Az agnus nagyon aranyos egyébként (most helyette is írom a blogját), amikor Annecy-ben vagy hol sétáltunk az esőben, lehajtott fejjel, akkor azt mondta, hogy mennyire örül, hogy már öreg. Mivel akkor mentek el mellettünk éppen fiatal lányok, értően rákérdeztem, hogy vajon azért-e, mert már nem nevet idétlen vihogással mindenen, akkor bólogatott, és hozzátette, hogy én már soha nem nevetek.

Aztán valamelyik este már feküdtünk az ágyban, az utcán hangosan kacagtak  kocsmából hazatérők, és akkor agnus azt mondta, hogy ha szeretnéd, akkor holnap én is így fogok veled vihogni hazatérőben a kocsmából, mire egyrészt meghatódtam, másrészt visszakérdeztem, hogy nem azt mondta-e, hogy ő már soha nem nevet. Agnus erre azt válaszolta, hogy én csak azt mondtam, lucia, hogy nem fogok úgy vihogni, mint egy tinilány, azt nem, hogy nem fogok úgy visítani, mint egy részeg picsa.

Egyébként meg még az út elején kijelentette, hogy őt már csak a meleg és/vagy foglalt fiúk érdeklik*, és a mai séta után az aranyos fiúval közölte velem, hogy ez tényleg kedves fiú, biztosan rá fog döbbenni hamarosan, hogy meleg.


* pechjére úgy alakul, vagy valami ilyesmi, nem pedig vamp.

Megint eljöttünk síelni, ugyanarra a helyre, úgyhogy most egy másfélszer két méteres, kétágyas (emeletes) szobában állok, a telefonom agnus kilyukadt harisnyájában lóg egy fortocska típusú ablakban (a leukoplasztos rögzítést leszavazták), és fél lábamat kecsesen a negyed szobát elfoglaló székre téve az ugyanazon a széken honoló kecskelábú asztalkára helyezett számítógépen blogolok. Állva, mint az állatok.

Az úgy volt, hogy csalárd módon eladtak nekünk még odalent egy helyi internetezős sim-kártyát, azt viszont nem emltették, hogy ide fel sem a 3G nem ér fel, se megfelelő wi-fi hotspot sincsen. Úgyhogy vettem készpénzért egy heti internetet a boltban (wifis), amivel csak az a baj, hogy megfelelő mennyiségű wifi csak a mi ablakunkban van (vagy a hóborította gangon), a net csak a telefonomról működik, amivel tetheringgel tudom tovább osztani. A micro usb kábelem viszont rövid, úgyhogy egy ideig Agnus tartotta a gépet a légtér megfelelő pontján, majd alátámasztottuk.

Ja, meg hóban kirándulni is voltunk ma, de mivel zárás miatt felzavartak minket a gyalogos sífelvonótól, még pont elértük a Le Monde kocsma Happy Hourját (szeven mol minitz, mondta a báros az órájára pillantva), így hagytuk magunkat elsodortatni a sors kiszámíthatatlan árjával.