Egy bejegyzéssel lejjebb (főleg a kommentekben) volt szó az online szótárak használhatatlanságáról. Igazából az van, hogy nem szólásokkal vagyok gondban, meg nem az ismeretlen angol szavakkal, mert ezeket megnézem egy angol-angol értelmező szótárban, és akkor át tudom ültetni magyarra, hanem azzal, amikor tudom, mit jelent egy bizonyos angol szó, és tudom, hogy van erre magyar kifejezés is, csak az istennek nem találom (illetve azzal is, amikor a szóismétlések elkerülése végett rokon értelmű szavakat vagy kifejezéseket keresek időhiánnyal küszködve). Általában valahogy rájövök (van már papír-toll az éjjeliszekrényemen, mert általában félálomban jövök rá), de mire legközelebb kéne, elfelejtem, és kezdhetem újra az egész kutatómunkát.

Most a legutóbbi a fly shaft volt, de az egész Maskerade tele van ilyenekkel (tubaalkatrészek, meg minden, hardcore), és tudtam, hogy van erre valami magyar szó, de még a nagy Országh is csődött mondott, pedig elég nehéz volt felcipelni, aztán valahogy eszembe jutott, hogy zsinórpadlás. Kiírni excelbe viszont nincs kedvem ilyeneket, erre lenne jó a Sztaki, aminek a bővítési funkciója viszont elég régen nem működik (email által sem).

Akkor mr.a javasolta, hogy Wikiszótár, be is lelkesültem tökre, és átolvastam az összes tájékoztató anyagukat, ami arra elég volt, hogy be tudjam írni a zsinórpadlást (már érdemes volt létrhoznia engem az evolúciónak), de olyan kérdéseimre nem kaptam választ, mint például hogy hogyan kell ragozást kereshetően kódolva feltüntetni (tudom, nézzem meg már bevitt entryk kódját*), meg kifejezés is lehet-e címszó (tudom, keressek rá kifejezésekre*), ilyen-olyan dolgokban a szótári protokollt kövessem, vagy van rá a Wikinek saját protokollja (tudom, ld. mint fent*), és illik-e pár kedves szót küldenem annak, akinek új jelentést teszek hozzá a bevitt címszavához. Ésatöbbi, ésatöbbi. Szóval ha van valaki, aki ezeket keni-vágja, és szívesen elcseveg ilyesmiről, mert rengeteg a szabadideje, az pingessen már meg, mert így tök béna vagyok. Cserébe tudok adni kinőtt babaruhákat, vagy mittudomén, szoptatási tanácsokat. Fogyókúrás recepteket. Megmondom, mi az a fly shaft, ilyenek.

A Maskerade egyébként tök jó, imádom, a legkevésbé kedvenc Pratchettem után (Soul Music) most a legkendvencebb Pratchettemmel folytathatom, ennek van története, és a humora is valahogy kifinomultabb, vagy nem tudom. Ami ugyanakkor azzal jár, hogy van benne egy csomó lefordíthatatlan cuccos, az egyik kedvencem Nanny Ogg szájából, hogy I'm always prepared to go that extra meal. Érdekes módon eddig ez van a legkevésbé kijegyzetelve az Annotated Pratchett File-ban, lehet, hogy elküldöm nekik, ami kimaradt, ha már ilyen contributor üzemmódban vagyok.


* Ezekkel az a baj, hogy mi van, ha aki a referenciának tekintett bejegyzést írta, ugyanolyan béna volt, mint én, és rosszul csinálta.

Ma került nyomdába az aktuális Pratchett, a Soul Music magyar fordítása (Gördülő kövek lett a címe).

Ez nekem eredetileg nem tartozott a kedvenc könyveim közé, mert a sztorija kevésbé ütős, mint a többinek, inkább arról szól, amit Sir Terry mindenképpen ki akart adni magából a rock'n'roll életformával kapcsolatban. Leginkább a Moving Pictureshez (Mozgó képek) tudnám hasonlítani, csak zenével. Ugyanakkor ez azzal járt, hogy oldalanként van vagy 2-3 komplexebb kulturális utalás benne, illetve még számtalan kisebb-nagyobb szójáték, amikkel így összességében nagyon megszenvedtem, de meg lett oldva az összes. Párra azt mondanám, ha nem fogna vissza az álszerénység, hogy zseniálisan, további pár nagyon jól, de mind elfogadhatóan.

És itt hálás köszönettel tartozom Yardainnak (ő fordítja a páratlan (vagy páros? minden másodikat, pl. a Fegyvertársakat)) Pratchetteket, és ezt is nagyon szigorúan átnyálazta, kivette az összes elütést, szóismétléseket és szóismétlés-gyanús dolgokat, lecserélte a voltokat és vanokat, ráadásul pótolhatatlan segítséget nyújtott egy-két név magyarítása terén, nem beszélve a további ötletekről, és ezen felül még azt is felajánlotta nagyvonalúan, hogy fogjam rá az összes esetlegesen benne maradt hibát, mert úgyis ő tehet róluk. Innentől viszont égne a képem, ha bármit a lektorálásra kennék, szóval a nyilakat errefelé lehet célozni (legfeljebb öngyi leszek, vagy valami).

A kulturális részek egyébként azért is trükkösek, mert nincs egy egységsugarú, átlagos Pratchett-olvasóm itt kéznél kontrollcsoportnak, aki megmondaná, hogy a magyar rajongók ismerik-e a homokembert, avagy Humpty Dumpty, alias TojásTóbiás történetét. Én a magam végtelen gőgjében benne hagytam volna ezeket azzal, hogy utánuk lehet nézni az interneten, de kompromisszumot kötöttünk, így egy álommanóért kaptam cserébe egy H. D. utalást. Most viszont már tényleg érdekelne, hogy melyikkel (homokember, H-D) hányan vannak tisztában, szóval aki veszi a fáradságot és bekommenteli, hogy igen-e, avagy nem, annak megköszönném (de légyszi az is, aki nem, tökre nem gáz, nekem például fogalmam sem volt, hogy mit mondanak a valkűrök magyarul).

És ha már valkűrök, köszönet mindazoknak is, akik Wagnerrel kapcsolatban brainstormingoltak itt, illetve mindenki másnak.

A könyv a Delta Vision kiadó gondozásában fog megjelenni egy-két héten belül, megrendelhető közvetlenül a kiadó webshopjából, illetve értesüléseim szerint a Libri és az Alexandra is terjeszteni fogja.

Lenne akkor itt pár kérdésem olyan dolgokról, amik még nem véglegesek a könyvben. Légyszi mindenki kommenteljen vagy írjon, akinek legalább perifériálisan van valami véleménye ezekről.

• Fognak-e engem köznevetség tárgyává tenni, kitaszítani maguk közül és elevenen megsütögetni parázson a Pratchett-rajongók, ha Susan (a Halál unokája) marad Susan, és nem Zsuzsizzuk le? Egyrészt a könyvben ki van emelve, hogy direkt adtak neki a szülei ilyen köznapi nevet, másrészt ugye itthon a Susan nem annyira köznapi, viszont borsózik a hátunk a Zsuzsizástól (mármint az ő esetében, egyébként tök jó név, meg minden). Szóval?
• Van egy olyan rész, hogy the world will be your mollusc (a the world will be your oyster analógiájára), ami önmagában nem lenne baj, de utána a megszólítottak még két-három mondaton keresztül elbeszélgetnek arról, hogy mi is az a mollusc. Itt két lehetőség van: az egyik, hogy "a világa lábatok előtt fog jógázni" (például), utána írni pár mondatot arról, hogy akkor mi is az a jóga, de én nagyon, nagyon nem szívesen fogalmazok bele új dolgokat másnak a könyvébe, mert az szerintem nem tisztességes dolog. A másik, hogy azt a pár mondatot teljes egészében kihagyom, majd folytatom a sztorit, mintha mi sem történt volna. (És természetesen ott van még a harmadik, S. A. típusú megoldás is, hogy szó szerint lefordítom az egészet, és nem marad ki semmi, nem kerül bele új dolog sem, viszont kipellengéreznek az összes lejterjakab topikban).
• A druidák kifejlesztenek egy ölben tartható, hordozható kőkört, ún. kneetopot, nekem erre az eddigi legjobb ötletem a lapkopp, aki tud jobbat, és megosztaná velem, az tegye.
• Van ez a nagyon gyilkos rész, a Wizards' Excuse Me-vel: Wizards did not have balls. There was a popular song about it. But they did hold their annual Excuse Me, or free-for-all dance, which was one of the highlights of the Ankh-Morpork social calendar. Szóval van ez a pikáns dalocska arról, hogy kinek van ballja, és kinek nem, a varázslóknak eszerint pl. egyáltalán nincs, szóval mi legyen a szójáték magyarul? Vagy ez is maradjon ki, satöbbi?

Hát kábé ennyi, a többire van megoldás, ezekről nem tudtunk igazán véglegesen megegyezni.

És akkor lapzártakor bejött még egy kérdés:

• Van egy olyan mellékszál a történetben, hogy valamelyik szereplő mesél egy szerzetesről, aki ellop egy varázskürtöt, és híres zenész lesz. Az egész arra megy ki, hogy a végén egy másvalaki megkérdezhesse tőle, hogy és szerinted ki lesz híresebb, egy felonious monk, vagy te (célozva ezzel Thelonious Monk dzsesszzenészre). Ez szerintem nagyjából reménytelen, mert olyan beszélő nevet kellene rá találni (vagy magyart, vagy olyan külföldit, ami magyarul hangzik valaminek), ami egy híres fúvóshoz kapcsolódik. Én például egy általam ismert fúvóst sem tudnék felsorolni, de én komoly- és dzsesszzeneileg képzetlen vagyok, szóval ha bárkinek bármi ötlete van, hajrá.

Tudom, furcsa lány vagyok, de mondja meg nekem valaki operakedvelő legyen szíves, hogy Wagnernél a valkűröknek (lehetőleg a mezzoszoprán valkűröknek - Brünnhilde?) magyarul/eredetiben milyen csatakiáltása van, amit az angol "hi-jo-to"-nak ír.

(És tényleg nem mindig ide rohanok a fordítási problémák megoldásáért, csak az elmúlt 1 oldal tartalmából: 1. kerestem emlékezetből magyar megfelelőt a horses for courses szólásra, 2. egy sunny side upos szójátékból csináltam egy rántottásat, 3. kikerestem és sejtettem egy Pengés utalást. Csak ez a Wagner tett be, és a google sem ajánl megoldást a "hogy csinál a valkűr" kérdésre).

Amúgy megjelent a második Dexter (Drága, dolgos ~), amit szintén én fordítottam. Ezzel kapcsolatban szeretnék figyelmeztetni minden kedves és kevésbé ismerőst, hogy állapotomra való tekintettel előfordulhat, hogy negatív kritika esetén (bár az első Dexterre nem kaptam ilyet) előfordulhat, hogy listát készítek az elkövetőkről, becsöngetek hozzájuk egyenként (olyan Jay és Néma Bob visszavágos jelenetet kérek elképzelni), és miután megettem az összes banánukat, az arcukba sírok.

Maga a könyv tök jó, nekem ez tetszett a három közül leginkább, nem akarok spoilerezni, de pergős, vicces, nem nyafogós.

(Update: és végre-végre a Pratchett is kapható mindenki számára elérhetően, nem kell sötét sikátorokban napszemüveges idegeneknek jelszó bemondása után jelöletlen, kis címletű összegeket csúsztatni a zsebébe, ha hozzá akar jutni az ember.)

Amúgy két napja pánikolok a gondolattól (mindig magam mögé nézek, ismeretlen helyen úgy ülök le, hogy védve legyen a hátam, ilyenek), hogy a magyar Pratchett-rajongók meg fognak lincselni a nevek miatt, különös tekintettel arra, amit Rincewindnek találtunk ki a huszonnegyedik órában, és amire most igazság szerint nem is emlékszem, mert a frusztráció miatt valószínűleg tudatalattim legmélyére száműztem.

A helyzet a következő: a sorozat előző fordítója nem járult hozzá az általa kitalált magyar nevek használatához, és bár ilyet szerintem ne csináljon az ember a műfaj rajongóival (szerintem kismacskákat ölni is zsenánt például, vagy katonagatyához körömcipőt viselni, de ez mellékszál), végül is vitathatatlanul az ő legsajátabb szellemi termékeiről van szó. Én szívem szerint hagytam volna az eredetieket, de ez az elképzelésem mondhatni távol állt a kiadó elképzeléseitől, ők ugyanis azokra az olvasókra is tekintettel kívánnak lenni, akik például nem beszélnek tökéletesen angolul, beleértve az archaikus nyelvezetet is (és el kell ismerjem, ennek a hozzáállásnak egy magyar nyelvű kiadás esetében van némi létjogosultsága). Szóval rengeteget gondolkoztunk, mind külön, mind együtt (a csoportos változat elősegítése érdekében egyszer konkrétan nyolcvan percet autóztam az osztyapenkótól a Petőfi-hídig, és eközben is olyanokon merengtem, hogy tánti vagy nagyi, salotta vagy póré, arzenálmérgezés), és bár az egyeztetések dühöngően lelkes, elhivatott, kölcsönös nagyrabecsüléssel terhes légkörben zajlottak, egyszerűen mégsem találtunk olyan neveket, amikkel száz százalékra elégedett lennék, pedig én elfogult és engedékeny vagyok magammal szemben (mivel már rájöttem, hogy a szigorral semmire nem mennék, kár belém). Az olvasók viszont valószínűleg nem, szóval meg fognak ölni, akkor is, ha ők sem tudnak jobbat.

Úgyhogy kezdem gyakorolni a "ja, te nem engem keresel, az a gonosz ikertestvérem volt" világnézet autentikus tolmácsolását bosszúálló ismeretlenek esetére.

Értesüléseim szerit tegnap megjelet a Pratchett, amit én fordítottam, Hölgyek és urak címmel. Ezzel kettőre emelkedett azon komolyabb, bolti forgalomban kapható könyvek száma, amiben benne van a nevem, szóval a dolog kezdi a személyi kultusz határait súrolni, szerencsére van napszemüvegem. A könyvet egyébként érdemes elolvasni, nekem azelőtt is az egyik kedvencem volt, hogy szóbajött volna a fordítása, és egyébként is négyszázvalahány oldal alig kétezer forintért, Alexandra holapról rendelve valszeg még olcsóbb, úgyhogy a gyújtós kategóriában is teljesen jó ár/érték arányt képvisel azok számára, akik igényesek az életük minden területén (de meg ne tudjam).

Amúgy nem igazán történik semmi, a mukahelyemen bonbont számolok reprezentációsan, otthon könyveket fordítok, ahogy a csillag megy az égen, ebből csak a Svájc lendített ki, meg időnként elrángat valahova az L. is fortélyosan. Svájcba ugye jött a fiú is, ami előrevetítette annak lehetőségét, hogy a kedélyes kiruccanás túlélőtáborba fog torkollni, mint minden, amiben ő is részt vesz (amikor például javaslatomra elvitt engem s gyermekét a kisállatkiállításra, konkrétan hóviharban kellett elverekednünk magunkat a kocsitól a PeCsáig, van tehetsége az ilyesmihez). Mivel türelmesen kibekkelte az összes alkalmat, amikor a rendszergazdával hossza fényképeztünk romantikus beállítottságú fatönköket, illetve hegyvonulatokat, botor módon felajánlottam, hogy szívesen elmegyek vele kirándulni valahova a helyszínen, minek következtében órákig caplattunk zuhogó esőben a kihalt gesztenyeerdőben a legközelebbi hegyen. Útközben viszont megtudtam a felrobbantott tehenekről (a természetes okok miatt elpusztult szarvasmarhákat ugye nehéz eltávolítani a magasan fekvő rétekről) mindent, amire kíváncsi voltam, de soha nem mertem megkérdezni, meg láttam szalamandrát is. A szalamandra egy kognitívan disszonanciás állat, egyrészt olyan színe és feje van, mint egy kígyónak, másrészt olyan alakja, mint egy gyíknak, úgyhogy a bennem feltoluló ellentétes érzelmeket heveny rángatózással és mutogatással próbáltam kifejezni, amikor megláttam, miközben szavakba is öntöttem, ügyelve a koherencia teljes hiányára. A fiú utólag azt mondta, hogy miközben megpróbálta megfejteni a viselkedésemet (ő nem vette rögtön észre az állatot), elhatalmasodott rajta a meggyőződés, hogy egy láthatatlan kutya kapott el engem, aki megpróbál a szakadék felé cibálni (esett az eső, és ilyenkor ő mindig delirál, nem bírja a vizet). Aztán, amikor tisztáztuk a helyzetet, elmesélte, hogy a magyar túrázók szerint ha valaki három szalamandrát lát életében, az meglehetősen jó arány, úgyhogy a biztonság kedvéért később találtam még kettőt, hogy erre se legyen gondom később. A második konkrétan meg akart támadni, legalábbis felém száguldott, szerencsére másfél méterről indult, úgyhogy volt időm elővenni a fényképezőgépet, egy sorozatot készíteni róla, kifújni az orrom, és eltenni a gépet, mielőtt odaért volna (hidegben igen megfontolt sebességgel támad a fajtája).

Szóval ez volt Svájc, meg az olcsó Lindt csoki.

Tegnap egyébként még indulás előtt megkérdeztem a glóriát, hogy vajon minden pasi szellemi fogyatékos típus-e (mivelhogy a bejegyzés után ketten megkérdezték tőlem, hogy de ugye tényleg az a bajom, hogy barlangásztúrára kell mennem, igaz, az egyik a rendszergazda volt), vagy pedig belőlem lett hirtelen, észrevétlenül valódi író, az az esterházys típus, akit senki nem ért. A glória szerint simán nyomon lehet követni a lelki folyamataimat, viszont az ő életében is vannak olyan fiúk, ketten, akiknek ha azt mondja, hogy elmesélem, drága, milyen roppant érdekes történt velem, jó?, akkor azt felelik, hogy (a) nézd, ilyen lézeres kardot vettem a karakteremnek, tök jó, meg akarod nézni, mi?, (b) a kovácsgábor végig A-ban fújt. És ha tök nyilvánvaló dolgok miatt sír (vö. eltört pohár vagy Motörhead), akkor azt hiszik, biztos leesett a bicikliről, pedig amiatt sosem. Ez egyébként ilyen női természetfeletti képesség lehet, ez az empátia stuff, én például tökre meg is változtattam az előző bejegyzésemben azt a megfogalmazást, hogy "még így is rámver tizenöt centit", mert elolvastam a glória szemével, és azt mondtam, fúúúúj. Ő ugyanezt mondta, amikor utólag beszéltem neki róla, szóval jól tettem.

Ekkor viszont válsághelyzet lépett fel, mert kiderült, hogy nincsen nálam púder, ami általában ugye nem gond, de valamiért úgy éreztem, a munkamegbeszélésre mégse mehetek fénylő orral, mert kivágnak egyből (nem, nem arra a fajta munkára jelentkeztem), úgyhogy mondtam gyorsan, hogy szia, DM. A DM-ből aztán Rossmann lett, becsapódás előtt félórával, ahol a pénztárnál felhívott a glória azzal, hogy úgy érezte, ezt mindenképpen közölnie kell velem, hogy ha elkésem, akkor ne kamuzzak a forgalomról, hanem mondjam meg tisztességesen, hogy púderről volt szó, ezt meg kell érteniük. Igazából ezért is nem mentem be a Rossmann utáni csábító megjelenésű antikváriumba, mert úgy éreztem, a púdert még elő tudom adni hitelesen, de azzal már csak nem védekezhetek, hogy egyszerűen muszáj volt bemennem könyvesboltba is, hanem inkább megkerestem az Üllői út 43-at (a címeket a titokzatosság fenntartása végett megváltoztattuk), ahol viszont nem volt a cég. Ekkor felhívtam az Isoldét (ha nincsenek a blog általi ismeretségeim, valószínűleg soha nem találok oda, illetve az életben sem igazodom el úgy általánosságban, igaz, ha nincs a fent említett, akkor nem is kellett volna odamennem), aki cseppet sem lekezelően felvilágosított, hogy a Ferenc körút 43-nál valószínűleg nagyobb sikerrel járnék.

Ezután már csak egy akadályon kellett túlesnem, a cég ugyanis egy könyvesbolt felett volt, ahol megkérdeztem az utat, mire az eladó azt mondta, menjek be az ajtón, ami a könyvespolc mögött van. Ezt, ismétlem, egy könyvesboltban mondta, de azért másodikra eltaláltam, és teljesen pontos voltam. A szeánsz végül nem volt hosszú, de annál sikeresebb (volt rajtam púder, ugye), információcsereileg igen hatékony, úgyhogy most nekiállhatok a ööö kontrollingnak, szerintem vicces lesz.