A tudatos (irányított) álmodásban az a rossz, hogy nem lehet "leszokni" róla. Bár elképzelhető, hogy van akinek sikerül, nekem már azelőtt is nagyon élénk, színes-szagos álmaim voltak, és amóta megbízhatóan megy (olyan nyolc-tíz éve?), azóta a tudatalattim* minden alkalmat megragad, hogy gyönyörű, jungiánus képekben fejezze ki magát (egyébként egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jungiánus álomszimbolika bennünk gyökeredző, és nem egy mesterséges nyelv, csak akkoriban sokat olvastam róla, és a tudatalattim ebben szocializálódott). Ez egyrészt tök szórakoztató bír lenni, ha a tudatalattim jól érzi magát, másrészt viszont ha keservesebb időszakok vannak, akkor a tudatalattim ezt a csatornát használja, hogy folyamatosan nyafogjon nekem**, amire nem igazán tudok neki mást mondani, mint hogy oké, értem, szarul érzed magad, én viszont ki szeretném magam végre aludni, nyomjál inkább valami kellemes vágyteljesítő álmot (de persze juszt sem, hanem megint jön az oh no, oh no, we're all going to die).

A tudatos álmodásban a jó viszont az, hogy fel lehet használni a tudatalattit problémamegoldásra is, néha tök jó ötletei vannak, szokott működni. Ehhez elég annyi (alig napi pár perc gyakorlás után, úgy nyolc-tíz éven keresztül), hogy az ember elalvás előtt arra gondoljon, hogy mondjál már erre valamit. Néha viszont még a mai napig is képes meghökkenteni a tudatalattim, például tegnap, amikor egy komplex munkaügyi (kivételesen nem fordítós) dologban kértem a segítségét, mire azt álmodtam, hogy igen, démonokat kell megidéznem egy katalógusból (ez idáig oké, a mostani munkáimból vette a settinget a ta., irreleváns), akiket utána meg kell majd ölnöm, mindezt valami oknál fogva bordó bikiniben és térd fölé érő bordó lakkcsizmában, és miközben ástam a démonok későbbi sírhelyeit, éreztem, hogy fázni kezd a bokám, mire tök jelentőségteljes hangsúllyal arra gondoltam (a problémamegoldó álmaimnak megvan a jellegzetes, orákulumos hanghordozása), hogy hát igen, a lakkbőr nem éppen a hőszigetelő képességéről híres.

És nem, nem cipőügyi kérdésben kellene döntenem.


* A tudatalatti egyébként nem valami rejtélyes mumus, vagy ilyesmi, hanem az embernek egy olyan "ősi/primitív" vagy "gyermeki" vagy "agytörzsi" része, ami szavakban nem nagyon képes kifejezni magát, és nulla morális érzéke van, azt sem tudja, mi az (és pont ezért nem nevezhető erkölcstelennek), csak azt tudja, mitől érzi jól és mitől érzi rosszul magát. Elég nagy szerepet játszik a szexualitásban, a játszmákban és minden olyan dologban, ahol érzelmi motivációk is szerepelnek. A régi detektívregényekben meg a populáris pszichológiában valamiféle ellenállhatatlan irányító erőként jelenik meg, de ez bs, mert igaz ugyan, hogy az ember akkor érzi jól magát, ha a tudatalattijának is ki vannak elégítve az igényei, de amennyiben a tudatalatti "immorális" igényekkel lép fel (másoknak ártó szexuális devianciák, emberölés, stb.) simán át lehet (és érdemes) verni pótszerekkel (szerepjáték, stb), csak ehhez ismerni kell valamennyire. Nagy hülyeség elnyomni és ostorozni ehelyett a tudatalatti vágyakat, abból csak rossz származhat. Ha (metaforikusan) odaáll a tudatalattija az ember mögé, és kést tart a torkához, hogy kill kill, akkor a nem ismerése esetén vagy tényleg valami csúnyát tesz, vagy stresszben él tovább, míg az ismerése esetén tudja, hogy elég, ha megkínálja a tudatalattiját ilyenkor két szelet lúdláb-tortával, és akkor tök jó fejjé változik. Nagyon dióhéjban.

** Jellemző tudatalattinyavalygós álmom a közelmúltból: egy erdő közepén lévő tisztáson ülök az éjszaka közepén egy hintán, teliholdkor. A hinta meg-megnyikordul, és végiggondolom, hogy éjfél, erő közepe, telihold, baljós nyikorgás, akkor itt egy kísértetnek kell lennie, de mivel senki nincs a közelben (és elég sok detektívregényen edződtem), rádöbbenek, hogy akkor csak én lehet a kísértet, basszus, ne már, már megint halott vagyok (az mindig nagyon szomorú és unalmas). Ekkor megjelenik mellettem egy médium, ilyen klasszikus, táskás arcú, túlsminkelt, karikafülbevalós, mesterkélten vidám, középkorú nő, és azt mondja, hogy ne féljek, ő híres médium, és már sikerült kísérteteket konstruktív, stabil életmódra szoktatnia. Én közlöm vele, hogy ne csinálja, médiumok nem léteznek, azok mind csalók, a kísértetekkel nem lehet beszélgetni, ne pazaroljuk egymás idejét, mire elszontyolodva azt mondja, hogy ha ilyen vagyok, akkor nem tud velem mit kezdeni, és csak ülünk ott szomorúan, és bennem felmerül, hogy eljátszom, hogy "meggyógyított", csak hogy legalább neki jobb kedve legyen, de ekkor felébredek, és nem tudok visszaaludni. És karikás lesz a szemem.