(Pár hónapja)

Isolde: ...és vannak ezek az újhullámos kollégák, őket hamar kiutáljuk, mert mindenféle ötleteik vannak, hogy beszélgetni kellene a betegekkel, meg ismerkedni velük...
lucia (bólogat): Ahelyett, hogy egyszerűen csak belefúrnának a fejükbe.
Isolde (boldog egyetértéssel): Hát igen!

(Pár napja)

lucia: És nálatok is van olyan, hogy összekeveritek a leleteket, és kiértesítetek valakit telefonon, hogy hölgyem, ön skizofrén, azonnal jöjjön be, vagy...
Isolde: ...vagy rossz páciensen hajtunk végre lobotómiát? Persze.


Disclaimer: Isolde tudtommal szokott beszélgetni a betegekkel, és még egynek a fejébe sem fúrt bele.

– Jártál-e már esőistennel? – tette fel a kérdést némi alig titkolt önelégültséggel (ez egy másik alkalom volt, mint amikor arról panaszkodott komoly hangon, együttérzést remélve, hogy mekkora szívás az, ha az embernek túl széles a válla és túl keskeny a dereka). És valóban, eddig is gyanús lehetett volna, hogy amint kilép az utcára, ónos eső kezd hullni, és ha nálam alszik, akkor minimum hóvihar van.

>> mit csinalsz ma?

> hazamegyek és sírok nélküled. esetleg fasírtot is csinálok krumplival,
> meg cipzárt varrok a szoknyámba, meg felvarrom a nadrágom alját.
> aztán megjössz, és minden jó lesz.

..tehat hazajovok, es meg mindig kabatban fogsz ulni a notebookod elott, valami egeszsegtelen dolgot majszolva.
:)

- Szóval találtam egy ilyen vicces weboldalt, ami a reptéri biztonságra ügyelő személyek részére készült, és olyan, mint az a többi oldal, ahol van két kép egymás mellett...
- ...és ki kell választani, melyik a sorozatgyilkos, és melyik a programozó.
- Én speciel arra gondoltam, hogy melyik a tehéntej, és melyik a sperma, de igen, az elv ugyanaz.
- Az még érthető, hogy én miért járok olyan oldalakra, amikről kiderül, mi a különbség egy programozó és egy sorozatgyilkos között, hiszen én mindig programozókkal járok. De téged miért érdekel, hogy mi a különbség a tehéntej és a sperma között?
- Hát, én nyitott személyiség vagyok.

- Egyébként meg ezt nem dagerrotípiának hívják, hanem camera obscurának.
- Aha. Mintha Nabokovnak is lett volna egy ilyen című könyve.
- Nem hiszem.
- Miért nem?
- Mert ki adna olyan címet egy könyvnek, hogy "Egyébként meg ezt nem dagerrotípiának hívják, hanem camera obscurának"?

- Nimmefe. - dünnyögte a fiúm a takaró alól reggel.
- Mi van?
- Ninc mefe.

Ezen töprengtem egy ideig, de aztán azért felderengett, hogy igen, előző nap két köhögés között mondtam neki, hogy reggel szóljon már rám, hogy nincs mese, ha kriptába is megyek, vigyek légzőmaszkot. A lényeget megjegyezte.

- Hmmmmm.
- Mire gondolsz?
- A következő blogbejegyzésemre.
- És az mi lesz?
- Az, hogy gáz-e vajon, ha én a fejemben előre megfolgalmazom magamban a blogba szánt dialógusainkat, majd elmondom neked az első sorát, és te úgyis azt fogod mindig válaszolni, amit a fejemben válaszoltál.

(Könnyű annak, akinek gondolatolvasó a pasija)

- Nem nyitottad ki az ablakot az éjszaka.
- Miért nem nyitottad ki te?
- Mert nem az én dolgom. Az mindig úgy van, hogy te kinyitod, én meg hisztizek, hogy megint kinyitottad.
- Vagy hogy nem.

Nem értem, mi baj van azzal, ha többre értékelem a megszokottat a kényelmesnél.

- És mit fogunk holnap enni? - kérdezte tőlem pénteken a fiúm, mintha én lennék a táplálkozási felelős, vagy mi.
- Hát, ha veszünk csirkét, akkor csinálok sajtos-tejfölös csirkét tepsiben. Feltéve persze, hogy van tepsid - feleltem neki, mivel hirtelen gyanú ébredt a lelkemben.
- Hát már hogyne lenne.
- Csak azért nem voltam benne biztos, mert még nem láttam a tepsit nálad hónapokig hányódni a szennyes edények között.
- Nem is szólhatsz semmit, már majdnem mindent elmosogattam.
- És ez azt jelenti, hogy most jódarabig nem használhatunk tányért és evőeszközöket az evéshez?
- Pontosan. Döntsük már el, hogy mit akarunk.

Soha nem érti, hogy miért csinálnak a lányok akkora faxnit a házimunkából.