2010. június 13., vasárnap

és akkor ne gondoljam, hogy üldöznek

Na szóval, ez az autós dolog úgy volt, hogy tegnap le lettek cserélve a gumijaim nyárikra, kicsit ugyan gyanús volt, hogy nem úgy, mint kéne, de a próbakör alatt vészjeleket nem adott.

És akkor hajnali öt körül kiszaladtam vele a Tescóba, egyrészt, mert elfogyott a cigim, és mivel az alvás nem opció, mert félálomban mindig olyan dolgokra kell gondolnom, amikre nem akarok, olvasás közben szintén, az erkélyen dohányzással szoktam ilyenkor elfoglalni magam. Másrészt meg az autókázás is van olyan jó figyelemelterelő, mint bármi más, szóval mentem. Már odafele mintha zörgött volna valami, de azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos a csomagtartó, viszont visszafelé, pont, amikor önsajnálatomnak ahhoz a részéhez értem, hogy miért pont én szívok ennyit az utóbbi mittudomén, öt évben, amikor olyan jó gyerek voltam, hogy na, a Felsőbb Hatalmak úgy döntöttek, hogy adnak igazi okot az önsajnálatra, és az autó kerekei konkrétan lötyögni kezdtek alattam. Kiszálltam, megnéztem, de úgy döntöttem, ezt a pár kilométert még kibírják, ha lábujjhegyen megyek (közben hálát adtam az égnek, hogy nem akkor történt, amikor ma a szüleimhez mentem volna gyerekkel, abból tréler lett volna, értem egyedül annyira nem kár), és ki volt számolva, az utca végén esett ki belőle az első csavar.

Akkor felmentem a házba, hogy reggel van, tehát mostantól dolgozom, erre nem indul be a notebook, hanem azt mondja, próbálkozzak a setenforce paranccsal, ha akarok valamit. Próbálkoztam, nem ment, akkor kigugliztam a megoldást, mert muszáj volt, különben két napi munkám oda, de ez már tényleg szemétség, hogy se alvás, se autó, se notebook, a többiről nem is beszélve.

Mindegy, most itt ülök a kertben, a rendszergazda megmutatta, mi volt a baj a kerékcserével, én okos megjegyzéseket fűztem hozzá, azóta békén hagy itt a kertben autistán írogatni, és kedélyesen káromkodva és hörögve javítja a járművet, már-már idilliek vagyunk.

Ezzel lucia 16:30-kor szórakoztatta magát. 8 komment
Kategóriák: válságosdi
Fõoldalra ajánlom!

Már 8 komment érkezett, hurray hurray

  1. Lam (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 16:58

    Sztem nyilvánvalóan a szájlonok voltak, nézd csak meg, minden, ami tönkrement, technologikus. Ebből persze az következik, h sajnos a pasi is szájlon volt.

  2. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 17:16

    @Lam: én valószínűbbnek tartom, hogy az univerzum szeretné közölni velem, hogy (a) ne dolgozzak, ne autózzak, ne pasizzak, haljak meg, (b) egyszerűen csak pikkel rám, és annyi.

  3. templar (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 17:31

    hm, szerintem ez a nem annyira meghúzott kerékcsavar tipikus esete (többet ahhoz a szerelőhöz ne, elvileg ezek önzáróak, azaz ha maguktól esnek ki, akkor nem lettek meghúzva ...)

    Velem is előfordult, konkrétan a jobb oldali két keréken a szumma 10 csavarból megmaradt 6, mire észrevettem, hogy valami fura... mondjuk a leosztás 4-2-re alakult, úgyhogy a Lidl parkolójában álltam neki kiegyensúlyozni a helyzetet, mentve ami még... (maradék csavar & kerekek :)

    amúgy meg cheer up, a kerékcsere szabvány-tartozék kerékkulccsal halandó embernek hörgősmunka.

  4. Case (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 17:49

    Azért remélem a gumis meg kijavította a bad sectorokat. Így megy ez errefelé...

  5. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 19:00

    @templar: az volt a bibi, h a téli guminak más méretű a belső lika, mint a nyárinak, nagyobb, ezért ahhoz beraktak alá egy adapterszerűséget, amit a rendszergazda is lassan sakkozott csak ki, hogy nem kell oda. meg megmutatta a kerék körül lejtendő násztáncot (csavarok milyen sorrendben, hányszor, meddig, stb). motoros kerékcsavarozóm van, szóval nem amiatt hörgött, de megvolt rá az oka, ezer fokban, szúnyogosban nem kellemes az ilyesmi.

  6. templar (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 19:04

    jakérem :) (mármint a motoros kerékbizbaz..) Pedig mennyire jó dolog is kétlábbal (persze óvatosan) a kerékkulcson ugrálni, hogy jöjjön már ki az a csavar, aztán bambán szemlélni a kicsit szétnyílt kerékkulcsot...

  7. lucia (Válasz erre):
    2010. 06. 13. 19:27

    @templar: mivel a rendszergazda edukációs hangulatában volt már a harmadik kerék felé, ezért nekem manuális kerékkulcson kellett ugrálnom, de nem nyílt szét :)

  8. kéknyuul (Válasz erre):
    2010. 06. 14. 9:17

    lucia Tudom, hogy ez nem vigasz, de alólam egyszer a teljes hátsó kerék esett ki, hazafelé menet, mikor már mind a 7 utasomat kiraktam,- kerékagy esett szét - befordultam 90fokban és akkortól 3 keréken mentem tovább. Meglepő érzés volt, de szerencsére a
    kiguruló kerék nem csapott senkit agyon, és nem gurult szakadékba, úgyhogy - mivel akkoriban fejlettebb típusú kocsim volt, mint most (magnóval)betettem egy kazit, félreálltam, hogy lehiggadjak, s azonnal jött négy-öt derék fiatalember megmenteni (pedig mobilon már hívtam a "rendszergazdámat" és jött is).

    Sajnálatos a szívzűr, tényleg nem ezt érdemled, és pont most, mikor végre nyár lett- úszás, jóga és kevesebb cigi és éjszakai autózás ajánlott -és kevésbé hazudós hapsit kívánok a továbbiakban!
    Egy drukker

Szeresd Luciát

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Ennyirenagyon:

nonprofit reklám:


másik blogom:

a megesett leányról

kommunikál:

levél luciának

lájkol:


kiemelt kategóriák:

csernobil, avagy törött atomerőművek dicsérete (ukrajnai körutunk hiteles története)

temető, avagy fél lábbal a sírban (a váci temető leletmentésének krónikája)

lucia fordít:

Terry Pratchett: Hölgyek és urak Terry Pratchett: Gördülő kövek Terry Pratchett: Maszkabál









pratchett magyarul:

Terry Pratchett: Gördülő kövek

lucia játszik:

proximity
conceptis
tantrix
paraplüss
sudoku
play with me

így kommentáltok ti (rss):

így írtok ti:

agnus | alie | alie v2 | alie +1 fő | axe | brainoiz | bright | dreamdancer | dru | eatingout | ekcéma | evika | észosztó | filmbuzi | fisher99 | glória | gorcsev | hangember | isolde | isolde olvas | kibelezettcsirke | kleomatra | lamia | leila z. | macskanyelv | mage | montag | moonlark | napi_rajz | нехлюдов | nubuk | oh boys | phnb | piszke | psyclone jack | r.a | s. anna | senoi | sophie | suematra | színtévesztő | szumba | text | tipicall | tyttö | viperlemonade | vivian | xor | zsírember | zsoltu

ilyenek voltam:

az imént

2012. 05. 01.
2012. 04. 01.
2012. 03. 01.
2012. 02. 01.
2012. 01. 01.
2011. 12. 01.
2011. 09. 01.
2011. 08. 01.
2011. 07. 01.
2011. 06. 01.
2011. 05. 01.
2011. 04. 01.
2011. 03. 01.
2011. 02. 01.
2011. 01. 01.
2010. 12. 01.
2010. 11. 01.
2010. 10. 01.
2010. 09. 01.
2010. 08. 01.
2010. 07. 01.
2010. 06. 01.
2010. 05. 01.
2010. 04. 01.
2010. 03. 01.
2010. 02. 01.
2010. 01. 01.
2009. 12. 01.
2009. 11. 01.
2009. 10. 01.
2009. 09. 01.
2009. 08. 01.
2009. 07. 01.
2009. 06. 01.
2009. 05. 01.
2009. 04. 01.
2009. 03. 01.
2009. 02. 01.
2009. 01. 01.
2008. 12. 01.
2008. 11. 01.
2008. 10. 01.
2008. 08. 01.
2008. 06. 01.
2008. 05. 01.
2008. 04. 01.
2008. 03. 01.
2008. 02. 01.
2008. 01. 01.
2007. 12. 01.
2007. 11. 01.
2007. 10. 01.
2007. 09. 01.
2007. 08. 01.
2007. 07. 01.
2007. 06. 01.
2007. 05. 01.
2007. 04. 01.
2007. 03. 01.
2007. 02. 01.
2007. 01. 01.
2006. 12. 01.
2006. 11. 01.
2006. 10. 01.
2006. 09. 01.
2006. 08. 01.
2006. 07. 01.
2006. 06. 01.
2006. 05. 01.
2006. 04. 01.
2006. 03. 01.
2006. 02. 01.
2006. 01. 01.
2005. 12. 01.
2005. 11. 01.
2005. 10. 01.
2005. 09. 01.
2005. 08. 01.

lucia dolgozik:

agave kiadó
agave blog
delta vision kiadó

lucia olvas (mer okos is):

agent portal
a.v. club
savage love
sg.hu
sokkmagazin
szanalmas.hu
the onion

akira sakamoto

cukorkabolt
culinaris
jelly beans

pikk-pakk futárszolgálat
Alaptábor, a kocsmánk

calvin & hobbes
doonesbury
red meat

24
angel
buffy
dexter
gilmore girls
lost
veronica mars

geotool
ki linkel?

Ennyien vannak itt:



A nem hibátlan designt a Yummie kreatív ügynökség szállította.