2010. december 23., csütörtök

aki pediglen begyúrja a tésztát, annak az úr dobozt is külde hozzá (l. könyve, 12:22)

Mielőtt még elfelejtem, már a boltokban a Vadkanapó (Hogfather), ami tökéletes last minute ajándék olyanoknak, akik az ilyesmiket kedvelő szubkultúrába tartoznak. Brainoiz és lucia kedvenc Pratchettje.

Amúgy nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy az év leghosszabb éjszakáján bekövetkező telihold és teljes holdfogyatkozás (oké, ebből kettő nem koincidens) pont az Ikrekbe esett, innentől tényleg márcsak felfelé lehet, és egyébként tényleg (például már hosszabbodnak a nappalok). A ma reggelem azzal kezdődött, hogy felkeltett a csomagküldő szolgálat (a legkevésbé kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban), és repiajándékokat hozott (ami a második kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban, egyébként meg mindig vicces, tekintve, hogy a munkámra semmilyen hatással nincs értelemszerűen, továbbá személyesen nem is ismerem a legtöbb embert, akivel/akinek dolgozom, de tartsák meg jó szokásukat), többek között fémdobozos kekszeket, amiben a szépséges fémdoboz a lényeg.

Utána megint csengetett a csomagküldő, és akkora halom tiszteletpéldányt hozott, hogy alig bírtam becipelni (a harmadik kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban), illetve rápillantva a számlámra konstatáltam, hogy egy csomóan utaltak (a legkedvencebb dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban).

A nindzsákban viszont nem bízom, úgyhogy végül lementem, és megcsináltam a mézeskalácsot, ami nagy szívás, de szeretném, ha a gyerek egyszer majd úgy emlékezne a karácsonyokra, hogy mézeskalácsillat volt (ezzel győzködöm magam, miközben a körmöm alól kefélem ki a beszáradt tésztát), és most már úgysem fogok mást sütni, csak hatlapost, ami szintén szívás, de legalább szeretem. Képi dokumentáció:



Díszíteni meg most már tényleg díszítse a nindzsa.

Ezzel lucia 1:46-kor szórakoztatta magát. 20 komment
Kategóriák: ünneplős
Fõoldalra ajánlom!

Már 20 komment érkezett, hurray hurray

  1. Gazdatest (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 9:21
  2. Laura (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 9:28

    "Díszítse a nindzsa" - ebből mém lesz, úgy érzem... :D

  3. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 9:30

    @Gazdatest: :) na majd jövőre.

  4. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 9:33

    @Laura: remélem, épül köré egy kedves történet is a karácsonyi nindzsáról, aminek az eredetére már senki nem emlékszik :)

  5. amatőr (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 10:11

    Így hajnaltájt (!) még keresztben állnak a szemeim (és ziláltak a drótok a koponyámon belül), ezért a posztot olvasva - a mai első kávém kortyolgatása közben - elméláztam azon, hogy "ugyan mitől vad egy kanapé?". (meg csodálkoztam, mert a posztjaidban amúgy nem jellemző az elütés)
    Később rápillantottam a zárójeles angol címre is. :-)

  6. Igor (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 12:16

    Az Érdekes idők is új? Azt hogyhogy nem Te fordítottad?

  7. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 12:47

    Igor, felváltva fordítjuk őket a Csabával, egyet ő, egyet én (illetve én idén soron kívül egy régebbit is megcsináltam, az Egyenjogú rítusokat).

  8. Morcz (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 12:51

    Karácsonyi nindzsák márpedig vannak, csak nem könnyű meglátni őket: icanhascheezburger.files.wordpress.com/2009/12/funny-pictures-cat-is-a-christmas-ninja.jpg

  9. berni (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 13:09

    Én pont tegnap vettem meg az Agyaglábakat meg a Vadkanapót az öcsémnek és elégedetten szemléltem, hogy az utóbbit te fordítottad, az Egyenjogú rítusok is nagyon jó lett, remélem öcsém a Vadkanapót is hamar kiolvassa és kölcsönkapom :)

  10. Encsi (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 16:46

    Én is azon töprengtem kerek tíz másodpercet, hogy mi a tosz az a "kanapó". Aztán nekifutottam még egyszer... :)

  11. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 17:18

    amatőr, Encsi: fordítás közben rengetegszer írtam kanapét, a végén cserélgettem :)

  12. Zsit (Válasz erre):
    2010. 12. 23. 18:09

    Jaaaajjj, azok a dobozok! Különösen a szembenéző tetőn leledző ótó! Jajajajajajjjj!

  13. SyP (Válasz erre):
    2010. 12. 24. 15:21

    Boldog karácsonyt, Lucia! Vadkanapót próbáltam ma venni, a Libriben még nem hallottak róla :(

  14. jikka (Válasz erre):
    2010. 12. 26. 22:10

    az ajándékokat nem bízom a véletlenre, inkább megvettem magamnak mindkettőt (agyaglábak, vadkanapó) karácsonyra.

  15. mizseiszilvi (Válasz erre):
    2010. 12. 29. 0:54

    Nálunk Dexter volt a karácsnyfa alatt. :) Én vettem a páromnak, de egyet ő olvasott, egyet én, aztán cseréltünk. (csak 4 kötet van??)
    Thx Lucia! :)

  16. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 29. 9:13

    @mizseiszilvi: magyarul még csak négy van, de az ötödik is itt van nálam fordításra :)

  17. Shia-ko (Válasz erre):
    2010. 12. 29. 16:51

    Minden alkalommal szembesülök vele, hogy mennyire jó könyvet olvasni, valamint hogy kint mennyire nem tudom megoldani/eBook-ot mennyire egyszerű szerezni. :think:

  18. lucia (Válasz erre):
    2010. 12. 29. 17:56

    @Shia-ko: ha a "kint" angolszász külföldre vonatkozik, akkor nem értem, mert ott jó papírkönyvet is könnyebb szerezni, magyart viszont e-bookban sem :)

  19. mizseiszilvi (Válasz erre):
    2010. 12. 29. 19:26

    tudtaaaam!! :) (kell nekem)
    Bár anyu elől ezeket elrakjuk, mikor tudjuk, hogy jön, mert ő ki van akadva tőle. Mondjuk ő a HP-en is ki van akadva. :) Lukjanyenko Őrségeit már nem is mutattam meg neki.

  20. Shia-ko (Válasz erre):
    2010. 12. 29. 20:49

    Angolszász nyelvterületre gondolok, de a könyvek tárolása számomra fizikailag megoldhatatlan feladat, eBook viszont interneten keresztül bezserezhető magyar is. :)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.