2011. február 27., vasárnap

egy messzi-messzi fürdőszobában

Az úgy kezdődött, hogy karácsonyra ugye Vulkán Turul kapott egy Star Trekes transzportert (működik, zúg meg világít, meg minden!) meg egy Star Trekes parancsnoki hidat, bácsikkal, mert neki van a legtökéletesebb anyukája a világon (aki emellett szeret olyan játékokat venni, amikkel ő is játszhat). A tökéletességnek viszont ára van, és ezzel a diplomáciailag mellésikerült húzásommal generáltam némi konfliktust magam és az ismeretségi köröm Star Wars-hívő szegmense között (én ugyan mindkettőben hiszek, de ugye a langyosakat még az úr is kiköpi), akik felháborodtak a gyermek egysíkú kulturális nevelésén, minek következtében nevezett gyermeknek azóta SW-idézeteket tanítanak és SW-relikviákat hoznak.

Így került a fürdőszobába és így keveredett véletlenül a kacsa mellé a tusfürdő, aki Darth Vader, és így történt, hogy az egyik pillanatban a felszínen még béke volt, a következőben pedig elszabadultak az indulatok:



Maradjanak velünk, a következő részben a bácsik ügyesen kormányozzák az Enterprise-t.

Már 10 komment érkezett, hurray hurray

  1. debcsillu (Válasz erre):
    2011. 02. 27. 19:07

    Az indulatok elszabadulása csakis annak köszönhető hogy DV bácsi elszakította anyjától a kacsagyermeket, így felbomlott a fürdőszoba egyetemes világrendje.

  2. Lam (Válasz erre):
    2011. 02. 27. 19:29

    Nem, Ő AZ APJA!!!

  3. debcsillu (Válasz erre):
    2011. 02. 27. 20:19

    @Lam: :D

  4. lucia (Válasz erre):
    2011. 02. 27. 20:21

    @Lam: szerintem a mamára ütött.

  5. debcsillu (Válasz erre):
    2011. 02. 27. 22:03

    @lucia: szerencsére.

  6. dr.Morcz (Válasz erre):
    2011. 02. 27. 22:34

    Szerintem Lucia megkapta az eredetileg 9 részesre tervezett SW hiányzó epizódjainak kéziratát, és most itt próbál minket óvatosan felkészíteni a Sötét Oldal és az Ártatlan, Bájos Vízilények konfliktusára, ami a 7.rész fő mellékszála lesz.

  7. parapet (Válasz erre):
    2011. 02. 28. 0:24

    Igazából az anyuka kacsa Obi Van. DV pedig épp azt mondja neki: "Tanítványodként hagytalak el, de most én vagyok a mestered!" És megölte. :)

  8. misspony (Válasz erre):
    2011. 03. 05. 15:42

    Ne kezdjelek el keresni?

  9. gabus (Válasz erre):
    2011. 03. 17. 16:42

    remélem a cucc Darth száján keresztül ömlik a világba. Vagy leveszitek a sisakot, vagy hogy?

  10. lucia (Válasz erre):
    2011. 03. 17. 18:00

    @gabus: sokkal durvább, le lehet csavarni a felsőtestét.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.