2010. július 21., szerda

az jó, ha a kommentelőimre úgy referálok, mint a hangokra a fejemben?

Szóval tegnap beültem egy kávézásra a pszichológusommal (és nem kezdett ki velem, vagy ilyesmi).

Valamikor félidő táján megkérdezte, hogy történt-e valami, merthogy folyamatosan vigyorgok, és akkor nem akartam mondani, hogy egyrészt azon vigyorgok folyamatosan, hogy ehhez vagy ahhoz mit szólnának a kommentelőim (a blogjaimról nem meséltem neki), másrészt meg olyanakon vigyorgok, mint amikor mondja, hogy érdekes módon én mindig a nevükön neveztem előtte az ismerőseimet (nem a nevükön neveztem, hanem mindegyiknek adtam egy álnevet paranoiából, álnévben tök jó vagyok, eddig csak egyszer tévedtem életem során, amikor Lamnak rossz kezdőbetűvel írtam alá levelet, történetesen a polgári nevemével, amit amúgy is ismer, szóval ez nem számít).

[Ez a neves dolog úgy jött fel egyébként, hogy hosszasan gondolkoztam azon, hogy tudhatnám meg, hogy miért is akart velem beülni kávéra, aztán azt az igen ravasz módszert választottam, hogy megkérdeztem tőle, miért is akart velem beülni kávézni. Erre azt mondta, hogy legfőkébb azért, mert tényleg érdekes velem beszélgetni, másrészt azért is, mert van pár dolog, ami velem kapcsolatban nem illik be a sémáiba (ezúton is köszönöm neki a fit the pattern egyik megoldását), és simán el tudta volna képzelni, hogy igazából egy boldog házasságban élő, unatkozó nő vagyok, időre született gyerekkel, mert annyira érzelemmentesen beszélek a gy.a.-ról meg a koraszülésről, ezért is kérte be a gyerekkel együtt a zárójelentéseit meg az oltási könyvét. Másrészt meg az is meggyőzte az egyenességemről, hogy mindenkit a nevén nevezek, pedig a páciensek nagyon gyakran a szerepükkel szoktak referálni a különböző személyekre (az exem, a szeretőm, az audis pasas)].

De azt mondtam, hogy azért is vigyorgok, mert mostanában nézem ezt a pszichológusos sorozatot, és mindenről az jut eszembe, hogy mit mondana erre Paul, a Tenyérbemászó. Ez különösen akkor vicces, amikor keverem a műfajokat, például fordítom azt a legalja amerikai álreality sorozatot a divatvilágról, és az egyik szereplő olyanokat mond, hogy I don't know, I mean, she is like such a bitch, és akkor megszólal a fejemben Paul, hogy and how does that make you feel? Superior? Exploited, perhaps? Do you have an issue with female dogs? És ez lehet, hogy csak számomra vicces, de amikor elmeséltem a pszichológusomnak, hogy mi megy a fejemben, ő is vigyorgott, pedig nem fizettem érte (is it important for you to pay for your everything? To be in control?). És akkor arról, hogy mi van, amikor mindezek a skót felföldön játszódó regénybe keverednek, még nem is beszéltem.

Aztán megbeszéltük Paul eseteit, és erről valahogy átterelődött a téma a pszichológusom eseteire, természetesen csak régiekre és név és konkrétumok nélkül, és jókat vitatkoztunk, meg jókat egyetértettünk, aztán mennem kellett (vacsorát kell csinálnom a férjemnek, mondtam, majd riadtan a számra csaptam a kezem), de azért megbeszéltünk egy két hét múlvai kávédátumot.

(Ja, egyébként nem kávé volt, én teát ittam, ő meg gyümölcslevet).

Ezzel lucia 23:51-kor szórakoztatta magát. 12 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

Már 12 komment érkezett, hurray hurray

  1. ujlakas (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 8:26

    Melyik pszichológusos sorozatról is van szó?

  2. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 8:30

    @ujlakas: In Treatment.

  3. k (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 8:40

    Én mindig mindenkit a nevén neveztem a pszichológusnál. De sosem mondta, hogy ez extrém lenne. :)

  4. Izabella (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 9:06

    Én is éppen ezt a sorozatot nézem, és remekül illik is a hangulatomhoz, mert tényleg így van: senki nem normális. Így az csak a kisebbik baj, hogy én sem. ;)

  5. Julis (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 10:36

    Most újra felvetődött, hogy milyen nagyon fasza is lenne pszichológushoz menni. Kár, hogy tulajdonképpen nem tudnék mit válaszolni a legelemibb kérdésre sem (miért jöttem), mert tulajdonképpen jól érzem magam az életemmel.
    De mégis...

  6. tappancs (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 12:36

    szóval ez a fizetni akarás ezt jelenti tulajdonképpen....? ..érdekes...

  7. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 22. 12:46

    @tappancs: Paul szerint mindenképpen :)

  8. PW (Válasz erre):
    2010. 07. 23. 9:53

    Bocsánat, nem néztem vissza - hány hétre történt a koraszülés? (Én szintén zenész...)

  9. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 23. 10:14

    @PW: papíron 28, igazából 29.

  10. hah (Válasz erre):
    2010. 07. 24. 3:10

    hat szerintem az beteg, aki nem akar fizetni a dolgok tulnyomo tobbsegeert (az abszolut, lelek- es bankszamla-egybeolvasztos kapcsolat kivetel, es nem szabaly).

    meg kontrollalni a sajat eletet, thankyouwerymuch

    (terveztem arra reflexivet is, hogy mint hang a fejedben, mit mondanek, de nem tudtam eleg vicceset kitalalni).

  11. andi (Válasz erre):
    2010. 07. 27. 11:41

    megkérdezhetem, hogy választottál pszichológust? kerestél v ajánlották? én is gondolkodom rajta, h kéne, de nem tudom, h kihez menjek

  12. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 27. 12:40

    @andi: ajánlásokat kértem, aztán abból választottam.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.