2010. július 13., kedd

visszapingek

A barátaim és ismerőseim reakciója a pszichológusos dolgokra (időrendben, nem fontossági sorrendben, de azzal még a kedvenc sorozataimmal kapcsolatban sem jutottam dűlőre):

balrog: ezek mind ilyenek, engem egy alkalom után rúgott ki a pszichológusom.

agnus: jaj, de kár, pedig azt reméltem, mostantól beszélgethetünk majd arról, hogy melyikünknek mit mondott a pszichológusa (egyébként egy délután agnus-szal sokkal jobbat tett nekem, mint a pszichológus, jegyezném meg).

a rendszergazda: én ezeket pénz nélkül is megmondtam volna (megmondtam) neked, holnap nálad vacsorázunk?

Az L.-lel meg hosszan beszélgettünk változatos témákról, közben egyszer leesett a vállam és az arcom közül a telefon, amikor éppen megtanultam bort nyitni nő létemre (hátha attól jobban alszom), de visszahívtam, úgyhogy valószínűleg nem tudatalatt kizárni akartam az életemből, egyszer meg olyankor szakadt meg, amikor egyhelyben álltam ártatlanul, de visszahívott, szóval ez sem ilyen ezoterikus üzenet volt, mindenesetre aztán olyan két órával később bepittyegett a készülékem, hogy mindjárt lemerül, és akkor az L. azt mondta, hogy de addig is beszéljünk, mert az olyan romantikus, aztán pont akkor szakadt meg vonal, amikor azt mondta, hogy a legszívesebben felgyújtanám (a malackaraj nyomdokain haladva, ön mit gyújtana fel a legszívesebben? Én egyszer majdnem kihajítottam a mozgásban lévő vasúti szerelvény ablakán Saint-Exupéry Citadella c. művét, csak azért nem tettem, mert kölcsönben volt nálam, és mások tulajdonával kevésbé vagyok melodramatikus).

mr. a (akivel szerintem nem beszéltem a pszichoanalízisemről, nehogy elijesszem, de bizonyos jelek utalnak arra, hogy olvassa a blogomat, vagy legalábbis tud róla): melyik napra szeretnél szigetjegyet?

Lehet, hogy igazából nem is vagyok nem boldog, csak annak érzem magam.

Ezzel lucia 23:36-kor szórakoztatta magát. 13 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

Már 13 komment érkezett, hurray hurray

  1. meow (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 0:42

    De most komolyan: miért baj az, hogy ha a pszichológus megmondja, hogy nem akarja elszedni a pénzedet, mert úgysem rá (azaz pszichológusra) van szükséged? Jobb lenne, ha tenger sok idő/pénz árán, kettő-tíz év múltán magad jönnél erre rá? Mert az olyan személyiségépítő, mi? :-)

    Azért annak nagyon örülök, hogy lehet, hogy igazából nem is vagy nem boldog :-). Akkor már csak az érzést kell átprogramozni.

  2. balrog (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 1:24

    Ez a felsorolás ABC sorrendben van, nem?

  3. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 1:29

    @balrog: látszólag. valójában időrendi sorrendben. lehet, hogy pont ábécé-sorrendben beszélek az ismerőseimmel, ez esetben biztos van ennek valami latin neve.

  4. a. (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 2:06
  5. myo (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 9:25

    Egy szempontból egyet értek a pszichológusoddal: _Rá_ nincs szükséged. És arra sincsen szükséged, hogy agyonelemezd a saját életedet, mert nem a meglátásaiddal, a szükségleteiddel van gondod, hanem azzal, hogy ebből annyi érzelmi feszültséged marad vissza, amitől nem tudsz aludni, örülni, töltekezni. Ehhez nem szövegelésre (értsd kognitív terápiára, vagy a berne-i TA-ra) volna szükséged, hanem olyan technikákra, amelyekkel fel lehetne oldani a blokkjaidat, és megváltoztatni a tudati működésedet úgy, hogy máskor ne csinálja (értsd fojtsa el) ezt Veled, ha le vagy terhelve érzelmileg. Azt meg csak módosult tudatállapotban lehet. Ezt létrehozhatod gyógyszerekkel, vagy piával, vagy drogokkal, de szerintem egyszerűbb volna NLP-vel, hipnózissal, és az ide kapcsolódó technikákkal.
    Ha meggondoltad magadat, és bevállalsz még egy módszertant és szakembert, akkor itt találsz ilyen szakembereket:
    www.integrativ.hu

    Ugyanakkor tudom, hogy ezekben nem hiszel. Mondjuk, megértem. Amit egyetemen tanítottak/tanítanak pszichológiaként, szart sem ér. Minimális elméleti képzés, zagyván és következetlenül összepakolva. Ennek alapján én sem hinnék benne... :U

  6. ... (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 10:12

    kikerem magamnak a fent emlitett technikak neveben, hogy szart se ernenek. Terits mashol, szektas.

  7. znn (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 12:39

    Véletlenül tévedtem az oldaladra, olvasom az "okosságokat", amiket a kommentelők írnak és jókat szórakozom. A blogod nagyon tetszik, a gondolatok eredetiek és a stílus pedig maga az ember :) Szóval olvaslak ezentúl...

    Ami pedig ezt a bejegyzést illeti: szerintem egy számodra megfelelő pasi mellett csak nevetni fogsz majd ezeken.

  8. myo (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 14:49

    Amit írtam az előbb a "térítésesdire" az nem ment át végül? Köszi előre is!

  9. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 14:57

    @myo: de átjött, csak kukáztam. ha annyira fontos neked a jóllétem, akkor azért pölö három évvel tehettél volna, amikor a gy.a. részletesen beszámolt neked (és rajtad kívül nagyjából még a fél világnak) arról, hogy mikor, hogyan és kivel csal meg, miközben itthon mást hazudozott, mert ha szólsz, azzal nagyon sok szívásomnak elejét vehetted volna. persze ezzel nem tartozol, de ha nem tetted meg, akkor meg ne reklámozz hülyeségeket itt azzal a felkiáltással, hogy nekem akarsz jót.

  10. myo (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 15:13

    @lucia Nem hiszem, hogy jogom lett volna beleszólnom a dolgotokba. Meghallgattam, és elmondtam a véleményemet. De nem volt jogom sem visszaélni a bizalmával, sem ahhoz, hogy odaálljak Eléd, és elmondjam, mi van. Ez nem az én feladatom volt. És rosszul esik, hogy emiatt megkérdőjelezed a jószándékaimat... S nem tudhatod, hogy közben Téged, vagy a családotokat mennyire védtem, vagy sem.
    A legjobb tudásom és a tapasztalataim szerint akartam javasolni más alternatív lehetőségeket. Egy szakmailag elismert, hatékony, és korrekt módszertant, olyan szakemberekkel, akik szintén korrektek, elismertek és magasan kvalifikáltak. A velem szemben érzett rossz érzéseiddel ne őket hiteltelenítsd, kérlek.

    Egyébként, sajnálom, hogy ezt érzed, így gondolod! Mondhattad volna ezt személyesen is nekem...

  11. lucia (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 15:30

    @myo: mondom, hogy nem érzem úgy, hogy tartoztál volna nekem ezzel, ez a te döntésed volt, viszont ez egy döntéshelyzet volt, választanod kellett, hogy melyikünknek ártasz. és ha egyszer meghoztad, akkor annak következményei vannak, például az, hogy annyinak értékelem a velem szembeni jószándékodat, amennyiben az tettek szintjén megnyilvánult. és ezek után szerintem kifejezetten pofátlanság saját szolgáltatást reklámozni itt nálam (amit egyébként, mindentől függetlenül sem tartok sokra).

  12. PW (Válasz erre):
    2010. 07. 14. 23:50

    Ami szar:

    1. A pszichológus.
    2. Adok-kapok myo-val.
    3. Kishitűség. Faszacsaj az faszacsaj. Pont.

    Ami kurvajó:

    1. Pratchett
    2. Schrödinger macskája (élve és halva is).
    3. Barátok.
    4. Gyerek! Nagyon!!!

    Mérleg: pozitív. Más probléma?
    :D

  13. mouser (Válasz erre):
    2010. 07. 15. 19:18

    @lucia: hát akkor most jó szarul érezheted magad, hogy a balrog került az első helyre. (hacsak nem achillesnek hívják a balrogot irl)

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.