átgondolnom, akkor egy magányos balatoni stégen ültem a nádasban, esőben, éjféltájt, oda vitt az autó, a netbook fölé esernyőt tartottam, de legalább kimozdultam).

Szóval akkor elkezdtem lapozgatni a legutóbb hívott számok között, és az L.-t rögtön ejtettem, mert nagyon csendben volt mostanában, és gondoltam, biztos munka, vagy magánélet, nem zavarom, aztán felhívtam a rendszergazdát, akivel fél perc beszélgetés után kedélyesen elvitatkozgattunk valami lényegtelen hülyeségen, aztán beszéltem a balroggal munkáról meg a teliholdról, aztán öt perccel azután, hogy letettük, felhívott az L. tök magától, és egyrészt olyan szemrehányóan és számonkérően kérdezte meg, hogy hogy vagyok, hogy rögtön mondtam a teliholdat, de letagadta, másrészt meg közölte velem, hogy másnap fogja a medúzákat, és elhozza őket hozzám, engedjem be a házba a világot.

És így is lett egyébként, de rendes karrierista workaholic ragadozó módjára rögtön kiszúrtam a jelenlévő leggyengébb, legvédtelenebb és befolyásolhatóbb dark fantasy író-műfordítót, és izoláltam a rajtól, hogy élősködjek az intellektusán. Szóval miközben brainoizzel sétáltunk lefelé a közértbe sörért, közöltem vele, hogy addig nem mehet haza, amíg nem talál ki nekem egy címet (ha ragaszkodunk az eredeti szellemiséghez, akkor olyan kellene, ami egyszerre jelent külföldit és más korszakból származó embert, és nem túl modern), és ezen töprengtünk, meg megpróbáltam meggyőzni arról, hogy bár tudom, hogy a szaxon az szász, de bizonyos körülmények között hangulati okokból hadd használjam már a szaxont, de nem sikerült. Később az internetes keresés során is csak az IKR zRt. vezérigazgatóját találtam a szóra, aki egyértelműen nem szerepel a könyvben, úgyhogy arra jutottam, brainoiznek igaza lehet. Szerencsére olyan hajnali négykor arra ébredtem, hogy mi lenne, ha a körülményeket tekintve (skótok) maradnék a sassenachnál, és valószínűleg ez lesz akkor.

Aztán brainoiz mondott egy olyat, hogy amikor neki volt ekkora méretű fordítanivalója (kb. 3-4 átlagos kötetnyi), akkor ő azt két darabra osztotta fel, és közben írt egy könyvet, ekkor felébredt bennem a versenyszellem, de utána reális szemszögből megvizsgálva a dolgot arra jutottam, hogy egyszerűen ebbe az egy hónapba egy saját könyv írása már végképp nem fér bele.

Aztán hazatérve a többiekhez brainoiz azt mondta, nézzük ezt most más szempontból, például a kiadókéból és a vicces magyar címgyárosokéból, MacLátni és MacSzeretni? Szenvedélyek viharában kettő? Csődör a múltból? És akkor alie is beszállt, és nagyjából elszabadult a pokol, illetve kicsit panaszkodtunk brainoizzel, hogy mennyire nehéz szexet fordítani (a könyv fele, a másik fele alapos és izgalmas történelmi regény), mert bizonyos dolgok magyarul vagy túl viccesen, vagy túl durván hangzanak, például hogy mondaná az ember egy történelmi regényben azt, hogy I shall hammer you senseless, lass, úgy, hogy egyszerre legyen kor- és szellemiséghű? Erre egyébként szültek egy szellemiséghű (szíjjeldöngetlek) és egy korhű (megedzem izzó rudamat szerelmed hűs tengerében) megoldást, de ugye érthető a probléma.

Azután megosztottam még, hogy a könyv erkölcsisége szerint ha az ember visszamegy az időben, akkor az nem megcsalás, mert ugye akkor pillanatnyilag nincs élő férje, mire alie megkérdezte, hogy nem lehetne-e ezt téridő-elméletté kiterjeszteni, vagyis ha átmész a másik szobába, akkor sem megcsalás, sőt, Schrödinger macskáját is bele lehetne vinni a dologba, hogy amíg az ember nem látja, addig a megcsalás és a nem megcsalás szuperpozíciója áll fenn, vö., drágám, baszd meg Schrödinger macskáját.

És akkor még beszéltem arról, hogy oké, a szex rendben van, a skótokkal is kiegyeztem valahogy, a történelmi hátteret is alaposan átolvastam, hogy ne írjak pölö a jakobiták helyett jakobinusokat, de az már mégiscsak túlzás, hogy a főszereplőnek a szexen kívül két hobbija van: a madarászat meg a gyógynövények. és ezekre ráadásul archaikus kifejezéseket használ, úgyhogy rákeresve kapok vagy négy-öt latin nevet, mert akkoriban a pintyőkét meg a csízeket meg mittudoménmit is így nevezték, vagy a gólyaorrot és a körömvirágot, és akkor kénytelen vagyok utánaolvasni, hogy ezek közül melyik passzolhat az adott helyre vagy főzetbe, és közben szépen lassan megöregszem.

Mindenesetre miután végigvettük az összes vándoros és utazós címlehetőséget, brainoiz visszafordult a kapuból, és csüggedten megkérdezte, hogy és mit szólnék a vándor utazóhoz vagy utazó vándorhoz.

A munkában meg az van, mint a viccben.

[Egy riporter felmérést készít az egyetemen, hogy ki mennyi idő alatt tudna megtanulni japánul. Először az öreg profot kérdezi meg:
– Hát, ha igazán belevetném magam a munkába, egy-másfél év biztos elég lenne.
Megkérdezi a tanársegédet.
– Egy kis munkával biztos sikerülne 9-10 hónap alatt.
Meglát egy diákot, aki épp egy halom könyvvel a kezében megy a könyvtár felé, és neki is felteszi a kérdést. Mire a srác:
– Miért, holnap zárthelyi?]

Csak nekem japán helyett skóttal (oké, nem szólhatok semmit, van még három hetem). Ráadásul nem csak a skót a bajom, hanem hogy ez az első könyv, ahol konkrétan egy mondat leírása után a kezembe temettem az arcom, mert elöntötte a pír (bővérű jelenet, tizennyolcas karikás) a századik oldalnál a hatszázból. Időutazós, és a "jelenben" még teljesen szemérmesen mentek a dolgok ("A férjem búgó hangon azt súgta, nekem jobb ötletei is vannak. Valamivel később a vállára hajtva a fejem...."), de úgy tűnik, az időutazás ürügyül szolgál mindenféle naturálisan lüktető izékre, hogy nagyon visszafogottan fogalmazzak*.

* Nem, nem vagyok prűd, de hadd ne idézzek mindent napi ezerötszáz egyéni olvasó előtt, ez mégiscsak a magánügyük. Meg annak a két-három további jelenlévő személynek a magánügye.

Ha olvasnak ide nyelvészek, akkor szükségem lenne pár olyan kifejezésre, amik régen kifejezetten vulgárisnak számítottak, ma viszont nem tűnnek annak, vagy eufémisztikusak, de durvább dolgokra utalnak (pl. kutyafáját, teringettét, több nem jut eszembe most).

A hétvégét egyébként a változatosság kedvéért munkával töltöttem (kőkemény történelmi regény, folyamatosan fegyverszakértőket zaklatok vele, előtte egy madámos volt igaz történet alapján, azt majd meghirdetem, ha kiadják, mert érdekes), illetve hogy csináljak is valamit, vettem két háromfiókos Kullen szekrényt az Ikeában (nem tudom kiverni a gondolatot a fejemből, hogy az Ikea esetleg meglovagolhatná a vámpírőrületet mondjuk egy Edvard Kullen fantázianevű éjjeliasztalkával, vagy egyéb tagjával a bútorcsaládnak). Az elsőhöz négy Veronica Mars epizód kellett (ebből a harmadik alatt a padlón hevertem hanyatt, és először azon gondolkoztam, hogy mivégre vagyunk ezen a világon, ha az élet teljesíthetetlen feladatokat állít elénk, és úgyis kudarc a vége mindennek, utána szépen, lassan, szisztematikusan végiggondoltam, hogy ha a bútorlapokon nem ott vannak a lyukak, mint a leírásban, és nem olyan csavarokat adtak hozzá, mint a leírásban, akkor vajon mi a megoldás, és rá is jöttem. Komolyan, tisztára úgy éreztem magam, mint amikor valamelyik noir detektív hátradől, és kizárja a lehetetlent), a másodikhoz már egy elég volt.

A barátaimmal nem találkoztam, mert azért alapvetően kedvelem őket.

Aztán vasárnap este hirtelen áramszünet lett, és akkor hirtelen rádöbbentem, hogy én vagyok a szájlon*, mert áram nélkül dolgozni sem tudok, Veronica Marsot nézni sem tudok (pedig pont a buzgómócsing FBI-ügynökös résznek a közepén tartottam, amelyben összejön Logannel), olvasni sem tudok (biztos beteg ember vagyok, de mostanában már letöltöm a könyveket, amiket megveszek vagy megkapok, végszükség esetén beszkennelem őket, mert sokkal hatékonyabban tudok képernyőről olvasni), fürödni sem tudok, gondolkozni meg ugye nem akarok, úgyhogy először a kurblis zseblámpám fényénél olvastam papír alapú könyvet, mint az állatok, utána meg a zseblámpa fényével játszottam hülyeségeket, és akkor egyszer csak visszajött az áram, én meg tiszta stresszes lettem, hogy úristen, most dolgoznom kell, fürödnöm kell, olvasnom kell és Veronica Marsot kell néznem, pedig már úgy megszoktam, a sötétet meg a csendet meg a timeoutot.


* Ez egyébként nagyon durva, hogy az ismerőseim mennyi mémet adnak át, és a bloggerek külön durvák ebben. A szájlon meg a "nem akarok gondolkozni, de a mi szakmánkban erre szerencsére nincs is szükség" egyértelműen Lam-féle idézet, aztán amikor meglátom a búvalbaszott képemet a tükörben, akkor (a) Zetor Leila jut eszembe, ahogy a gangon mondja, hogy mivégre, azzal a hangsúllyal (meg hogy de legalább as sassoon as possible), (b) Suematra hangján, hogy fú, nagyon kivan (hosszú történet), (c) brainoiztól, hogy fájnak benne a versek, (d) Isoldétől (akitől azért a legtöbb ennél komplexebb mémem származik bloggerwise), hogy ez azért főleg nyafogás, esetleg agnustól, hogy jól vagyok én így kényelmetlenül (szokásom szándékosan félrefordítani jelmondatokat, én ezzel szórakoztatom magam). És ez csak a tükör, és csak a bloggerek. Abba, hogy mi történik a fejemben, ha kinyitom a hűtőt, bele sem akarok kezdeni.

Mindig mondom, hogy a dolgok kvantumokban jönnek (most semmi rossz, csak munka). Gyerekkoromban a kedvenc mesém a szépség és a szörnyeteg volt, elég sok változatát ismertem, ötéves koromban meg is kaptam azt a könyvet, amiben az is benne volt, csak asszem, a szörnyeteg egy malac volt, aki kitúrta a szegényember szekerét a legkisebb lányáért (miben volt ez?). Na mindegy, kaptam most fordításra egy olyat, ami ennek a modern változata, már az átnézésnél tartok (tök jó könyv egyébként),és erre ma betesz egy ilyet a graphjam, az L. meg azzal indít a telefonban, hogy ő egy szörnyeteg (ez a mondat a könyben nagyjából minden oldalon előfordul).

Most már csak annak kéne történnie az életemben, hogy boldogan élnek.

És van egy babonából piszkozatolt bejegyzésem is az erkély flórájának fejlődéséről (most a nagy hidegben féltem, hogy megpusztulnak, addig nem akartam publlikálni, de túléltek), de még azt is meg akartam jegyezni, hogy mindennek ellenére ez olyan időszak volt, amikor borzasztóan élvezem is a munkámat, a héten fejeztem be például egy orosz gyerekkönyvet (nem tudom, mennyire publikus, majd ha megjelenik, reklámozom konkrétumokkal is, mert tényleg jó, régi, de jó), és ez elég tanulságos volt sok tekintetben.

Először is ez egy régi gyerekkönyv, és tök vicces volt, hogy pontosan látszik, mennyire szótárral fordított az eredeti fordító, mert van benne egy csomó szótáron kívüli (szóalakutánzó, vagy szleng) kifejezés, és ezeknél egy csomó helyen elég nyilvánvalóan csak tapogatózott.

A felén túl hangzik el először a könyvben akár az, hogy "légy szíves", akár az, hogy "köszönöm", és erről tökre bevillant, hogy tényleg nem használják ezeket a köznapi életben, az iskolában, satöbbi, gyerekkoromban nagyon mesterkéltnek/protokollárisnak  tűnt, ha valaki ilyeneket mondott kint.

Meg van benne egy rész, ahol az egyik kisfiú előre megfontolt szándékkal, de félreértésből homlokon csap egy kislányt vonalzóval, és utána a kislány simán azt füllenti a többieknek, hogy beverte az ajtóba, és az orvos ugyan sejti, hogy mi történhetett, de tapintatosan nem említi meg, csak felír rá ragtapaszt. Az életre tanít (vigyorgott lucia).

És van benne az író, aki le akarja hallgatni, hogy miről beszélnek a többiek, amikor nincs ott, ezért csináltat egy nagy felvevőkészüléket, ami akkora lesz, mint egy bőrönd (kombinált eszköz, porszívóként is működtethető), és ezt mintegy észrevétlenül az asztal alatt szokta felejteni (mindig nézzünk be az asztal alá, nincs-e ott lehallgatókészülék, olvasom a sorok között).

Egyébként meg nagyon bűbájos az egész, de tényleg.

Nagyon sokat nem írtam mostanában a blogomba, amit akartam, például az L.-nek múltkor volt egy olyan orra alá szangvinikusan elmotyogott megjegyzése, hogy látom rajtad, hogy a blogbejegyzésedet fogalmazod magadban, tiszta szívemből gyűlöllek.

Ezt konkrétan azután követte el, hogy a kapcsolatunk minden eddigi dinamikájának ellentmondva egyszer csak egy felkapott pesti kávézóban találtam magam vele a legtrailertrashesebb, vörös rózsákkal, flitterekkel és koponyákkal ékes fekete pólómban, amit direkt azért vettem fel, mert az L. a kimenőmön a hagyomány szerint a leglepukkantabb pesti kocsmákba szokott engem elvinni, és nem akartam kilógni a miliőből. Erre ezúttal egy puccos kávézóval nyitott, ahol, mint arra felhívtam a figyelmét, csupa lány ült a barátnőjével, de az L. csak akkor adta meg magát, és döntött úgy, hogy inkább menjünk, majd az utcán megiszom a kávéját, amit lenyúltam, amikor a helyiségbe belépett az első fiú rajta kívül (a külföldi csoportot nem számoljuk), aki láthatóan, nyilvánvalóan, már-már tolakodóan nem heteroszexuális volt, és szemezni kezdett vele a kirakat üvegének segítségével.

Mentségére legyen mondva, utána elvitt az Instant nevű intézménybe, ahol sikerült a környezetbe simulnom, továbbá, miután azzal nyitottam a csaposnál, hogy remélem, vizezik a sört, mert sokat szeretnék inni, már messziről mosolyogtak rám, majd szerintem a biztonsági őrök is megjegyeztek, amikor a józanság látszatát próbálván kelteni, egyenes derékkal, határozottan besétáltam majdnem a szekrénybe, vagy mibe, a kijárat helyett. Evés után visszementünk még az intézménybe, de ekkor az L. már gyakorlottan elkapott és irányba állított, amikor eggyel korábban kanyarodtam balra, és majdnem a pult mögött kötöttem ki.

Az autóval az van, hogy most ugye megint esett a hó, és másnap délre természetesen már sehol nem maradt belőle említésre méltó mennyiség a kertünket kivéve, ahova farral, kanyarogva kell beállni, de én nagyon makacs, csakazértis teremtés vagyok, úgyhogy abszolváltam a feladatot, húsz centinként kiszállva és felkapálva a következő szakasznyi jégkeményre fagyott, öt centi vastag havat az első kerék elől, miközben erőteljes hangnemben szidtam a telet (a költő tavaszidéző ciklusa nem volt mentes némi vulgaritástól). De beálltam.

Ja, és megjelent a Vámpírakadémia következő része, amit fordítottam, ezt is imádom, guilty pleasure, de annak nagyon jó. Dmitrijnek továbbra is az arcába hull a haja, meg minden.

Amiről jut eszembe, sikerült ma a félreolvasás egészen bizarr formáját elkövetnem ma, a félreírást. Ebben komoly szerepet játszhatnak a legutóbbi időkhöz kapcsolódó magánéleti élményeim, ugyanis ahelyett, hogy a fiú mélyen a szemébe nézett, és elmosolyodott, azt írtam, hogy a fiú mélyen a szemébe nézett, és elmosogatott. Azért vannak dolgok, amikkel még az én cinikus, betokosodott, az élet hányattatásai során megkeményedett lelkemre is hatással lehet lenni.

Én nem tudom, mi van most, vagy csak évvége, vagy valami súlyos bolygóközi együttállás, de dől a munka csőstül. Van ugye az eredeti két kiadóm, akiktől megkaptam a beosztásomat jövő első negyedévre, időközben beajánlottak egy harmadikhoz, amelyik egy-két hónappal később jelentkezett is nálam próbafordítással. A próbafordítást elküldtem, erre azt válaszolták, hogy ha ennyire csúcs vagyok (lelkiismeretes, alapos, gyors, mittudomén), akkor majd küldenek inkább egy másik könyvet, amiről rögtön tudtam, hogy csak szöveg (no pun intended), és így rázzák le az embert udvariasan, bizonyára már fordítani sem vagyok képes, nem csak családot összetartani. Erre tényleg küldtek egy másik könyvet, szerződéssel.

És volt egy másik kiadó, ahova beajánlottak egy konkrét könyvre, beszéltem telefonon a vezetőjével, aki a félórás csevegésünk végén azt mondta, hogy ha ennyire jó fej vagyok (szívügyem a szép fordítás, kezeskednek értem, meg ilyenek), akkor ad inkább jobb könyvet, amiből én rögtön tudtam, hogy csak szöveg, és már önmagamat eladni sem tudom, satöbbi, satöbbi, erre tényleg küldött könyvet. Hármat. És csináltam próbafordítást (amihez én ragaszkodtam), ami meg lett dicsérve (olyan kiadóvezetős módon, tehát hogy nincs vele semmi probléma, nem emelte ki egyenként a szép megoldásaimat, amit egyébként mindig hiányolok).

Továbbá egy hétig szemeztem egy közös listára feldobott fordítóprogramos fordítással, mondván, hogy nem ismerem ezt a fordítóprogramot, és nem tudok linuxra telepíteni, és egyébként is hülye vagyok, aztán felajánlottam, hogy esetleg mégis megpróbálkozom vele, és olyan hét és fél perc alatt megtanultam a google segítségével linuxra telepíteni (including tömörített állományok kicsomagolása és adminosodás parancssorból), további huszonkét perc alatt megtanultam a program használatát (ennyi idő kellett a használati útmutató elolvasásáshoz), és két laza nap alatt lefordítottam a lefordítnivalókat (ez volt a tokenes ügy).

Illetve ma kaptam egy próbafordítást egy olyan szinkronstúdiótól, akiket csak kíváncsiságból hallgattam meg (én nem tudom, hogy történhetett, ott ültünk, beszélgettünk, a gyermekem békésen nyáladzott a szinkronrendező ölébe, és egyszer csak kaptam egy lemezt), utána felhívtak egy fordítóirodából, hogy csináljam meg már az ő próbafordításukat is, majd telefonáltak a tokenes cégtől, hogy jövő pénteken várja náluk a Mikulás a Mucit szeretettel, illetve kaptam még egy könyvfordítós megkeresést, de mivel már így is sok, ami sok, ezért sajnálattal kénytelen voltam visszautasítani. Szóval kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok, mert ugyan simán teljesítettem a határidőimet akkor is, amikor először szétköltöztünk a gyerek apjával, depressziós voltam, és három könyvet kellett három hónap alatt megcsinálnom munkaidőn túl (na jó, itt az utolsóval csúsztam két hetet, de szóltam nekik előre), meg akkor is, amikor váratlanul kiesett belőlem a gyerek, és közben szintén költöztem, meg folyton a kórházba rohangáltam, de kezdek attól tartani, hogy ez a helyzet eddig nem tapasztalt kihívásokat állít elém, és nem biztos, hogy meg tudok felelni nekik, ugyanis egyszerűen fogalmam sincs, mit vesz fel az ember egyedülálló anyaként a másfél éves gyereke Mikulásünnepségére.

Tegnap trutyi volt a minden, szürke és nyákos, határidőktől nyüzsgő nap, amikor az embernek bokáig sáros lesz a nadrágja, ha kimegy. Ráadásul a gyerek se nálam aludt, és ettől én mindig furcsán elanyátlanodom, pedig ilyenkor hallgathatok zenét, meg mehetek moziba, de annyi dolgom volt, hogy mégsem írtam mr.a-nak, hogy menjünk moziba, és késő estére már a dolgom sem érdekelt.

Aztán rámpingetett az L., mint utóbb kifejtette, azért, mert ultramegagáz napja volt, és szeretett volna egy emberi hangot hallani, mondjuk ehhez képest amint megszólított, közöltem vele köszönés vagy ilyesmi nélkül, hogy gyűlölöm az informatikusokat és minden számítástechnikából élő embert, de azután tisztáztuk, hogy csak annyi bajom van, hogy az authenticationt autentikációnak, az authorizationt autorizációnak, a tokent meg tokennek kell fordítanom, és az ilyesmi ellenkezik a fordítói hitvallásommal. Azért arra rákérdezett, hogy miért, minek akarnád fordítani a tokent, bzmg, az token, mire közöltem vele, hogy két napja az aktuális könyvemben "szerelmi zálog"-nak fordítottam, és az sokkal jobban bejön nekem. Azért, amikor áttértünk a telefonos csatornára (autorizáltam a betárcsázós elérési protokollt), mégis közölte velem a végén egy nagy sóhaj kíséretében, hogy nem is tudom, milyen jó végre egy normális emberrel beszélgetni, mondjuk addigra végigmentünk az emberi játszmák megtárgyalásán, a fogamzásgátlás mindenféle aspektusain, a volt és a pillanatnyi magánéletünkön, illetve a vége felé vett egy egészen bizarr kanyart is a beszélgetésünk, mert idézett valamit Oscar Wilde-tól, és kiderült, hogy azt a könyvet olvassa (és tartja tök jónak), amit az évtized elején játszódó kapcsolatunk vége felé dicsértem neki, és amit magammal vittem Tunéziába, amikor közvetlenül a kapcsolatunk lezárulta után odautaztam egy másik pasival, és az L.-nek csakazértis küldött képeslapon abból idéztem valamit. Ez eddig oké, de most kiderült, hogy azt a könyvet többek között brainoiz fordította, szóval megint az van, hogy csak néhány valóságos ember él a világon, a többi csak szkript.

Utána meg úgy döntöttem, hogy most már inkább alszom, de akkor kaptam egy másik telefont másvalakitől, hogy a másvalaki mégis át tud jönni megnézni velem a Leonidákat, amikről megállapodtunk, hogy azok igazából a Perszeidák, mert persze, hogy megnézzük őket (some inside jokes should stay inside), aztán kiderült, hogy köd van, de felmentünk a János-hegyi kilátóhoz, ahol sokkal tisztább volt a minden, és láttunk is hullócsillagot. A Magyar Csillagászati Egyesület a számlálásos módszert ajánlja megfigyelés közben, ezzel szemben én a kívánásos módszert alkalmaztam, mert ez az az ősz, amikor minden adandó alkalommal emlékeztetem az Univerzumot, mennyivel az adósom, remélem, figyel is néha. De, mindent összevetve, azért sokkal rosszabb is lehetne.

Azért, hogy jó is legyen, megjelent a Vámpírakadéma, amit augusztusban fordítottam (a felét pretraumatikusan, a másik felét poszttraumatkusan, de a lektor megdicsért, különösen azért, hogy nagyon sikerült elkapnom azt a stílust, ahogy a kamaszok beszélnek -- nem világosítottam fel, hogy így mi beszélünk, az én korosztályom, a harmincaligok, a mai kamaszok sokkal borzalmasabbak). Itt írtam róla bővebben, és azóta is tök jó könyvnek tartom (mi több, nem bírtam kivárni azt a másfél hónapot, amíg megkapom nyomtatásban a következő két részét, és inkább elolvastam képernyőről).

A borítója külön tetszik, mert az eredeti -- megjelenésében hasonló stílusú -- sorozat fedelén olyan csajok vannak, akik vámpírjellegűek ugyan, de egyik szereplőre sem hasonlítanak, a magyar kiadásé viszont olyan, mint a könyv. Ráadásul senki sem húzta le az Agave blogjának kommentjeiben sem, aki olvasta eredetiben, sőt, a nálam idősebb, válogatós férfilektornak is tetszett (a Burokra együtt fanyalogtunk), szóval felmerült bennem, hogy esetleg mégsem a pillanatnyi sérülékeny állapotom és az átmeneti elmezavarom miatt jött be nekem annyira. Mondjuk attól tartok egy kicsit, hogy elveszik most a nagy vámpíroskönyv-dömpingben, kár lenne érte, de majd terjesztem az igét.

Kjúban egyébként meg van nálam pillanatnyilag egy darab vámpíros, egy darab vérfarkasos és egy darab emancipált nős könyv, kezdem úgy érezni, hogy beskatulyáztak. Nem mintha bánnám, szeretek emancipált nő lenni, aki a titokzatos, tükörbenézés és fokhagymafogyasztás terén kihívásokkal küszködő férfiakra bukik.

Mostanában az történt például, hogy felszámolás alá került a hivatalos munkahelyem. Ez anyagilag nagyjából mindegy nekem, inkább érzelmileg ragaszkodtam hozzá, mert jó volt oda bejárni (10-re), eperszínű volt a szobám, szerettem az embereket (azért volt egy "ne szólj hozzám, dolgozom" táblám), havonta kaptam előre tudott mennyiségű pénzt, és az egész hely olyan cyberpunk indusztriál volt. Én leszek egyébként a Kft. utolsó munkatársa, mert amíg gyeden-gyesen-mittudomén min vagyok, addig nem bocsáthatnak el, viszont az államilag garantált szabadságom és végkielégítésem gyűlik, szóval még egy kicsit maradok. Az sajnos későn jutott eszembe, hogy a főnökömmel az utolsó percekben kineveztessem magam fordítási igazgatóvá, pedig jól mutatott volna az önéletrajzomban. Tök fura egyébként, hogy tavaly június 3-án eszembe sem jutott, hogy esetleg az lesz ott az utolsó napom (ugye sztahanovista stílusban, a munkaidő lejárta után szültem), pedig aztán de.

Ha már változások, amikor beütött a krach, akkor csomót jártam a zöldségeshez a kurvasorra (ahonnan már eltávolították a kurvákat, egyébként meg egy sima erdőszél a reptér mellett), mert felvettek egy új srácot, aki mindig akart velem beszélgetni könyvekről meg az autómról (ezek ilyen krumpli és paradicsom közti beszélgetések voltak, nem kell mély, intenzív, mindent felforgató kapcsolatban gondolkozni, de akkoriban ő volt nagyjából az egyetlen, aki nem súlyos betegként kezelt engem, és ez jól esett, illetve azt is megjegyezte, hogy mindig othello szőlőt veszek, meg ilyenek). Az L. és alie csodálkoztak is, hogy mindig van nálam csöves kukorica meg mittudomén, mindegy, lényeg, hogy ma egy lány volt ott, és kérdeztem, meddig lesznek még, mire azt mondta, hogy ma vannak utoljára, és a srác meg elment irodába dolgozni, mert különben mérnök, csak depressziós volt.

Aztán mostanában (vasárnap) volt még olyan, hogy elvittek motorral a balcsira, csak egy kicsit fagytam meg, viszont nagyon nevetős nap lett belőle, még a jaj, megint három munkával vagyok késésben énemet is sikerült kikapcsolnom egy picit, utána meg konkrétan fél óra alatt sütöttem nagyon állat házi pizzát itthon, miközben a gyerek, akit lefárasztott a szitter, békésen hortyogott. Tök úgy tűnt, mintha ilyen tökéletes háziasszony lennék, akinek amúgy van egy born to be wild oldala is, pedig ez csak a körülmények szerencsés összejátszása (azért este nyomtam egy hajnali kettőig tartó work sessiont, de én így vagyok boldog).

Most meg nagyban készülök az általam rendezett Halloween-partira, ami november 7-én lesz (temetjük a kommunizmust is egyben). A kajától egy kicsit pánikolok, mert nagydarab, húsevő férfiak lesznek itt, de van koncepcióm. A jelmez része letudva, abban állapodtunk meg ugyanis, hogy ijesztő avagy okkult dolognak kell öltözni, meg valaki azt is megírta a listára, hogy a dicső amerikai hagyományok szerint a lányok akármilyen kurvásban nyomhatják ilyenkor, mert ez az egy olyan nap van az évben, amikor a többi lány nem szólhat be érte, és mint kiderült, az ünneplős ruhám tökéletesen megfelel egy erkölcstelen benyomást keltő boszorkány öltözékének. Boszorkánykalapot rendeltem netről, még egy fekete macskát kéne kölcsönkérnem valahonnan. Meg valami programot igyekszem majd csinálni, mert eddig csak olyan tervek születtek, hogy kimegyünk az erdőbe, és fogunk egy vaddisznót/Edwardot, amit nyársra húzva megsüthetünk, de a vér szerintem tök nehezen jön ki a parkettából. Viszont a tökfaragáson kívül pillanatnyilag nincs ötletem, legalábbis viaszbábut nem tudom, hol lehet kapni.

Egy bejegyzéssel lejjebb (főleg a kommentekben) volt szó az online szótárak használhatatlanságáról. Igazából az van, hogy nem szólásokkal vagyok gondban, meg nem az ismeretlen angol szavakkal, mert ezeket megnézem egy angol-angol értelmező szótárban, és akkor át tudom ültetni magyarra, hanem azzal, amikor tudom, mit jelent egy bizonyos angol szó, és tudom, hogy van erre magyar kifejezés is, csak az istennek nem találom (illetve azzal is, amikor a szóismétlések elkerülése végett rokon értelmű szavakat vagy kifejezéseket keresek időhiánnyal küszködve). Általában valahogy rájövök (van már papír-toll az éjjeliszekrényemen, mert általában félálomban jövök rá), de mire legközelebb kéne, elfelejtem, és kezdhetem újra az egész kutatómunkát.

Most a legutóbbi a fly shaft volt, de az egész Maskerade tele van ilyenekkel (tubaalkatrészek, meg minden, hardcore), és tudtam, hogy van erre valami magyar szó, de még a nagy Országh is csődött mondott, pedig elég nehéz volt felcipelni, aztán valahogy eszembe jutott, hogy zsinórpadlás. Kiírni excelbe viszont nincs kedvem ilyeneket, erre lenne jó a Sztaki, aminek a bővítési funkciója viszont elég régen nem működik (email által sem).

Akkor mr.a javasolta, hogy Wikiszótár, be is lelkesültem tökre, és átolvastam az összes tájékoztató anyagukat, ami arra elég volt, hogy be tudjam írni a zsinórpadlást (már érdemes volt létrhoznia engem az evolúciónak), de olyan kérdéseimre nem kaptam választ, mint például hogy hogyan kell ragozást kereshetően kódolva feltüntetni (tudom, nézzem meg már bevitt entryk kódját*), meg kifejezés is lehet-e címszó (tudom, keressek rá kifejezésekre*), ilyen-olyan dolgokban a szótári protokollt kövessem, vagy van rá a Wikinek saját protokollja (tudom, ld. mint fent*), és illik-e pár kedves szót küldenem annak, akinek új jelentést teszek hozzá a bevitt címszavához. Ésatöbbi, ésatöbbi. Szóval ha van valaki, aki ezeket keni-vágja, és szívesen elcseveg ilyesmiről, mert rengeteg a szabadideje, az pingessen már meg, mert így tök béna vagyok. Cserébe tudok adni kinőtt babaruhákat, vagy mittudomén, szoptatási tanácsokat. Fogyókúrás recepteket. Megmondom, mi az a fly shaft, ilyenek.

A Maskerade egyébként tök jó, imádom, a legkevésbé kedvenc Pratchettem után (Soul Music) most a legkendvencebb Pratchettemmel folytathatom, ennek van története, és a humora is valahogy kifinomultabb, vagy nem tudom. Ami ugyanakkor azzal jár, hogy van benne egy csomó lefordíthatatlan cuccos, az egyik kedvencem Nanny Ogg szájából, hogy I'm always prepared to go that extra meal. Érdekes módon eddig ez van a legkevésbé kijegyzetelve az Annotated Pratchett File-ban, lehet, hogy elküldöm nekik, ami kimaradt, ha már ilyen contributor üzemmódban vagyok.


* Ezekkel az a baj, hogy mi van, ha aki a referenciának tekintett bejegyzést írta, ugyanolyan béna volt, mint én, és rosszul csinálta.

Most megszámoltam, az elmúlt bő egy hónapban olyan 35 epizódot fordítottam 3 különböző realityből (részben 20+, részben 40+ percesek), minek következtében egyrészt telik októberben is pelenkára, másrészt viszont nem tudom úgy a saját sorozataimat nézni, hogy ne szinkronfordítsam fejben, a szöveghosszúságot is tekintetbe véve, illetve amikor társaságban beszélgetünk, akkor összevonom a szemöldökömet, ha valaki azelőtt szólal meg, hogy a másik elhallgatott volna, mert az ilyen részeket legalább háromszor vissza kell tekerni, hogy meglegyen az időzítés is, meg a fordítás is. De mindenkinek megvan a saját bogara.

Érdekes új információ még, hogy az amerikaiak szeretik azzal szivatni egymást, hogy foie gras-t kínálgatnak nyelveket kevésbé ismerő társaiknak, majd röhögve közlik velük, hogy az libamáj. Ami ugye az amerikaiak szerint gusztustalan, mivel belsőség. Ez két sorozatban is előfordult.

A lelki mélypontot akkor értem el, amikor szerda este volt még az utolsó sorozat utolsó részéből 30 percem (az sok), és belobbant a csuklóm, de akkor a nehéz sorsú közép-afrikai anyákra gondoltam, akik a dzsungelben élnek, hat gyerek lóg rajtuk, nincs mit enniük, és úgy fordítanak sorozatokat notebook és tévé nélkül maláriásan (jóvanna, valamivel motiválnom kellett magam), és ha ők meg tudják csinálni, akkor én is. Mondjuk enni nekem sem volt mit, mert nem volt időm kimenni a boltba, de ez már becsületbeli ügy volt, úgyhogy kiharaptam a karomból a golyót merevre fásliztam a jobb kezem, kitámasztottam egy párnával, és pusztán az ujjaim mozgatásával leírtam, amit mondtak a képernyőn. Meg azt is, hogy mikor.

Mondjuk a fiúk nem könnyítették meg a dolgomat, ezek ugyanis ilyen gettóból származó srácok, akik versenyszerűen úriemberré akarnak válni, és amikor mindenki leborult az egyik előtt, aki hosszú lelki tusakodás után hajlandó volt levágatni a haját, mert ez mekkora elhivatottságot és önuralmat tükröz, akkor egy kicsit nyüszítettem, hogy kapja már be, én aznap elláttam a gyereket, zsibbadtra dolgoztam a karom, és ha önmegvalósítani akarok, akkor megtehetem kábé hajnali fél négy és fél öt között, de akkor meg nincs nyitva a fodrász, bármilyen elhivatott is vagyok.

Aztán valamikor éjfél után megállt itt a rendszergazda (creatures of the night unite!), mert hozott valamit, amiért már napok óta nem tudtam elugrani hozzá, és akkor beszélgettünk majd' egy órát a kapuban, mert fontos megtárgyalnivalóink voltak, mint például hogy a következő terhességemet hogy fogom kihordani, és vannak-e a méhben érzőidegek (nem mintha lenne apajelölt, vagy beleférne most az életembe egy gyerek, de nem én hoztam fel a témát, és egyébként is jó dolog időben megválaszolni ezeket a kérdéseket, hogy ne maradjon kínzó kétség a barátaimban). Meg azt is mondta, hogy jó a seggem újabban, mentségére szóljon, hogy sötét volt. Utána visszamentem nyüszíteni a gengszterek közé (közben eszembe jutott, hogy be is invitálhattam volna, de szerintem szólt volna, ha fázik vagy valami).

Mondjuk a munkatúltengés ellenére a magánéletem változatos és kielégítő, úgy hallom, legalábbis három különböző elmélet jutott vissza hozzám mostanába azzal kapcsolatban, hogy kivel mit csinálok. Ennek igazából örülök, mert ez azt jelenti, hogy legkevésbé izéletlen hogyishívjáknak tűnök.

Azután volt még mostanában a mr.a húsprojektje, ami vasárnap csúcsosodott ki a medúzák és co. vendégül látásában, de előtte csütörtökön tartottunk egy főpróbát. Az egy nagyon kellemes este volt, megjelent nálam mr.a 10 giga sorozattal, egy kiló bélszínnel és egy fél konyhával (hozott fűszereket, kést, húslapátot, meg mindent, szóval asszem, nem úgy élek az ismerőseim fejében, hogy lucia, a házitündér, bár azért normális késem meg húslapátom nekem is van, mondjuk húshőmérőm tényleg nincs), és semmi perc alatt rittyentett háromféle húsételt (tisztára olyan volt, mint egy freeblog-reklám, mi többet adunk, vagy nem tudom). Szerencsére mindhárom olyan volt, hogy csak annyira sütötte meg, hogy ne legyen ciki, de lényegét tekintve nyers maradt a bélszín, ami nálam nagy jópont, mert gyerekkorom óta a tatárbifsztek a kedvencem.

Illetve hozott ilyen fekete sót is, ami nem ugyanaz a só, amit Indiában szereztem (annak is fekete só a neve, de kénszagú, direkt), hanem asszem tibeti* (ezek a himalájás országok nagyon sótudatosak), koromfekete, szénállagú, enyhén sóízű. Remek találmány, el lehet rágni, és tök jól néz ki. Aztán már nem tudom, miről beszélgettünk, terhességről szerintem nem, de csak arra emlékszem, hogy megkérdeztem tőle, nem kap-e szerelmesleveleket a nemműködikre, mire egy kicsit elgondolkozott, majd azt válaszolta, hogy igazából tényleg szoktak néha olyat írni oda, hogy nincs semmi baj a freebloggal, tök jó, vagy ilyesmi. Meg megkínáltam az egyik borral, amit ő hozott korábban, egy borszakértő szerintem már elismerően vonná fel a fél szemöldökét a gyűjteményem láttán, de mit csináljak, ha egyszer nem iszom bort, viszont kifinomult ízlésű, és a vendégségbejárás etikettjét jól ismerő barátaim vannak.

Aztán meg tegnap is vendégem volt, ráadásul nővendégem, aki meg banános sört hozott, és tök jó fej volt, bár húst nem eszik, de sajnos hamar elment, mert ő is hasonló időbeosztásban, hasonló körülmények között dolgozik. Szóval igazából tisztára szociális vagyok, meg minden, csak a gengsztereket nem szeretem mostanában annyira.

* kémeim időközben jelentették, hogy hawaii (egyszerűbb, ha megírják, mint ha le kell mennem a konyhába megnézni), ami természetesen azért nem von le a himalájai népek érdemeiből.

Múlt héten is volt szent kedd, voltak vicces pillanatok is, de már kihullottak (leszámítva, hogy a díszvendégünk, egy fiatal, kedves, szép, ártatlan lány előtt kezdték el az asztal túlsó oldaláék üvöltve boncolgatni, hogy hogyan is lehetne friss vért szerezni pirított vér készítésének céljából, felvetődött például az ötlet, hogy mr.a-nál lehetne csirkét/kecskét vágni, de erre Suematra, a társasházi és egyéb szabályok és jogok ismerője rögtön tájékoztatott mindenkit, hogy élő állat tartásához engedélyt kell kérni a lakóközösségtől, és meg is fogalmazta, miszerint Tisztelt Lakótársak, szeretnék lakásomban 1 db élő kecskét/csirkét tartani mintegy kétórás időtartam erejéig, melyet követően az állatot levágnánk és vérét ontanánk egy kisebb baráti összejövetel keretében).

Bár az is lehet, hogy ez két héttel korábban volt, mindegy, arra viszont határozottan emlékszem, hogy brainoizzel, miután behatóan megtárgyaltuk a frizuráját, és a fodrászát, megint beszéltünk a fordításról, pontosabban fordítói szakmai trükkökről, egészen konkrétan arról, hogy melyikünk mit csinál, amikor estére már nem bírja a csuklója a gépelést. Én enyhébb esetekben a richtofit sportkrémet használom, úgy éjfél felé már a flector gél nevű nehézfegyverzetet, ő meg ajánlott valami köztes megoldást, de sajnos elfelejtettem a nevét. Na de lényeg, hogy ez zsinórban a 3. flectoros napom, kicsit fáradok, de majd csak lesz vége ennek is.

Igazából a körülményekhez képest minden rendben, csak egyrészt megint sürgős a munkajelleg, másrészt meg visszatartott lélegzettel vágom a centit.

Ami a munkát illeti, pillanatnyilag egy megrendezett ál-reality van soron, olyan párbeszédekkel, hogy lány és fiú randiznak, lány azt mondja, jól nézel ki, fiú azt mondja, te is jól nézel ki, majd biztosítja a lányt, hogy ő majd körbevezeti a városban, és megmutat mindent, utána röhigcsélnek, romantikusan megfogják egymás kezét, majd később a fiú megkérdezi, hogy nincs-e kedve felmenni hozzá, a lány azt mondja, menjünk, és ez a legromantikusabb jelenet az egész romantikusnak beállított sorozatban.

A levegőt meg már nem soká kell visszatartani szerencsére. Én alapvetően nyári gyerek vagyok, a tavaszvége-nyáreleje a kedvencem, az ősztől mindig depressziós rohamokat kaptam, de az elmúlt pár tavaszvégém-nyaram azzal telt, hogy lelki terrorban tart valaki, én közben nyelek, majd szakítás, közben költözés (2005, 2007, 2009), vagy a koraszülött gyerekemért izgulok, fejek, közben költözés (2008). A 2006-os év kimaradt, gondolom azért, mert akkor a temetőben ástam ki a hullákat hűvös halomba, és az ilyesmi rezisztenssé teszi az embert a lélektani drámákra, de a költözés akkor is megvolt. Hálistennek most nem én költözöm, és már csak pár nap, és nem kell jó képet vágnom, nem kell erőltetetten nem gondolnom dolgokra, nem kell olyasvalaki mellett aludnom, aki évekig folyamatosan hazudott nekem, megcsalt és kiárusította a titkaimat némi ingyendugásért. Asszem, most egy ideig nem tervezgetek tartós párkapcsolatot, hátha akkor 2010-ben jobb nyaram lesz (bár alternatívaként egy szülés még belefér, ha esetleg pár hónapon belül megtalálom az igazit (ehhe-ehhe)).

Ebben a négynapos ünnepben az a jó, hogy legalább van munkám. A rossz az, hogy miközben félnapokig a vámpíros könyvet olvasgatom át (utálom a saját fordításomat lektorálni), a másik félnapokig meredten bámulom a képernyőt, ahol egy jobb sorsra érdemes fiatalember földigilisztát töm az orrába, hogy utána némi diszkrét hányás kíséretében a szájából vegye ki. Élve. És muszáj néznem, mert le kell írnom (fordítanom), hogy ki pontosan mikor mit mond. Az a szerencse, hogy időnként azért szó nélkül görkorcsolyáznak tangában akár egy percig is. Ahogy agnus írta, amikor levélváltásunk során panaszkodtam neki, látod, jó fiúk ezek, sportolnak, csak túl kíváncsiak.

De tegnap este azért kirúgtam a hámból, éjfél körül megittam itthon egyedül egy vodka coolt (az olyan, mint a bacardi breezer, csak van belőle körtés és almás is). Ennek következményeképpen elalvás helyett itt röhögtem a sötétben az ágyamban azon, amikor ugye írtam azt a hófehérkés bejegyzést, és alie meg az L. szinte azonnal átjöttek, mint válságstáb, és aztán amikor már túl voltunk a töviről hegyire problémamegoldáson, akkor mondtam, hogy ez tök hülye dolog, de miközben írtam a bejegyzést, megjelent előttem a bejegyzésben szereplő barátnőm, aki egy ilyen melírozott hajú, nem kövér, de mellyes, anyukás nő, aki nem ad danone joghurtot a lányának, és bár üveges bébiételt igen, de mindig megnézi az összetevőket, a férje pedig egy nagydarab, joviális, mély hangú, szőkésbarna pasi, aki szeret lemenni a közeli kerthelységbe, és tízpercenként eszembe jut, hogy fel kéne hívni a barátnőmet, hogy van. Erre az L. kijelentette, hogy biztosan Herceghalmon laknak, az ilyen párok ott szoktak, meg alie is beszállt, és azon vitatkoztunk, hogy a pasinak opelje van-e, mert szerintük igen, de szerintem nem illik a képbe. Meg volt a karabineres mondat, amit alie végül nem blogolt ki, meg a koponyás szex (létező dolog), és összességében baromi vidám este lett belőle, még tegnapra is jutott belőle.

Igazából csak ennyit akartam most mondani.

Már megint könyv, bocsánat, de más nem történik velem, vagy nem akarok róla írni. Most egy remek vámpírosat kaptam fordítani, nagyon beletrafált az ízlésembe, annyira, hogy rögtön megszereztem a sorozat következő köteteit, és pillanatnyilag azokat olvasom.

Az elején azért leszögezném, hogy nem szépirodalom, hanem guilty pleasure kategória, de vámpírosnak nagyon tuti. A fülszöveg elolvasása után megijedtem kissé, hogy ez is olyan romcsi-vámcsis lesz, mint a T betűs (ez is középiskolában játszódik), de azután amikor az Amazon első keresőszóként azt dobta rá, hogy blood whore, akkor megnyugodtam. Műfajilag leginkább talán a Harry Potterhez tudnám hasonlítani, ugyanúgy (vámpír)iskolában játszódik, és nagyon jól fel van építve és le van írva benne a vámpírok társadalma, fajtái, életmódja és motivációi, anélkül, hogy erőltetett vagy lexikonszerű lenne (az írónő felvet valamit, ami furának, vagy ellentmondásosnak tűnik, és ott motoszkál az ember fejében, azután két fejezettel odébb az egyik szereplő elmagyarázza, én szeretem az ilyet). Kellett némi kutatómunkát is végeznem a terminológia hitelesítése végett, és nagyon úgy tűnik, hogy az írónő is komoly kutatómunkát végzett a kelet-európai vámpíros eredettörténetek világában (vagy ő maga is vámpír). Szóval a sztoriban van kerettörténet, krimi, nagypolitikai válság, kamaszlányos válság, erkölcsi és erkölcstelenségi dilemmák, némi rejtett leszbikus árnyalat, többdimenziós karakterek, igazából csak azt lehetne talán a szerző szemére vetni, hogy túl sokat markol (nagyobb ívű tájleírásokra nem nagyon jutott hely a könyvben). És mindig történik valami, ami miatt még egy fejezetet el kell gyorsan olvasni, pörög az egész.

Továbbá ez az első olyan angol nyelvű könyv számomra fordításilag, ami nincs tele szóismétléssel. Lehet, hogy ez kis dolog az emberiségnek, de én tényleg le vagyok nyűgözve attól, hogy van olyan író, aki nem él vissza azzal, hogy amerikai. Van benne például egy csomó orosz, magyar, stb, és jól használja a nevüket, illetve jól is becézi, ami még annál is nehezebb (mondjuk az otcsesztvákat kihagyta teljesen, de ennyi belefér). Igényes az egész, na, tökre, ugyanakkor megismételném, hogy lektűr, szóval abban a kategóriában igényes, de én mindenesetre nagyon örülök, hogy ilyen lektűrök is vannak.

Ma került nyomdába az aktuális Pratchett, a Soul Music magyar fordítása (Gördülő kövek lett a címe).

Ez nekem eredetileg nem tartozott a kedvenc könyveim közé, mert a sztorija kevésbé ütős, mint a többinek, inkább arról szól, amit Sir Terry mindenképpen ki akart adni magából a rock'n'roll életformával kapcsolatban. Leginkább a Moving Pictureshez (Mozgó képek) tudnám hasonlítani, csak zenével. Ugyanakkor ez azzal járt, hogy oldalanként van vagy 2-3 komplexebb kulturális utalás benne, illetve még számtalan kisebb-nagyobb szójáték, amikkel így összességében nagyon megszenvedtem, de meg lett oldva az összes. Párra azt mondanám, ha nem fogna vissza az álszerénység, hogy zseniálisan, további pár nagyon jól, de mind elfogadhatóan.

És itt hálás köszönettel tartozom Yardainnak (ő fordítja a páratlan (vagy páros? minden másodikat, pl. a Fegyvertársakat)) Pratchetteket, és ezt is nagyon szigorúan átnyálazta, kivette az összes elütést, szóismétléseket és szóismétlés-gyanús dolgokat, lecserélte a voltokat és vanokat, ráadásul pótolhatatlan segítséget nyújtott egy-két név magyarítása terén, nem beszélve a további ötletekről, és ezen felül még azt is felajánlotta nagyvonalúan, hogy fogjam rá az összes esetlegesen benne maradt hibát, mert úgyis ő tehet róluk. Innentől viszont égne a képem, ha bármit a lektorálásra kennék, szóval a nyilakat errefelé lehet célozni (legfeljebb öngyi leszek, vagy valami).

A kulturális részek egyébként azért is trükkösek, mert nincs egy egységsugarú, átlagos Pratchett-olvasóm itt kéznél kontrollcsoportnak, aki megmondaná, hogy a magyar rajongók ismerik-e a homokembert, avagy Humpty Dumpty, alias TojásTóbiás történetét. Én a magam végtelen gőgjében benne hagytam volna ezeket azzal, hogy utánuk lehet nézni az interneten, de kompromisszumot kötöttünk, így egy álommanóért kaptam cserébe egy H. D. utalást. Most viszont már tényleg érdekelne, hogy melyikkel (homokember, H-D) hányan vannak tisztában, szóval aki veszi a fáradságot és bekommenteli, hogy igen-e, avagy nem, annak megköszönném (de légyszi az is, aki nem, tökre nem gáz, nekem például fogalmam sem volt, hogy mit mondanak a valkűrök magyarul).

És ha már valkűrök, köszönet mindazoknak is, akik Wagnerrel kapcsolatban brainstormingoltak itt, illetve mindenki másnak.

A könyv a Delta Vision kiadó gondozásában fog megjelenni egy-két héten belül, megrendelhető közvetlenül a kiadó webshopjából, illetve értesüléseim szerint a Libri és az Alexandra is terjeszteni fogja.

Tegnap este volt a Brüno mozipremier előtti bemutatója (mehettem volna a reggeli sajtóvetítésre is, de mégsem mehettem, mert a gyereket még nem lehet egyedül hagyni, illetve a barátaim is az estire mentek. A barátok és gyerekek rengeteg lemondással és áldozattal járnak, amiket én rezzenéstelen arccal, mártírként tűrök), és izgulhattam volna azon is, hogy vacak lesz a fordításom, de ennél én sokkal fantáziadúsabb vagyok, úgyhogy izgultam inkább azon, hogy nem töröm-e ki a lábam.

A gyerekkel kapcsolatos áldozatok egyike ugyanis az, hogy amikor megszületett, megfogadtam, hogy ezentúl nem vásárolok olyan ruhát, amit soha nem veszek fel, olyan könyvet, amit soha nem olvasok el, ésatöbbi. Ebből egyenesen következik, hogy tegnap kénytelen voltam megsétáltatni A Cipőt (a mozi az mégsem maraton a mellrák ellen, ugyanakkor számomra a tegnapinak azért volt egy kis ünnepélyes jellege, ami magával vonzza, hogy kicsit kényelmetlenebbül kelljen felöltöznöm, mint a kocsmába). Akik nem szeretik a cliffhangereket, azoknak gyorsan elárulom, hogy végül nem tört ki a bokám, lassan jártam, tovább értem, de volt egy izgalmas rész, amikor kimentünk a több emelet magasságban elhelyezett teraszra, aminek a padlóját egy likakból álló teljes rács képezte, én meg az enyhe tériszonyommal és a tűsarkammal ott kapaszkodtam elfehéredve pár percig a korlátjába, de végül nem történt tragédia.

Ami a filmet illeti, azért is izgultam egy kicsit (miután leültem, és diszkréten lerúgtam a topánt), de csak három hiba volt benne, azok se súlyosak. Az egyik egy elgépelés (nem az enyém, azt a szakaszt papíron korrigáltam tollal a stúdióban, mint az állatok), amikor a "nagyon örülök, hogy megkapta a szerepet" sort kellett "örülök, hogy övé a szerep"-re javítanom, ott bent maradt a "szerepet" tárgyas raggal. A másiknál a vadászos részben kellett javítanom, ott van egy olyan, ami eredetiben "nem láttam semmit", és is erre fordítottam eredetileg, de rövidíteni kellett, és a videóból (vacak lejátszó, vacak tévé a stúdióban) úgy értelmeztem (hallani nem nagyon lehet), hogy "nem láttalak"-nak is jó lesz, de a moziban kiderült számomra, hogy mégsem arra gondolt a költő. Ez teljes mértékben az én hibám, akinek elrontja a filmélményét, attól elnézést (kicsit vigasztal, hogy az elgépeléssel ellentétben senki nem vette észre a fókuszcsoportból). Illetve volt még egy rész, ahol így filmmel egybenézve felkiáltójel jobb lett volna a pont helyett, de ez sajnos a papír+tévé módszerrel nem jött le.

A megkérdezettek egyébként részben azt nyilatkozták, hogy túl hosszúak voltak a feliratok, amiről tényleg nem tehetek, nekem karakterre pontosan (+/-2 karakter, mert az se jó, ha túl rövid egy felirat) megadták, mekkorák legyenek, és betűre akkorákat csináltam. Nekem nem volt vele gondom, de mondjuk nekem könnyű, és még azt se mondhatom nagyképűen, hogy a moziközönség tanuljon meg olvasni, mert az egyik hosszkritikus a mr.a volt, aki konkrétan mindent elolvas a világon, a leggagyibb női regényektől az ifjúsági könyveken át a szépirodalomig. Az viszont jó volt, hogy izgultam, átmennek-e a poénok, és az egyiknél például, ahol egy hosszú felirat utolsó szava a szójáték, ott elolvastam, eltelt 1 mp, 2 mp, és nevetés, na, az jól esett. És "utálom a motkányt" alie is hangosan visítozott mellettem a vicceken, pedig előre figyelmeztetett, hogy nem biztos, hogy nevetni fog, és egyébként se a film miatt jött (ebben nagyon átéreztem a helyzetét, ő minden díszbemutatóval kétszer annyi átruházott pelenkázást és etetést nyer, mint én).

Mindent egybevetve, én elégedett vagyok, bár a Pratchettekre mondjuk büszkébb, de a Brünóban sem volt könnyű például a világmegmentő dalos részt megcsinálni szótagszám és rím szempontjából jóra, úgy, hogy átjöjjön a stílus is, és karakterben is megfelelő legyen, ráadásul azon kívül még egy egész filmet le kellett fordítanom.

Előzetes, magyar felirattal.

Na, az van, hogy a Brüno hazai forgalmazója felajánlott egy db tiszteletjegyet a premier előtti vetítésre egy szerencsés kommentelőmnek. Úgy döntöttem, nem sorsolni fogok, hanem pontozásos verseny lesz (még ez a legkevésbé igazságtalan). A szabályok a következők:

1. You don't talk about Akit személyesen is ismerek, az sajnos érthető okok miatt nem vehet részt a dologban.
2. Minden olyan ötlet, ami szerepelni fog a kész feliratban, és nem én találtam ki, két pontot kap.
3. Minden helyesírási/nyelvhelyességi hozzászólás, ami alapján javítok, egy pontot kap (akkor is, ha a végső korrektúránál magamtól is javítottam volna).
4. Azonos hozzászólásokért, ötletért az időben első hozzászóló kap pontot, akkor is, ha például egyszerre publikálom a két hozzászólást (vagyis biztosan nem egymásról lesik).
5. A komment hangvétele a pontozást nem befolyásolja.

És igen, így is némileg igazságtalan lesz, mert lehet, hogy valakinek tök jó ötletei vannak, csak a forgalmazó nem fogadja el, vagy túl hosszú feliratba, de az élethez szerencse is kell. A pontozás aktuális állása itt tekinthető meg, fejlécben az aktuális állás dátumával. Ha valaki úgy érzi, benne kellene lennie, vagy több pontot gyűjtött már, akkor jelezze levélben. Pontot veszíteni is lehet, ha egy ötlet mégis kigolyózódik valahogy. És én pontszámtól függetlenül nagyra értékelem mindenki ötletelését, és az előző postban felajánlott dolgokat tartom.

Na, össze lett gyűjtve pár brünoizmus, hogy azokat fordítsam előre a reklámanyagok, stb. végett. A kérés az lenne, hogy ha valakinek van valami zseniális (vagy kevésbé zseniális, megfontolandó, stb.) javaslata a megoldásokkal kapcsolatban, az legyen szíves, kommentben vagy mailben jelezze, és akkor például az összes ismerősének megjegyezheti majd mintegy mellékesen, hogy az a szállóge bizony az ő fejéből pattant ki. Szélsőséges esetben (szélsőségesen jó ötletre gondolok) hajlandó vagyok dedikált köszönőfotót is küldeni az illetőnek bármelyik cipőmről/gyerekemről/generátorunkról. És akkor lássuk a medvét (dőlt betűvel az én megoldásaim):

• Ach, Ja -- Ach, Ja
• Nicht, Nicht -- Nicht, Nicht
• Maximum santzgaut -- ("nagyon menő" értelemben)
• Minimum santzgaut -- ("kicsit sem menő" értelemben)
• No big deal, vassever -- nem nagy ügy, hagyjuk
• Vassever -- Hagyjuk
• Vassüp -- Mizu
• Get über it -- (vagy erre kell vmi nagyon ütős catchphrase, vagy valami másra ehelyett)
• Über Shite -- Über Scheisse
• Ich don't think so
• In or Aus -- Menő / nem menő (tribute to Bede Márton, feliratba sztem belefér)
• Funkyzeit -- Funkyzeit
• Death by Carbicide -- Szénhidrát általi halál (szénhidrátmérgezés? majd átnézem az össz kontextust)
• Dick magnet -- kukimágnes (a faszmágnes durvább lenne az eredetinél, a melegeskedés miatt meg ez belefér szerintem)
• That's such a Samantha thing to say -- Ez olyan Samanthás volt
• How do you defend yourself against two dildos? -- Hogyan kell két vibrátor ellen védekezni? (még átgondolós)
• Gayby -- (olyan gyerek, akinek egynemű, meleg szülei vannak)
• Darfive -- (még keresem a kontextust)
• Küntmeister - Küntmester

 

A Marie Claire elfogadta a Brünós cikk végleges változatát, remek, és nem ám csak névtelen fordító leszek benne, hanem ilyen fényképes-bemutatkozós fordító, állat. Egy a szerencsém, hogy nem a nőklapjáról van szó, mert akkor a medúzák nem állnának velem szóba (agnus és brainoiz jön mindig ilyen dolgokkal, hogy a családjuk birtokába véletlenül bekerült nőklapjába milyen felháborító dolgokat írnak felháborító személyek, de egyébként tényleg, a levelezési listánkon is időnként spontán szegőandrás-paródiaverseny tör ki, az nagyon fájdalmas szokott lenni).

Egyébként meg így a fordítás kapcsán kognitív ráhangolódásként végignéztem az összes, a neten fellelhető Brüno-spotot, hát durva. Egyrészt kiderült számomra (volt egy csomó rész, ahol ilyen ún. divattervezőkkel beszélgetett), hogy a Zoolander (amit szintén viccesnek találtam), az igazából nem paródia volt, hanem kőkemény valóság, beleértve például a Derelict-kollekciót, ami a való világban Whitetrash-kollekcióként manifesztálódott, illetve például azt a részt, amikor Brüno előre megmondja a műsora kapcsán a meghívott kritikusoknak, hogy miről mi legyen a véleményük, és egy szempillantás alatt azzá is válik.

Másrészt meg a világ egyik legbizarrabb dolga az ún. neonáci, ez volt a másik fő vonulat, SBC Brünóként újfasiszta rendezvényeken (Brüno: Vat is your message to the Austrian gay TV? Bőrfejű, dühösen: Fuck you all!, bár lehet, hogy ezt csak én találom viccesnek, igazából látni kell), és annyira, de annyira megnéznék egy Morvai Krisztina vs. Brüno beszélgetést.

Az van, hogy megkeresett (a blogom alapján, mondtam már, hogy szeretem a blogomat?) a Brüno magyarországi forgalmazója, hogy nem lenne-e kedvem lefordítani a film feliratát üzleti alapon. Természetesen volt, van, illetve időközben a Marie Claire is megbízott egy Brünoval készült interjú lefordítására (amiről azt hittem, hogy ilyen kisujjból kirázós cucc lesz, erre rögtön azzal kezdődik, hogy Bruno's A-Z for fashion, A is for... stb, és oké, megoldom, de azóta azzal cseszekedem, hogy az ábécé betűit párosítgatom a magyar meghatározásokkal, próbálván egyidejűleg tranzitív, szimmetrikus és reflexív relációt létrehozni a két halmaz között, éljenek a szinonímák, de kihívás, na).

Szóval a lényeg az, hogy a feliratot még nem kaptam meg, ezért konkrét megoldandó problémával még nem találtam szemben magam, viszont ha bárkinek van bármilyen általános, ismétlődhető ötlete a németeschkedésre, homárkodásra vagy egyéb brilliáns/konstruktív hozzászólnivalója, az legyen szíves ne tartsa magában, mert utólagos reklamációt nem fogadok el.

Április tizenhatodikán jelenik meg magyarul a Dexter darabokban Jeff Lindsaytől, az Agave kiadó jóvoltából, az én fordításomban. Az angol eredeti csak szeptemberben fog. Mert én ennyire gyorsan fordítok, ehhe, ehhe.

(Amúgy nem lesz rossz, csak szokás szerint kicsit elszállt, viszont akciódús, és hálistennek a harmadik kötet nyűglődős-önmarcangolós-misztikus történetvezetése is a múlté).

Amúgy meg ma írtam életemben először fülszöveget, mármint úgy, hogy nem fordítani kellett, hanem nekem megírni (az angol kiadás még nincs kint, és rajtam kívül senki, aki olvasta a könyvet, nem ért erre rá), és ez asszem a szakma csúcsa (leszámítva a kritikákról írt kritikák fizetett publikációját). Könyvet fordítani, az oké, cikkre is van kereslet, meg saját könyv kiadása is csak pénz kérdése, de az mindig is nagyon izgatta a fantáziámat, hogy lehet beférkőzni a fülszöveg-írok titokzatos, zárt szubkultúrájába. Nem csodálkoznék, ha ezentúl páran a titkos kacsintással köszönnének nekem az utcán.

(És ha valaki tíz éve azt mondja nekem, hogy tíz év múlva laskagombásmakaróni-evés közben fülszöveget fogok írni, miközben pislogok át Pest látképére felülről, akkor azt mondom, mindent elértem, amire vágyom, szóval ezt észben tartva egy ideig most nem nyavalygok).

Lenne akkor itt pár kérdésem olyan dolgokról, amik még nem véglegesek a könyvben. Légyszi mindenki kommenteljen vagy írjon, akinek legalább perifériálisan van valami véleménye ezekről.

• Fognak-e engem köznevetség tárgyává tenni, kitaszítani maguk közül és elevenen megsütögetni parázson a Pratchett-rajongók, ha Susan (a Halál unokája) marad Susan, és nem Zsuzsizzuk le? Egyrészt a könyvben ki van emelve, hogy direkt adtak neki a szülei ilyen köznapi nevet, másrészt ugye itthon a Susan nem annyira köznapi, viszont borsózik a hátunk a Zsuzsizástól (mármint az ő esetében, egyébként tök jó név, meg minden). Szóval?
• Van egy olyan rész, hogy the world will be your mollusc (a the world will be your oyster analógiájára), ami önmagában nem lenne baj, de utána a megszólítottak még két-három mondaton keresztül elbeszélgetnek arról, hogy mi is az a mollusc. Itt két lehetőség van: az egyik, hogy "a világa lábatok előtt fog jógázni" (például), utána írni pár mondatot arról, hogy akkor mi is az a jóga, de én nagyon, nagyon nem szívesen fogalmazok bele új dolgokat másnak a könyvébe, mert az szerintem nem tisztességes dolog. A másik, hogy azt a pár mondatot teljes egészében kihagyom, majd folytatom a sztorit, mintha mi sem történt volna. (És természetesen ott van még a harmadik, S. A. típusú megoldás is, hogy szó szerint lefordítom az egészet, és nem marad ki semmi, nem kerül bele új dolog sem, viszont kipellengéreznek az összes lejterjakab topikban).
• A druidák kifejlesztenek egy ölben tartható, hordozható kőkört, ún. kneetopot, nekem erre az eddigi legjobb ötletem a lapkopp, aki tud jobbat, és megosztaná velem, az tegye.
• Van ez a nagyon gyilkos rész, a Wizards' Excuse Me-vel: Wizards did not have balls. There was a popular song about it. But they did hold their annual Excuse Me, or free-for-all dance, which was one of the highlights of the Ankh-Morpork social calendar. Szóval van ez a pikáns dalocska arról, hogy kinek van ballja, és kinek nem, a varázslóknak eszerint pl. egyáltalán nincs, szóval mi legyen a szójáték magyarul? Vagy ez is maradjon ki, satöbbi?

Hát kábé ennyi, a többire van megoldás, ezekről nem tudtunk igazán véglegesen megegyezni.

És akkor lapzártakor bejött még egy kérdés:

• Van egy olyan mellékszál a történetben, hogy valamelyik szereplő mesél egy szerzetesről, aki ellop egy varázskürtöt, és híres zenész lesz. Az egész arra megy ki, hogy a végén egy másvalaki megkérdezhesse tőle, hogy és szerinted ki lesz híresebb, egy felonious monk, vagy te (célozva ezzel Thelonious Monk dzsesszzenészre). Ez szerintem nagyjából reménytelen, mert olyan beszélő nevet kellene rá találni (vagy magyart, vagy olyan külföldit, ami magyarul hangzik valaminek), ami egy híres fúvóshoz kapcsolódik. Én például egy általam ismert fúvóst sem tudnék felsorolni, de én komoly- és dzsesszzeneileg képzetlen vagyok, szóval ha bárkinek bármi ötlete van, hajrá.

És amikor már szinte sírva megküzdök két beszélő együttesnévvel (nem tudom, a magyar punkbandák miért nem tudnak idétlennél idétlenebb neveket adni maguknak, majd ismertté válni, vagy Pratchett miért nem szerepeltet több borzot a könyveiben), majd lassítok, kifújom a levegőt, mert vidéki idill következik, és akkor gyomorszájon vágnak azzal, hogy

'Dis looks like the kind of town dat comes alive at night. Dis looks like the whole town should be buried at the crossroads with a stake through it.'
'Talking of steak . . .' said Glod.
They looked at the tavern.

arra szerintem eufémizmus az "övön aluli" jelző (vö. "és akkor övön alul gyomorszájon vágott").

(Az hiszem, ideje, hogy nyissak egy fordítósblogot).

Tudom, furcsa lány vagyok, de mondja meg nekem valaki operakedvelő legyen szíves, hogy Wagnernél a valkűröknek (lehetőleg a mezzoszoprán valkűröknek - Brünnhilde?) magyarul/eredetiben milyen csatakiáltása van, amit az angol "hi-jo-to"-nak ír.

(És tényleg nem mindig ide rohanok a fordítási problémák megoldásáért, csak az elmúlt 1 oldal tartalmából: 1. kerestem emlékezetből magyar megfelelőt a horses for courses szólásra, 2. egy sunny side upos szójátékból csináltam egy rántottásat, 3. kikerestem és sejtettem egy Pengés utalást. Csak ez a Wagner tett be, és a google sem ajánl megoldást a "hogy csinál a valkűr" kérdésre).

Tegnap nagyjából a következő beszélgetés játszódott le közöttünk. Kérdezi a fiúm, hogy mit fogok majd a követező után fordítani, mondom, hogy a sivatagi barlangos űrlényes posztapokaliptikus következő részét. Kérdezi, hogy miért, még nem ettek-e meg mindenkit az űrlények, mondom, hogy hát ezek nem olyan űrlények, hanem ilyen -- mutatom -- ekkora százlábúszerű izék, és nem esznek meg senkit, csak szerelmesek lesznek. Egy emberbe, a százlábúk, kérdez vissza szkeptikus hangsúllyal a fiúm. Magyarázom, hogy hát igen, az úgy van, hogy ez az űrlény belebújt egy nő fejébe, és ez beleszeretett... - egy másik nőbe! - vág közbe reménykedő hangon a fiúm, de megcáfoltam, hogy nem, hanem egy férfibe. Ekkor a fiúm kijelentette, hogy ez minden bizonnyal valami nőknek szóló könyv, és hányan veszik, húszan? Mondom, nem, furcsa módon nagyon népszerű, pedig az egész arról szól, hogy a főszereplő űrlény/nő elolvadva figyeli, hogy játszanak az izmok a szerelmének/szerelmüknek a hátán, miközben az felnyúl valamilyen, a barlangnak magasabb pontjain lévő akármiért. Erre a fiúm közölte velem, hogy de hát az nem is látszik az overáltól. Én megmagyaráztam, hogy nincs rajta overál, mert ez egy ilyen posztapokaliptikus kommuna, akik ott élnek és próbálnak túlélni, de a fiúm ezt azzal nyugtázta, hogy pfff, ők overál nélkül még az alapvizsgán sem engedték volna át a srácot, és egyébként is hogy van ez, hogy jajj, jönnek az idegenek, meneküljünk, de előtte tépjünk szét minden overált? nem életszerű, foglalta össze, majd lement a mosdóba.

Én nagyon szeretem, hogy tudunk a munkámról beszélgetni.

Van egy olyan mondat az egyik Ian Fleming-féle James Bondban, a Goldfingerben, hogy “Once is happenstance, twice is coincidence, three times is enemy action”. Fontos lenne tudnom, hogy ezt hogyan, és ki fordította magyarra (idézni kellene az egyik könyvben). Ha esetleg megvan valakinek, nézze már meg nekem, légysziköszi.

Mivel egyre jobban szorít egy fordításos határidő, ma végigcsináltam a fiúm superplexusának mindhárom pályáját (egyelőre csak külön, majd még próbálkozom azzal, hogy egybe). Szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy 2007. adventi időszakában a fiúm egy powerballt vett, 2008-ban mindenki más is így tett, most decemberben megvásárolta ezt az escherlabdát, csak szólok.

(Amúgy nagyon furcsa, mennyire fejben dől el ez egész, egyrészt ha egy pálya tizenötször nem sikerül, utána meg igen, akkor ezt követően mindig sikerülni fog, pedig egy felnőtt ember nem ügyesedik ennyit nagy hirtelen, másrészt meg a kettes pályát sokáig elbénáztam, utána nekiláttam a hármasnak, az egyből sikerült, és utána rögtön a kettes is, és most megyek, és lefordítom a mai harmadik fejezetet is).

Mivel egyre jobban szorít egy fordításos határidő, ma végigcsináltam a fiúm superplexusának mindhárom pályáját (egyelőre csak külön, majd még próbálkozom azzal, hogy egybe). Szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy 2007. adventi időszakában a fiúm egy powerballt vett, 2008-ban mindenki más is így tett, most decemberben megvásárolta ezt az escherlabdát, csak szólok.

(Amúgy nagyon furcsa, mennyire fejben dől el ez egész, egyrészt ha egy pálya tizenötször nem sikerül, utána meg igen, akkor ezt követően mindig sikerülni fog, pedig egy felnőtt ember nem ügyesedik ennyit nagy hirtelen, másrészt meg a kettes pályát sokáig elbénáztam, utána nekiláttam a hármasnak, az egyből sikerült, és utána rögtön a kettes is, és most megyek, és lefordítom a mai harmadik fejezetet is).