Az van még, hogy sisakot kéne vennem (nem, eddig sem fedetlen fővel ültem a motorra), és ez eredetileg nem tűnt bonyolult feladatnak, matt feketét akartam. Nemrégiben viszont megálmodtam, hogy nekem piros sisak kell (nem akarok magyarázkodni emiatt, sokkal rosszabb volt például, amikor tegnap azt álmodtam, hogy a fiúm megcsal, és utána este nagyon keményen felelősségre vontam), egyszínű meggypiros, és most el vagyok veszve a boltok kínálatában. Hogy a nadrágot ne is említsem (abból egyelőre nem kell piros, de ki tudja, mit álmodom holnap).

Valaki mondja már meg, hogy mi tetszik nekem.

Ma meg az volt, hogy elvittük a kocsimat a fiúm haverjához, akinek van aknája, hogy majd ott kicserélik benne a kuplungtárcsát (mármint az autót én vittem, a fiúm természetesen motorral jött). Öt körül hívom, hogy na mi a helyzet, amire azt felelte, hogy éppen a motorját nézegeti, nagyon szép motorja van. Rátereltem a témát az autómra, mire először megfeddett, hogy ne foglalkozzak már mindig a kocsimmal, majd azért elmondta, hogy szétszedték, erre kiderült, hogy mást is cserélni kell benne, úgyhogy majd szerdán folytköv. Úgy érzem, biciklis kalandokban gazdag hetem lesz.

A fiúmat a hétvégén a barlangokban is nagyon foglalkoztatta az új (akkor még leendő) játéka, kábé húszpercenként megkérdezte, hogy na kinek lesz új motorja szerdán, meg felszólított, hogy beszéljek az új motorjáról (még múlt héten elhozta próbakörre a munkahelyemhez is, úgyhogy el tudtam mesélni neki rajta az összes színt). Aztán végül nem is bírta ki szerdáig, hanem már tegnap átvette, és ott üvöltötte fel a bejárati ajtóból, hogy ezres motorja van.

Az esti moziba is azzal jött már, előtte még beültünk a békás étterembe, ahol a Gináék megpróbáltak kulturáltan beszélgetni velünk a filmről, mire a fiúm olyanokat válaszolgatott nekik, hogy úgy gondolja, ki fogja szedni a hangtompítót a kipufogóból, én pedig egy idő után nem bírtam uralkodni magamon, és közöltem, hogy muszáj átmennem a könyvesboltba, mert mindjárt bezár, szóval baromi jó társaság lehettünk. A 23-as szám után - amiben, egyébként, kellemesen csalódtam, mivel mindenki jó előre lehúzta nekem, de ahhoz képest nem is volt rossz - megint közölte velem, hogy fel fogja hangosítani a kipufogót (hátha az előző 158 alkalommal, amikor mondta, nem figyeltem eléggé), úgyhogy elméláztam azon, hogy ezentúl sokkal látványosabb lesz az a dolog, amit csinálni szoktunk, hogy a hipermarket parkolójában jön mellettem a kocsimtól a bejáratig a motorját túráztatva, én meg élvezem, hogy egy motoros csákó fel akar engem szedni, még ha együtt élünk is. Ezt megosztottam vele is, mármint a képet, hogy ezentúl a Tuonóval fogja ezt csinálni, mire fülig érő vigyorral azt mondta, igen, vérezni fog a fülem, olyan hangos lesz.

Aztán hazamentünk és a kertben néztük még egy darabig a motort, a végén már egy kicsit fáztam. Ma meg felszerelte rá a hátsó ülést, ha hirtelen nem jelentkeznék többet, nagyon azért ne sirassatok.

Tegnap végül a fiúm elvitt motorral az Örsre, ennek kapcsán volt egy kis vitánk, amiben én azt állítottam, hogy az öltözékemhez nem megy a túrabakancs, ő meg megkérdezte, hogy a szilánkos bokatörés megy-e, úgyhogy a csizmámat végül mégis a hátizsákban vittem, aztán a járdaszigeten átöltöztem. A fiúm előérzeteiről annyit, hogy az út során egyszer valóban odacsapta a bokámat egy autóhoz (vagy az húzta ránk a kormányt, lényegtelen), pedig eddig ilyet soha. Mindenesetre bukósisakot lóbáltam a kezemben a ground zerónál, amit első adandó alkalommal átpasszoltam az L.-nek, cipelje ő, rögtön ki is húzta magát, és mondta, hogy azért ez így egész más érzés, úgyhogy megosztottam vele a motorosöltözék csajokra gyakorolt hatását, úm. hogy kapásból öt pontot ér a tízes listán, és akkor még csinálni nem is csinált az ember semmit. Ő erre visszakérdezett, hogy de nem gáz-e, ha a csaj rámászik a sisak végett, hogy vigye haza, kimennek a parkolóba, és ő pitty-pitty, nyitja az autót, ekkor elmondtam neki a varázsmondatot, amire a fiúm oktatott hasonló helyzetek esetére, hogy ilyenkor azt mondja az ember (csak úgy lazán), hogy most azért nincs nálam a motorom, mert leugrottam vele Milánóba egy kávéra, és kinyúlt a lánc, be kellett adni a szervizbe.

És akkor odaértünk a Cseresznyéskertről elnevezett kocsmába (lepukkant kricsmit ígért nekem a nők nyelvén értő L., és tartotta a szavát), ahol 360 magyar forint a pohár és a korsó együtt (kérdeztem a pultoslányt, hogy milyen csapolt sörük van, azt mondta, Arany Ászok, én biztatóan néztem rá, hogy folytassa nyugodtan, úrifiúval vagyok, a Drehert is simán kifizeti, erre kis szünet után zavartan megismételte, hogy, hát, Arany Ászok van, ennyi), aztán helyet foglaltunk, és én mondtam az L.-nek, hogy hát-hát, eljutottam oda így majd' 29 évesen, hogy itt ülök egy csehó teraszán hidegben, kabátban, Arany Ászokkal a csocsóasztal mellett, és boldog vagyok, vö. fülig szalad a szám, ő meg azt mondta, hogy örül, hogy örülök. Aztán az utóbbi időkben bejáratott forgatókönyv szerint nagyjából össze-vissza beszélgettünk mindenféléről, és eközben már-már geil módon gyakran biztosítottuk egymást a nagyrabecsülésünkről és rajongásunkról, ami egyébként egyikünknek sem szokása, sőt, amíg együtt jártunk (ami hét évvel ezelőtt volt) kimondottan nagyon vigyáztunk arra, hogy még véletlenül se mondjunk olyat, amiből a másik esetleg azt szűrhetné le, hogy tetszik nekünk (a playing it cool jegyében), kész csoda, hogy egyáltalán összejöttünk, mintegy félvállról. Az egyik legromantikusabb pillanatunk számomra például az volt, amikor valamelyik hajnali háromkor az Árpád híd északi oldalán, Pestről haladva a Margitszigeti lejáró előtt nem sokkal (pontosan meg tudnám mutatni a helyet) odafordult hozzám, és azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen nő, aki nem idegesíti, emlékszem még az érzésre, amikor hazaértem, és tíz centivel a föld felett ugrálva örültem annak, hogy fú, nem idegesítem, de jó. Meg ő is emlékezett arra, amikor valamelyik este azzal léptem fel az ICQ-ra, hogy találtam Kunderánál egy rá passzoló mondatot, ami a giccs tökéletes hiányáról szól, szóval nem felejtünk. Mondjuk kicsit később azt is felhozta, hogy egyszer tettem arra valami célzást, hogy eltartja a kisujját, mint a látens homoszexuálisok, és ez a dolog azóta is dolgozik benne, több alkalommal eltöprengett rajta, és másokkal is megkonzultálta, erre viszont én nem emlékeztem, és valószínűnek tartom, hogy csak valami vicceskedés volt a részemről, mert ha valaki nem meleggyanús, akkor az ő, úgyhogy ajánlottam neki, hogy esetleg beszélje ezt meg egy pszichológussal. Erre azt válaszolta, hogy a helyzet bonyolult, merthogy én vagyok az ő házi pszichológusa, úgyhogy magamba néztem, végigpörgettem az eseményeket, és mielőtt kimentem pisilni, fontosnak tartottam, hogy elmondjam, miszerint hazudtam, amikor a tegnapi találkozásunk után öt perccel a megállapítására, miszerint jól nézek ki, azt feleltem vigyorogva, hogy te se panaszkodhatsz, bár a hajad nem lett több, és nem is fogytál, szóval hogy ez csak a poén végett jött ki belőlem, mert most sokkal jobban hasonlít a 20 éves önmagához, mint amikor fél éve találkoztunk. Meg fogyott is. Amikor visszajöttem, azt mondta, hogy örül, hogy hazudtam.

De igazából ebben nem is a testtömegindexszel meg a hajsűrűséggel kapcsolatos dolgok a lényegiek, hanem hogy most megint olyan volt, hogy elkezd zenéről beszélni, és ahogy beszél, meg ahogy néz hozzá, attól úgy érzed magad, mintha a zsigerből kedvenc íród vagy zenészed vagy maga Jézus Krisztus ülne ott veled személyesen, a különbség viszont az, hogy Salingernek én például nem tudnék mondani semmit, ha le is ülne velem, az L.-lel viszont tökre tudok, mert még azelőtt ültünk le a kocsmában, hogy elkezdett volna zenéről beszélni.

Aztán ő olyanokat fogalmazott meg több sör után is, hogy én egy textuális bestia vagyok, magáról meg azt állította, hogy I'm a fucking caveman, más kontextusban, én meg párkapcsolati tanácsadást tartottam (kicsit bús mostanában egy hosszú kapcsolat végeztével, ha esetleg valaki meg kívánná vigasztalni, és új értelmet adni az életének, elérhetőséget a szerkesztőségben fogadunk), meg kilyukadtam arra, hogy nekem most először van olyan, hogy jó hazamenni, van kihez hazamenni. Aztán kiszúrt minket a helyi erők egy tagja, aki többször is odajött, és egybehangzó állításaink ellenére sem hitte el, hogy a bukó az enyém, hanem mindig az ujjával mutogatott az L.-re, és felszólította, hogy ma már ne üljön motorra semmiképpen. Később le is buktatta, odajött hozzám, és azt mondta vádlóan, hogy kinézett az utcára, és a fiúnak nincs is motorja, csak csajozik a sisakkal, én meg közöltem vele, úszva az árral, hogy bár tényleg azzal szedett fel a kocsma előtt, de időközben lelkileg is megismertük egymást, és én megbocsátom neki, hogy nincs is motorja. Engem is lebuktatott egyébként a csákó, a piros kabátomból kikövetkeztette, hogy MSZP-s vagyok, de mondtam neki, hogy igazából SZDSZ-es (nem kívántam belemenni a valós, ennél bonyolultabb politikai nézeteim taglalásában, és egyébként is, én simán lehetek SZDSZ-es, még ha az SZDSZ már nem is az). Aztán később bent is összefutottunk, amikor ásványvízért mentem, ő azt mondta nekem, hogy te egy nagyon fáintos nő vagy, én meg emlékeztettem, hogy SZDSZ-es vagyok, oppardon, felelte. De aztán megbocsátott, mert azzal búcsúzott az L.-től, hogy ez a nő egy istennő, ne üljünk ma már motorra, hát így politizálgattunk a helyiekkel.

Aztán elkísérődtem egy darabig, a Pillangó utcánál taxit hívtam, majd hazáig értően bólogattam, amíg a taxis azt elemezgette, hogy miért choppert kell venni, nem pedig speedmotort, noha pontosan tudom, hogy miért nem szabad choppert venni, a fiúm ugyanis ezt fontosnak tartotta több ízben is elmagyarázni nekem. Hát ez volt.

Vasárnap aztán már örültem, hogy végre megint látom a fiúmat, csütörtök este ugyanis ő ment barlangászni, pénteken én kocsmába, szombaton pedig napközben falat mászott valahol, én meg este koncerteztem, úgyhogy ki is hívtam az autóhoz, hogy segítsen behozni a motoroscuccokat, az is quality time. Egy kis konfliktust okozott, hogy megtalálta nálam a glória napszemüvegét (pénteken a kocsmában terápiás gyakorlatot tartottunk, mondtam, hogy vegye fel a szemüvegét, ő meg azt, hogy de akkor én is vegyek magamra szemüveget, portugál napszemüveg, tette hozzá, igaz, három euró volt a lisszaboni Sparban, de akkor is portugál, úgyhogy én napszemüvegben taxiztam haza éjjeli kettőkor), és ugye ő már Indiában megálmodta, hogy én titokban pornósztárként dolgozom, akkor nem is állt velem szóba fél napig, most viszont a napszemüveget (rózsaszínű, keret nélküli, fél arcot eltakaró, strasszkövekkel) bizonyítéknak tekintette, és egész nap Angelinának szólított. Szemrehányó hangsúllyal.

Maga az esemény jó hangulatú volt, szerencsére minden bokornál megálltunk, valahol a Gina azt is elmesélte, hogy a Pokolgép koncerten ráuszított a fiúmra valami rózsaszín bugyis csajt azzal, hogy az a srác ott hegymászó meg motorozik, a veszélyes dolgokat szereti, a fiúm meg először próbált mindig hátat fordítani a lánynak, de az mindig körbesétált a képes feléhez, aztán kb az a párbeszéd játszódott le közöttük, hogy a lány megkérdezte, hogy miért szeret hegyet mászni, mire a fiúm azt felelte, hogy mert ott egyedül lehet lenni, erre a lány visszakérdezett, hogy és az nem rossz-e neki, ott egyedül a hegyen, mire a fiúm azt válaszolta, kihangsúlyozva, hogy ő szeret egyedül lenni, a lány viszont nem csak hogy a sorok között, hanem a sorokban sem olvasott, úgyhogy visszakérdezett, hogy és miért, mire a fiúm emelt hangon azt válaszolta neki, hogy figyelj, hagyjál már békén, szóval valóban nem érdemli meg, hogy én meg a háta mögött pornófilmeket forgassak.

Amúgy meg komoly jellemfejlődésen estem át, mert eddig mindig féltem a motoron hátul, hogy én le fogok esni, most viszont, miután kaptam lángost meg sört, annyira ellazultam, hogy hazafelé már csak nézegettem, hogy hm, fák, meg hm, motorosok, meg hm, milyen szépen feszül a combomon a glória nadrágja, és itt mindig elaludtam, a fiúm csak röhögött, amikor koppant a bukóm az övén, én meg olyankor felriadtam, és megint elkezdtem nézegetni, hogy hm, fák.