2005. szeptember 13., kedd
Lenyomtam ma egy harmincoldalas BenQ fényképezőgépet. Én jobbat kaptam kölcsön az ásatásra.
Izolda új fordítási technikát dolgozott ki:
1. Reggel leül a gép elé.
2. Hátradobja a haját.
3. Kezeit ugrásra készen a billentyűzet fölé rakja.
4. Komoly, töprengő arccal bámul a képernyőre. Ráncolja a homlokát.
5. Hirtelen felugrik, iderohan, és az orrom alá dugja a papírt, hogy figyeeeeeelj, te hogy fordítanád ezt a mondatot?
6. Úgy tesz, mintha nem venné észre a kínosan lassan eltűnő soft bondage*-et a képernyőmön.
7. Cserébe én megmondom neki, hogy a push the buttons respectively az jelenti, hogy nyomja le a gombokat az adott sorrendben.
8. Visszamegy a helyére, sebesen gépel pár másodpercig.
9. goto 2.
Micsoda evolúciós adaptációs stratégiák, mondaná Attenborough.
* nem tehetek róla, kellenek a művészi ihlethez.
2005. augusztus 30., kedd
Ülünk itt békésen, fürdőzve a reggeli napfény sugaraiban, merengünk, én
a láthatatlanság fizikáján*, Izolda meg azon, hogy végül is a Brad Pitt
is csak olyan pasi, mint a többi, amikor is beállít két fiatal lány
nagy pakkal, és megkérdezik, hova mehetnek masszírozni. Oké, mi
panaszkodtunk múltkor a bérenkívüli juttatások hiányára, de nem tudtak
volna chippendale fiúkat beszervezni inkább?
* Egyrészt ugye mindenki tudja, hogy a ruha nem válik láthatatlanná az
emberrel, másrészt meg az is logikus, hogy ha valaki láthatatlan, akkor
a fény törés nélkül halad át a testén. Viszont az emberi látáshoz
mindenféleképpen szükséges valamiféle fénytörés. Konklúzió: lehet, hogy
rengeteg pucér és vak láthatatlan ember rohangál körülöttünk.
2005. augusztus 30., kedd
Izolda empátiáját ismételten lángragyújtotta konstans szörcsögésem és
könnybelábadt tekintetem, úgyhogy elküldte az egyik sofőrt, hogy hozzon
nekem neocitrant. Ezzel sikerült annyira legyengítenie, hogy gond
nélkül a hatalmába keríthetett mentálisan, és átvihette rám az
akaratát. Az eredmény: az országnak további egy napot kell várnia egy
bizonyos mp3 lejátszó magyar nyelvű leírására, viszont Izoldának van
ac3 codecje, amivel hangot varázsolhat a Sin City alá.
Gyerekkoromban a műfordítás valami varázslatosan emelkedett
tevékenységnek tűnt nekem, amit az intellektuális elit végez, lehetőleg
késő este, távol a város zajától és a világi hívságoktól,
tölgyfaborítású könyvtárszobában. Az olyan lábjegyzetektől, mint pl
"fordította: Tandori Dezső"* mindig megképzett előttem ez a műfordítói
archetípus, amint leemel teméntelen könyve közül egy megsárgult
kötetet, és miközben kikeresi a kérdéses szövegrészt, bele-beleolvasgat
a műbe. Lelkét ilyenkor elönti a Szép és a Jó. Namármost Titi -
nevezzük most már csak így -, aki műfordító, sőt, többünkhöz hasonlóan
papírja van arról, hogy végtelenül intelligens, ráadásul bugyit is
rendszeresen vált, a következő belső monológot osztotta meg velem az
imént egy sehogy nem talált Congreve drámarészlet kapcsán:
- Faszom már ebbe a Congreve-be. Ráadásul kettő is volt belőlük, a másik valami rakétát talált fel, hogy dugná fel a seggébe.
Ezúton is kérnék bárkit, aki a tudás birtokában van, hogy ossza meg
velünk William Congreve: The Mourning Bride c. drámájának magyar címét.
A fiúm meg obszcén sms-eket küld, talán abban reménykedve, hogy majd jól kiábrándulok. Na azt várhatja.
* A könnyebb érthetőség kedvéért: itt olyan más által korábban
lefordított idézet a fordításban dologról van szó, mint pl a Shakespeare-ek az Agatha Christie-kben
2005. augusztus 29., hétfő
Asszem, én vagyok az egyetlen egész Nagy-Magyarországon, aki szeret bejárni dolgozni.
Egyrészt sokkal szórakoztatóbb, mint otthon csinálni, ahogy tettem az
elmúlt pár évben, a munkatársak jófejek, a
vezetőség a hülye vicceivel biztosította lojalitásomat (engem pár hülye
viccel simán le lehet venni a lábamról), és huszonötféle tea közül
választhatok.
Viszont itt van Izolda, ül velem szemben szőkén, kicsit
elhasználtan, mély dekoltázzsal, és folyamatosan kelti bennem az
ambivalens indulatokat. A fő profilunk így kettőnknek a fordítás volna,
angolról magyarra, ebben Izoldát az akadályozza meg, hogy nem tud
angolul. A magyart viszont folyamatosan gyakorolja. Ha éppen nincs
sürgős munkánk, akkor körbehívogatja barátait, ismerőseit és
üzletfeleit, és elbeszélget velük (vagy velem) az élet apróbb-cseprőbb
dolgairól. Ha éppen van sürgős munkánk, akkor a stressz okozta
feszültséget vezeti le azzal, hogy körbehívogatja barátait, ismerőseit
és üzletfeleit, és elbeszélget velük (vagy velem) az élet
apróbb-cseprőbb dolgairól -
ugyanakkor és másrészről Izolda egy meglehetősen kedves teremtés,
empatikus, gondoskodó, amolyan anyatípus, elmosogat utánam, és fedez,
ha korábban akarok elmenni, de ez mind nem fogja megmenteni az életét,
ha még egyszer hüvelyváladékokat próbál velem megvitatni.
Most hívott a szőke fiúm. Szeret engem.
Meg hívott az exhumálás-kontaktom is, hogy holnap mégse lesz. Majd
szerdán meg csütörtökön. Shit. Pedig már itt éreztem a tenyeremben a
százötvenéves emberi lábszárcsontok tapintását.
2005. augusztus 29., hétfő
Ha Izolda itt velem szemben még öt percig beszél a nőgyógyászati problémáiról, esküszöm, kimegyek üvölteni.