2010. augusztus 7., szombat

az oroszok a spájzban vannak (meg az arénában)

Szóval az van, hogy van egy régi moszkvai ismerősöm (több is, de nem akarom mindet most megírni), aki nemrég írt, hogy jönnek most a barátnőjével pár napra, lenne-e kedvem találkozni, meg minden, én meg rögtön mondtam, hogy persze, ki is megyek eléjük a reptérre, meg minden (imádok reptérre járni, de komolyan).

És akkor kimentem a reptérre, meg minden, és eléggé izgultam, mert Vlágyikkal sem találkoztam hosszú évek óta, a barátnőjével meg soha, és mindig az a kényszerképzetem, hogy nem fogok tudni oroszul beszélni (nem mintha nem értenének angolul), de aztán öt perc alatt mindig újra megtanulom. De most az volt, hogy egyszer csak a nyakamba ugrott egy lány a repülőtéren, hogy ő a Kátya, és tíz perc múlva már azt kérdezte a kocsiban, hogy felvarrattam-e a mellemet a szülés után, meg fényképeket mutogatott rólam tizenhárom éves koromból, hogy megtalálták, illetve a nagyjából húszperces út alatt elmesélte a dolgokat onnantól, hogy hogyan ismerkedtek meg, odáig, hogy mit reggeliztek, meg éppen áttértünk arra, hogy ki mit tanult, amikor egyszer csak mondta, hogy ja, őt egyébként tegyem ki, legyek szíves, egy bevásárlóközpontnál, mert nincs vesztegetnivaló ideje (nagyon aranyos volt).

Úgyhogy kiraktam az Arénában, meg a kezébe nyomtam egy térképet meg a szálloda címét meg egy háromnapos bkv-bérletet, aztán kiraktam Vlágyikot is a szállodánál azzal, hogy akkor este átjönnek, aztán eszembe jutott, hogy bemegyek utána tolmácsolni, mert ki tudja, és nagyon jól is tettem, mert éppen azt magyarázták neki, hogy nem foglalták el a szobát időben (??? a visszaigazoláson ott volt a repülő érkezési időpontja, kevesebb, mint egy óra alatt kijutottak, alig volt forgalom is), úgyhogy nincs helyük, csak másnap lesz, szóval akkor gondoltam egyet, és azt mondtam, hogy hagyják a fenébe, aludjanak nálam, három éjszakát kibírok a kanapén.

És akkor udvariaskodtunk még pár kört, de mondtam, hogy idegenvezetést nem vállalok munka/gyerek miatt, viszont tényleg örülök, ha nem egyedül vagyok otthon, úgyhogy nyugodtan, szóval most az van, hogy a konyhaasztal tele van ajándékba kapott vodkával (tisztáztuk, hogy nem vagyok alkoholista, de ez jár), kaptam egy kisbőröndnyi könyvet, és úgy száz gigányi filmet oroszul, a gyerek meg konkrétan egy tankot. És V. felküldött dolgozni, hogy nyolcig elvan a gyerekkel, és úgy hallom, a Muci már megtanulta, hogy nyet (naná), meg vokka, az akcentus meg teljesen megy neki, úgyhogy pillanatnyilag mély egyetértésben játszanak a tankkal a hangok alapján, és amikor V. azt mondja, hogy malagyec, akkor a gyerek helyesbít, hogy malac.

Ezzel lucia 18:23-kor szórakoztatta magát. 9 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

Már 9 komment érkezett, hurray hurray

  1. Daama (Válasz erre):
    2010. 08. 07. 18:48

    Сенсационный! :-)

  2. templar (Válasz erre):
    2010. 08. 07. 19:37

    malagyec, hát ez mekkora! :D

  3. AnnGel (Válasz erre):
    2010. 08. 07. 22:13

    jaj, ez a malagyec tényleg nagyon jó

  4. manner (Válasz erre):
    2010. 08. 07. 23:49

    Háháháhá :DDD malagyec :DD hát ezt milyen rég hallottam!

  5. Peter (Válasz erre):
    2010. 08. 10. 9:51

    malagyec, malagyec, kak szaljonij agurec.

  6. mc (Válasz erre):
    2010. 08. 10. 11:26

    valaki fordítson!!!

  7. lucia (Válasz erre):
    2010. 08. 10. 13:01

    @mc: kb. "ügyes vagy, ügyes vagy, mint a sós uborka" (nincs értelme, gyermekrigmus).

  8. mc (Válasz erre):
    2010. 08. 10. 21:31

    :) rajtam kívül úgy tűnik mindenki tud oroszul :)

  9. tzg (Válasz erre):
    2010. 08. 13. 9:05

    malagyec...ez kész....:)))))

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.