2012. január 22., vasárnap

megint sí

Megint eljöttünk síelni, ugyanarra a helyre, úgyhogy most egy másfélszer két méteres, kétágyas (emeletes) szobában állok, a telefonom agnus kilyukadt harisnyájában lóg egy fortocska típusú ablakban (a leukoplasztos rögzítést leszavazták), és fél lábamat kecsesen a negyed szobát elfoglaló székre téve az ugyanazon a széken honoló kecskelábú asztalkára helyezett számítógépen blogolok. Állva, mint az állatok.

Az úgy volt, hogy csalárd módon eladtak nekünk még odalent egy helyi internetezős sim-kártyát, azt viszont nem emltették, hogy ide fel sem a 3G nem ér fel, se megfelelő wi-fi hotspot sincsen. Úgyhogy vettem készpénzért egy heti internetet a boltban (wifis), amivel csak az a baj, hogy megfelelő mennyiségű wifi csak a mi ablakunkban van (vagy a hóborította gangon), a net csak a telefonomról működik, amivel tetheringgel tudom tovább osztani. A micro usb kábelem viszont rövid, úgyhogy egy ideig Agnus tartotta a gépet a légtér megfelelő pontján, majd alátámasztottuk.

Ja, meg hóban kirándulni is voltunk ma, de mivel zárás miatt felzavartak minket a gyalogos sífelvonótól, még pont elértük a Le Monde kocsma Happy Hourját (szeven mol minitz, mondta a báros az órájára pillantva), így hagytuk magunkat elsodortatni a sors kiszámíthatatlan árjával.

Ezzel lucia 19:25-kor szórakoztatta magát. 5 komment
Fõoldalra ajánlom!

Már 5 komment érkezett, hurray hurray

  1. PsycloneJack (Válasz erre):
    2012. 01. 22. 20:26

    Tudom, provinciális és ódivatú vagyok, de ha síelni mész, minek net.
    Tudom, nem mindenki kezeli a hegyeket olyan vallásos alázattal mint én; amikor rajta vagy, vele foglalkozz*, satöbbi, de akkor is.

    (Ide kívánkozott egy párhuzam, a hegyek és a nők, lehetne fokozni is, de kibírtam.)

  2. lucia (Válasz erre):
    2012. 01. 22. 21:44

    @PsycloneJack: sötétben nincs hegy, de én még nem alszom.

  3. rgranc (Válasz erre):
    2012. 01. 22. 22:01

    Hogy is van? Pics or did not happen!

  4. Client Eastwood (Válasz erre):
    2012. 01. 23. 18:06

    És akkor alul volt az árja vagy felül? :-P

  5. Zsuzska (Válasz erre):
    2012. 01. 25. 21:14

    A középsö részböl kimazsoláztam a számomra érthetö szavakat: bolt, hóborította, ablak, légtér... a többi kínai. Azért remélem, jól szórakozol!? :O)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.