2010. június 21., hétfő

terápia takarítással

Aki még mindig azon aggódna, hogy rászokom a szerekre, most megnyugodhat. Tegnap nagyon durva éjszaka volt (nem jó dolgok történtek, nem jó dolgokra gondoltam), ráadásul aludtam vagy három órát utána, úgyhogy reggel bevettem egy xanaxot, hátha így könnyebb lesz végigcsinálni a napot. Jelentem, abszolút semmi változást nem éreztem, nullát, viszont délutánra olyan vizuális migrénem lett, hogy a fal adta a másikat (ez nem fájdalmas dolog, csak borzasztó idegesítő, egyre nagyobb körben káprázik a szemem, az agyban állítólag ugyanaz történik ilyenkor, mint másoknál a fejfájós migrénnél, ugyanazok a gyógyszerek is mulasztják el, csak most nem akartam szert halmozni, úgyhogy még egy advilt sem vettem be rá). Délután aztán dühömben nekiálltam takarítani, de még a koporsófogantyúkat is kiszidoloztam (ez nem valami silent cry for help, koporsó nem tartozik hozzájuk, dísztárgyak), és teljesen jól lettem estére, mármint olyan funkcionális.

Szóval az altató nálam nem működik, a xanax nem működik, az alkoholtól csak szomorú leszek, a hiányérzeten nem segít, csak felerősíti, úgyhogy nem iszom, de legalább mostanában rend lesz, tisztaság, meg elvégzett munkák, az is valami.

Ezzel lucia 21:01-kor szórakoztatta magát. 25 komment
Kategóriák: egyéb
Fõoldalra ajánlom!

Már 25 komment érkezett, hurray hurray

  1. tappancs (Válasz erre):
    2010. 06. 21. 21:43

    ez érdekes, hogy a szorongásoldóra nem reagálsz.
    mondjuk én a seduxenre reagálok ellentétesen.

  2. meow (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 1:13

    Lucia, tudom, hogy most mindenki tanácsokkal bombáz, és eleged is lehet a sok ismeretlen hülyeségéből. Viszont az alvásproblémádra tényleg hosszú távú, tartós megoldást jelenthetne az autogén tréning. Érdemes megtanulni, nem nehéz, és nagyon működik.
    Persze, a takarítás sem rossz :-).

  3. Veromamaja (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 8:22

    Megírod majd, ha döntött a fiú? Vagy ez már döntés, csak becsomagolta ostyába?

    Neked nem segít ilyenkor, ha megharagszol a másikra, hogy ilyet bírt tenni veled?

  4. cinty (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 8:59

    meg tán az ide irkálás is használhat :)

  5. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 9:08

    @Veromamaja: majd lesz valami, drukkokat kérek, amúgy meg haragudni úgy igazán nincs okom, ha belegondolok, meg nem is segítene. a gy.a.-nál segített, hogy haragudtam, most ez nem ugyanaz.

  6. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 9:09

    @cinty: hát szerinted miért csinálom? :)

  7. Noémi (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 10:25

    a xanax nem mindenkinél használ, vannak, akiknél ellentétes hatást vált ki és fokozottan idegbetegebbek lesznek. Amikor ezt tanultam a suliban, akkor nem is értettem. Aztán anyunak írtak fel xanaxot és totál bekattant tőle, idegroncs lett. azóta már belátom, hogy tényleg lehet, hgy valakinél fokozza a tüneteket. :S

    Viszont ha úgy érzed, hogy a takarítás segít nálad, akkor jelentem, hogy nálam orbitális rendetlenség van a szobámban és az étkezőben is alakul a kupi ;)

  8. agnus (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 11:26

    sport?

  9. l. w. (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 12:04

    Nem vagyok egy Földanya Füvesasszony, de beállok a tanácsosztó vajákosok sorába: Mandala tea, az éjszakai repülés fantázianevű. Nem tudom, mit kevernek össze benne, de ütős cucc nagyon. Én is álmatlanság ellen használtam, eddig minden ismerősömnek bejött. Kb. a nyálcsorgatásos bambulásig "csitítja az elmét". :D
    www.biosziget.hu/mandala-night-flight-p-332.html

  10. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:07

    @agnus: a takarítás nem az? amúgy bicikliztem a múlt héten azon az egy napon, amikor nem volt sár.

  11. mc (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:07

    A szakítás nem végleges? Az milyen???

  12. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:08

    @Noémi: nekem sok évvel ezelőtt úgy emlékszem, használt, de az lehet, h csak placebóhatás volt. most viszont semmi nem változott, a szemláprázáson kívül, fura (lehet, h most adtak placebót?)

  13. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:08

    @mc: van ilyen.

  14. mc (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:13

    De ha kifogásai vannak, akkor nem jó együtt, vagy vissza lehet csinálni?

  15. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:32

    @mc: ez azok közé a dolgok közé tartozik, amiket nem írok meg a blogomban :)

  16. Lam (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:43

    Ja, gyúrás mint sport nálam is be szokott jönni, meg a torzítóval gitározás is, nem tudom, ezek mennyire alkalmazhatóak.

  17. mc (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:56

    kár, de akkor én is szorítok! :D

  18. tappancs (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 13:59

    a torzítóval gitározást az emberem is csinálja, plusz a full hangerős szegezős zenélést...
    amitől én tikkelni kezdek, ő attól a zenétől nyugszik meg...

  19. gollum (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 21:13

    +1 drukk

  20. jikka (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 23:22

    de jó, hogy írtad ezt a vizuális migrént. illetve, nem jó, hogy van neked, de legalább már tudom, mi bajom, mikor elkezd káprázni a szemem, és csak órák múlva múlik el.

  21. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 22. 23:57

    @jikka: nekem kisgyerekkorom óta van, és csak két éve találtam meg egy orvosos weboldalon, hogy mi is ez (ott ilyen gifekkel is bemutatták a különböző változatait, hogy hogyan káprázik a szem), és tényleg elmúlik a fejfájáscsillapítótól.

  22. S. (Válasz erre):
    2010. 06. 23. 1:07

    Alvásproblémákra agykikapcsolás lenne a legmegfelelőbb, ha valaki megtalálja a gombot hozzá, szóljon.
    Xanaxot én nem merek este bevenni, néha engem leszedál még a legminimálabb adag is, és elvileg lassítja a légzést, az meg úgy necces, ha az ember néha alvás közben elfelejt levegőt venni és fulladozva ébred. Az elmúlt két évben ha tízszer voltam úgy igazán álmos...

  23. Silmarwen (Válasz erre):
    2010. 06. 23. 12:10

    Melatonint probaltal mar szedni? Nem vagyok orvos, de tudomasom szerint segit az alvasszavarokon:)
    Illetve par csepp levendulaolaj a furdovizbe, sok napfenyben, szabad levegon tartozkodas, este lefekves elott nem eves es vacsorara magas szenhidrattartalmu es alacsony proteintartalmu etelek fogyasztasa szinten segithet. Nem tudom ezek kozul mennyit probaltal mar:) Bar lehet, hogy mar az egyszeru hazi praktikak nem segitenek.
    Remelem, hogy hamar rendbejonnek a dolgaid, az elet minden teruleten:)

  24. anon (Válasz erre):
    2010. 06. 23. 17:10

    nagyonugyes vagy, en, ha depis vagyok, aludni tudok, es dolgozni nem.

  25. R. (Válasz erre):
    2010. 06. 24. 21:45

    takarítás jó. közben durva zene szóljon!
    nekem legalább is mostanában a zene, tánc és futás segít. kedden pl. szakadó esőben futottam, mert egyszerűen kellett.

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.