Eddig nekem minden kérésem teljesült (így vagy úgy) valamilyen formában, amit a blogban leírtam, úgyhogy ha valakinek van kedve ezzel experimentálni, akkor a Boldog Újév alkalmából írja be (akár ál-álnéven, szerintem az mindegy), mit szeretne jövőre, és Meglátjuk, Mit Tehetünk.

Idénről igazából nem tudnék koherens összefoglalót csinálni, mert életem egyik legrosszabb éve volt, ugyanakkor minden arannyá változott, amihez nyúltam, illetve most december utolsó két hetében az is kiderült, egy olyan információáramlás következtében, amit csak az Univerzum magyarázkodásának tudok tekinteni, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy én szerettem volna, ha alakulnak, akkor most olyan helyen lennék, ahol mostanában nagyon rossz dolgok fognak történni. Ugyanakkor üzenném az Univerzumnak, hogy én szeretném elkövetni a saját hibáimat, és nem örülök, ha akaratom ellenére megment magamtól vagy ilyesmi (elképzelem, ahogy az Univerzum most azt írja a blogjába, hogy már nem tudom, mit csinálhatnék még, a  lelkemet is kiteszem, én csak neki akarok jót, de mi a hála? folyton csak panaszkodik rólam mindenféle idegeneknek az interneten. Elképzelhető, hogy el kellene mennünk az Univerzummal párterápiára, lehet, hogy csak kommunikációs problémáink vannak. Úgy érzem, sokat dobna például a viszonyunkon egy kis reflective listening).

Szóval szakma, gyerek, pénz, kreativitás és ismeretségek terén nagyon jól alakult minden, még téli gumim is van már, ugyanakkor aludni egyszerűen nem tudok még mindig (2010, amikor nem aludtam), és ha van éppen öt percem, akkor sylviaplathozok, szerencsére nincs nagyon. Meg a kraft is kiment belőlem valahogyan, különösebb beleélés nélkül csinálom a dolgokat, ami munkailag nagyon hasznos, a magánéletet viszont így nem igazán lehet, bár meghökkentő módon a visszajelzések szerint aránylag vonzó hozzáállás (az unottságával hódított, vagy mi).

Mindenesetre az Univerzum megszívta, mert az ilyen hozzáállással belőlem csak meglehetősen nagy mértékű dacot lehet kiváltani, úgyhogy jövőre igenis minden úgy lesz, ahogy én akarom, és a keretes szerkezet végett most az egyik legjobb Community-részből idéznék:

Q: Prop guns? What do you have in mind?
A: A little demonstration on the dangers of trying to educate me. They are about to get a real lesson on the fact that Jeff Winger never learns.

Itthon az a jó, hogy a hideg + a porhó azt csinálja, hogy a hold fényétől milliónyi apró kis csillagként ragyognak benne a jégkristályok, nagyon giccses. Nappal még giccsesebb, mert akkor ráadásul színesen csillognak.

A városban meg az a jó, hogy bár latyakos, de 50%-os leárazás van a Mangóban és a Promodban.

A tudatos (irányított) álmodásban az a rossz, hogy nem lehet "leszokni" róla. Bár elképzelhető, hogy van akinek sikerül, nekem már azelőtt is nagyon élénk, színes-szagos álmaim voltak, és amóta megbízhatóan megy (olyan nyolc-tíz éve?), azóta a tudatalattim* minden alkalmat megragad, hogy gyönyörű, jungiánus képekben fejezze ki magát (egyébként egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jungiánus álomszimbolika bennünk gyökeredző, és nem egy mesterséges nyelv, csak akkoriban sokat olvastam róla, és a tudatalattim ebben szocializálódott). Ez egyrészt tök szórakoztató bír lenni, ha a tudatalattim jól érzi magát, másrészt viszont ha keservesebb időszakok vannak, akkor a tudatalattim ezt a csatornát használja, hogy folyamatosan nyafogjon nekem**, amire nem igazán tudok neki mást mondani, mint hogy oké, értem, szarul érzed magad, én viszont ki szeretném magam végre aludni, nyomjál inkább valami kellemes vágyteljesítő álmot (de persze juszt sem, hanem megint jön az oh no, oh no, we're all going to die).

A tudatos álmodásban a jó viszont az, hogy fel lehet használni a tudatalattit problémamegoldásra is, néha tök jó ötletei vannak, szokott működni. Ehhez elég annyi (alig napi pár perc gyakorlás után, úgy nyolc-tíz éven keresztül), hogy az ember elalvás előtt arra gondoljon, hogy mondjál már erre valamit. Néha viszont még a mai napig is képes meghökkenteni a tudatalattim, például tegnap, amikor egy komplex munkaügyi (kivételesen nem fordítós) dologban kértem a segítségét, mire azt álmodtam, hogy igen, démonokat kell megidéznem egy katalógusból (ez idáig oké, a mostani munkáimból vette a settinget a ta., irreleváns), akiket utána meg kell majd ölnöm, mindezt valami oknál fogva bordó bikiniben és térd fölé érő bordó lakkcsizmában, és miközben ástam a démonok későbbi sírhelyeit, éreztem, hogy fázni kezd a bokám, mire tök jelentőségteljes hangsúllyal arra gondoltam (a problémamegoldó álmaimnak megvan a jellegzetes, orákulumos hanghordozása), hogy hát igen, a lakkbőr nem éppen a hőszigetelő képességéről híres.

És nem, nem cipőügyi kérdésben kellene döntenem.


* A tudatalatti egyébként nem valami rejtélyes mumus, vagy ilyesmi, hanem az embernek egy olyan "ősi/primitív" vagy "gyermeki" vagy "agytörzsi" része, ami szavakban nem nagyon képes kifejezni magát, és nulla morális érzéke van, azt sem tudja, mi az (és pont ezért nem nevezhető erkölcstelennek), csak azt tudja, mitől érzi jól és mitől érzi rosszul magát. Elég nagy szerepet játszik a szexualitásban, a játszmákban és minden olyan dologban, ahol érzelmi motivációk is szerepelnek. A régi detektívregényekben meg a populáris pszichológiában valamiféle ellenállhatatlan irányító erőként jelenik meg, de ez bs, mert igaz ugyan, hogy az ember akkor érzi jól magát, ha a tudatalattijának is ki vannak elégítve az igényei, de amennyiben a tudatalatti "immorális" igényekkel lép fel (másoknak ártó szexuális devianciák, emberölés, stb.) simán át lehet (és érdemes) verni pótszerekkel (szerepjáték, stb), csak ehhez ismerni kell valamennyire. Nagy hülyeség elnyomni és ostorozni ehelyett a tudatalatti vágyakat, abból csak rossz származhat. Ha (metaforikusan) odaáll a tudatalattija az ember mögé, és kést tart a torkához, hogy kill kill, akkor a nem ismerése esetén vagy tényleg valami csúnyát tesz, vagy stresszben él tovább, míg az ismerése esetén tudja, hogy elég, ha megkínálja a tudatalattiját ilyenkor két szelet lúdláb-tortával, és akkor tök jó fejjé változik. Nagyon dióhéjban.

** Jellemző tudatalattinyavalygós álmom a közelmúltból: egy erdő közepén lévő tisztáson ülök az éjszaka közepén egy hintán, teliholdkor. A hinta meg-megnyikordul, és végiggondolom, hogy éjfél, erő közepe, telihold, baljós nyikorgás, akkor itt egy kísértetnek kell lennie, de mivel senki nincs a közelben (és elég sok detektívregényen edződtem), rádöbbenek, hogy akkor csak én lehet a kísértet, basszus, ne már, már megint halott vagyok (az mindig nagyon szomorú és unalmas). Ekkor megjelenik mellettem egy médium, ilyen klasszikus, táskás arcú, túlsminkelt, karikafülbevalós, mesterkélten vidám, középkorú nő, és azt mondja, hogy ne féljek, ő híres médium, és már sikerült kísérteteket konstruktív, stabil életmódra szoktatnia. Én közlöm vele, hogy ne csinálja, médiumok nem léteznek, azok mind csalók, a kísértetekkel nem lehet beszélgetni, ne pazaroljuk egymás idejét, mire elszontyolodva azt mondja, hogy ha ilyen vagyok, akkor nem tud velem mit kezdeni, és csak ülünk ott szomorúan, és bennem felmerül, hogy eljátszom, hogy "meggyógyított", csak hogy legalább neki jobb kedve legyen, de ekkor felébredek, és nem tudok visszaaludni. És karikás lesz a szemem.

Na mielőtt kimennék a hóviharba megkeresni a telefonomat (remélhetőleg az autóban van, ha nem, akkor sikerült végleg elszakadnom a lelki felemelkedést biztosító elszigeteltségből visszahúzó társadalom materiális fertőjétől, és ettől nagyon szomorú leszek), azért teljesítem az ígéreteimet (mielőtt valaki rámküldi a behajtókat, akik posztolásra kényszerítenek). Szóval idei kedvenc ajándékom egy BWG-merchandise, ráadásul egyedi, de ha több tízezer lenne belőle, akkor is művészet lenne, mert BWG (nem is tudom, mióta nem kaptam kézzel készített ajándékot):

A második (& harmadik & negyedik) kedvenc ajándékomat, a fireflyos pólókat attól az embertől kaptam, aki engem a legjobban ismer és szeret, vagyis magamtól. Sajnos nem volt sem I'm a leaf on the windes, sem No power in the Verse can stop me-s, de on is nyomnak nekem az első pólósnál, ezek viszont nagyon rejtett utalásosok (oké, a jaynestownosat kivéve, az nem túl áttételes):



Közeli a feliratosokról:



Ez a kettő Washhoz kapcsolódik, a define interestingre gondolom mindenki emlékszik, a műanyag dinoszauruszokkal (elsőrandis póló) meg valamelyik részben játszik a pilótafülkében. És a dinoszauruszok világítanak a sötétben (barna alapon).

Kaptam még Bailey's-t is tőlem, de azt szerintem mindenki el tudja képzelni.

Tegnap este végül felnéztem a műfordítós listára, ahol az éjnek egy bizonyos szakában a szakmázás általában átcsap a mindennapjaink megtárgyalásába (gyermeknevelés, háztartás, démonok és szexuális pozitúrák), és onnantól kezdve vinnyogva röhögtem olyan két órán keresztül, mert a keménymaggal valahogy felmerült, hogy modern hímzettfalvédő-bizniszt kellene indítanunk a mai világ problémára és reményeire reagálva, amiből olyan gyöngyszemek születtek spontán, mint a tiszta udvar, nincs itt gáz, miránk a Sátán vigyáz, a nem is ember úgy az ember, ha elkapta a badiszneccser, meg a tiszta konyha, vetett ágy, a bakugán rendet hágy. Egy ideig megkíséreltünk visszatérni a köznapibb témákra, de ezt a feltörekvő zsenink nem hagyta, úgyhogy végül rímekben társalogtunk a karácsonyi ajándékok és egyebek beszerzéséről, mint hogy nem szállít a pólóbolt mert azt mondta, ezért költözöm én, babám, Mogadishu-alsóba (amire az a férfias, stilizált traktorral és tepertővel körbehímzett válasz érkezett, hogy te pólóbolt, nem kell maszlag, hozzál pólót, pofánbaszlak (elnézést, de a népi művészet már csak ilyen szókimondó)), illetve nem magyar a használt könyves, ettől lett a szemem könnyes.

Utána ma megkaptam az egyik karácsonyi ajándékomat azzal a tétellel összhangban, hogy nem adhatunk felebarátainknak értékesebb ajándékot a tudásnál. Konkrétan elvittek lőtérre lőni, és bár felhoztam a dolog ellen azt az érvet, hogy most papíron a felebaráti szeretet ünnepét üljük, amit egymás iránti jóindulatú gesztusokkal illik megtisztelni, nem pedig életellenes tevékenységre való okítással, megnyugtattak, hogy bármilyen illúziók is éltek bennem eddig a lőterekkel kapcsolatban, ott nem emberekre szoktak lövöldözni (a francba), majd elmondtak pár anekdotát olyan eseményekről, amikor mégis. Az okítás konkluziója az volt, hogy bár képes vagyok dolgokat eltalálni bizonyos távolságokról, azért a konfliktusaimat ezután is inkább megbeszélném inkább, mely álláspontomat nem tudtam logikusan, érvekkel alátámasztva megindokolni, leglábbis a vitapartnereim szerint (ez biztosan ilyen a férfiak a marsról, a nők a vénuszról dolog). Mindenestre kaptak kacsát meg összeütöttem csak úgy fél kézzel egy fehérpecsenye-sztroganoffot is, illetve pár világszínvonalú cappuccinót, és ezek után rám lett hagyva minden.

A többi ajándékról, mint a Coelho BWG-idézetes pohár és a nagyon belsővicces Firefly-pólók, majd egy másik posztban.

Én annyira ambivalens vagyok ezzel a karácsonnyal, hogy az nem igaz. Az idő meleg, de nyányós. A gyereknek nagyon szép ünnepet csináltam, örült mindennek, rengeteget nevettünk, és még lefekvéskor is azt motyogta, hogy holnap játszunk a mentőautóval és mesélünk sokat, de nekem nem mesélt senki. A router dél körül bemondta az unalmast, szerencsére én vagyok a lány, aki mindenre fel van készülve, úgyhogy előkaptam a két hónapja beszerzett mobilnetet és azzal gazdálkodom óránként tíz percet (de minek, ilyenkor nem történik semmi). Az egyedüllétre nincs jogom panaszkodni, annyian keresnek, de azért sokkal egyedülebb vagyok és sokkal régebben, mint amitől jól érezném magam. A kacsa nagyon finom lett, mert szerencsére amikor az erkélyen borongtam azon, hogy nem csoda, hogy ilyenkor lesznek a legtöbben öngyilkosok, arról eszembe jutott a sütő, és hogy kivegyem. Ez a karácsony egy sikertörténet, aminek nem tudok örülni.

Remélem, azért mindenki másnak szebb.

...feltűnt-e valakinek, hogy mióta felraktam a téli gumit, olvad, és egyre jobb idő van.

A gyerekkel már feldíszítettük a karácsonyfát, és mondtam neki, hogy karácsony van, ettől nagyon fellelkesült, és azóta fel-alá rohangál kezében az alien-királynővel, akit Fáninak hív, és azt kiabálja, hogy "játod, Fáni, kajácsonfa van!".

Lényeg, hogy mindenkinek legalább ilyen vicces karácsonyt kívánok.

Mielőtt még elfelejtem, már a boltokban a Vadkanapó (Hogfather), ami tökéletes last minute ajándék olyanoknak, akik az ilyesmiket kedvelő szubkultúrába tartoznak. Brainoiz és lucia kedvenc Pratchettje.

Amúgy nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy az év leghosszabb éjszakáján bekövetkező telihold és teljes holdfogyatkozás (oké, ebből kettő nem koincidens) pont az Ikrekbe esett, innentől tényleg márcsak felfelé lehet, és egyébként tényleg (például már hosszabbodnak a nappalok). A ma reggelem azzal kezdődött, hogy felkeltett a csomagküldő szolgálat (a legkevésbé kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban), és repiajándékokat hozott (ami a második kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban, egyébként meg mindig vicces, tekintve, hogy a munkámra semmilyen hatással nincs értelemszerűen, továbbá személyesen nem is ismerem a legtöbb embert, akivel/akinek dolgozom, de tartsák meg jó szokásukat), többek között fémdobozos kekszeket, amiben a szépséges fémdoboz a lényeg.

Utána megint csengetett a csomagküldő, és akkora halom tiszteletpéldányt hozott, hogy alig bírtam becipelni (a harmadik kedvenc dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban), illetve rápillantva a számlámra konstatáltam, hogy egy csomóan utaltak (a legkedvencebb dolgom a munkaadóimmal kapcsolatban).

A nindzsákban viszont nem bízom, úgyhogy végül lementem, és megcsináltam a mézeskalácsot, ami nagy szívás, de szeretném, ha a gyerek egyszer majd úgy emlékezne a karácsonyokra, hogy mézeskalácsillat volt (ezzel győzködöm magam, miközben a körmöm alól kefélem ki a beszáradt tésztát), és most már úgysem fogok mást sütni, csak hatlapost, ami szintén szívás, de legalább szeretem. Képi dokumentáció:



Díszíteni meg most már tényleg díszítse a nindzsa.

a nindzsa már megint itt mászkál a tetőmön, és amennyiben a kaparászó zajt az okozza, hogy a fél kezével kapaszkodni próbál, miközben a másik kezében tartott vezeték nélküli eszközön a blogomat olvassa, arra kérném, hogy hangtalanul, ezt megismétlem, mert elég fontos, hangtalanul lopakodjon be a házba, és utána szintén hangtalanul nyújtsa, szaggassa és süsse ki a konyhában rám várakozó mézeskalácstésztát, majd helyezze el ízlésesen az előkészített fémdobozokba, egy-egy negyed alma társaságában (ami nem ér hozzájuk közvetlenül, oldd meg).

A mosogatást az ünnepekre való tekintettel elengedem.

A könyvesboltban egyébként láttam, hogy megjelent az egyik nyári fordításom, a Beastly (nem, nem azért lett ez a címe, mert azt elfelejtettem lefordítani, hanem fogalmam sincs, miért), ami a Szépség és a Szörnyeteg modern feldolgozása. Azért merem ajánlani, mert ebben az évben olyan tizenöt ifjúságinak mondható regényt fordítottam, és ez azon kevesek egyike volt, ami nem arról szól, hogy tizenötévesek lesmárolnak minden fiút, hogy más fiúkat féltékennyé tegyenek, meg ilyenek (konzervatív kezdek lenni, na), hanem van története, meg tanulsága, de azért olvasmányos. Ráadásul most csináltak belőle filmet, úgyhogy menő is lesz. Csak úgy mondom.

(Igen, átutalták már a tiszteletdíjat, nem, nem kapok százalékot a reklámért).

Úgy tűnik, működik a blogom. Egyrészt sikerült végre feltetetnem a téli gumit, az a szerencse, hogy innen el csak lefelé lehet menni (oké, nem, de a civilizáció arra van), úgyhogy ügyesen leszánkóztam az első (mint útközben kiderült, harmadik) gumishoz, ahol a legnagyobb meglepetésemre tényleg cseréltek nekem kereket (oké, mondjuk ehhez kellett, hogy a rendszergazda ismerőse leesztergálja nekem azokat a műanyag vackokat hozzá, amit itthon egyszerűen nem lehet kapni, bár mindenki hallott már róla, úgyhogy gyanítom, idén slágerajándék lesz a kerékteher-mentesítő, azért fogyott el). Nem felvágásból, de hazajövet már simán beálltam farral tízcentis havon. Megváltozott az életem.

Viszont kerékcsere közben sajnos kénytelen voltam vásárolgatni, például bementem a játékboltba. És engem nem könnyű meglepni, elég sok mindent tapasztaltam már, de most komolyan megdöbbentem, amikor a kérdésemre, hogy van-e szánkótámla, azt mondták, hogy igen (ez is slágerajándék lehet, mert ez volt nagyjából a tizedik bolt, ahol megkérdeztem). Utána visszamentem az autóért, majd, ha már lendületben voltam, le a MOM-ba, mert tradicionálisan minden karácsony előtt kell egy olyan nap, amikor, noha már az összes ajándék megvan, hülyeségeket vásárolgatok össze-vissza (meg tejet, nem saját részre). Itt ért a második döbbenet, mert a MOM-ban van az egyetlen olyan Promod, ahol volt még egy utolsó darab a Narancssárga Sálból, féláron. Továbbá volt egy utolsó darab abból a zöld táskából, amit még ősszel néztem ki, és ami tökre menne a zöld átmeneti kabátomhoz, szintén féláron. Egy fekete alapon virágos meg csak gy becsusszant valahogy (mentségemre, ez is le volt árazva). A zsákmány, ami klikkre megnagyobbul:



Egy kicsit ugyan zavar a gondolat, hogy valószínűleg ezeket is behajítom majd a huszonötezer többi táskám közé, ugyanis mostanában csak a fekete nightmare before christmasos táskámat hordom, amit ingyen kaptam egy üzletben, mert rengeteg mindent összevásárolgattam ott az L.-lel (igen, az is egy olyan nap volt karácsony előtt). De majd igyekszem, és nem hajítom, mert jövőre minden más lesz, és én egy virágos táskákkal tíz centivel a föld felett suhanó lány leszek, nem pedig egy lenőtt frufrujú, karikás szemű lány, aki reggel hosszas gondolkodás után feketét vesz fel feketével (bár a fekete virágos táska illik ahhoz).

És voltam a Butlersben is, ahol majdnem vettem egy csomó dolgot, például gyűrött kerámiapoharat, csak közben rájöttem, hogy nem is vagyok talponálló-fan, meg állatos jégkockaformát, de csak pingvines volt, a plüss vaddisznótrófea meg elfogyott, úgyhogy végül csak ajándékba szereztem fémdobozos cukorkákat.

A könyvesboltról nem szeretnék beszélni.

A végén azért szerencsére eszembe jutott a tej is, ami mellé valahogy befészkelte magát a CSI első két évada erősen nyomott áron, de lényeg, hogy végül komolyabb károk elszenvedése nélkül hazaértem, és már kezelem magam.

Azért egy kicsit keserű kacajjal olvasom tegnap óta az olyan híreket, hogy hó bénítja Európát, mert engem nagyjából két hete hó bénít itt a peremvidéken, amit buddhista türelemmel viselek, egyrészt azért, mert igen, ennyire emelkedett lélek vagyok, másrészt azért, mert szerencsére a taxitársaságok működnek (bár volt olyan, aki egy 400 méteres sétára kért), illetve vannak ismerőseim, akik feljönnek ide, meg vannak ismerőseim, akik levisznek innen. És vissza is hoznak. Az ismerőseimet más szempontból is két csoportra lehet osztani (illetve tízre, akik értik a bináris számrendszert, és akik nem), vannak, akik engem értenek meg, mert amikor feljönnek ide, akkor meglepve tapasztalják, hogy itt tényleg folyton havazik (kezdem gyanítani, hogy a személyes varázsom idevonzott egy konstans, kisméretű hófelhőt a ház fölé), és tényleg tíz centi jeges hó áll az udvaron, amiben lóméretű varjak verekszenek; és vannak azok az ismerőseim, akiket én értettem meg, amikor a rendszergazda valamelyik este hajnali egykor levitt a városba (melynek központja olyan 10-12 percre van tőlem kocsival lámpástul, jegyezném meg), ahol olyan öt fokkal melegebb volt, hó pedig csak mutatóban.

A gyerek is kezd olyan lenni, mint az eszkimók, csak ő szerintem jelzőből tanult tőlem huszonhét-harmincat a hóra, és engem is biztosan befolyásolt a skandináv hangulat, amikor pont svédre iratkoztam be (ikeabútorok között élve egy hómező közepén igazából az lett volna furcsa, ha nem ezt teszem), de nem akarok erről többet beszélni.

A szerencse az, hogy az időjósokra hallgatva az összes karácsonyi ajándékot beszereztem már nagyjából olyan három óra leforgása alatt, amiből csak a játékbolt volt necces, mert ott egy kicsit elveszítettem a józan ítélőképességemet,és utána alig fértem be a csomagtartóba. Oké, a szánkó muszáj volt, tekintve az életmódunkat, a Star Trekes transzporter (működik! zúg meg minden! hol tart már a tudomány) és parancsnoki híd szintén muszáj volt, mert nem tarthatom tudatlanságban a gyereket, a távirányítós markolót imádni fogja, és én is játszhatok vele, kutyaházas persely muszáj, mert nekem is olyan volt, a xilofon fejleszti a zenei érzékét, a kinyitható ajtajú és csomagtartójú mentőautót nem hagyhattam ott, mert mostanában nem kapni kinyitható ajtajú és csomagtartójú játékautókat, a slinkyhez van egy csomó lépcsőnk, a kis, szőke lánybaba pont befér majd a mentőautóba, a waldorf jellegű, viszont arcos rongybaba pedig cuki, és nem foszthatom meg a gyereket a babázás élményétől, csak mert fiú, könyv pedig kell. A többit is biztosan meg tudom magyarázni, csak azokat már becsomagoltam és nem emlékszem rájuk (mostanában konstans csomagolok a szabad perceimben, mégsem fogynak).

A magyar gyorsétteremről annyit tudnék mondani, hogy pozitívum: reggel héttől hajnali háromig nyitva vannak, kedvesek a kiszolgálók és finom a sajtburger meg a chilli & cheese, kapni sört és van dohányzó szint külön pulttal, negatívum: a "rántott" dolgokat mártogatós rántással csinálják, és nem jófajtával, a krumplit olcsó, mellékízes olajban sütik (és az tuti nem igazi krumpli, hanem ilyen fagyasztott porhasáb jellegű), zavaróan nagy a belmagasság. és zöld fényűek a lámpák, ami biztosan megnyugtató, de senkinek nem áll jól.

Ma megvettem az egyik repülőjegyet, megvették nekem a másikat, beiratkoztam svédre, és akkor még csak januárnál tartunk, és erről az jutott eszembe, hogy nekem végül is mindig minden sikerül, amit akarok, és ami nem sikerül, arról utólag kiderül, hogy mennyire jól jártam a nem sikerüléssel (ezt most már komolyan kinyomtatom és kiteszem a falamra, pillanatnyilag a how fortunate you might feel / how fortunate you might be rész a releváns), ami után persze természetesen nem az a gondolat következett a fejemben, hogy legyek hálás a sorsnak (az Univerzumnak), hanem az, hogy ha már a kisujját nyújtja, akkor akár az egész karját is megpályázhatom, vesztenivalóm nincsen pillanatnyilag.

Úgyhogy amennyiben jövőre kárpótolni szeretne bármiért, akkor az eddig megbeszélteken felül szeretnék még egy vezeték nélküli botporszívót a lépcsőkhöz (soha nem értettem, amikor valaki arra nyafog, hogy a háztartási eszköz az gáz ajándék, én imádom a praktikusabb háztartási eszközöket, rengeteg időt és nyűgöt megtakarítanak az embernek), meg ha már itt tartunk, egy saját házat saját lépcsővel és vagy tölgyfa- vagy vörös/inox konyhabútorral, továbbá nagy kerttel, amiben van patak és málna és cseresznyefa, szederfa és paradicsom, meg kovácsoltvas hintaágy, fa gyerekvár és perzsaszőnyeg mozaikból, madárfürdővel.

És azonkívül szeretnék egy ilyen teáskészletet és sokat utazni, és nem csak munkából, hanem megnézni az Aral-tót és a kihalt szibériai városokat és a Socotra-szigetet, Izlandot, és eljutni Svédországba és Finnországba nyáron, Floridába vagy Kaliforniába vagy Nevadába (Las Vegas! sivatag! gleccsertó! kísérleti atomrobbantások!) télen, és mindezek mellett legfeljebb fél év alatt befejezni a könyvemet.

És van még egy csomó kütyü, amit szeretnék, meg hogy a Promod és a Mango támogasson reklámért cserébe, de a Culinarist sem utasítanám csípőből vissza, és hogy ismerkedjek meg érdekes emberekkel, akiket megölhetek akiket utána a legszívesebben megölnék akik kellemes emlékeket hagynak bennem.

Ja, és ha már merjünk nagyot kívánni, akkor egészséges hármasikreket az Életem Szerelmétől, akiket lehetőleg egy béranya hord ki, és akik természetesen mind fiúk, így a nevükön sem kellene sokat töprengenem, az elsőszülött neve predesztinálná őket arra, hogy Hananja, Misael és Azarja legyenek, akik tízszer különbek levének az ország minden tudósánál és varázslójánál.

Ja, és szeretnék egy narancssárga zseníliasálat is.

Ma reggel például alhattam volna, csak felkeltettek (ezt hívják exogén depressziónak), de végül is nem panaszkodhatok, mert a rendszergazda egyik ismerőse keltett, hogy átadja a négy távtartót, amit a rendszergazda másik ismerőse esztergált direkt nekem (háttértörténet: a téli gumikhoz kellenek ezek a kis műanyag izék, de csak olyan helyeken kapni őket, ahova kocsi nélkül nem jutok el, kocsival viszont hóban nem tudok kimenni, a kör bezárult. A rendszergazda persze el tudott volna jutni nagy gumishoz, de az ismerősei jobban szeretnek esztergálni, mint amennyi időt ő erre a projektre szánt), most már csak egy olyan ismerőst kellene találnia, aki áll a hátam mögött, miközben kereket cserélek, tartja a forralt boromat, és időnként megdicsér. Vagy olyan ismerőst, aki egyben forma 1-es szervizcsapat.

Utána viszont visszaájultam, majd a Lingerre ébredtem a Cranberriestől, de mire teljesen kinyitottam a szemem, elmúlt, és ezt még kétszer eljátszotta, mielőtt rájöttem, hogy csak a fejemben szól. Némi megnyugvást adott ugyan az, amikor kispekuláltam, hogy azért megy a fejemben, mert az átírt változata szerepel a két héttel ezelőtt látott Community s2e1-ben, viszont egész nap nem tudtam elzárni, és így estére borzasztó idegesítő már többezredszer azt hallani, hogy do you have to, do you have to, do you have to let it linger hisztis ír nők sikoltozó modorában előadva.

Először is, köszönöm szépen, aki még aznap rámkeresett azzal, hogy "hot teens nesztelencsiga". Ez tényleg gavallér gesztus volt.

És most meg az a. hívta fel arra a figyelmemet, hogy azért vannak keresőkfejezéseim is, és szerintem ez így együtt olyan, mint egy modern, de szívhez szóló vers.

markolólapát kettészakadt egy ember,
csernobili szörnyek mutánsok.
keanu reeves és a depresszió -
harisnya ciki fiúnak.

Mindenkinek, aki szereti.

A munka egyébként nagyon beindult mostanában, már azt se tudom, hány helynek dolgozom, és az egyik olyan, hogy konkrétan gondolkoznom kell, és utána megmondanom a tutit (ideális bölcsész lennék, ha hajlandó lennék felvállalni). És nem, nem csak kiszámlázom a tanácsadást, hanem tényleg muszáj gondolkoznom, azt viszont nem tudom csak úgy magam elé meredve csinálni, muszáj közben a kezemmel is dolgoznom, ennek köszönhető, hogy mostanában online játékokkal játszom időnként, a facebookon például kiderült, hogy az összes csillámpóni közül a dark csillámpóni vagyok, brainoizzel együtt (a facebook tud valamit).

Másrészt meg az is bebizonyosodott, hogy a linux tényleg jobb a windowsnál, például a minesweeper linuxos változatában (mines) ha rányomok egy bombára, akkor nem egyszerűen egy szomorú szmájli jelenik meg, hanem egy végtelenül elkeseredett szmájli, akinek patakzik a szeméből a könny, és ettől feltámad bennem a késztetés, hogy megöleljem, igazán szeressem, és megmutassam neki a Szép Dolgokat az Életben (mondta a lány, aki lefújná paprikasprével bármelyik nyugdíjast a buszon, de végigbőgte a House s7e2 és s7e3 végét, mert olyan megható volt).

(A mr.a meg még egy felrobbantott univerzumot se kívánt karácsonyra, és a világot sem gyűlölte mostanában, kezdek aggódni, hogy végleg kiégett).

Az expszichológusom (nem, nem járunk, vagy ilyesmi) megdicsért, hogy milyen jól nézek ki, mire mondtam, hogy igen, az a rossz, hogy én vagy boldog vagyok, vagy jól nézek ki, amiben az a klassz, hogy vagy boldog vagyok, vagy jól nézek ki, ha más nincs is, mire megdicsért azért is, hogy mindenben észreveszem a jót.

És ezért nem fogja elhinni nekem soha, hogy depressziós vagyok, mert mindig olyan kedves dolgokat mond, hogy rögtön jókedvem lesz tőle, pedig most direkt előre gyúrtam a klasszikus tünetekkel.

A rendszergazda ma felhívott, hogy megtalálta nekem a tökéletes pasit, és a leírása szerint tényleg (meg futólag találkoztam is már az illetővel, és nem keltett ellenszenves benyomást), csak annyi a gond, hogy az illető nem tudja, hogy minket az ég is egymásnak teremtett, úgyhogy el kellene csábítanom valahogy. Mivel ilyet még soha nem csináltam direktben, a rendszergazda tanácsokkal is ellátott, mint a női trükkök nagyobb ismerője kettőnk közül, de azt hiszem, kénytelen leszek az eddig jól bevált stratégiámra hagyatkozni, miszerint ha valaki tetszik, akkor lehetőleg nem nézek rá, és nem beszélek a jelenlétében, vagy ha igen, akkor is csak közhelyeket és hülyeségeket dadogok.

Resistance is futile.

Az elmúlt héten akárkinek megemlítettem, akkor ha az illető szintén látta, akkor rögtön mondta a dónde está la bibliotekát, úgyhogy ezt muszáj belinkelnem. Ugyanakkor az én egyik kedvencem az, amikor Abed Halloweenre Batmannek öltözik (I must be out there in the night, staying vigilant), vagy amikor Abedet rábeszélik, hogy menjen oda a lányhoz, és legyen csak önmaga (What was that? - A different version of me...I think it was a vampire). Nem véletlenül állapítottuk meg a kocsmában, hogy minden lány Abedbe szerelmes (minden ellentétes előfeltétel ellenére).

Ja, és a hardcore rajongóknak napi dúdolnivaló: Gettin' Rid of Britta (no worries, bro).

(És azt nem tudom, észrevette-e valaki, hogy ugye volt a második évadban az az easter egges rész, amikor Abed a háttérben levezet egy szülést, de az első évad hatodik részében is  megkérik pl., hogy ebben egy kicsit maradjon a háttérben, és ott is van egy olyan mondat, hogy Troy elnéz az amerikaifoci-pálya felett, majd megkérdezi, hogy Isn't that Abed with a pregnant woman?)

...hogy az életben is megtörténik a Cápa c. klasszikus? Cápatámadás a népszerű fürdőzőhelyen, gyorsan elkapnak egy akármilyen cápát alibiül, és anyagi okokból időnek előtte újra megnyitják a strandot (bár Suematra tegnapelőtt említette, hogy ő olyan feltételezést is hallott, miszerint ez egy MOSZAD által beidomított speciális arabellenes cápa volt, és erről először azt hittem, hogy vicc (mármint hogy valaki feltételez ilyesmit), de tényleg).

Remélem, a következő "éld át a klasszikusokat" projekt nem a Madarak lesz, azok közelebb is vannak.

Ezt a mémet több embertől is megkaptam, és szívesen be is linkelném mindet, úgyhogy aki szeretné, az legyen szíves jelezze kommentben vagy levélben.

Adnám tovább a megbeszélésünk értelmében Alie-nek, Anngelnek, brainoiznek, mr.a-nak Sárának, Suematrának, Sulemiának, és még ha valaki szól, hogy szeretné, annak is.

Szóval gondolkoztam azon, hogy mit kérjek karácsonyra (természetesen az alapdolgokon kívül, miszerint a gyerek legyen egészséges, fejlődjön az elvárható ütemben és maradjon ugyanilyen cuki és jó fej, illetve a szememnek ne essen baja, de ezekről már régen szerződésem van az illetékesekkel), és hogy hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy mindketten értsük, és a blogba is be lehessen tenni, de azt hiszem, megvan.

1. Kedves, drága Univerzum, te utolsó ribanc, mivel pillanatnyilag fogalmam sincs, hogy mit kívánhatnék, aminek tényleg örülnék, azt kívánom, hogy lepj meg idén vagy jövőre, az alábbi feltételek szerint:

(a) Örüljek a meglepetésnek. Ezt fontosnak találom tisztázni, és azt is, hogy akkor is örüljek, amikor megkapom, és egy héttel később is, és egy hónappal később is, és nyolcvan éves koromban is, továbbá az összes köztes időben is tartsam örömre méltónak a dolgot. Ha nyolcvan éves koromban az orrom alá dörgölöd, hogy lám-lám, mégsem volt ez annyira jó dolog, az nem fog engem szerintem annyira bántani.

(b) Tényleg legyen meglepetés, tehát olyasmi, amin csodálkozom (örömtelien, ismételném meg még egyszer), nem pedig olyasmi, amin mondjuk évek/hónapok óta dolgozom, hogy sikerüljön.

(c) Ne az legyen az örömöm tárgya, hogy végre sikerül a gyakorlatban is használnom a The Proper Care And Feeding Of Zombies c. könyvet, amit mr.a-tól kaptam.

(d) Ne azért örüljek, mert visszafordíthatatlan agykárosodás ér, amitől mindent idült vigyorral szemlélek életem hátralévő részében, miközben a szám sarkából vokonyka nyálpatak csordogál.

(e) És általánosságban is, az életem semmilyen területére (munka, gyerek, pénzügyek, barátok, satöbbi) ne legyen semmilyen negatív ráhatással a dolog.

(f) A meglepetés segítsen megoldani az alvásproblémámat (bár az alvással igazából nincs problémám, azzal van, hogy nem tudok, és így ugyan sokkal több minden belefér egy napba, viszont nem áll jól a karikás szem).

2. Szeretnék nem nosztalgikus fejcsóválással tekinteni vissza erre az évre, arra gondolva, hogy milyen rossznak hittem, pedig életem egyik legszebb szakasza volt, hanem borzongva, mert derüljön ki, hogy ez tényleg életem egyik legrosszabb éve volt, főleg az utána következőkhöz képest.

3. Világbéke: Südve Sárájának gyors fejlődést és a dolgok jobbra fordulását, a fordítólistásoknak legalább egy sokkal jobb évet, Isoldénak kertesházat/álommunkával, az L.-nek és nekem azt, hogy ne legyen igazunk, és bizonyuljunk mindketten túl paranoiásnak és pesszimistának, satöbbi, satöbbi.

(Amúgy könnyen kéregetek nem tárgyi dolgokat, mert a gyerek ajándékai már megvannak, az éjjellátót már megkaptam, a sötétnarancs-színes kötött pulcsit és a kis fekete ruhát már megvettem, a bögrét is, a Kindle-t pedig megrendeltem).

Tegnap ismét összeült az okkult hímzőegylet (medúzatalálkozó volt), és megbeszéltük az élet fontos dolgait. Nekem például alkalmam nyílt kikérdezni Isoldét a táncterápiáról, és hogy mire jó, és elmagyarázta, hogy it helps to connect to other people (magyarul mondta, de egyrészt nem emlékszem, hogyan fogalmazott, másrészt vannak fogalmak, amiket rögtön angolra fordítok a fejemben). Valahogy eljutottunk odáig, hogy Suematrával megbeszéltük, hogy el kellene menni egy ilyenre (a végszó asszem a "nem funkcionális párkapcsolatok" volt), meg azt is, hogy majd odaadom neki (Suematrának) a gyöngyeimet meg a kisütős gyurmámat, mert ő legalább játszani is fog velük. Isoldénak pedig felajánlottam a pár száz pszichológiás és biológiás könyvet, amiket hirtelen megtaláltam egy régebbi lemezen, köztük például a DSM IV-gyel, de Isolde azt mondta, ez a mennyiség már frusztrálná, és különben is kijön nemsokára a DSM V. Amikor megkérdeztem, hogy és szerinte fognak-e pszichiáterbandák sorban állni a kiadás előestéjén éjfélkor a könyvesboltok előtt, azt mondta, hogy azt nem tudja, de (spoiler) a nárcisztikus személyiségzavarosok biztosan, mert az a DSM V-ben már nem lesz benne (onnantól normális dolog lesz nárcisznak lenni) (spoiler vége).

Meg beszéltünk a Community c. sitcomról, amit a human reklámozik mindenhol nagyon, és Isolde ezért megnézte, meg én is megnéztem, és miután az első három résznél közöltem az L.-lel, hogy ez azért annyira nem jó, majd a tizenhatodik résznél (kábé másnap) tájékoztattam, hogy nem olyan nagyon jó, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, az L. is megnézte, és innentől repkedtek a referenciák, úgyhogy szerintem sikerült másokat is megfertőzni, de legalább nem fog hirtelen közénk állni a többiekkel egy áthághatatlan kulturális szakadék (na jó, aszfaltrepedés).

Az L. időközben kicsapta az új iPadját nyomogatni az asztalra, az a. pedig egy csomó könyvet, hogy vigyük, az pedig már eleve megbeszélés tárgyát képezte, hogy a két átadó/kölcsönvihető szobabicikliből és ugyanennyi leg magicből melyik hova kerüljön és hogyan, és innentől kezdve egyenesen következett a kollektív tudattalanunkból feltámadó gondolat, hogy ha már amúgy is egymás ruháit hordjuk (legalábbis a női szekció), egymás sminkjét használjuk (ld. mint fent, a többiről nem akarok tudni), és folyamatos fluktuácóban vannak közöttünk könyvek, mobiltelefonok, lemezek, vázák, gyerekruhák, DM-kuponok, elektronikus és sporteszközök, és egymást kommentelgetjük a facebookon, akkor az lenne a legegyszerűbb, hogyha mind összeköltöznénk egy kommunába.

Érdekes módon ez az ötlet mindenkinél elfogadásra talált, úgyhogy már csak a részleteket kell kidolgozni, (asszem) az L. pl. azt mondta, hogy ő nagyjából úgy képzeli a közös időnket, hogy egy nappaliban mindenki nyomogatja a webkettes eszközét, majd valamelyikünk hirtelen felugrik, és zokogva kiszalad. Tekintve, hogy pár perccel azelőtt, hogy ezt mondta, alie veszettül keresett egy tumblis képet a netbookján, az a. a telefonját nyomogatta, Suematra pedig nekem mutogatott facebookos videókat az L. iPadján, azt hiszem, ebben a jövőképben van némi realitás, persze csak éppen amikor nem az (eddig) három gyerekünket és két macskánkat neveljük közösen. Én rögtön mondtam, hogy én akarok lenni a narrátor, aki megírja, hogy ki mit mond és mit csinál és hogyan, és akkor a Beavatottak rögtön rávágták, hogy oké, legyek én Abed.

Utána jött egy olyan rész, amikor brainoizzel Star Trekeztünk, aztán megint vissza lett térve arra, hogy ha mondjuk agnus be akarna pasizni, akkor befogadjuk-e az illetőt a kommunába, vagy nem (főleg, ha nyelvész), és akkor Isolde felém fordult, és azt mondta, hogy ezt nekem kell majd megírnom blogban, mire tájékoztattam, hogy már pont fogalmazgattam magamban a posztot, ő meg rávágta, hogy igen, kihallotta, úgyhogy elismerő hangon közöltem vele, hogy tényleg állat lehet az a táncterápia.

A végén meg négyen is megvártuk Suematrával a pasiját, pedig még nem is élünk együtt.

Tegnap éjjel rákapcsolt itt az olvadás, ami azzal jár, hogy hatalmas adag havak zuhannak le a tetőről olyan hangot adva, mintha mászkálna felettem valaki (rengeteg tető van felettem, ugyanakkor nem tudom, mi céllal mászna fel rá bárki, de mindig vannak elmebetegek), és ilyenkor felébredek még abból a hat órányi alvásból is, úgyhogy miközben használati utasításokat fordítottam, azon gondolkoztam, mi legyen a "mit kérek karácsonyra" posztban.

Mire ötödször írtam le, hogy "a lejátszás átmeneti szüneteltetéséhez nyomja meg az [ikon] gombot", addigra kikristályosodott bennem, hogy például tökre örülnék valószínűleg, ha kapnék egy saját ukrán bérgyilkost, egy latin szeretőt és egy mindenen átmenő terepjárót. Azután továbbgondolva (ugye mostanra már mindannyian tisztában vagyunk az Univerzum perverz humorérzékével) arra is rájöttem, hogy ehhez azért elég sok alpontban kellene kikötéseket szerkeszteni, igen fontos például, hogy még véletlenül se egy mindenen átmenő szeretőt, ukrán terepjárót és latin bérgyilkost kapjak (bár Johnny Deppet a Volt egyszer egy Mexikóból azért nem rúgnám ki a családból, de alapvetően nem bízom a mediterrán szakemberekben).

Meg az is fontos, hogy az Univerzum ne kezdjen bele abba az idiótaságába, hogy "én megadtam neked a lehetőséget, csak a kezedet kellene kinyújtanod". Pontosan tudom, mi mindenért kellene csak a kezemet kinyújtanom, de nem érdekel, nem szeretem az olyan giccsesen megható karácsonyi történeteket, hogy talán a hó tette, talán a távolból felhangzó csengőszó, de amikor lucia aznap ránézett Jevgenyijre, hirtelen meglátta a férfi szemében égő lelketlenséget és gyakorlatiasságot, amit már évek óta keresett, és az is eszébe jutott, ahogy Jevgenyij előző nap mintegy mellékesen megkérdezte, hogy hívják azt a zöldségest, aki rosszul adott neki vissza. Lehetséges volna, hogy végig karnyújtásnyira volt tőle, amire annyira vágyott? Szóval nem, ha én karácsonyi ajándékot kérek az univerzumtól, akkor az univerzum lesz szíves piros masnival átkötve prezentálni azt mondjuk az udvaron (és időben értesíteni engem, mielőtt a latin szerető megfagyna, vagy a hideg és a magány miatt megmagyarázhatatlan vonzódás támadna közte és az ukrán bérgyilkos között).

Azt ugye említenem sem kell, hogy mennyire fontos számomra a hűség, a lojalitás és az elkötelezettség, legyen szó akár bérgyilkosokról, akár szeretőkről, akár terepjárókról. De a magasság is fontos, mert a lépcső feletti pókhálókat például soha nem vagyok képes elérni a porszívóval, nem beszélve a konyhaszekrény tetején lévő lekvárokról, illetve az is nagyon jól jönne, ha akár az ukrán bérgyilkos, akár a latin szerető szívesen sétáltatná a gyereket, amíg én dolgozom, és keresne vele cicákat megfelelő arckifejezésekkel körítve (az érzelemgazdag, reflektív verbális és nonverbális reakciók igen fontosak a gyerek énképének és önbecsülésének kialakulásában, ami komoly hatással lehet a későbbi intelligenciájának, konfliktuskezelési képességeinek és erőszakosságának mértékére), meg szívesen utánanézne nekem háttérinfóknak a munkáimmal kapcsolatban (különös tekintettel a növények és a madarak nevének fordítására, azokra mindig rengeteg idő elmegy), továbbá szívesen mosogatna.

És akkor természetesen biztosan van egy csomó dolog, ami nem jutott eszembe, és az Univerzum hátba tudna vele szúrni, úgyhogy lehet, hogy inkább csak valami jobbfajta csokit kérek. Stay tuned.

Eljött a tél, ráadásul rögtön ónos-havas mindennel, ami egyrészt azt jelenti, hogy napok óta nem tudok kiállni az udvarból (igen, megint nem tettem fel a téli gumit, jobban mondva a téli kerekeket időben, mert eddig nem tudtunk egyeztetni a rendszergazdával időpontot, gumishoz meg azért nem mentem el, mert szeretünk játszani az elektronikus kerékcsavar-tekerővel), másrészt viszont így legalább eszembe jutott előkeresni a jégoldót, amit egész nyáron kerülgettem, hátha kelleni fog. Nem találtam meg. A boltban okosan nem felejtettem el új jégoldót venni. Hazaérve kigondoltam, hogy hol lenne a legpraktikusabb helyen, ahol kéznél van, de nincs útban, és megtalálom (nem, nem a befagyott zárú csomagtartóban, ez gyakorlatban már bebizonyosodott). Odatettem. Volna. Ha odafér, de nem fért oda, mert ott volt a tavalyi jégoldó.

Vannak helyzetek, amiben érdemesebb lenne idejében végrehajtanom a "mit tennék a saját helyemben" gondolatkísérletet.

Most, hogy így vége a szezonnak, azt hiszem, ideje revansot vennem rovancsot vonnom.

Az orchideák: ez egy sikertörténet. Csak csoffadt, leárazott orchideákat veszek, amiket senki más nem vinne haza, és kényszerből, mert ha tudom, hogy elkapták a pillantásomat, és felébredt bennük a remény, akkor már disznóság lenne őket otthagyni (bizonyos sajtokkal kapcsolatban is így érzek, nem diszkriminálok élő és élettelen között). Jelenleg az orcideáim száma hét darab, halálesetek száma nulla, évente olyan háromszor virágzanak, a legmerészebb négy ágon, a legkevésbé merész kettőn, pillanatnyilag mind vagy virul, vagy a bimbóit bontogatja, annak ellenére, hogy kéthetente locsolom csak őket, ha éppen eszembe jut. Szeretnek itt, na.

A citromok: van egy permanensen félhalottnak tűnő citromfám, aminek a harmadik gazdája vagyok, és pontosan úgy néz ki, mint öt éve, amikor először találkoztunk: a legtöbb ága kopasz, a felsőkön van néhány zöld levél. Ezt az állapotát folyamatosan tartja. Továbbá van egy növekményem, ami még citrommag korában a mosogató szűrőjében csírázott ki két nap alatt, úgyhogy nem volt szívem kidobni, pillanatnyilag nyolc tökéletes levéllel büszkélkedhet.

A nemiske féle pálma pontosan úgy néz ki, mint amikor idekerült.

A paradicsomok: nem tudom a nevét, de ilyen körte alakú, sárga paradicsomokat ültettem öt cserépbe (fontosnak tartom a prímszámokat a növények esetében is) még tavasszal, folyamatosan teremtek az erkélyen, az utolsó három darab tegnapra érett be, konkrétan hóban, pedig már szeptemberben meg akartam tőlük szabadulni kíméletesen.

Az eper: hét darab egy virágládában, teremtek rendesen egész nyáron, most az előszobában telelnek. A gyerek szüretelte, sokáig az volt az első reggeli program, hogy kimentünk az erkélyre, ő kiválasztotta az éretteket, és elfogyasztotta.

A fűszernövények: mindenkit óva intenék attól, hogy nevet adjon a fűszernövényeinek, tippem szerint legalábbis ezen múlt az, hogy bár volt egy hatalmas bokor bazsalikomom, rozmaringom és oregánóm, ezek békén kifejlődtek, elvirágoztak és (mostanában) elpusztultak anélkül, hogy képes lettem volna levágni belőlük bármennyit. A gyöngyhagyma két turnusban is hozott hagymákat, annak a szárát lemetszettem snidlingnek, illetve a mentát is bántalmaztam, de ez nem csoda, a mojito lehetősége kihozza az állatot a legbékésebb lélekből is.

A muskátli későn jelezte, hogy ő muskátli (lila színű, meg minden, a virágáruldában csak csoffadt lógónövénynek tűnt), aminek és utálom a szagát meg a koncepcióját. Az eutanázia jegyében augusztus óta nem locsolom, a muskátli pillanatnyilag is virágzik az erkélyen, a töve körül diszkrét hóval. Mennyi érdektelenséget kell ahhoz tanúsítani, hogy egy muskátli szép csendben belehaljon a bánatba?

A borsó meghalt olyan tíz centisen, nem bírta a kiképzést.

Jövőre velük ugyanitt.

Na ezért nincs nekem esélyem sem, hogy vicces postot írjak keresőszavakból:

Igazából nem tudom, hogy bóknak vegyem, hogy aki keresőmotorból jutott ide, az leginkább direkt engem akart, vagy kritikának, hogy öt év alatt nem sikerült egy népszerű keresőkifejezést sem becsempésznem a blogomba (hot teens!).

A mr.a.-t (nem járunk, vagy ilyesmi) mindenképpen ajánlanám salesszemélynek (lehet, hogy az is?), mert nagyjából három szóval elintézte, hogy mit kapjak magamtól karácsonyra, noha eredetileg nem azt akartam.

Pedig egyáltalán nem úgy tűnt, mintha bármi szándéka lenne, amikor pár hete átjött, és már-már unottan a kezembe nyomta az új Kindle-jét, hogy tessék, játszhatsz vele. Semmi olyat nem mondott, nézd, milyen szép, és mennyire kézre állnak a gombjai, és milyen szép, és nem is volt olyan drága, és tök szép. Azt, hogy milyen szép (nagyon) én mondogattam a következő nagyjából egy órában, hol neki, hol az időközben véletlenszerűen szintén megjelent Tarhonyakártevőnek (vele sem járunk, vagy ilyesmi), hogy ne tűnjön annyira szóismétlésnek. Mert tényleg nagyon szép (a képe), és ezt az egyetlen mentséget tudom felhozni én, aki többek között azért vettem tavasszal netbookot, hogy azon esetleg útközben olvasni is tudjak, ha muszáj. Vagyis van egy másik mentségem is, de azt majd a végén.

Mr.a ezek után még mindig nem tanúsított semmilyen rábeszélő jellegű magatartást, hanem taktikusan, mintegy jelzésértékűen Amerikába távozott több napra, mint amennyi alatt az amazon.com kiszállít belföldön. Én viszont nem mindig veszem az univerzum jeleit, úgyhogy addig harcoltam a kísértés ellen, amíg olyan 20 órával az a. hazaindulása előtt be nem következett a bögrés ügy*. Arról meg fogalmam sem volt, hogy nonbrit európaiként másodrendű világpolgár vagyok, bár valamit eddig is sejtettem, de ez az Amazon-policy azért kábé olyan, mintha csak a busz felső részébe ülhetnék, csak nem olyan jó a kilátás. Mondjuk ilyenkor az ember ugye alázatot gyakorol, és örül annak, hogy nem például Közép-Afrikába született, ahol nincs 3G lefedettség**.

Viszont akkor is felháborító, hogy az Amazon Európába már csak karácsony után hajlandó Kindle-t szállítani (a névnapomra tippelte a beérkezését), még szerencse, hogy a gyerekem az anyukájától távirányíthatós markológépet és versenyautópályát kap a mitrászos ünnepre, így nem lesz zokogás a természet újjáéledését jelképező műfenyő alatt (hanem tippem szerint hamar lefektetem, hogy nyugodtan játszhassak), de akkor is. Mindenesetre addig is gondolatkísérleteket folytatok, amibe tettestársként és tesztmérnökként az a.-t is belevonom, ma például kikísérletezte nekem, hogy a meglévő pdf-eim konvertálására (van egy halom szakkönyvem ilyen formátumban) melyik a legjobb módszer (a Kindle saját konvertere nem túl jó, az A4-es pdf-ek olvashatatlanul lekicsinyülnek, viszont az a. természetesen talált megoldást). Amikor írtam neki, hogy de ne vacakoljon ezzel, azt felelte ellentmondást nem tűrő betűtípussal, hogy IT'S FOR SCIENCE.

És ugye tényleg meglepően nagyon szép a Kindle olvasófelülete, nem bulshitting a reklámszöveg, és nagyon kézre állnak a gombjai, de azért ugye a végső érv az itt van.


* Naponta több liter teát elfogyasztok, kábé sheldoni kritériumokkal elkészítve, csak abban a bögrében, olyan és annyi cukorral, 90°C-os vízből, satöbbi, satöbbi. A szóban forgó bögre egy pontosan megfelelő méretű, nagyon szép festett agyagbögre, bár igazából eredetileg vörösben szerettem volna olyat, és ez barna, virágjellegű motívumokkal, csak sürgős volt, azért nem vártam ki a vöröset. Viszont időközben nagyon megszerettem a meglévő barnát, kimondottan illett mindenhova, jó volt ránézni, ennek ellenére az adott teaüzlet-lánc boltjaiban mindig megnéztem, nincs-e vörösben is. A szóbanforgó hét keddjén megláttam vörösben, és sokáig álltam előtte vívódva, majd lebeszéltem magam róla, mondván, hogy nincs szükségem két szent teásbögrére, és ez hiába szebb, akkor is már a másikat szeretem jobban, és ne konzumáljunk már ész nélkül, satöbbi, és egy nagy sóhajjal elsétáltam, igen büszkén magamra, amiért ilyen érett, felnőtt, zenesen megvilágosodott lélek vagyok, aki felismeri az Univerzum csábítását a léhaságra és a dolgok elértéktelenítésére, és képes ellenállni neki.

Szerdán eltört a barna bögre. Megragaszthatatlanul. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy mégiscsak hülye vagyok a jelekhez, és az Univerzum az összes nirvánájával együtt talán mégis azt szeretné, ha nem képzelném magam Bódhiszattvának, hanem megvenném a négy számítógépem mellé a Kindlét is.

(A négy számítógépet meg tudom magyarázni, de nem fogom).


** Az Amazon értelmezésében a "globally" azt jelenti, hogy "mindenhol, ahol olyanok élnek, akik számítanak".